Baleset a munkahelyen? Ideje végre biztos(ítás)ra menni!

Egy nemzetgazdaság fejlődésének egyik mutatója, hogy létezik-e önálló munkahelyi biztosítási ág az adott országban. Erre a megállapításra még Robert Klein és Gregory Krohm jutott[1], ugyanakkor a nemzetközi tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy minél fejlettebb egy állam gazdasága, annál inkább valószínű, hogy rendelkezik önálló munkahelyi balesetbiztosítási rendszerrel.[2] Hazánkban azonban a munkahelyi biztosítás szelleme egyelőre még meglehetősen visszafogottan van jelen, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben történtek próbálkozások a terület szabályozására.

1. Miért releváns ez a biztosítási kérdés?

A munkahelyi egészségkárosodások és balesetek kéz a kézben járnak a munkavégzéssel, és a modern munkaszervezés, a legújabb technológiai vívmányok sem képesek ezeket teljesen kikerülni, sőt ezek újabb kihívások elé állítják a modern munkavédelmet. Hazánkban (a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján) 2021-ben 21.591 munkabaleset következett be, ez a szám pedig 6%-os növekedést mutat 2020-hoz képest. Szomorú és figyelemreméltó az is, hogy a halálos munkabalesetek aránya is növekedett: 2021-ben 84 halálos munkabaleset történt, ez a szám 2016 óta a legmagasabb. A munkavégzéssel összefüggő egészségkárosodások és balesetek gyakorlati relevanciája miatt fokozottan kell foglalkozni ezek lehetséges kompenzációs módozataival – így az imént említett biztosítási felfogással is.

A munkabalesetek alakulása Magyarországon 2017 és 2021 között[3]

Olyan kérdéskörről van szó, amely a munkavállaló és a munkáltató számára egyaránt lényeges.

Először is, a munkavállaló szempontjából nem mindegy, hogy az általa elszenvedett károk megtérítését milyen körben és milyen gyorsasággal várhatja. A munkáltató oldaláról nézve pedig a legfontosabb kérdést az jelenti, hogy a jogalkotó milyen jogi kötelezettséget (és ebből következően: milyen anyagi terhet) ró rá a munkahelyi egészségkárosodások kezelése kapcsán. A tárgykör azonban a munkaviszony alanyain túlnyúló jelentőséggel is bír: a nemzetgazdaság egésze, a termelékenység és versenyképesség szempontjából sem közömbös a kérdés rendezése.[4]

2. “Employer’s liability” vagy “worker’s compensation”?

A munkavégzéshez kötődő egészségkárosodások és balesetek kezelése vitathatatlanul fontos, ám kifejezetten komplex feladat. Az oka ennek az, hogy a problémakör több különböző jogterületet is érint, így ahhoz, hogy minél megfelelőbb szabályozási szisztémát lehessen kialakítani, össze kell hangolni a munkajogot a polgári joggal, a szociális joggal, a biztosítási joggal és a közigazgatási joggal. A kérdés összetettségét fokozza az is, hogy mivel a munkahelyi egészségkárosodások rendezési módja szervesen be van ágyazva az adott állam egyedi, sajátos szociális biztonsági rendszerébe, eleve jelentős eltérések feszülnek a különböző államok által követett nemzeti megoldások közt.[5]

Nincsen tehát egységes, kizárólagos útja a munkahelyi egészségkárosodások és balesetek kezelésének, ám általánosságban szólva elkülöníthető két nagy modell, az “employer’s liability” és a “worker’s compensation” rendszere.

Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy a két modell nem zárja ki egymást, hanem sokkal inkább valószínű, hogy bár államonként eltérő súllyal, de egyszerre vannak jelen.[6] De mit is takar pontosan az employer’s liability és a worker’s compensation-modell?

Az employer’s liability-modell egy kártérítési felelősségi rendszert fejez ki. A logikája abból az elgondolásból fakad, hogy a munkavállaló köteles a munkáltató utasításai szerint munkát végezni, így a munkáltató az, akitől elvárjuk – abból fakadóan, hogy több az erőforrása és jobban rálát az elvégzendő munka körülményeire -, hogy a munkavégzés egészét, így a munkabiztonsági kérdéseket is az ellenőrzése alatt tartsa. A munkáltatót rendkívül szigorú felelősség terheli ebben a felfogásban, alapvetően a munkavégzéssel összefüggésben keletkezett valamennyi károsodásért felel, szűkkörű bizonyítási és mentesülési szabályok mellett. Kiemelendő még az is, hogy a munkavállalónak a kártérítés nem jár automatikusan, hanem (amennyiben a munkáltatóval nem tud megegyezni) bíróság előtt kell érvényesíteni az ilyen igényét.[7]

Ezzel szemben a worker’s compensation-modell egy egészen másfajta, egy biztosítási rendszerre utal. Ebben a modellben nem vizsgálandó a munkáltató felelőssége, vétkessége (ezt nevezzük “no-fault” elvnek), a munkavállalót ért károkért ugyanis automatikusan helyt kell állnia. A helytállás a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a munkáltató folyamatos befizetéseket teljesít, a káreset bekövetkezésekor pedig ebből az “alapból” jut kompenzációhoz a munkavállaló.[8] Nem egy peres eljárástól függ tehát a munkavállaló kárigényének a kielégítése, és ebből következően a kártérítési felelősségi rendszerből ismert mentesülési szabályokra sincs itt szükség.

A kártérítési felelősségi és a biztosítási rendszer logikája tehát alapjaiban tér el egymástól. Ami ugyanakkor mégis összeköti őket, az a cél és a rendeltetés azonossága: mindkettő modelltől azt várjuk el, hogy a biztonságos munkavégzés feltételeit, illetve a munkahelyi egészségkárosodások és balesetek megelőzését, a prevenciót mozdítsák elő.[9]

Vajon a kettő közül melyik modell alkalmas inkább erre a célra, és egyáltalán, miféle előnyöket, hátulütőket rejtenek magukban?

3. Előnyök és hátrányok. Melyik modellt válasszuk?

Kétségtelenül óriási előnye a kártérítési felelősségi modellnek, hogy lehetőséget nyújt a teljes kompenzációra, és nem csupán a vagyoni, hanem az erkölcsi jellegű jogsértésből eredő károkat is elismeri. További pozitív vonása az is, hogy a rendkívül szigorú, a teljes kártérítést lehetővé tevő felelősség a munkáltatót arra ösztönzi, hogy elővigyázatos és körültekintő módon járjon el, mindez pedig összességében a prevenciós célokat támogatja. Mivel a kárigény egy bírósági eljárás keretei között, egyedileg kerül megítélésre, ekként a kárt szenvedett munkavállaló számára egyfajta erkölcsi elégtételt jelent, ha a munkáltató felelőssége az eljárás végén, nyilvánosan megállapításra kerül.

Ám a kárigény bíróság előtti érvényesíthetőségével sajnos nem csak az egyedi elbírálás és az erkölcsi elégtétel járhat együtt, hanem egy költség- és időigényes eljárás is, amely sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak nem hatékony. Először is, a perek kimenetele sohasem garantálható előre, ezért egyfajta bizonytalansági faktorral kell számolni mindvégig. A hosszú pereskedés a munkáltató jó hírnevét is veszélyeztetheti, a munkavállaló szempontjából pedig az mutatkozik nehézségként, hogy a kártérítéshez – még ha azt meg is ítélik számára – csak később fog hozzájutni, és nem automatikusan, a kárigény keletkezésekor vagy azt követő rövid időn belül.[10]

Míg a kártérítési felelősségi rendszerben a gyors kompenzáció nem lehetséges, addig ez a vonás a biztosítási felfogásnak éppen a fő sajátosságát adja. Az utóbbi modellben nem szükséges a konkrét károkozó magatartás azonosítása, hanem elegendő pusztán azt igazolni, hogy az elszenvedett káreset a munkavégzéssel összefüggésben keletkezett. Mivel itt nem a munkavállaló fellépésétől (az általa indított pertől) függ a kárigény teljesítése, ezért kevésbé kell tartani attól is, hogy bármiféle megbélyegzés érné a munkavállalót a kompenzáció miatt. A biztosítási rendszer a tömeges kárigényeket is jobban kezeli, illetve ki kell emelni azt is, hogy a kompenzáción túlmenő célokat is szem előtt tart, például a munkabiztonsággal összefüggő oktatási, képzési, kockázatértékelési és rehabilitációs feladatok ellátását.[11] Másfelől az általános biztosítási logika azon gondolata, miszerint a rendszeres befizetésekkel az alkalmanként, előre nem látható módon bekövetkező károk könnyebben kezelhetők[12], a munkáltató szemszögéből nézve akként csapódik le, hogy védelmet jelent számára a kiszámíthatatlan kártérítési igényekkel szemben is.

A biztosítási rendszer előnyei vitathatatlanok, ám nem szabad elfeledkezni a vele szemben megfogalmazott kritikákról sem. Először is, míg a kártérítési felelősségi modell megadja a teljes kompenzáció lehetőségét, addig a biztosítási modell esetében a lefedett kockázatok köre egyrészt eleve rögzített (itt az erkölcsi jellegű károk jellemzően nem kerülnek megtérítésre), másrészt a kifizethető ellátások összege is limitált. Kérdés, hogy e modell az igazságosság elvét mennyire tudja érvényre juttatni, tekintve, hogy a munkáltató vétkességével nem foglalkozik. A biztosítási modell ellenzői sokszor érvelnek még azzal is, hogy mivel ez az út a munkajogi felelősség elrettentő hatását nem juttatja érvényre, így ez a prevenció elvét is rontja. Habár e félelem mindenképpen számításba veendő, ám végső soron el lehet oszlatni. A fizetendő biztosítási díjak képzésének kiindulópontja ugyanis a kockázat-elbírálás, ha pedig a munkavégzéssel összefüggő egészségkárosodás kockázata a munkáltató esetében nagy, akkor ez a munkáltatói hozzájárulás emelkedését vonja maga után, a pénzügyi ösztönző pedig ezzel kármegelőzésre törekvő magatartásra sarkall.[13] Gyakori kritikai megjegyzés az is, hogy a munkáltatói befizetések növelik a foglalkoztatás közterheit. Valójában azonban a munkáltatói járulék pillanatnyilag feleslegesnek tűnő megfizetése hosszútávon mindenképp megtérül.[14]

Bár összességében a kártérítési felelősségi és a biztosítási modellel kapcsolatosan is fel lehet sorakoztatni “pro” és “kontra” érveket, de végső soron mégis melyik rendszert célszerű követni? Érdemesebb a bírósági utat választani a teljes kártérítés reményében vagy döntsünk inkább az automatikus kompenzációt nyújtó biztosítási rendszer mellett?

A nemzeti megoldások meglehetősen vegyes képet rajzolnak ki: míg például az Egyesült Királyságban és Hollandiában a felelősségi modell szerepe a meghatározó, addig Dánia és Olaszország tekintetében alapvetően a biztosítási út az elsődleges, és ezt egészíti ki a kártérítési felelősség rendszere. Több európai ország (köztük Németország, Ausztria és Franciaország), illetve az USA számos állama pedig a “tiszta biztosítási felfogáshoz” került rendkívül közel, amely modellben többnyire csak a szándékos és súlyosan gondatlan károkozások esetén lehet perelni.[15]

Napjainkban a biztosítási felfogás egyre nagyobb teret nyer, ám dacára e modell számtalan előnyének, önmagában ez sem számít etalonnak, és némely ponton a kártérítési felelősségi rendszerre szorul.

Elég csak arra gondolni, hogy a károk egy körével (az erkölcsi kárigényekkel) a biztosítási felfogás jellemzően eleve nem is foglalkozik. A két csatorna egymást kiegészítő működése hozhatja el az igazán optimális megoldást.

Mindeközben ugyanakkor a biztosítási modellnek – a nemzetközi trendeket is figyelembe véve – mindenképpen tanácsos “elsőbbséget” adni, ez az elsődlegesség pedig az önálló munkahelyi biztosítási ág kialakítása mellett a felelősségbiztosítási szerződés konstrukció középpontba helyezésével is megteremthető. Míg előbbi esetben egy központi, állami alapból jut közvetlen kompenzációhoz a munkavállaló, addig a munkáltatói felelősségbiztosítási szerződés egy piaci alapú, háromoldalú jogviszonyt hoz létre, amelyben a biztosító a biztosított munkáltató által a munkavállalónak okozott károk automatikus megtérítését vállalja a biztosítási díj fizetéséért cserében.[17] Bár számos országban (többek között Németországban és Franciaországban) a munkáltató számára kötelező felelősségbiztosítási szerződést kötni, más államokban (köztük Magyarországon is) mindez önkéntes alapon működik.[18]

4. A hazai rendszer értékelése

Mikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy a két nagy modell koncepciója a magyar szabályozás szintjén pontosan miként is csapódik le, akkor látható, hogy az employer’s liability és a worker’s compensation felfogása is egyaránt jelen van, ám egészen eltérő súllyal, jelenleg ugyanis az employer’s liability dominanciája a meghatározó. A munkahelyi egészségkárosodások kezelése hazánkban alapvetően két pilléren nyugszik; a kártérítési felelősségi szabályozás mellett a munkabaleseti biztosítás rendszerén, utóbbi ugyanakkor nem egy különálló, független egységként jelenik meg, hanem az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási ágba integráltan. Ebből következik az, hogy a munkahelyi balesetbiztosításnak sem önálló finanszírozási, sem önálló adminisztrációs rendszere sincs. További aggályt jelent az is, hogy a munkahelyi biztosítás jellemzően nem alkalmaz a korábbiakban említett, prevenciót elősegítő speciális pénzügyi ösztönzőket sem.[19]

Fontos még egyszer kiemelni, hogy Magyarországon jelenleg a munkáltató számára nem kötelező felelősségbiztosítási szerződést kötni. Habár a felelősségbiztosítási szerződés megkötését mindenképpen érdemes megfontolni – különösen a sok munkavállalót foglalkoztató munkahelyek esetében – azonban a biztosítási “kedv” hazánkban egyelőre sajnos meglehetősen alacsony, a magyar felelősségbiztosítási piac alulfejlett, jóllehet a legtöbb biztosító kínálatában megtaláljuk a munkáltatói felelősségbiztosítási szerződéstípust.[20]

A magyar rendszer értékelésekor érdemes még felhívni a figyelmet egy sajnos ugyancsak kedvezőtlen hazai “kuriózumra”. Munkahelyi egészségkárosodás esetén a munkáltatóval szemben többféle eljárást is lehet kezdeményezni (így kártérítési pert, közigazgatási eljárást, emellett a társadalombiztosítás is érvényesíthet úgynevezett regressz-igényt), azonban ezek anyagi terheit a munkáltatók jellemzően nem bírják viselni. Mindebből következik, hogy a munkáltatók a munkahelyi balesetek, megbetegedések be nem jelentésében érdekeltek.[21]

5. A korszerűsítés lehetséges útja

Nem kell kifejezetten kritikus szemmel vizsgálni a magyar rendszert, hogy leszűrhető legyen a következtetés: a hatályos szabályozási szisztéma mindenképpen fejlesztésre szorul. A változtatás igénye azonban korántsem új keletű. 

Az önálló munkahelyi balesetbiztosítás igénye már 1991-ben, egy országgyűlési határozatban megjelent, mely országgyűlési határozat úgy fogalmazott, hogy “a betegbiztosítási ágon belül – átmenetileg, az önálló biztosítási ág teljes feltételeinek megteremtéséig – elkülönülten kell nyilvántartani a balesetbiztosítási ellátásokat”. A 20/2001. (III. 31.) OGY határozat a munkahelyi egészségkárosodások és balesetek elkülönült, a munkahelyi kockázatokkal arányos befizetések alapján működő biztosítási ágát vázolta fel, a 2084/2002 (III. 25.) Korm. határozat pedig meghatározta a kiépítéséhez szükséges konkrét feladatokat. A következő kiemelendő állomás egy 2009-ben született kormányzati programról szóló előterjesztés volt, ami ugyancsak az önálló balesetbiztosítási rendszer kialakításáról szólt, a Munkavédelem Nemzeti Politikája 2016-2022 című dokumentum pedig ismét megfogalmazta a balesetbiztosítási ágra vonatkozó koncepció kidolgozásának az igényét. Az elmúlt évtizedek tehát nem voltak híján a törekvéseknek, konkrét eredmény azonban sajnos egyik esetben sem született. Vajon mi lehet ennek az oka? A válasz meglehetősen prózai, alapvetően a foglalkoztatás terheinek növekedésétől való félelemmel magyarázható.[23]

A korszerű szabályozási szisztémán való gondolkodás során végig figyelemmel kell lenni arra, hogy mivel a munkahelyi egészségkárosodások kezelésének kérdése egy eleve összetett, több jogterületet is érintő problémakör, ezért érdemes komplex módon megközelíteni azt.

A körültekintő szabályozáshoz szükséges, hogy alapos szakértői munka előzze meg annak kialakítását, emellett a különböző szociális partnerek bevonása is alapvető fontosságú. Mindenképpen előremutató volna, ha a munkavállalói egészségkárosodások megtérítésének a rendszere markánsan elmozdulna a biztosítási logika irányába.

Egy efféle határozott elmozdulás praktikus módon a munkáltatói felelősségbiztosítás kötelezővé tételével képzelhető el, vagy oly módon, hogy a munkahelyi balesetbiztosítás a jelenlegi integrált jellege helyett egy önálló, elkülönülő társadalombiztosítási ággá válna. Ha a munkahelyi egészségkárosodások rendezését a biztosítási felfogásra alapozzuk, akkor ezzel a peres út főszabálya helyett a munkavállaló szempontjából igencsak kedvező, kvázi automatikus kompenzáció lépne előtérbe. A preventív szemlélet a már korábban említett pénzügyi, kockázat-alapú ösztönzőkkel volna elérhető. A kártérítési felelősségi felfogásnak azonban ebben a biztosítási elvre építő modellben is maradna szerep, a kártérítési út kezelné ekként a biztosítás által fedezett kockázatokon és limiteken túli, valamint a munkáltató szándékos és súlyosan gondatlan magatartásából származó károk megtérítését is.[24]

6. Összegzés

Zárásképpen a fentiekben már említett Robert Klein és Gregory Krohm nézetét érdemes felidézni ismét, akik szerint egy gazdasági rendszer fejlődésével a biztosítás szférája is egyre inkább összetetté és kifinomulttá válik.[25] Kollonay Csilla szerint a legtöbb fejlett országban a károk megtérítése eleve biztosítási alapon történik, és az irodalomban nem is gyakran merül fel a kártérítési felelősségi konstrukció.[26] Ezeket a gondolatokat mindenképpen érdemes szem előtt tartani, amikor a magyar rendszer korszerűsítésén gondolkozunk.

A kártérítési felelősségi elvet ugyan nem érdemes teljes egészében visszaszorítani, de a munkahelyi egészségkárosodások megtérítése tekintetében helyesebb, ha kiegészítő szerepet szánunk neki. A biztosítási modell előtérbe kerülése pedig nem csupán egy a nemzetközi trendnek is jobban megfelelő rendszert, hanem egy ténylegesen is kiszámíthatóbb és hatékonyabb kompenzációs utat eredményezne.

Ez a cikk az Arsboni 2022. őszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források:

[1] Robert W. Klein – Gregory Krohm: Alternative funding mechanisms for workers’ compensation: An international comparison. In: International Social Security Review, Vol. 59, 4/2006, Georgia State University, Atlanta and International Association of Industrial Accident Boards and Commission, Madison, Wisconsin, 26. o.

[2]  Kun Attila: A munkahelyi egészségkárosodások megtérítése a magyar munkajogban − felelősségi

szabályok és kompenzáció. In: Magyar Munkajog E-Folyóirat, 2014/1.sz., 112. o.

[3] Ábra forrása: A KSH által közzétett adatok alapján készített saját szerkesztésű diagram

[4] Kun, 2014, 119. o.

[5] Kun Attila: Munkáltatói kárfelelősségről “másképpen” – a biztosítási logika lehetőségei? In: A XIX. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai, (szerk.): Pál Lajos, Petrovics Zoltán, Budapest, 2022, Wolters Kluwer Hungary 119. o.

[6] Kun, 2022, 120. o.

[7] Kun, 2022, 124-125. o.

[8] Kun, 2022, 121-122. o.

[9] Kun, 2014, 93. o.

[10] Kun, 2022, 125. o.

[11] Kun, 2022, 122-123. o.

[12] Fodor Dániel Roland: Kötni vagy nem kötni? – avagy felelőtlenebb az, akinek van biztosítása? https://arsboni.hu/kotni-vagy-nem-kotni-avagy-felelotlenebb-az-akinek-van-biztositasa/ (letöltve: 2022. 11. 30.)

[13] Kun, 2014, 95-97. o.

[14] Kun, 2014, 99-100. o.

[15] Kun, 2022, 124. o.

[16] Kép forrása: https://pix4free.org/photo/36099/workers-compensation.html (letöltve: 2022. 11. 30.)

[17] Papp Nikolett: A munkahelyi egészségsérelmek kompenzációjának felelősségbiztosítási modellje Magyarországon és az Európai Unióban. In: Erdélyi Jogélet, 2020/1.sz., [1. évf.], Sapientia Kiadó, 117. o

[18]Ajtay-Horváth Viola: A felelősségbiztosítás lehetséges hatásai a munkaviszonyra. In: Jogi tanulmányok, 2016/1.sz., [18. évf.] Budapest, ELTE, 439. o.

[19] Kun, 2014, 101. o.

[20] Papp, 2020, 119. o.

[21] Kun, 2022, 131. o.

[22] Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Budapest_Parlament_%28205530487%29.jpeg (letöltve: 2022. 11. 30.)

[23] Kun, 2022, 137-139. o.

[24] Kun, 2022, 133-135. o.

[25] Klein – Krohm, 2006, 26-27. o.

[26] Lehoczkyné Kollonay Csilla: Génmanipulált újszülött – Új munkatörvény az autoriter és neoliberális munkajogi rendszerek határán, In: Kun Attila (szerk.): Az új munka törvénykönyve dilemmái című tudományos konferencia utókiadványa, Budapest, 2013, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 53. o.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.