Boszorkányok márpedig vannak? A szegedi Boszorkánysziget és története

Szerző: Hollós Annamária

Boszorkányok, kínvallatás, sötét mágia! Valóban eladták a törököknek az esőt a szegedi boszorkányok? Vagy csak a papok próbálták a nép feszültségét enyhíteni? A nagy szegedi boszorkányper története.

Szeged egyik legszégyenletesebb eseménye a modern jogi gondolkodás szemszögéből nézve eleve visszataszítónak hat, ám ezt tetézi annak időpontja: az Úr 1728. esztendeje. A tény, hogy egy középkori jellegű és súlyú, koncepciós perrel hívja fel magára Szeged városa a figyelmet ebben a felvilágosodás korában, mindenképpen elkeserítő. A rendelkezésre álló iratokból kitűnik: a 18. században inkább csak a Kelet- és közép-európai térségben fordultak elő boszorkányüldözések, Nyugaton „de iure” még létezett, „de facto” azonban már nem. Ebbe a közép-európai sorba illeszkedik városunk fekete lapja. A magyar néprajzi lexikon szerint: „1. mesealak: népmeséink rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyalakjainak gyűjtőneve” „2. … a boszorkány élő személy, akinek részint a paraszti gyakorlatban előforduló gyógyító és rontó tevékenység bizonyos vonásait, részint bizonyos természetfeletti képességeket tulajdonítanak. A gyógyításnak és rontásnak a múltban valószínűleg szinte hivatásos specialistái voltak egyes kiemelkedő képességű személyek, az első magyar történeti adatok (…) rájuk vonatkoznak. Másrészt ismeretes lehetett a múltban egy (vagy több) természetfeletti lény, amelynek fő ténykedése az éjszakai rontás volt…” A fogalom meghatározásával több kutató is foglalkozott, ám nincs egy, a tudomány területén általánosan elfogadott fogalom. A boszorkányság leggyakoribb fogalmi elemei: a. az ördöggel kötött szövetség, benne az Isten megtagadása b. kötött formában történő szerződéskötés, mely jellemzően közösülésben nyilvánul meg c. elhatározás, hogy embernek, állatnak egyaránt ártanak d. boszorkányszombatokon való részvétel e. repülés és állattá változás képessége Dr. Koncz Ibolya Katalin PhD értekezésében az alábbi büntetőjogi tényállásokat szubszumálja a boszorkányság alá: Istenkáromlás, eretnekség, szodómia, házasságtörés,kerítés A középkorban az emberek még hittek a varázslat erejében, a farkasemberek, boszorkányok létezésében és a legképtelenebb babonákban is. A ma embere számára képtelennek tűnő babonák világában nem meglepő, hogy a boszorkányoknak természetfeletti erőt tulajdonítottak és üldözték őket. Ez történt az 1431-ben kivégzett Jeanne d’Arc-al is. Az 1600-as évek elején tömegesen indultak perek a német területeken, az egyik legismertebb a bambergi perek 1630-as évekből. Angliában és Skóciában is számos perről tudunk (pl.: aberdeeni boszorkányper, 1597). A hisztéria az újvilágot sem kerülte el, a világ talán legismertebb boszorkánypere Salemben 20 áldozatot követelt. A perek Európában az 1400-as évek elején indultak. Csúcspontját az 1560 és 1630 közötti időszak jelenti. Egyes kutatók szerint az 1590-es éveket jelentő abszolút csúcspontot követően láthatóan csökkent a perek száma Nyugat-Európa területein, míg a 18. századra szinte teljesen elcsendesültek. Ezzel szemben Közép- és Kelet-Európa területein változatlanul számos eljárásról tudunk. Hazánk területén például Kolozsvárott, Debrecenben és a felső-magyarországi evangélikus városokban is. Ebben az időszakban zajlik hazánk legismertebb pere, a szegedi boszorkányok pere is. 1728. július 23-án, a mai Boszorkányszigeten egyszerre 12 boszorkányt kötöztek élve cölöpökhöz, és máglyán megégették őket. Egyes vélemények szerint egy tizenharmadik, akkor már halott vádlottat is megégettek ugyanekkor. Magyarországon ez volt az utolsó kivégzéssel végződő boszorkányper. A város 1686-ban szabadult fel a török uralom alól; a különböző népcsoportok, a nincstelenek megnövekedett száma, az egyenlőtlen teherviselés miatt pattanásig feszült volt a helyzet, csak egy szikra kellett a robbanáshoz. Ez pedig az 1720-as évek nagy aszálya volt, annak is a csúcspontja 1728, amikor kora tavasztól egy csepp eső sem esett, míg végül jégeső szakadt a városra. A papok mindezek okaként a város népének bűneit jelölték meg. Az események közvetlen kiváltója a Makóról hasonló vádak miatt korábban már kiűzött Kökényné Nagy Anna (egy általa levezetett szülés alatt meghalt egy nő) Szegeden való megjelenése volt. A bába rossz természetű volt, így könnyen kivívta a szegediek ellenérzését is: ha nem őt hívták egy szüléshez, gyorsan kiszaladt a száján: „Megbánod ezt még!”, mely kijelentését a későbbiekben a terhére rótták. Az eljárás során 32 tanút hallgattak ki, akik mind az asszonyra, mind másokra terhelő vallomásokat tettek. A városi tanács megrettent a vádaktól, a pozsonyi országgyűlésen tartózkodó főbírájukhoz, Podhradszky Györgyhöz fordult, akinek utasítása alapján mindenkit elfogtak. Hamarosan a tanúk és a már meggyanúsítottak vallomásai alapján 18-ra nőtt a vádlottak száma. Az iratok alapján többségük nem szegedi származású, kevés ideje élt a városban, és a koldus rétegből került ki. A vádlottak között volt 4 bába, akiknél akár egy egészségesnek tűnő újszülött halála is kiválthatta a boszorkányság vádját. Akadt azért kivétel: Rózsa Dániel, a város egykori főbírája. Az akkori városvezetés szívből gyűlölte Rózsát, így kapóra jött, hogy a kényszervallatások során az ő neve is felmerült. A 82 éves vádlott Szeged egyik legvagyonosabb polgára volt, számos irigye akadt. A kép lassan kirajzolódott: a boszorkányok valóságos „katonai szervezetbe” tömörültek, kapitányostul, hadnagyostul, strázsamesterestül, sőt, volt köztük zászlótartó, dobos, trombitás. A zászlót az egyikük dióhéjban őrizte, dobként lókörmöt használtak, verője szamárlábszár volt. Az ördögnek esküdtek fel (a perben kerülték az ördög szó használatát), aki jegyet nyomott testüknek egy illetlen részére, meg kellett tagadniuk a keresztény hitet, és közösülniük is kellett vele. A kapitány Rózsa Dániel volt, ám felesége, kocsisa, sőt egykori hajdúja is gyanúba keveredett. Rózsa a kínzókamrába kerülve megtört és a jegyzőkönyvbe azt mondta, amit hallani akartak tőle: társaival együtt egy akó pénzért 7 esztendőre adták el a csapadékot a töröknek, amit zacskóba kötve a hordói alá rejtett. A kihallgatások után a vádlottakon vízpróbát hajtottak végre: kivitték őket az Alsó-Tiszapartra, és összekötözve vízbe mártották őket. Ennek során hárman belefulladtak a Tiszába, ez az ártatlanságukat bizonyította. Akik nem merültek el és életben maradtak (ami már magában bűnösségüket bizonyította), azokon ezután már valóban kínzást alkalmaztak a hatóságok. A tortúra eredménye a részletes beismerő, és a bűntársakra tett terhelő vallomás volt. Ezután következett a mérlegpróba: aki ezen a próbán „könnyűnek találtatott”, azt elítélték (úgy gondolták, hogy üreges csontjaik miatt a boszorkányok könnyebbek és ez teszi számukra lehetővé a repülést). Ezen kívül tűkkel is szurkálták őket, hogy az ördög testi bélyegét felfedjék rajtuk. A vád szerint a testük ezeken a pontokon érzéketlen volt. Egy-egy gyanús anyajegy vagy szőrtelen hónalj is a nem emberi természet jelét mutatta. A kivégzésre 1728. július 23-án került sor, amikor is a boszorkányokat élve a máglyára kötötték és így haltak végül tűzhalált. Úgy hitték, az élve elégetéssel a bűnös boszorkányok lelke is megtisztul. Az eredeti 18 vádlott közül hárman megfulladtak, egyesek a börtönben önkezűleg vetettek véget életüknek. Az egyik vádlott, Koncz Sára a per idején állapotos volt, őt a gyermek megszülése után végezték ki. Az eljárások alapja a III. Ferdinánd által Alsó-Ausztria számára kiadott 1656-os törvénykönyv és az 1702-es Criminal Instructio voltak. A Praxis Criminalis 60. cikkelye („De magia…”) értelmében a laikus gyógyítók az általános boszorkányfogalom alá estek. Kötelező volt az eljárás alá vont személyeknek meghatározott kérdések feltevése. A kódex 20 kérdést írt elő. A boszorkányok elleni megtorlás alapja az eretneküldözés volt. Maga az eljárás a következő lépésekben zajlott: 1. a bűncselekményről való tudomásszerzés, a gyanúsított letartóztatása 2. a kérdések alapján történő kihallgatás még „jóságosan”, a tanúkkal való szembesítés 3. a vádlott tagadása esetén közbenső ítélettel tortúra elrendelése 4. PC alapján bűnösítő vagy felmentő ítélet, majd annak végrehajtása A kínvallatás maximum 1-1,5 óráig tarthatott azért, hogy a gyanúsított az elszenvedett fájdalom következtében az igazat vallja. A jegyzőkönyveket a peranyaghoz kellett csatolni. A férfiaknak bemutatták a hóhért a kínzóeszközökkel együtt, majd a kínpadra kötés után következett a felfüggesztés és súlyok akasztása a lábra, végül a spanyolcsizma zárta a sort. A nőknél a felfüggesztés helyett a hüvelykszorítást alkalmazták. Az eljárás inkvizitórius volt, azaz hivatalból, vád nélkül indult meg, amelynek során a vizsgálatot, és az ítélkezést ugyanaz a személy végezte. Az eljárás írásbeli és titkos volt, gyakran alkalmazott közben a hatóság kínzást a bizonyítás sikeressége érdekében. Az ítéletek ellen fellebbezésnek nem, vagy csak nagyon ritkán volt helye. Mivel hazánkban a boszorkányperek nem estek a kivételes eljárások körébe, így azok a rendes világi bíróságok hatáskörébe tartoztak. A per sajátságos magyar vonások alapján indult: bejelentés alapján kezdett a főbíró Kökényné után vizsgálódni. Ezt követte a 32 tanú meghallgatása, melyektől azt remélte a hatóság, hogy kellő bizonyítékkal szolgálnak a bába bűnösségére. Miután elegendő tanúvallomás állt rendelkezésre, megtörtént a gyanúsított elfogása és vallatása. Ezen a ponton kerül előtérbe a PC, amit bár hazánkban sosem emeltek törvényerőre ám kodifikált büntetőjog híján a magyar ítélkezési gyakorlat alkalmazta: a városiak annyira féltek a püspöktől, hogy emiatt a kódex minden rendelkezését szó szerint betartották. Az eljárások során előírt 20 kérdés mindegyike megjelenik a per folyamán, még ha nem is mind az összes vádlott esetén. A kérdések sorrendje: 1. „Ördöggel van-e, avagy volt szövetséged?” Egy kivétellel mindenki igennel felelt. 2. „Mi formában lett ördöggel szövetséged?” Részletes vallomások érkeztek az ördög megjelenéséről, aki időnként emberként, de inkább bak formájában jelent meg. Beszámoltak arról is, hogy hogyan közösültek az ördöggel. 3. „Mikor lett meg vele szövetséged?” Erre mindenki mást válaszolt. A leghosszabb intervallumot, 50 évet(!) az idős Rózsa vallott. 4. „Mennyi ideig s hány esztendeig?” A legáltalánosabb válasz a halálukig szóló szerződés volt. 5. „Szóval-é vagy írás szerint?” Általában írásban kötöttek szövetséget, ám iratot előadni természetesen nem tudtak. 6. „Micsoda helyen?” A boszorkányszombatokra vonatkozó kérdésre a gyanúsítottak különböző helyeket jelöltek meg. Többek folyók torkolatát vallották találkozási helyként. 7. „Micsoda szándékkal és alkalmatossággal?” A vádlottak a jobb anyagi helyzet reményét vallották. Ne feledjük: a szegényebb rétegekből kerültek ki. 8. „Volt-e akkoron valaki jelen?” Többen Rózsa jelenlétét vallják. 9. „Van-e ördög Szövetségérűl való valami jeled?” A stigmák jelenléte fontos része a boszorkányságnak, így központi kérdés ennek tisztázása. Aki bevallotta, hogy rendelkezik ilyen jellel, vagy találtak a testén stigmát, annál azt az ördöggel való szövetség jeleként értékelték, akiknél nem, szintén, hisz úgy hitték, hogy olyan erős ez a szövetség, hogy még a stigmák eltüntetésére is képes ezért az ördög. 10. „Kicsoda téged arra ösztönzött?” Szintén az anyagi boldogulást jelölték meg. 11. Vajon gyakorolta-e a mágiát? Mindenki gyakorolta, egyedül vagy társaival. 12. Milyen módon, miképpen? Erre nem válaszolt minden vádlott. 13. Milyen szavakkal és tettekkel csinálta mindezt? A hatóságok ezt aprólékosabb kérdésfeltevéssel próbálták tisztázni. Vélhetően a vádlottak szájába adták a válaszokat. 17. Kikkel? Egyedül Kovács Pál tagadta meg a válaszadást. 18. A mágia révén kit rontott meg? Milyen súlyosan? Igen részletes, szinte büszkélkedő válaszok érkeztek. Ismételten csak Kovács tagadta meg a vallomástételt. 19. Vajon azt a személyt, akinek mágikus gonosztettet okozott, megsegíthette-e? Erre általában nem érkezett válasz. 20. Minő mágikus mesterségről beszélt? Mi módon történhetett az? A hatóság ezt részeire bontotta: a mesterség mikéntjére nem nagyon érkezett válasz, ám annál részletesebb arra nézve, hogy kitől tanulták. Rózsa neve ismét többször előkerül. A kihallgatások után került sor a tortúrára: a Tisza parton a vízpróbára és a mérlegpróbára. A PC alapján ezután a vádlottak ismét ki kellett hallgatni, hogy megállapítsák, a kínvallatáskor tett vallomások vajon megfelelnek-e a valóságnak. Ekkor lehetőségük volt a korábban tett vallomásukat fenntartani, ahhoz hozzátenni, esetleg megtagadni azt. Utóbbi esetben a bíró ismételten elrendelhette a vallatást. Talán a hisztériának, talán a püspöktől való félelemnek köszönhetően a bíróság nem ismert kegyelmet: az 1728. június 26-i ítéletben az összes, még életben lévő vádlottat elítélte. A 12 boszorkányon az élve elégetést 1728. július 23-án hajtották végre. Könnyítést ketten kaptak: egyiküket előbb lefejezték, csak utána égették meg, az állapotos Koncz Sárát gyermeke megszületése után égették el. Ha betekintünk az események mögé és megvizsgáljuk, hogy a hatalom miért engedte ezt az eljárást túlburjánzani, azt a választ kaphatjuk, hogy minden személyt meg kellett törni, aki a pogányság megtestesítőjével, a törökkel akár csak lelki közösséget is vállal, onnan hasznot remél. Ne feledjük: a törökök akkor 40 éve vonultak ki az ország nagy részéről. Így nem csoda, hogy a vádakból egy katonai összeesküvő társaság képe rajzolódott ki. Mindezt tetézte az 1712-es nagy árvíz, az azt követő zavaros idők, amire a koronát az 1728-as aszály tette fel. Ennek ellenére talán nem volt hiábavaló a 18 vádlott halála: a bécsi udvar hamarosan megsokallta a kivégzéssel, halálos próbákkal végződő eseteket, így Mária Terézia 1755-ben a boszorkánypereket az egész monarchiában betiltotta, a szegedi per iratait pedig 100 évre titkosította. A város olyannyira szégyellte tettét, hogy egy évszázad múltán, 1830-ban még megtagadta az akták kiadását arra hivatkozással, hogy ezzel a város hírnevét ne rontsák. A vádlottak Rózsa Dániel, 82 éves kapitány, országgyűlési követ, városi főbíra; elégették Széll Zsuzsanna, Rózsa Dániel második neje, 50 éves. 4 évig a sereg pohárnoka; elégették Katona Ferenc, 60 éves, 20 éve szegedi lakos. 47 évig boszorkány, zászlótartó; elégették Borbola Ferenc, 56 éves. Rózsa kocsisa, hadnagy; elégették Kovács Pál, 67 éves. A koldusok felügyelője; elégették Kökényné Nagy Anna, 65 éves bába. A szegedi a 3. boszorkánypere. Azzal gyanúsították, hogy az esőt, a harmatot, a halakat és a föld zsírját török boszorkányoknak eladta; elégették Jancsóné Szanda Katalin, 50 éves bába; elégették Szántó Mihály, 60 éves, korábban hajdú; elégették Tóth Erzsébet, 70 éves, koldul, 27 évig boszorkány; elégették Dancsó János, 70 éves, koldus. 6 évig lakott Szegeden; elégették Dancsóné Hisen Borbála, 65 éves, korábbi bába. Szegeden 3 évig élt; elégették Koncz Sára, 29 éves, gyermeke születése után elégették Korcsek Zsuzsa, 60 éves Köre Ilona, bába Csikós Jánosné, 50 éves. A vizsgálat alatt meghalt Barak Margit, szegedi születésű, 55 éves Bogadussáné, 66 éves, előbb lefejezték, utána vetették máglyára. Malmos Katalin, 40 éves, előbb lefejezték, utána vetették máglyára.

Források, felhasznált irodalom:
Boszorkánykönyv – Jószöveg Műhely Könyvkiadó, 2010 A boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-római Birodalomban és a királyi Magyarországon – Koncz Ibolya Katalin, PhD értekezés A szegedi boszorkányperek – szakdolgozat Kruppa Tamás, 2004. A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemezői – Balogh Elemér, Jogtörténeti szemle 2004/4. http://www.noiportal.hu/main/npnews-27938.html?p=13393 – megtekintve 2015. június 20. http://korunk.org/?q=node/7868 – megtekintve 2015. június 20. http://digitalia.lib.pte.hu/books/magyarorszagi-boszorkanyperek-okleveltara-bp-mta-1910/web/index.php?page=c295&wpid=1665 427. oldaltól http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/04/4501.htm – megtekintve 2015. június 20. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_szegedi_nagy_boszorkanyper_1728/ – megtekintve 2015. június 22. http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/04/4501.htm – megtekintve 2015. június 25.