Kivár az Alkotmánybíróság a CEU és a civiltörvény ügyében

Az indítvány benyújtása óta még nem került sor az ügy érdemi tárgyalására az Alkotmánybirosag előtt.

Új jelölt tűnt fel a francia elnökválasztási csatában

A független Emmanuel Macron is tartogathat még meglepetéseket!

Az élő alkotmány – új rovatunk indul!

Reflektorfényben az AB: hetente jelentetjük meg interjúinkat az alkotmánybíróság tagjaival, hogy olvasóink jobban megismerhessék a bírákat és a testületet.

Nézz és láss a mélyére!

"A fesztiválon az ember egy este több filmet is megnéz, a mozik között együtt vándorolva a többi résztvevővel. Estére pedig olykor spontán buli is kialakul."

Újabb öt évig Áder János a köztársasági elnök

Göncz Árpád óta ő az első, aki két cikluson keresztül töltheti be az államfői hivatalt.

Négy új jelölt, Sulyok Tamás lehet Lenkovics utódja

Egyezség az LMP és a kormánypártok között: íme a négy jelölt és a lehetséges új elnök, Sulyok Tamás.

Áder aláírta a CEU-törvényt

„Felkérem Magyarország Kormányát, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.”

Újabb békeszerződés Kolumbiában

Az elbukott népszavazás ellenére ismét békét kötött a kolumbiai kormány a lázadókkal.