A jogállamiság súlyos sérelmével járhat az AB-határozatok hatályon kívül helyezése

Súlyos jogállamisági aggályokat vet fel az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott AB-határozatok hatályon kívül helyezése.

Gyakornokok az Európai Unióban – Első rész

Nemzetközi szervezeteknél gyakorno- koskodó jogászokkal készült interjúsorozatunk első része az Európai Unió Bíróságának gyakornoki programjáról.

7:7

Az AB, az elnök szavazatával 7:7 arányban megsemmisítette a bírák nyugdíjazásáról szóló törvényi rendelkezéseket. Érvek és ellenérvek.

Az alvó közigazgatás és a láthatatlan tárcalapok

A jogalkotási törvénnyel ellentétes módon korlátozzák a minisztériumok által kiadott tárcalapok megismerhetőségét.

Safarov hagyatéka

Ramil Safarov átadása miatt felhördült a hazai és a nemzetközi közvélemény, Örményország pedig megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Mi történt?

Hogyan is állunk a múlttal? – Tabula rasa az Alkotmánybíróságon

Az Alaptörvény negyedik módosítása megtiltaná, hogy az Alkotmánybíróság hivatkozhasson korábbi gyakorlatára. Indokolható-e a javaslat alkotmányjogilag?

Gránitba vésik a 2013-as minimum ponthatárokat, avagy harmadszor bakizott bele a kormány a felsőoktatási...

A kormány újabb kodifikációs hibája miatt az eredeti tervekkel szemben akár még 2016-ban is marad a 200 illetve a 240 pontos minimális ponthatár.

Uniós adalékok a hallgatói szerződéshez

A kormány az Alaptörvénybe emelné a hallgatói szerződést. Milyen Európai Uniós szempontok merülhetnek fel?