Célkeresztben az iskolai szegregáció – Mi a magyar valóság?

Óriási jelentőségű döntést hozott 2018 áprilisában a Fővárosi Törvényszék, amikor megállapította az Emberi Erőforrások Minisztériumának felelősségét az egyenlő bánásmód követelményének 28 magyar általános iskolában való megsértése miatt. A bíróság a minisztériumot 50 millió Ft közérdekű bírság megfizetésére kötelezte, melyet az EMMI-nek az ítélet alapján kötelezően elkészítendő deszegregációs tervek civil szervezetek általi monitorozására kell fordítania. A döntéssel kapcsolatban az iskolai szegregáció magyarországi helyzetét tekintjük át.

Szociológiai megközelítés – okok és következmények

Az oktatásban a szelekció, tehát az a folyamat, amelyben a tanulókat különböző kritériumok alapján különböző intézménytípusokba sorolják, teljesen természetes (például aki szakácsnak szeretne tanulni, szakiskolába megy, aki pedig egyetemre szeretne jelentkezni, gimnáziumba). Magyarországon azonban ez túl korán kezdődik, és jelentős összefüggésben áll a családok társadalmi, illetve gazdasági helyzetével. A magyarországi roma lakosság körében óriási probléma a szegénység, tehát ők az iskolaválasztásban eleve hátrányos helyzetből indulnak. A kulturális, nevelési és társadalmi különbségek pedig azt eredményezik, hogy a nem roma szülők nem a roma gyerekek által látogatott iskolát választják gyermekeiknek, vagy a roma gyerekeket halmozottan hátrányos helyzetűnek vagy speciális nevelési igényűnek titulálják, és másik iskolába vagy osztályba helyezik.

A szegregáció súlyos társadalmi következményekkel jár nemcsak a roma lakosságra, hanem az egész magyar társadalomra nézve.

Számos kutatás kimutatta, hogy a szegregáció együtt jár az oktatás színvonalának csökkenésével, ez nem motiválja a gyerekeket a tanulásra és így az általános iskolai végzettség megszerzésére, továbbtanulásra. Ha pedig a romákat nem sikerül gyerekkorban integrálni a többségi társadalomba, ha nem végzik el az általános iskolát, nem szereznek végzettséget, akkor benne maradnak a szegénység ördögi körében, amely munkanélküliséget, alacsony jövedelmet, rossz munkaerő-piaci helyzetet teremt számukra, illetve a gazdasági és versenyképességi mutatók romlását eredményezi az egész országban.

A jogi oldal

Az iskolai szegregáció az egyenlő bánásmódról szóló törvényben jogellenes elkülönítés címszó alatt található, és akkor állapítható meg, ha egyes személyeket vagy személyek csoportját valamely tulajdonságuk miatt más, összehasonlítható helyzetben lévő személyektől  – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönítenek. A jogellenes elkülönítés szinte kivétel nélkül mindig alapjogot korlátoz, ráadásul az egyik legfontosabbat, az emberi méltósághoz való jogot, így annak megállapítására az Alkotmánybíróság által felállított és az Alaptörvényben is megtalálható szükségességi-arányossági tesztet kell alkalmazni. A teszt értelmében az alapjog-korlátozás akkor nem jogszabály-sértő, ha ésszerű indoka van, elkerülhetetlenül szükséges, a cél eléréséhez szükséges legenyhébb korlátozásról van szó és a megkülönböztetés a cél fontosságával arányos. Nyilvánvaló, hogy ennek a feltételrendszernek a szegregált iskolák nem felelnek meg: azok nemcsak súlyos társadalmi problémákat generálnak, hanem az elkülönített személyek emberi méltóságát is sértik, hiszen azonnali és rendkívül erőteljes megbélyegzést hordoznak magukban.  A szegregált iskolák felszámolása tehát fontos állami feladat, hiszen az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, hogy a különböző társadalmi helyzetű és származású gyerekek integrált oktatása az egyetlen valódi eredményre vezető (és legális) út az oktatásban.

A jogérvényesítés eszközei

Egy szegregáltan működő iskola jogsértő gyakorlatának nyilvánosságra hozatalára és a jogsértő helyzet megszüntetésének kezdeményezésére több út kínálkozik.

A jogsérelmet szenvedett fél fordulhat egyrészt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Ez azonban nem gyakori, az elmúlt tíz évben egyetlen ilyen esetről sem számol be az EBH weboldala. Talán többek között azért van ez így, mert az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében az EBH által alkalmazható szankciók nem túl erőteljesek, inkább figyelmeztető jellegűek (például kötelezés a tevékenység abbahagyására, tartózkodás annak jövőbeli tanúsításától, korlátozott bírságolási lehetőség).

Fordulhatunk továbbá az alapvető jogok biztosához. Az ombudsman és jogelődei több jelentést is kiadtak már a témával kapcsolatban (lásd pl. itt és itt), a biztos azonban csak ajánlásokat fogalmazhat meg, konkrét szankciót nem. Legfőbb eszköze a nyilvánosság.

A leggyakrabban alkalmazott és leghatékonyabb módszer a szegregáció felszámolására, ha az érintettek személyiségi jogi pert indítanak, ahogyan az a korábban említett esetben is történt. A bíróság döntése végleges és kötelező a felekre nézve, így megfelelő alapot nyújthat a gyakorlat megváltoztatására, ráadásul az általa kiszabható bírság maximális összege sem limitált, mint az EBH esetében, ahol törvény írja elő a legmagasabb kiszabható összeget.

Az elmúlt tíz évben a témában született bírósági ítéletek nagyrészt egy irányba mutattak, egy, a Kúria által 2015-ben meghozott, nagy port kavaró ítélet azonban árnyalja a képet.

A fordulatot hozó ítéletben a Kúria a felekezeti oktatásra, a vallás és a lelkiismeret szabadságára és a szülői kezdeményezésre szervezett oktatásra hivatkozva nem tartotta jogsértőnek a gyerekek iskolák közötti elkülönítését.

A legfrissebb, fent említett döntésben a bíróságok ismét a roma gyerekek és a pert indító CFCF (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány) pártjára helyezkedett, amikor az EMMI-t 28 iskolában elkövetett jogsértések miatt ítélte el. Az ítélet ráadásul a 28-ből 13 iskolában a jogerőre emelkedést követő tanévben megtiltotta első osztály indítását, és deszegregációs tervezetek készítésére kötelezte a minisztériumot. A döntés értelmében a tervezetek végrehajtását civil szervezeteknek kell majd ellenőrizniük, ennek költségeit pedig az EMMI állja a bíróság által kiszabott 50 millió Ft-os közérdekű bírságból. A döntés azonban nem végleges, az ügyben fellebbeztek, az eljárás azóta is folyamatban van.

Láthatjuk tehát, hogy a bírósági gyakorlat inkább pozitív és a fejlődés irányába mutat, a valóságban azonban a szegregált iskolák száma nem csökken, sőt, inkább növekszik. A probléma megoldásához viszont nemcsak a bíróságok megfelelő eljárására, hanem az állam és a társadalom egészének szemléletváltására lenne szükség.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Gyakornoki Programunk támogatói: