E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.
Szerző: Péró Eszter
Megfejteni a megfejthetetlent, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, megoldani a megoldhatatlant. A sorozatgyilkosok megrázó tettei, rettenetes kegyetlenségük jogosan vetik fel a következő kérdést: Az emberi gonoszság valóban határtalan? De kiből is lesz sorozatgyilkos, milyen alapvető tényezők táplálják a tüzet, azt a torzult szenvedélyt, melynek hatására egy emberi lény képes érzelmi reakciók és bármiféle megbánás nélkül egy másik embertársának életét szadisztikusan, kegyetlen érzéketlenséggel kioltani?
A motívum nem anyagi, hanem egyértelműen pszichológiai. A gyilkolást nem nyereségvágyból, bosszútól fűtve hajtja végre, hanem azt egy sajátos irányba elfajult gondolkodás, kéjvágy vezérli. A kulcsszó a dominancia. Szimbolikus jelentőséggel bíró áldozatát alárendelt szerepbe kényszeríti, elnyomja, hatalmat gyakorol felette, a sorozatgyilkos mindenek felett állónak, Istennek érzi magát. A sorozatgyilkosságokat elkövetőket alapvetően három tényező motiválja: a gyilkolás, illetve szexuális kielégültség iránti vágy és az erőfitogtatás. A gyilkolás iránti vágyat valamilyen ellenállhatatlan belső kényszer irányítja, egyfajta „produkciós kényszer”, azaz kényszeresen hajtja végre az emberi élet kioltására irányuló cselekedetét újra és újra. Mit is értünk pontosan ezen „produkciós kényszer” alatt?
Többféle magyarázat is létezik. Először genetikai szempontból kell részletesebben vizsgálódnunk. A Kaliforniai Egyetem két kutatója Mikhail Simkin és Vwani Roychowdhury vizsgálatai kimutatták, hogy a sorozatgyilkosságok a matematikai hatványtörvény néven ismert matematikai elosztás alapján működnek. Hogyan lehetséges ez? A kutatók rájöttek, hogy azon pszichotikus hatás során, amely a sorozatgyilkost ölésre készteti, az agyban egyidejűleg nagy mennyiségű neuron stimulálódik. Az agyban egyetlen neuron kisülése képes további több ezer másik neuront stimulálni. Ezek az úgy nevezett „agyviharok” az esetek többségében kis mértékűek és hamar véget is érnek, de alkalmanként a neuronok működése túl intenzívvé válik.
A kutatók vizsgálataik során elsősorban a „rosztovi csonkító” néven elhíresült Andrej Romanovics Csikatilo tevékenységét vették a kutatás alapjául, aki későbbiek során több mint 53 ember hidegvérű meggyilkolását ismerte el. Csikatilo akkor gyilkolt, amikor a neuronok tömege átlépte a határküszöbét, azonban amikor a neuronok a határérték alatt mozogtak, nem ölt meg egy embert sem.
Neurofiziológiás betegség. Ez a két szó lenne a magyarázat megannyi rémtettre? Más kutatók a sorozatgyilkosok viselkedését egyértelműen a drogfüggőkéhez hasonlítják. Egyre csak gyűlik a szenvedélytől való megfosztás, növekszik a vágy az amigdalában, azaz az agy azon részében, amelynek elsődleges szerepe van az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában, nagy mennyiségű hormon gyűlik össze, amikor is eléri a legfelsőbb határt, egyszerűen megadják magukat a szenvedélynek.
Ennél talán jóval többről van szó. Mi vezethet a morális és etikai érzék, illetve a kritikai készség teljes hiányához? Valaki sorozatgyilkosnak születik vagy bizonyos gyermek, illetve fiatalkorban elszenvedett abúzusok adják a megfelelő magyarázatot az effajta jellemtorzulásra?
Az általam felkutatott hírhedt sorozatgyilkosok egy részét gyermekkorukban fizikai atrocitások érték, többen szenvedtek el gyermekkorban szexuális abúzust, illetve fiatalkorukban kommunikációs és kapcsolatteremtési nehézségeik voltak az ellenkező nemmel, röviden a személyiségüket, jellemüket erőteljesen meghatározó kezdeti időkben mind pszichikai mind fizikai sérelmek érték őket.
Sok esetben már a kezdeti viselkedésben megmutatkoztak bizonyos jelek, a szakkönyvek ezt a MacDonald-hármasként emlegetik. Elsődlegesen a gyújtogatás iránti vágyat kell kiemelni, bizonyos dolgok elpusztításában lelt öröm miatt vagy a figyelemfelkeltés, illetve a hatalomszerzés érdekében. Másodikként az állatkínzást, kezdetben rovarok, pókok majd emlősállatok, amelyet egyértelműen saját szórakoztatásuk érdekében tesznek, mintsem mások elrettentésére. Harmadikként, pedig az ágybevizelést kell megemlíteni, amely egyértelműen frusztrációra utal.
Erősen torzult személyiségek, akiket pszichológiai szempontból a jellemtorzulás alapján különböző kategóriákba sorolhatunk. Meg kell vizsgálnunk, alapvetően mi jellemzi ezeket a viselkedésformákat, illetve mit is értünk pontosan a „társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara” alatt?
Antiszociális személyiségzavar, azaz más néven a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara. A frusztráció toleranciája alacsony, az agresszió könnyen a felszínre kerül, illetve az erőszak könnyen és igen gyakran megnyilvánul. Személyiségzavar lehet amorális, antiszociális, aszociális, pszichopátiás, szociopátiás.
A szociopata antiszociális, kórosan torzult személyiségű ember. A szociopata gyakran agresszív, nem érez empátiát mások iránt, és bár az esetek nagy részében ezt megjátssza, igazán nem érez szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt, egyidejűleg a szociopaták igen jó modorú, gyakran vonzó személyiségek, meggyőző beszélőkészséggel, akik egyszerűen csak szimpátiát váltanak ki a körülöttük lévőkből. A pszichopata a többi embert tárgynak tekinti, akiket manipulálni és kihasználni kell. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat teljes hiánya jellemzi. A szakkönyvek definícióiból egyértelmű a kategorizálás a jellem, illetve személyiségjegyek alapján. De vajon lehetséges-e a sorozatgyilkosokat tetteik, illetve elkövetési módszereik alapján kategorizálni?
A sorozatgyilkosok cselekvéseik alapján történő kategorizálása az FBI munkásságra vezethető vissza, mely szerint cselekedeteik lehetnek szervezettek, illetve szervezetlenek. Néhányuknál a szervezett viselkedési formát későbbiek során felváltja a szervezetlen, ahogyan gyilkosságaik egyre gyakoribbá válnak. Eleinte óvatosan és tervszerűen cselekednek, megfigyelnek, az élet kioltására irányuló tettük minden mozzanatát pontosan kidolgozzák. Azonban ha a kényszereik eluralkodnak rajtuk, óvatlanná válnak és a vágyak gyors kiélése kerekedik felül, így a tervezettség, előkészítettség elmarad. A szervezett cselekvési formában végrehajtott gyilkosságok alapvetően a magasabb intelligencia szinttel rendelkező elkövetőkre jellemzőek, hiszen tervüket pontosan a lehető legrészletesebben ki kell dolgozniuk. Az áldozatot követik, elrabolják, illetve elcsalják.
Elcsalják. Hogyan lehetséges ez? Szíven üt minden egészséges tudattal gondolkodó embert a kérdés, ha az áldozatokra gondolunk. Hogyan kivitelezhette ezt ilyen könnyedén? Hogy hihetett neki akárcsak egy percig is? Nos, ezen kérdés megválaszolásakor Ted Bundy, az Amerikai Egyesült Államok egyik leghírhedtebb és legkegyetlenebb sorozatgyilkosának a szavai csengenek a fülemben: „Mi sorozatgyilkosok a fiaitok, a férjeitek vagyunk és bárhol feltűnhetünk”. Mit is jelent ez valójában? A sorozatgyilkosok több mint 90%-a felnőttkorba lépő vagy középkorú 18 és 32 év közötti fehér férfi. A társadalomra a legnagyobb veszélyt ők jelentik, hiszen külsőre gyakran teljesen átlagosnak mondhatóak, jellemző rájuk a kedvesség, simulékonyság, gyakran a jó alkalmazkodási készség. Sok sorozatgyilkos esetében, a lebukást követően a szomszédok, rokonok, ismerősök teljesen értetlenül álltak a történtek előtt, hiszen derék, jóravaló, szorgalmas sokszor remek emberként ismerték a delikvenst, ami nem csoda, hiszen azok gyakran még a szakembereket is megtévesztik. A teljesen normális ember tökéletes másolatának tűnnek külsőleg. A sorozatgyilkos, mondhatni hihetően játssza a társadalmi szerepét, külsejében, külső megnyilvánulásaiban nem egy bestiális szörnyeteg benyomását kelti.
A gyilkosok utáni hajsza rendkívül összetett. Bár Hollywoodban igen felkapott és közkedvelt téma a rendőrség és a sorozatgyilkosok macska-egér harcát megfilmesíteni, a valóságban azonban a sorozatgyilkosok nagyon ritkán kívánnak reflektorfénybe kerülni. Elenyésző százalékuk veszi fel a kapcsolatot a rendőrséggel, nem így az Amerikai Egyesült Államok egyik legkegyetlenebb, azonban a mai napig nem kézre kerített sorozatgyilkosa, aki egyszerűen BTK néven vált ismertté. Neve az angol Bind, Torture, Kill szavakból ered, ami magyarul annyit tesz, mint megkötözni, megkínozni, megölni. A BTK néven elhíresült rém már a rémtetteinek kezdetén is rendkívül sokat hallatott magáról, a rendőrséggel szinte azonnal felvette a kapcsolatot. Kifejezetten élvezte a fölényét, a hatalmát, erejét fitogtatta. Kora vérbeli sorozatgyilkosának tekinthető. Folyamatosan levelezett a helyi újsággal, illetve a rendőrséggel. Az alábbiakat írta: „Sajnálom, hogy ez megtörtént a társadalommal. Ők szenvednek a legjobban. Nehéz féken tartani magam. Valószínűleg pszichotikusnak és perverznek gondolnak. Sosem tudom, mikor tör be az agyamba ez a szörnyeteg. De ott marad. Hogyan tudnék ezen segíteni? Nem tudom megfékezni magam, ezért ez a szörnyeteg nekem is és a társadalomnak is fájdalmat fog okozni. A társadalom hálás lehet, hogy az olyan emberek, mint én, képesek a dolgokat ismét átélni, egyfajta nappali álmodozás során. Ez egy nagyon bonyolult játék barátom, talán valaki meg tudná állítani ezt a szörnyeteget. Nekem nem megy.”
Figyelemfelkeltés vagy segélykiáltás? Kicsit talán mindkettő. A fenti sorokból azonban két tény teljesen egyértelmű válik: az elkövető cselekvései, illetve döntései teljes tudatában van, tehát beszámítható. Ahogyan Hervey Cleckley fogalmaz: „A pszichopata tökéletesen szalonképes, pontosan tudja, mennyi szenvedést tud cselekedeteivel okozni környezetének, csak éppen nem törődik vele.” Mégis egyfajta zavarodottság tűnik ki a hírhedté vált BTK rendőrséghez, sajtóhoz is eljuttatott soraiból. Másrészt egészen nyilvánvaló, hogy sem ő, sem a többi sorozatgyilkos nem tekinti magát a társadalom tagjának, sokkal inkább olyannak, mint aki a társadalom vagy mondhatni Isten törvényei felett áll. A hős szerepében kíván tetszelegni, aki mindig minden helyzetben erőfölénnyel rendelkezik. Hogyan lehetséges ez? Ezen kérdés megválaszolásához mindenképpen a viktimológiai tipológiából kell kiindulnunk. Kik vállnak leggyakrabban a sorozatgyilkosok áldozatává?
Elsősorban prostituáltak, illetve a társadalom peremén élők. Ez esetben a miért sem elhanyagolható. Álszentség lenne kijelenteni, hogy ugyanazon érzelmi megítélés alá esik a hétköznapi emberek szemében egy három gyermekes családanya, egy tisztességben megőszült néni, egy kisgyermek vagy egy családjától és függőségében már a valóságtól is elszakadt, kábítószereket fogyasztó prostituált ellen elkövetett bűncselekmény. A mindennapjaikat az utcán élő emberek azt gondolják, ők már hozzászoktak a kemény élethez, nem érheti őket baj. E rétegnél azonban mindennapos és jelentős a kockázat, amelyben szerepet játszik a tudatlanság okozta könnyelműség, a könnyű pénzkereset reménye, a kiszolgáltatottság, és a kényszer. A viktimológiai tipológia ezen áldozatokat a prediszpozíciós kategóriában helyezi el, amely lehet szociális, azaz a társadalmi körülmény, az anyagi helyzet, a foglalkozás, lehet bio-pszichológiai, vagyis a szellemi, illetve fizikai állapot, valamint lehet pszichológiai, ahol a naivság, szexuális torzulások, alkoholizmus, depresszió bír a legnagyobb relevanciával.
Másodsorban azonban közel sem elhanyagolandóan a gyermek, illetve fiatalkorú áldozatokat kell megemlítenünk. Ezen a ponton lehetetlen egy bizonyos név felett elsiklani: Albert Fish, más néven a „Szürke ember”, akinek perverzitása és rendkívüli kegyetlensége egyedülálló a valaha ismert pszichiátriai és rendőrségi esetek között is. Szürke ember, őszülő halánték, bizalomgerjesztő jóságos nagyapó mosoly, amely még egy felnőtt embert is megtévesztett, nem hogy egy kisgyermeket. A lélek, a kritikai, erkölcsi és morális érzék hiányát sajnos a külső nem tükrözi. A fentiek alapján, általánosságban megválaszolásra került a ki, miért és kit. A hol kérdésre, azaz az elkövetés helyére vonatkozóan egyértelműen kijelenthetjük, hogy az áldozat testét mindig valamilyen általa jól ismert és biztonságosnak vélt helyen rejti el, ahol nem érheti meglepetés.
Így tett Dennis Nilsen, az Egyesült Királyság leginkább elhíresült sorozatgyilkosa, aki saját lakásában rejtette el az általa megfojtott tizenöt áldozat holttestét. A sorozatgyilkosokkal kapcsolatban lehetetlen minden kérdést megválaszolni, pszichológiai, illetve biológiai értelemben. Valójában nincs semmiféle ember feletti démon. Azt hiszem ezek a gyilkosok a személyiségükben komoly és visszafordíthatatlan torzulást hordozó, gonosszá formálódott emberek. A gonoszságra pedig nincs gyógyszer és nincs ellenszer. A hétköznapi ember – a sorozatgyilkosságokról, és gyilkosokról felröppenő hírek okozta múló megdöbbenést és felháborodottságot követően – gyorsan elfelejti, teljesen figyelmen kívül hagyja és felszínesen kezeli az efféle eseteket, mert naiv elgondolása szerint az őt közvetlenül nem érinti és nem érintheti békés mindennapi élete során. Az átlag úgy véli, hogy ilyen esetek csak a filmekben történnek meg. Sajnos ez nem így van, mert az esély az ilyen deliktumok megtörténtére és a potenciális elkövetők létére mindennapos és közeli realitás. Cikkem Osvát Ernő gondolataival zárom, miszerint: „Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős.”
Források, felhasznált irodalom:
Fattah, E.A.: Vers une typologie criminolgique des victimes. Revue Internationale de Police Criminelle, Revue Internationale de Criminologie et de Police Technique http://www.fbi.gov/stats-
James Fallon: A pszichopata belül – Egy agykutató személyes utazása az agy sötét részére M. V. Simkin, V. P. Roychowdhury: Stochastic modeling of a serial killer
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
