Egyezségkötés – újragondolva?!

E cikk a Bird & Bird és az Arsboni által meghirdetett 2019. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Domonkos Viktor

Milyen változásokat hozhat az új perrendtartás?

Bevezető

Az Amerikai Egyesült Államokban a magánjogi jogviták döntő többségét nem bírósági ítélet zárja le, hanem a felek által a per előtt vagy a per során kötött egyezség. Ugyanakkor az európai országokban, így Magyarországon is ettől eltérő gyakorlat alakult ki: a megkötött egyezségek száma jelentős mértékben elmarad az amerikai példától. Ennek az eltérésnek számos oka van: ezek közül az egyik legjelentősebb a Pre-trial Discovery eljárás. E jogintézmény, amelyet a következőkben részletesen ismertetek, idegen a kontinentális jogrendszerektől, ám az újraszabályozott magyar perjog egyes rendelkezései jelentős hasonlóságot mutatnak. Hogy e párhuzam milyen következményekkel járhat, arra a következőkben próbálok választ találni.

Néhány számbeli adat

Az Egyesült Államokban számos szerző foglalkozott már az egyezségkötések magas számával. Közülük H. Laurence Ross nevéhez köthető az a megállapítás, amely szerint az autóbalesetekkel összefüggő biztosítási jogviták 95,8%-a egyezséggel végződik. Ez a következtetés ugyanakkor az idők során – mint ahogyan erre Eisenberg és Lanvers is utal – általánosult. Sokan úgy vélték, hogy ez a 95%-ot meghaladó arány nem csupán a közlekedési balesetek körében jelenik meg, hanem az általánosítható, a magánjog valamennyi részterületére kiterjeszthető. Ez az elgondolás ugyanakkor koránt sem volt helytálló.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

A kilencvenes és a kétezres évek fordulóján, e témakört illetően, számos tudományos kutatás vette kezdetét, melyek során megvizsgálták azt is, hogy kártérítési, „munkajogi” és szerződési vitákban mekkora arányban kötnek megállapodást a felek, és mekkora arányban bízzák a jogvita eldöntését az eljáró bíróra. Az ezredfordulót követő évek során Eisneberg és Lanvers 3,300 ügyet vizsgált meg, két jelentősebb bíróság illetékességi területére kiterjedően. Tanulmányukat ezt követően, 2009-ben publikálták. Ilyen módon arra a megállapításra jutottak, hogy az Eastern District of Pennsylvania bírósági körzet esetében a jogviták 71,6%-ban, míg a Northern District of Georgia illetékességi területén az ügyek 57,85%-ában kötöttek egyezséget a felek. A kutatók az elemzésük során arra a megállapításra jutottak, hogy az egyes ügytípusok esetében az egyezségkötés aránya tovább differenciálható. Ilyen módon kimutatták, hogy legkevésbé az alkotmányos jogok megsértéséhez köthető kártérítések esetén mutatkozik szándék a megállapodásra. Ebben az esetben az ügyek csupán 27,3%-ában tudtak közös nevezőre jutni a felek. Leginkább a klasszikus kártérítési jog körébe tartozó ügyekben kívánnak egyezséget kötni a jogvitában érdekeltek, itt akár a megállapodások aránya a 87,2%-ot is elérheti. A két végpont között pedig olyan ügytípusok helyezkednek el, amelyek a „munkajog” illetve a szerződési jog körébe sorolhatóak.

Az amerikai példa esetében láthattuk, hogy főként a kártérítési jog körében mutatkozik meg a felek egyezségkötési hajlandósága. Ez a hajlandóság pedig egy igen jelentős arányban, 87,2%-ban is megtestesülhet. Mindez pedig egy kontinentális jogrendszerben szocializálódott jogász számára felveti a kérdést: vajon minek köszönhetjük ezeket az arányokat?

Pre-trial Discovery

Az Egyesült Államok perjogi rendszerének az egyik sajátos jogintézménye az ún. Pre-trial Discovery eljárást. A lényegét tekintve erre az eljárásra a polgári per érdemi részét, tehát még a bizonyítást megelőzően kerül sor, mikor is a felek kötelesek a bizonyítékaikat feltárni, kötelesek azokat egymásnak bemutatni. Ebben a rendszerben a felek egyaránt kötelesek feltárni azokat a bizonyítékokat is, amelyek a terhükre szólnak, éppen úgy, ahogyan azokat is, amelyek a javukat szolgálják. A polgári eljárásnak ebben a fázisában a feleknek elő kell adniuk, hogy milyen okirati bizonyítékokkal rendelkeznek, vagy éppen azt, hogy mely tanúk meghallgatását indítványozzák. Az eljárásnak e korai szakaszában a felek kölcsönösen megismerik egymás bizonyítékait, így a perre vonatkozó kilátásaikat is. A felek a bizonyítékok ismeretében mérlegelhetik azok eljárásra gyakorolt potenciális hatását. Akár azt is beláthatják, hogy az adott körülmények között pervesztességük elkerülhetetlenné vált. A felek így, mintegy előreláthatják az eljárás végeredményét, ennek tudatában pedig ésszerűen átgondolhatják azt is, hogy számukra mennyire kifizetődő a per, különös tekintettel a bizonyítás lefolytatása. E korai szakasz adatait ismerve a feleknek célszerű egyezségi tárgyalásokat kezdeményezniük. Ekkor feltárhatják és megismerhetik egymás szándékait. Amennyiben az érdekeltek olyan egyezségi ajánlatot tudnak megfogalmazni, amely elkerülhetővé teszi egy kockázatos, adott esetben költséges peres eljárás lefolytatását, akkor ajánlottá válik a jogvita egyezség útján való lezárása. Amennyiben e lehetőséggel élnek a felek, az egyben a peres eljárás végét is jelenti. Ennek következtében pedig a felek időt és pénzt takarítanak meg.

Mi a helyzet Magyarországon?

Magyarországon a bíróságok és a Központi Statisztikai Hivatal is számos, az igazságszolgáltatást érintő adatot tart nyilván, ugyanakkor – meglepő módon – ezek az egyezségkötések számáról nem igen szólnak. Konkrét adatok hiányában pedig csak saját tapasztalatinkból indulhatunk ki, és az egyezségkötések számát csupán valószínűsíteni tudjuk. Véleményem szerint a magánjogi jogviták kevesebb mint egy tizede végződik a felek megállapodásával.

A közzétett adatok túlnyomó többsége az eljárások időszerűségével foglalkozik. Ez részben összhangban áll az utóbbi évtized egyik kulcsfontosságú kérdésével: az eljárások gyorsításával. Az Országgyűlés közel három évvel ezelőtt fogadta el a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényt, amely számos ponton szakított a korábbi eljárási jogszabállyal. Egyik ilyen jelentős jogalkotói lépés volt az osztott perszerkezet bevezetése is, amely éppen az eljárások időszerűsége és a peres folyamat hatékonysága közötti egyensúlyt hivatott megteremteni. Ilyen módon a törvény egyik jelenős újítása a perfelvétel és az érdemi tárgyalási szak elkülönítése. Ennek következtében a jogalkotó a bizonyítástól elkülönítette a perfelvételt, amelynek célja nem más mint a jogvita kereteinek meghatározása. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: mit is kell értenünk a jogvita keretei alatt? Illetve további kérdésként vetődik fel az is, hogy egyáltalán miért van szükség a jogvita kereteinek rögzítésére.

A perfelvétel lényegét úgy érthetjük meg, ha a peres eljárás egyik sajátosságából, az ellentmondásból indulunk ki. Ilyen módon elkerülhetetlen, hogy egy perben két ellenérdekű fél álljon szemben egymással. E felek egymással szemben igényt érvényesíthetnek, az előterjesztett igényekkel szemben pedig védekezésre is lehetőség nyílik. A felperes a keresetlevelében adja elő, hogy mit is kér a bíróságtól. E határozott kereseti kérelem a polgári jog sokszínűségéből fakadóan igen változatos lehet. A keresetlevélben a felperes nem csak a kereseti kérelmét rögzíti, hanem előadja a kérelmét megalapozó tényállításait is. Valójában itt arról nyilatkozik a fél, hogy szerinte milyen múltbeli események zajlottak le. Kifejezésre juttatja, hogy szerint mit tekinthetünk valóságnak. Persze, ezek mind csak tényállítások, tehát mindaddig nem is értékelhetőek a fél javára, míg az bizonyítást nem nyernek. Éppen ezért a perrendtartás megköveteli a keresetlevélben a bizonyítékok becsatolását, illetve bizonyítási indítványok előterjesztését is. Mindezek a felperes által előterjeszthető keresetlevélre igazak. Ugyanakkor a jogalkotó az alperes számára lehetőséget biztosít arra, hogy védekezzen. Ennek egyik eszköze az írásbeli ellenkérelem. Valójában itt reflektálhat a keresetlevél egyes elemeire: többek között vitathatja a felperes tényállításait, hivatkozhat más jogszabályi helyekre, stb. Mindezeket pedig bizonyíthatja is, erről részletesen az ellenkérelmében rendelkezhet. A keresetlevél és a vele szemben előterjeszthető írásbeli ellenkérelem ellentmondást eredményez a felek között. Ez az ellentmondásos állapot pedig egy rendszert alakít ki, amelyet összefoglalóan a jogvita kereteként jellemezhetünk.

A jogvita kereteit a perrendtartás szerint a perfelvételi szakban kell meghatározni. E szakaszt pedig a perfelvételt lezáró végzés választja el az érdemi tárgyalástól, a bizonyítástól. E bírói határozatra igen jelentős szerep hárul a perben, ugyanis a jogvita kereteit kevés kivételtől eltekintve, mintegy véglegesen befagyasztja. A perfelvételt lezáró végzés jogerőre emelkedésével a felek személyében, az általuk előterjesztett kérelmekben, az általuk megtett állításokban és az előterjesztett bizonyítékokban, bizonyítási indítványokban csak szűk körben következhet be változás. E szűk kör lényegében nem mást jelent mint a fél vétlenségét. Tehát abban az esetben, ha valamelyik peres fél önhibáján kívül nem tudott valamilyen tényről, akkor indítványozhatja a keresetének, vagy éppen az ellenkérelmének a megváltoztatását. Mindehhez az érdemi tárgyalási szakban külön bírói engedélyre van szükség, ugyanis a változtatás ellentétes lenne az érdemi tárgyalás lényegével. Ugyanis mindez szükségszerűen a jogvita kereteinek módosításához vezetne, mint tudjuk, ez pedig a perfelvételi szak sajátossága. Így tehát a jogvita kereteinek meghatározása, és az érdemi tárgyalás elválik egymástól. Az érdemi tárgyalási szakaszban a jogvita már megszilárdult, statikussá vált. A korábbiakban előterjesztett bizonyítási indítványok és benyújtott bizonyítékok segítségével itt arra a kérdésre keressük a választ, hogy a per melyik fél javára, és melyik fél terhére dönthető el.

Mint láthattuk, a jogvita kereteinek tisztázása a perfelvétel sajátossága, ekkor kell előterjeszteni azokat a bizonyítékokat és bizonyítási indítványokat is, amelyeket fel kívánunk használni az érdemi tárgyalás során. Ez valójában egy igen érdekes jelenségre mutat rá. Mindennek következtében ugyanis, a perfelvételt lezáró végzés meghozatalakor mindkét fél számára ismerté válnak azok a bizonyítékok, illetve bizonyítási indítványok, amelyek felhasználhatóak a per érdemi részében. Itt kell hangsúlyozni, hogy a fél számára nem csak az általa előterjesztett bizonyítékok, hanem a másik, szemben álló fél által előterjesztettek is ismeretessé válnak. Amennyiben egy szemfüles fél az ellenfele kérelmeit, állításait, bizonyítékait és bizonyítási indítványait ismeri, akkor könnyedén átgondolhatja, mérlegelheti az ügy valamennyi körülményét. Tulajdonképpen a per egy korai szakaszában, a perfelvételt lezáró végzés meghozatalakor, mintegy előre láthatóvá válhat az eljárás eredménye. Egy körültekintően eljáró peres fél nyilvánvalóan nem kívánná egy olyan peres eljárás lefolytatását, amelyet nagy valószínűséggel el fog veszíteni. Így már nyilvánvalóvá válik, hogy egy fél, aki a másik fél által előterjesztett bizonyítékokat megismerve, valószínűsíteni tudja nagy arányú pervesztességét, hajlamosabbá válik olyan magatartások tanúsítására, amelyekkel e szorult helyzetből kihátrálhat. Mindennek egyik legcélszerűbb eszköze lehet akár egy egyezségi ajánlat is.

Milyen tanulságokat szűrhetünk le az amerikai példából?

Itt utalnék vissza a Pre-trial Discovery eljárásra, amelynek lényege, hogy a szemben álló felek az érdemi tárgyalás megkezdését megelőzően, kölcsönösen megismerhetik egymás bizonyítékait. Ilyen módon az érdekeltek az eljárás egy korai szakaszában tudomást szereznek arról, hogy milyen bizonyítékok szólnak a felperes, és milyen bizonyítékok szólnak az alperes pernyertessége mellett. Ekkor mintegy megjósolhatóvá, előreláthatóvá válik az eljárás végeredménye. Abban az esetben pedig, ha egy személy a számításaiban arra a következtetésre jut, hogy nagy arányú pervesztességgel kell szembenéznie, célszerűbbé válik számára egyezséget kötni a szemben álló érdekeltekkel. Mindez a megfontolás pergazdaságossági szempontokra vezethető vissza, hiszen ilyen módon a fél időt és pénzt takaríthat meg. Mindkét perbeli oldalt megkímélheti a költséges és időigényes bizonyítástól. Mindez pedig azt eredményezi, hogy az Egyesült Államokban a magánjogi jogviták túlnyomó részben, ha nem is 95%-ot, de általánosságban 60-70%-ot elérő arányban egyezséggel zárulnak.

A kontinentális jogrendszerek az amerikai példához hasonló jogintézményt nem igen ismernek. Az 1952. évi perrendtartás rendszerétől az ilyen jellegű gondolatvilág idegen. Bizonyítási indítványt nem csak a peres eljárás kezdeti szakaszában, hanem akár a folyamatban lévő bizonyítás alatt is meg lehetett tenni. Kérelmeket és állításokat is nagy fokú szabadság mellett lehetett változtatni, akár még évekkel a per kezdetét követően is. Sokak szerint mindez az eljárások elhúzódását eredményezte, ezért a jogalkotó ezt a helyzet orvosolni kívánta. Ennek eredményeként az új perrendtartás elkülöníti egymástól a perfelvételt és az érdemi tárgyalást, azaz a bizonyítást. A perfelvétel célja a jogvita kereteinek a meghatározása, ahol az állításokat, kérelmeket és bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat tehetik meg a felek. Minderre az érdemi tárgyalási szakban már csak korlátozott keretek között kerülhet sor. Mindez a magyar perjogban az amerikai jogrendszer fent ismertetett jogintézményéhez következményeiben hasonló jogintézményt alakított ki. Így a perfelvétel során a felek megismerhetik az ellenfelük által előterjesztett kérelmeket, állításokat és bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat. Mivel ezek utóbb csak szűk körben módosíthatóak, kellő mérlegelés mellett a per eredménye valamelyest megjósolhatóvá válik. Ebben az esetben pedig, ha egy peres fél a pervesztességét előre látja, adott esetben célszerűvé válik számára egy egyezségi ajánlat megtétele is. Ilyen módon elkerülhetővé válik egy hosszadalmas és költséges bizonyítási eljárás is. E pergazdasági szempontok pedig akár arra az eredményre is vezethetnek, hogy az elkövetkező évek során Magyarországon is jelentős mértékben megnőhet az egyezségek száma.

Források:

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS