“Éjjelente buszvezető voltam, napközben pedig csináltam az MBA-t”

Dr. Bóné László ügyvédként saját irodáját vezeti, de adótanácsadói vizsgával és amerikai MBA diplomával is rendelkezik. Egy családi ház konyhaasztalától indult, ma mégis a legnagyobb irodákkal játszik egy ligában a magyar tranzakciós piacon. Kétrészes interjúnk második felében a startupokról, német és amerikai kalandjairól, valamint Kínáról is kérdeztük.

Az interjúnk első felében sok mindent megtudtunk hazai életedről, munkáidról, azonban nem csak a határainkon belül alkottál, Németországban is megfordultál. Mit csináltál ott pontosan?

Még egyetem alatt összegyűjtöttem 600 ezer forintot, köztársasági ösztöndíjból, korrepetálásból, meg gyakornoki fizetésekből. Ezeket mind félreraktam (húsz évvel ezelőtt azért ez még több pénz volt, mint ma), és elgondolkoztam, hogy mit lehetne ezzel értelmesen kezdeni. Láttam egy használt ötös BMW-t 600 ezerért, de úgy voltam vele, milyen hülyeség lenne venni egy ilyet, pár év múlva úgyis kuka lesz. Pedig menő lett volna negyedévesként begurulni az egyetemre egy BMW-vel… Arra készültem, hogy nemzetközi irodákban dolgozzak. Mivel nem voltak kapcsolataim, tudtam, hogy háromszor annyit kell majd teljesítenem, mint másoknak, és nagyon jól meg kell tanulnom németül, hiszen hiába van nyelvvizsgám, ki fog derülni, hogy tudok-e rendesen vagy sem. Így fogtam magam, és kitaláltam, hogy elmegyek Németországba tanulni. Akkor még nem volt EU, emlékszem a Stefánia úton álltam sorba vízumért. Akkor WizzAir és Ryanair sem voltak még, mikrobusszal értem ki kb. 15 óra alatt. Ennek ellenére életem legjobb befektetése volt. Nagyjából 100 ezer forintba kerül egy hónap, így fél év alatt elment a több év alatt összespórolt pénzem, de abszolút megérte. Béreltem egy kis szobát, és bejártam a Kölni Egyetemre, vendéghallgatói igazolványt kaptam. Bejártam az órákra, és tanultam a nyelvet.

Sikerült profitálnod is ebből a fél évből?

Legal Innovation Day

Ismerd meg, milyen jövő vár a jogi piacra!

Akkoriban, a 90-es évek végén óriási önbizalmat adott ez a kaland, önerőből kimenni egy kelet-európai diáknak nyugatra tanulni. Szinte elképzelhetetlen volt, kinyílt a világ, úgy voltam vele, hogy akkor nekem innentől sokkal több lehetőségem is lehet. Általában vonattal és busszal utaztam, így jutottam el turistaként Dániába és Svédországba is. Az, hogy 22 évesen ilyen helyekre eljutottam, számomra nagy csoda volt. Rájöttem, hogy nem feltétlenül sok pénz, hanem inkább szorgalom kell ahhoz, hogy az ember elérjen dolgokat. Megtanultam a német nyelvet és kultúrát, de mégis talán a bátorság megszerzése volt a legnagyobb értéke ennek az útnak. 2000-ben már úgy tudtam visszamenni, hogy kaptam egy háromszáz márkás ösztöndíjat havonta. Akkor meg aztán már úgy éreztem, hogy térdig járok a pénzben (nevet). Münchenben a Max Planck intézetben írtam németül a szakdolgozatomat. Lábady tanár úr vállalta el a témavezetést. Vettem egy használt Siemens laptopot, hétközben a diplomamunkámat írtam, és hétvégénként bejártam Bajorországot, miközben az ALDI-ban vásároltam párizsit, zsemlét, almát meg hasonlókat. Ahova csak lehetett, elvonatoztam és megnéztem. Egyébként ma is jobban szeretem a vonatozást, mint bármi mást.

Láttad előnyeit a munkád során a némettudásodnak?

Fontos a német nyelv, nem egy ügyet azért kaptunk meg, mert tudunk németül. Az ügyfelek jobban szeretik, ha az anyanyelvükön beszélhetnek. Volt, hogy németül szerkesztettem szerződést. Természetesen nem lett olyan mintha egy echte német írta volna, de azért azt gondolom, hogy jó minőségben összehoztuk. Nem értek egyet ezzel, hogy ha tudsz angolul, az elég. Angolul tudni kell, az a minimum, anélkül portásnak sem vesznek fel, de annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz. Hiába beszél angolul a német, a gondolkodása német. Ha a németeknél letegezel valakit, megsérted, Amerikában pedig ha nem tegezed le, nem érti, hogy miért vagy távolságtartó. Ha pedig nem alakul ki a bizalmas légkör, akkor nem is fog együtt dolgozni veled.

Foglalkozol startupokkal is. Szerinted mi egy jó startup-nak a kulcsa?

Az a lényeg, hogy tisztességes legyen az illető, és becsületesen dolgozzon. Teljesen mindegy mit csinál, lehet fodrászüzem vagy hörcsögtenyésztés is, mindegy. A projekt körülbelül 1%, 99% pedig az ember. Amerikából hallottam, hogy volt valaki, aki csak összeválogatott egy kiváló csapatot, először még ötlete sem volt, nem tudták, mit csinálnak, de komplex volt a csapat, és így kapták is a megbízásokat. Az ügyvédkedés is a szorgalmon múlik. Voltam buszvezető, takarító, sportcentrumban kisegítő, stb. és azokat is meg lehetett tanulni, valójában ez sem egy rocket science. Szerintem nem kell NASA-mérnöknek lenni, csak le kell ülni és el kell olvasni. Ha valaki ezt akarja, akkor biztosan menni fog neki a dolog.

Szerinted kialakult már Magyarországon egy masszív startup kultúra?

Azt gondolom, hogy igen. Persze lehetne minden sokkal jobb, de igazából nem panaszkodni kell, hanem fejleszteni, csinálni a dolgokat. Abszolút nyitott a pálya, minden azon múlik, hogy az ember mennyi munkát tesz bele. Ha szorgalmasan állok hozzá, akkor lesz belőlem valami, ha viszont mindig azt nézem, hogy a másiknak miért jobb, akkor csak kifogás lesz. Volt egy ismerősöm, aki árvaházban nőtt fel, aztán milliárdos lett belőle, többek között egy benzinkút hálózatot is épített. Egyszer elmentek építeni egy benzinkutat, azt hitték a munkások, hogy na, megjött a pesti hülye gyerek, mire az ismerősöm beállt lapátolni, és az emberek csak dőltek ki mellőle. Volt olyan is, hogy elromlott a WC-tartály, bement, és megszerelte, miközben kint állt a több tízmilliós autója. Mindegy, hogy mit csinál az ember, csak szenvedéllyel csinálja. Ha utálnám a tranzakciókat, akkor utálnék ide bejárni, de én ezt nagyon szeretem, ez az életem.

Nagyon felkeltette a figyelmemet az előbbi buszvezetős megjegyzés. Ennek mi a története?

(nevet) Amikor az Egyesült Államokban tanultam, kaptam egy ösztöndíjat, de az csak tandíjmentességet jelentett, a szállásról, egyebekről magunknak kellett gondoskodni. Egy apácák által fenntartott intézményt találtam, ami szellemi fogyatékosok és mozgássérültek gondozásáért felelt, és lehetett ott munkáért cserébe ingyen lakni. Kiváló volt, mert pénzem nem volt, csak a repjegyet tudtam kifizetni, meg az első negyedéves biztosításomat. De életem álma volt, hogy kijussak, így nem hagytam ki a lehetőséget. Ebben az intézményben laktam, mindig a reggeli műszakot vállaltam: mosdóban segítés, felöltöztetés, reggeliztetés. Őszintén megmondom, hogy nem volt könnyű, de tudtam, hogy ezért cserébe lesz egy MBA-m, ami nagy álmom volt. Egyébként a legjobb menedzserképző volt, mert rengeteg türelmet, empátiát és time managementet tanultam. Ezen a helyen kaptam a szállást, meg egy kis ellátást, de hát ennyiből nem lehetett tankönyveket meg biztosítást venni, az esetleges utazásokról nem is beszélve. Volt az egyetemen egy buszvezetési lehetőség, amit elvállaltam. Egy viszonylag nagyobb campusunk volt, volt egy rádióm, amibe mondták, hogy melyik kolihoz menjek. A srác beült a buszba, mondta, hogy hova akar menni, én meg elvittem. Ezt éjjelente csináltam. Délelőtt az otthonban dolgoztam, utána a könyvtárban tanultam egész nap, majd mentem az este 6-tól 9-ig tartó órákra, a napot pedig buszvezetéssel zártam, hajnali két óráig.

Elég kemény lehetett.

Utólag így elmondva tényleg annak hangzik, de amikor benne voltam, óriási örömmel csináltam. Életem álma volt, hogy legyen egy amerikai MBA-m. Amikor 16 hónap után kiköltöztem az otthonból, mert állást kaptam az egyik ügyvédi irodában, az első héten mindennap tíz órát aludtam. Valószínűleg kissé elfáradhattam, de amikor benne voltam, ezt nem éreztem. Még később is néhányszor felriadtam hajnali hatkor arra, hogy mennem kell a fogyatékosokkal foglalkozni, majd rájöttem, hogy „nyugi, már itthon vagy”, és visszaaludtam nyolcig. Szeretném, hogy a gyerekeim is dolgozzanak majd ilyen jellegű munkakörben, hogy érezzék, mennyire szerencsések vagyunk az egészségünk és sok-sok körülményünk miatt. Ezt számtalan ember nem mondhatja el magáról. A szegénység egyébként találékonnyá tesz. Kint a gazdag amerikai diákok kidobálták a használt tankönyveiket, én meg összeszedtem, és eladtam őket a neten. Ezzel egész sok pénzt csináltam, az én akkori szintemen. Ahogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjasunk mondta, aki diák-korában egy szál hátizsákkal nem utazta keresztül Európát vonatról-vonatra, az alkalmatlan a tudományos kutatásra. Szerintem azt értette rajta, hogy ez a kaland olyan találékonnyá teszi az embert, hogy azt később is jól tudja használni.

Az „unortodox” munkáidon kívül volt jogi állásod is Amerikában?

Buffalóban dolgoztam, ami New York állam vége egyébként, tíz percre a kanadai határtól. Dolgoztam ugye a fogyatékosok otthonában, amikor jött egy lehetőség egy ügyvédi irodától. Életem legnehezebb interjúja volt, mindössze egy rövidke önéletrajzom volt, APEH-hel meg PWC-vel. Soronként végigmentek az önéletrajzomon, mindenhol megkérdezték mit csináltam, milyen hibákat követtem el, és mit tettem azért, hogy kijavítsam őket. A végén már a nevemet sem tudtam, amikor kijöttem a kb. másfél órás interjúról. Végül aztán felvettek gyakornoki képzésre, 3-4 hónapot dolgoztam ott. A tizenhatodik emeleten volt a szobám, és olyan éttermekben ettünk, ahol egy ebéd árán én korábban egy hétig éltem volna, úgyhogy nagyon élvezetes volt.

Mintha csak valamelyik amerikai sorozatot néznénk.

Nekem ebből az ügyvédi irodából vannak a példaképeim is, két ügyvéd, akik hihetetlen tudással rendelkeztek, mégis a munka és ügyfelek iránti alázattal és sok tíz év tapasztalat után is szorgalmasan dolgoztak. Corner partnerek voltak, akik a felhőkarcoló sarkában ültek, a legszebb kilátással. Évente millió dollárokat hazavivő emberekről beszélünk. Az egyikük egyszer mondta, hogy menjünk el borozni munka után. Szó-szót követett, este találkoztunk, és mondta, hogy menjünk le a garázsba. Gondoltam, hogy itt most egy akkora Cadillac lesz, amit többet még képről sem fogok látni, ehhez képest egy tíz éves családi minivan állt ott. Beszélgettünk, kiderült, hogy három gyermeke van, akik mind a legjobb egyetemekre járnak, ami azt jelentette, hogy gyerekenként évente soktízezer dollárt fizetett csak a tandíjakra. Mondta, hogy az egyik gyerekét kiküldte Kínába, mert a jövő a kínai nyelvé. A srác kiválóan meg is tanult kínaiul, és aztán ő is jogász lett az egyik legnevesebb new york-i ügyvédi irodánál. Tehát abszolút tudta, hogy nem Cadillacbe meg Armaniba kell fektetni a pénzt, hanem a gyerekei taníttatásába. Nagyon szemnyitogató volt, hogy így kell élni, ha valaki tehetős, és nem lízingre kell BMW-t venni, hogy mutassuk, hogy milyen ász ügyvédek vagyunk. A mai napig egy családi kombival járok. Úgy vagyok vele ma is, ha jó ügyvéd vagyok, akkor az a szerződéseken látszódjon, a szakmai hozzáálláson. Ezek a jogászok tényleg 700-800 dolláros óradíjjal számláztak, mégis baromi szorgalmasan, hihetetlen alázattal dolgoznak. Nekem egy életre szóló élmény volt.

Volt egy kínai időszakod is. Tudnál arról is mesélni pár szót?

Amerikában megtapasztaltam, hogy az amerikaiak sokkal jobban figyelnek Ázsiára, mint Európára. Kicsit sértődötten vettem ezt akkor tudomásul, mégiscsak görög-római hagyomány, meg ezer éve itt van Magyarország, meg hasonlók. Ugyanakkor Ázsia sokkal fontosabb már, mint Európa, a 21. század róluk szól. Úgy voltam vele, hogy jó, akkor nézzük meg milyen ez a Kína. Angolul és németül már tudtam, de nem angolul és németül író újságírókon keresztül akartam megismerni Ázsiát, hanem a saját szememmel szerettem volna látni. Már itthon elkezdtem kínaiul tanulni, majd kimentem 3 hónapra Kínába. Kerestem egy nyelviskolát, ahol egy tanár-egy diák módszerrel reggel elméleti órák, délután pedig gyakorlati órák voltak. Hétvégente meg utazgattam. Amikor hazajöttem, alapfokon tudtam már kínaiul, de ez aztán elkopott. Iszonyú nehéz egyébként a nyelv, olyan volt, mintha analfabéta lettem volna, hiszen oké, hogy nem értettem először a németet, vagy angolt sem, de itt még írni sem tudtam, mert a betűk is mások. Teljesen a nulláról kellett indulnom. De nagyon jó tapasztalat volt, meghatározó élményeket szereztem odakint. Ha kicsit nagyobbak lesznek, a gyerekeimet is elviszem oda.

Olvasd el az interjú első felét is, amiben Laci a kezdetekről, milliárdos üzletekről és az IT-forradalom szerepéről beszél.

Dolgoznál Lacinak gyakornokként?

Megcsináltad a római jog vizsgáid? Az egyetem mellett megismernéd a jog gyakorlati oldalát is? Itt a lehetőség! A Bóné Ügyvédi Iroda gyakornokot keres, hosszútávra. Céljuk, hogy leendő munkatársukat a kezdetektől egészen a 15 millió eurós tranzakciókig végigvezessék.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.