Elítél a bíró, ha nem vagyok szimpatikus neki? – A tárgyalóterem dinamikája

A tárgyalások egyik kardinális kérdésköre az igazságosság, a tisztességes eljárás követelménye, az objektivitás megtartása. Azonban valóban objektív-e a pulpituson ülő ember? El tud vonatkoztatni a benne működő pszichológiai folyamatoktól? Befolyásolja-e az eljárás menetét a pervezetésből eredő hatalmával, kérdéseivel? A cikkem ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A bíró mint az igazságszolgáltatás robotja – vagy mégsem?

Sokáig élt – és még mindig nagyon aktívan jelen van – a közfelfogásban az a szemlélet, hogy a bírók csupán jogszabályalkalmazó automaták, akik a lehető legobjektívebben vezetik a tárgyalásokat, döntik el az eléjük tárt ügyeket. Azonban ez a szemlélet a XX. században megdőlt, mikor az első szociológiai, majd pszichológiai szempontú elemzések elkezdték tárgyalni a bírók döntéshozatali folyamatait.

Jerome Frank jogász, jogfilozófus, az amerikai jogi realizmus egyik fő alakja bírálta a szociológiai iskolát, mert azok a gondolkodók nem foglalkoztak az alsóbb szinteken tárgyaló bírók folyamatainak értékelésével, valamint csakis szociológiai tényezőkben (pl. mely társadalmi osztályból származnak, mi a gazdasági berendezkedésről alkotott vagy politikai véleményük) keresték a választ a bírók döntései közötti eltérésekre. Ugyanis Frank szerint egyrészt fontos a legalsóbb bírói fórumok működésének vizsgálata az ott folyó ténymegállapítások miatt, emellett feltételezése szerint két teljesen azonos társadalmi, gazdasági és politikai hátterű bíró sem biztos, hogy azonos eredményre jut a tények értékelésekor, a tanúk meghallgatásakor. Természetesen nem arról van szó, hogy a bírók szánt szándékkal döntenének különbözően, hanem olyan pszichológiai folyamatok, személyiségükből fakadó nehézségek állnak az objektív, mechanikus döntéshozatal útjába, melyeket ők maguk sem biztos, hogy észrevesznek, vagy tudnak rájuk hatni.[1]

Mindennapi torzításaink

Kutatások szerint 7 másodpercre van szükségünk ahhoz, hogy véleményt alakítsunk ki egy embertársunkról.

Ennek az eredetét az evolúciós pszichológia arra vezeti vissza, hogy volt idő, amikor mások veszélyességének feltérképezése életbevágó volt. Ez a gyors értékelő tevékenység időt spórol nekünk, emellett az is fontos szempont, hogy az agyunk nem lenne képes tárolni minden emberről az összes információt, amit csak megtudhatnánk róla. Azonban ezek a kognitív torzítások hátránnyal is járhatnak, például a bírók munkája során is.[2]

Kezdjük az elején: meglátunk egy embert, és az ő megjelenése, viselkedése kognitív reprezentációkat idéz fel bennünk. A kognitív reprezentációk az elménkben tárolt tudásegyüttesek[3], ilyeneket alkotunk személyekről, csoportokról és még helyzetekről is. Ezeknek az információknak a raktározása, majd előhívása elősegíti azt, hogy amikor új dolgokkal találkozunk, azt be tudjuk illeszteni egy már ismert sémába. Ugyanezen az elven működnek a sztereotípiák és az előítéletek is – ha megkérlek, hogy gondolj egy meghatározott nemzetiségű emberre, már megvan a fejedben egy általános kép, ahogy az a csoport kinéz, viselkedik. Mint említettem, a veszélyek leküzdésében, az új körülményekhez való adaptálódásban ez egy igen hasznos pszichológiai folyamat, de a mindennapi életünk során hátrányokkal is jár: elkönyvelünk valakit nem szimpatikusnak már az első találkozásnál, mert nem tetszett, ahogy akkor beszélt; meglátunk valakit az utcán, és átmegyünk a túloldalra, mert bűnözőnek tűnik, pedig ha megismernénk, a legjobb barátunk lehetne; vagy éppen – ami a cikkem szempontjából a legrelevánsabb – egy bíró elítél egy ártatlan embert, vagy súlyosabb büntetést szab ki, mert a vádlott kellemetlen húrokat penget meg a tudatalattijában.[4]

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Megfeleltetési torzításnak nevezzük, amikor a szituáció hatalmát figyelmen kívül hagyva egy ember viselkedését a személyiségével állítjuk párhuzamba. Kognitív torzítás például az is, amikor tudatában vagyunk egy személy rossz vagy jó tulajdonságának, és messzemenő következtetéseket vonunk le belőle. Adott esetben, ha valaki szép, akkor gyakran azt feltételezzük, hogy biztosan kedves és segítőkész is – ezt nevezzük halo-effektusnak vagy holdudvar-hatásnak. Ennek az ellentéteként létezik a devil-effektus is, amikor egy negatív tulajdonság alapján következtetünk más negatív tulajdonságokra is.[5]

Ugyancsak érdekesek az oktulajdonítási elméletek is, melyek arról szólnak, hogy mivel magyarázzuk mások vagy saját viselkedésünk. Például saját sikereinket hajlamosak vagyunk belső okokra visszavezetni: hogy ügyesek, okosak, tehetségesek vagyunk. Viszont mások esetében, ha még esetleg ez keserűséggel is társul, inkább külső okokat keresünk.[6] Én magam is sokszor hallottam már a „jókor volt jó helyen”, „megvannak a kapcsolatai”, „benyomták a szülei” jellegű megszólalásokat, ahogy embertársaink borús hangulatukban véleményt alkotnak. Ugyanez természetesen fordítva érvényes a kudarcainkat tekintve… Azért késsük le a határidőt, mert valaki feltartott, ellenben az ismerősünk azért nem nyerte meg azt a bizonyos versenyt, mert nem elég talpraesett és szorgalmas.

De ugyanilyen torzítás játszódik le bennünk, amikor ugyanazt az információt különbözőképpen tálalják a számunkra:

melyiket választanánk, ha 1% eséllyel nyerünk százmilliót, vagy 99% eséllyel elvesztünk 300 forintot hetente?

Ezen a keretezési hatáson alapulnak a szerencsejátékok is[7], és a keretezés egy tárgyaláson is fontos lehet – például nem mindegy, hogy a tényállást hogyan adják elő a felek. Így, ha ezt a jelenséget a bíró esetleg ismeri, könnyen átláthat azokon a vallomásokon, melyek szándékosan torzítottak.

A felsorolt jelenségek közül sokkal akár mindennap találkozhatunk, vagy az olyan leghétköznapibb esetekkel is, mint a pozitívumok figyelmen kívül hagyása vagy negatív szűrő használata, a túláltalánosítás, a címkézés, felnagyítás vagy lekicsinylés és a perszonalizáció.[8] Kicsit bővebben, például aki negatív szűrőt használ, az a történésekből mindig csak egy elemet emel ki, és az alapján minősíti az egészet negatívan. Túláltalánosításkor egyszeri esemény alapján von le az egyén messzemenő következtetéseket önmagáról vagy másokról, a címkézés pedig már ennek az extrém változata: berakjuk az adott személyt egy szépen felcímkézett dobozba, amiből nagyon nehéz kimászni. A perszonalizáció lényege pedig az, hogy az ember úgy érzi, ő az oka egy bizonyos eseménynek, amelyért valójában nem ő a felelős – ez kapcsolatba hozható a joggal például a párkapcsolati erőszak tekintetében, mivel az áldozatok sokszor először magukat hibáztatják a másik erőszakos viselkedéséért.

Persze nem valószínű, hogy egy átlagos hétköznapon azon kezdünk el gondolkodni, hogy részben az elménk játszik-e velünk, mikor ezer gond jön egymás után – inkább felnagyítjuk őket, bekapcsoljuk a negatív szűrőt, és csődtömegnek titulálva magunkat konstatáljuk, hogy az élet igazságtalan.

Ami a bírók esetében erősen számításba jöhet, az a megerősítési torzítás, mely szerint azokat az információkat részesítjük előnyben a feldolgozásnál, amelyek összhangban vannak a már meglévő hiedelmeinkkel. Ami megerősíti az elképzeléseinket, arra támaszkodunk, ami pedig cáfolná, azt elvetjük, így nem kerülünk konfliktusba az eddigi tapasztalatainkkal. Ez a folyamat egészen odáig is haladhat, hogy még azok a tények sem tántorítanak el minket, amelyek konfrontálódnak az elgondolásunkkal – sőt, még ezeket is kifordítva a véleményünket erősítőnek tituláljuk. Ezt nevezik a visszafelé elsülés effektusának (backfire effect). Amikor új információk okán összeütközésbe kerülünk önmagunkkal, kognitív disszonancia alakul ki, amit kellemetlensége miatt próbálunk elkerülni, és még önbecsapásra is képesek vagyunk, mert a konzisztens önképünk fenntartása gyakran fontosabb a valóságnak megfelelő értékelésnél.[9]

Aki kérdez, irányít

Az előzőekben említett torzítások csak egy szelete mindannak, amit a pszichológia tudománya már felfedezett. Hogyan hathatnak ezek a folyamatok egy tárgyaláson, mi jelenhet meg a külvilágban? Mivel a kontinentális rendszerben a bíró aktívan vezeti a tárgyalást, a kérdéseivel jelentősen befolyásolhatja annak menetét, az ügy középpontjába kerülő tényeket. Amikor a bíró gondolkodik, azt a teljes személyiségével teszi, és ugyanígy használja az eljárási törvényeket is. Beülhetünk ötven különböző bíró tárgyalására, valószínűleg mindegyikük a személyiségéből fakadóan kicsit másképp fogja vezetni a tárgyalást, amellett, hogy mind a törvényes keretek között maradnak.

Minden megnyilatkozásunk egy-egy figyelemirányítási aktus, amiknek a során akaratlanul is befolyásolhatjuk a címzettet. Bárminemű befolyásolás nyilvánvalóan kerülendő a bírók esetében, de hogyan figyeljenek a nem szándékos hatásgyakorlásukra? A nyelvi stratégiák megválasztása lehet tudatos, azonban ugyanilyen mértékben lehet konvencionális vagy begyakorlott is – ez utóbbit figyelhetjük meg a bíróknál, mert az ő befolyásolást elkerülő stratégiáik szándékosak és tudatosak, mondhatni munkaköri ártalom az objektivitás érdekében.[10]

A kérdések mindig tartalmazzák a kérdező előfeltevéseit (ezek a preszuppozíciók), vagyis olyan információkat, melyeket ő adottnak tart. A hamis preszuppozíciót tartalmazó kérdések kifejezetten alkalmasak a hallgatóság befolyásolására, így az ilyenek elkerülése fontos a bírák esetében, és az általam olvasott tanulmány eredményei alapján a bírók törekednek is erre: noha rengeteg adatot adottnak tekinthetnének, mert megismerhetik az ügyiratokból, a kikérdezések során igyekeznek úgy kérdezni, mintha akkor hallanának az eseményekről először.[11]

Eldöntendő kérdések tekintetében a bírósági eljárások során az figyelhető meg, hogy a bírók igyekeznek több választási lehetőséget is felajánlani, mellyel a preferenciák általi befolyásolás lehetőségét próbálják kiküszöbölni; valamint a bírók csupán információszerzés céljából alkalmaznak befolyásolási módszereket, ami igencsak megnyugtató eredmény.[12] Bírói praktikának tekinthető például a kérdéshalmozás, mellyel a bíró azt próbálja elérni, hogy a tanú bármit, amit csak a témával kapcsolatosan tud, mondja el. Ezt a technikát általában a kevésbé együttműködő tanúkkal szemben alkalmazzák.[13]

A részrehajló bíró kizárása

Az Alkotmánybíróság 17/2001. (VI. 1.) határozata részletesen foglalkozott a pártatlanság fogalmával. A határozat indokolása szerint „a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem pártatlannak is kell látszania”.

Jelenleg hatályos polgári és büntetőeljárási törvényeink abszolút és relatív kizárási okokat szabályoznak, mindkettő esetében relatív kizárási ok az, ha valakitől az ügy tárgyilagos/elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható. Ez nagyon tág, általános megfogalmazás, mely sokféle körülményt magában foglalhat.

Egyrészt lehetséges, hogy maga a bíró jelenti be a vele szemben felmerült relatív kizárási okot, ilyenkor az ügyben a bejelentés elintézéséig már nem járhat el, a bíróság elnöke másik bíró kijelölése iránt intézkedik. Másrészt előfordulhat, hogy más személy jelenti ezt be, és a bíró hozzájárul, ekkor szintén az előbb említett metódus alapján járnak el (noha felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben önmaga miért nem jelentette már be – ez akár fegyelmi eljárás alapjául is szolgálhat a szervezeten belül[15]); de ha nem járul hozzá, akár továbbra is eljárhat az adott ügyben. Itt felismerhetjük, hogy egy valós elfogultság esetén, melyet mások észlelnek, de maga a bíró nem gondolja úgy, hogy az eljárásában fennállna, a bejelentés elintézéséig az ügyben továbbra is határozatokat, sőt, ügydöntő határozatot is hozhatna a bíró.

Az elfogultság vizsgálata során, melyet más bírók végeznek el, külön értékelni kell, hogy a bejelentett ok fennáll-e, és az milyen hatással van a bíróság eljáró tagjára: okoz-e ténylegesen elfogultságot. Ebben az esetben tehát mérlegelés folyik arról, hogy egy külső megítélő az elfogultság szubjektíve fennálló okát objektíve reálisnak tekintené-e. Amikor pedig az okot maga a bíró jelenti be, ezt a mérlegelést úgymond előzetesen ő maga végzi el, és olyankor az elfogultság fennállása felől a bejelentés nem hagy kétséget, hiszen miért is vizsgálná felül egy külső személy azt, ha valaki önmagáról azt gondolja, nem tud pártatlanul eljárni? Az AB ezt a bíró lelkiismereti szabadságának értelmezésével is összeköti:

ha a bíró az elfogulatlanságával kapcsolatos kételyeket feltárja, az nem lehet további mérlegelés tárgya, és nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy az ügyben mégis el kelljen járnia.

Ha ’A’ igen, akkor ’B’ nem… Vagy fordítva? Érvelés az ítéletben

Amennyiben a bíró az eljárás folyamán végig meg tudja tartani pártatlanságát, és a tisztességes eljárás követelménye nem sérül, el fogunk jutni a bírói munka csúcsához: az ítéletszerkesztéshez.

Mindannyian ismerjük az érvelés természetét (és most már tudunk valamennyit a torzításaink pszichológiai hátteréről is): akár a legegyszerűbb szöveg megírásakor is, ha az igazunk bizonyítására törekszünk, hajlamosak vagyunk az azt lerontó gondolatok mellőzésére, és az azt alátámasztó érvek hangsúlyozására. Erre pedig a bíróknak is figyelniük kell, amikor értékelik a felek megszólalásait, szavahihetőségüket, az ellentmondás-mentességet, valamint a bizonyítékokat, érveket és ellenérveket.  Mindez erősen igénybe veszi az ezt végzők pszichológiáját, de szükséges a körültekintő eljárás a megalapozottság kívánalma miatt.

Tehát a válasz a címben feltett kérdésre: nagy valószínűséggel nem, de azért semmi sem biztos.

„Az nem lehet, hogy mindenről tudjunk, ami befolyásol bennünket, de az lehet, hogy tudjuk, hogy nem tudunk minden befolyásoló körülményről.”

Mint láthattuk, a pszichológia legalább minimális ismerete kiemelkedően fontos szerepet játszhat a bírók munkája során: egyrészt önmaguk moderálásában, másrészt az eljárásban résztvevők torzításainak felismerésében. Ezek miatt olyan fontos, hogy a jogászok pszichológiai ismeretekkel is gazdagodjanak tanulmányaik során – hiszen bárhol is helyezkednek el a későbbiekben, biztosan emberekkel fognak dolgozni. Valamint véleményem szerint kiemelten a bírói kar érzékenyítése, számukra kommunikációs és pszichológiai képzések szervezése nem járna hátránnyal. Noha nem azért, mert jelenleg nem járnak el legjobb ismereteik szerint ezek a pályaalkalmassági vizsgálat alapján is válogatott személyek, hanem azért, hogy ennek a lehetősége még inkább fel se merülhessen, és a társadalmi közbizalom hosszú időn keresztül fennmaradhasson az igazságszolgáltatás intézményeiben, és annak gyakorlóiban.

Hivatkozások

A képek forrása itt, itt és itt.

[1] Frank, Jerome: Emberi lények-e a bírák? in: Jog és filozófia, Szerk.: Varga Csaba, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, p. 333-341.

[2] https://mindsetpszichologia.hu/2018/03/25/a-szemuveg-amelyen-keresztul-masokat-figyelunk-kognitiv-torzitasok-a-hetkoznapokban/

[3] https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/rendeszet/pszichologiai-szocialpszichologiai-alapismeretek/az-interakciokban-megnyilvanulo-torvenyszerusegek/szemelyeszleles

[4] https://mindsetpszichologia.hu/2018/03/25/a-szemuveg-amelyen-keresztul-masokat-figyelunk-kognitiv-torzitasok-a-hetkoznapokban/

[5] https://mindsetpszichologia.hu/2018/03/25/a-szemuveg-amelyen-keresztul-masokat-figyelunk-kognitiv-torzitasok-a-hetkoznapokban/

[6] https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/rendeszet/pszichologiai-szocialpszichologiai-alapismeretek/attribuciok-torzitasok-a-szemelyeszlelesben/a-szemelyeszleles-zavarai

[7] https://mindsetpszichologia.hu/2019/03/22/hogyan-dontunk-hibasan-es-csapjuk-be-magunkat-kognitiv-torzitasaink-i-resz/

[8] https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/files/2020/02/Kognit%C3%ADv-torz%C3%ADt%C3%A1sok-list%C3%A1ja.pdf és http://www.lelekkozpont.hu/multimedia-archive/kognitiv-terapia-a-leggyakoribb-kognitiv-torzitasok/

[9] https://mindsetpszichologia.hu/2019/03/22/hogyan-dontunk-hibasan-es-csapjuk-be-magunkat-kognitiv-torzitasaink-i-resz/

[10] Varga, M. 2015. Bírói kérdésfeltevések a magyar tanú- és szakértői bizonyításokban. Jelentés és Nyelvhasználat 2: 79–107., 2015 (elérhető: http://jeny.szte.hu/images/issues/2015/JENY-2015-VargaM.pdf)

[11] Varga, M. 2015. Bírói kérdésfeltevések a magyar tanú- és szakértői bizonyításokban. Jelentés és Nyelvhasználat 2: 79–107., 2015 (elérhető: http://jeny.szte.hu/images/issues/2015/JENY-2015-VargaM.pdf

[12] Varga, M. 2015. Bírói kérdésfeltevések a magyar tanú- és szakértői bizonyításokban. Jelentés és Nyelvhasználat 2: 79–107., 2015 (elérhető: http://jeny.szte.hu/images/issues/2015/JENY-2015-VargaM.pdf

[13] Varga Marianna: Választ kiváltó stratégiák bírói kérdésfeltevésekben, X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia, 2016 (elérhető: http://www.nytud.hu/alknyelvdok16/proceedings/Varga_Marianna.pdf

[14] a 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) és a 2017. évi XC. törvény (Be.) kizárási szabályai alapján

[15] https://ujbtk.hu/dr-ficsor-gabriella-a-biro-kizarasanak-gyakorlati-tapasztalatai/

[16] 17/2001. (VI. 1.) AB határozat

[17] Resán Dalma: A bírói pervezetés és szubjektivitás – befolyásolás a tárgyalóteremben, in: Debreceni Jogi Műhely, VIII. évfolyam 4. szám, 2011. október 1., kiadja: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (elérhető: http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/4_2011/a_biroi_pervezetes_es_szubjektivitas_befolyasolas_a_targyaloteremben/)

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.