Én mindig is láttam – utólagos okoskodás az orvosi műhiba perekben

Az utólagos okoskodás torzítás jogi vonatkozásai akkor kerültek a kutatások fókuszába, amikor az orvosi munka kapcsán kezdték vizsgálni azt. Egy orvos diagnózisa lehet meghozatala során teljesen megalapozott, a tényleges betegség lefolyása fényében úgy érezhetjük, az orvos nem látta a nyilvánvalót vagy felelőtlen diagnoszta volt, így végül jogilag is felelősségre akarjuk vonni.

Harley és Loftus a következő példával kezdik témába vágó kutatásukat, képzeljük el a következő forgatókönyvet.[1] Helyi kórházban a beteg rutin röntgenvizsgálaton vesz részt 1-es időpontban, 1-es radiológus pedig normálisnak találja az orvosi képalkotás során készített felvételeket. Pár hónappal később a páciens elkezdi rosszul érezni magát, elmegy megint mellkas röntgenre, ahol radiológus 2-es egy tumort fedez fel. A kezelés ellenére a páciens életét nem lehet megmenteni. A család bepereli radiológus 1-est, szerintük orvosi műhiba történt, az időpont 1-ben alkotott kép alapján radiológus 1-nek fel kellett volna fedeznie a formálódó daganatot. Radiológus 2-es szakértőként megnézi az első képet, már a kimenet tudatában! Ezután ő is kijelenti, már fel kellett volna fedezni a tumort 1-es időpontban is. De a szakértő ezt úgy mondja, hogy már tisztában van a tumor létezésével, ami számára bizonyítottan láthatóbbá teszi azt.[2] Ha tudod, hogy mit keresel, nyilván könnyebben megtalálod.

A fenti képzeletbeli eset nagyon is gyakori a valóságban, az elmúlt 20 évben a legtöbb amerikai műhiba a radiológia területén ilyen perceptuális-döntéshozatali kérdések köré épült.[3] A mindig is tudtam hatás mellett az én mindig is láttam hatás, tehát a torzítás vizuális verziója is erősen érvényesül. A vizuális teljesítményünket egyébként általánosságban is túlbecsüljük. Metapercepciós kutatások szerint például az emberek 90%-a állítja, hogy észrevenné filmnézés közben, ha egy sál eltűnne a jelenet közben a színészről, míg a valóságban, összesen a résztvevők 0%-a vette észre a változást.[4]  Szintén a jog és pszichológia kérdései közé tartozik, metapercepciós és metakogníciós megérzéseink milyen téves elvárásokban manifesztálódnak a jogi eljárások során.

A kutatások emellett azt mutatják, hogy az emberek módszeresen összekeverik a döntéseket azok következményeivel.[5] A megfigyelők nem az alapján ítélik meg egy döntés ésszerűségét, hogy ésszerű volt e, hanem hogy jó vagy rossz eredménnyel zárult. Amikor egy alacsony kockázatú sebészi beavatkozás eredményeként előre nem látható komplikációk következnek be, az esküdtek hajlamosak azt hinni, hogy a műtét valójában kockázatos volt (elkerülhetetlenségi torzítás), és az orvosnak ezt tudnia kellett volna (előreláthatósági torzítás).[6] Pedig sajnos, sokszor a jó döntések is vezethetnek rossz eredményre. Altatással kapcsolatos, kicsivel több mint 1000 gondatlansági ügy vizsgálatakor a kutatók azt találták, a felelősségre vont orvosok az esetek több mint 40%-ban egyébként megfelelő módon jártak el.[7] Nem ennyire kimagasló, de szintén magas, 21%-os arányban kellett kártérítést fizetniük orvosoknak egyébként megalapozott eljárásaik miatt New Jerseyben, derül ki egy 1977 és 1992 közötti 8231 műhibapert vizsgáló átfogó kutatásból.[8]

Mivel a jó döntés nem garantálja a jó kimenetelt, a rossz pedig a rosszat, minél inkább meghatározó maga az eredmény, annál inkább a szerencse alapján büntetünk és jutalmazunk. A kimeneti torzítás miatt nem tudjuk a döntést helyesen értékelni – azon vélekedések alapján, amik a döntés meghozatalakor észszerűek voltak.[9] A torzítás itt különösen veszélyes, ha ugyanis az orvosi munkára telepített jogi felelősség nem optimális, azzal a kockázatvállalás ésszerű határait rosszul húzzuk meg és végül csökkentjük az egészségügy hatékonyságát. A műhibaperek elterjedésével az orvosok arra motiváltak, hogy a konvencionális kezeléseket válasszák akkor is, ha azok épp nem segítenek.[10] A standard eljárásokhoz való ragaszkodást nehezebb utólag kritizálni, ezért az utólagos okoskodás torzítás azok használatára és kockázatkerülésre ösztönzik a döntéshozókat. Itt jól látszik, társadalmilag komoly költsége van annak, ha a jog nem tud kompenzálni egy adott kognitív torzítást. Következő cikkben pedig megnézzük, milyen hatása van az utólagos okoskodásnak a szabadalmi jogban és a büntető eljárásokban.

Indítsd be karriered az LKT Fresh Programmal!

Pályakezdő ügyvédjelöltként a későbbi karrieredre is óriási hatással van az első munkahelyed – nagy a nyomás, hogy jó döntést hozz a diploma után.

A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda neve a garancia arra, hogy itt mindent megkapsz, amire egy sikeres jogászi pálya beindításához szükséged lehet.

Jelen írás egy, a jog és pszichológia kapcsolatával foglalkozó cikksorozat harmadik része. Az első részt ITT, a második részt pedig ITT találod.

Az eredeti cikk a Jogelméleti Szemle 2020/2. számában jelent meg a “A nagy történetmesélő – a döntéshozatal történeti modellje, utólagos okoskodási torzítás és a jogi felelősség utólagos megállapításának pszichológiai kérdései. címmel”.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!

Jegyzetek

[1] Harley, E. M., Carlsen, K. A., & Loftus, G. R. (2004). The” saw-it-all-along” effect: demonstrations of visual hindsight bias. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 30(5), 960.

[2] Harley, E. M., Carlsen, K. A., & Loftus, G. R. (2004). The” saw-it-all-along” effect: demonstrations of visual hindsight bias. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 30(5), 960.

[3] Harley, E. M., Carlsen, K. A., & Loftus, G. R. (2004). The” saw-it-all-along” effect: demonstrations of visual hindsight bias. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 30(5), 960.

[4] Levin, D. T., Drivdahl, S. B., Momen, N., & Beck, M. R. (2002). False predictions about the detectability of visual changes: The role of beliefs about attention, memory, and the continuity of attended objects in causing change blindness blindness. Consciousness and Cognition, 11(4), 507-527.

[5] Baron, J., & Hershey, J. C. (1988). Outcome bias in decision evaluation. Journal of personality and social psychology, 54(4), 569. – 578.o.

[6] Baron, J., & Hershey, J. C. (1988). Outcome bias in decision evaluation. Journal of personality and social psychology, 54(4), 569.

[7] Cheney, F. W., Posner, K., Caplan, R. A., & Ward, R. J. (1989). Standard of care and anesthesia liability. Jama, 261(11), 1599-1603.

[8] Taragin, M. I., Willett, L. R., Wilczek, A. P., Trout, R., & Carson, J. L. (1992). The Influence of Standard of Care and Severity of Injury on Resolution of Medical Malpractice Claims. Annals of Internal Medicine, 117(9), 780-784.

[9] Kahneman, D. (2019). Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó Zrt. – 236.o.

[10] Kahneman, D. (2019). Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó Zrt. – 237.o.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.