A fiatalkorúak bűnözésének, és bűnmegelőzésének problematikája

Számtalanszor hangoztatott igazsága a bűnüldözés, a büntető jogalkotás és a büntető igazságszolgáltatás tudományának, hogy könnyebb és olcsóbb megelőzni a jogellenes magatartásokat, mint negatív hatásukat elhárítani. Különösen igaz ez a már több, mint két évszázados, Cesare Beccaria: A bűntettekről és büntetésekről című művében rögzített megállapítás a fiatalkorúak vonatkozásában.

E fenti alapigazság felidézésével egyidejűleg nyomban azt is célszerű megállapítani, hogy jóllehet számos jól működő alrendszer létezik gondosan kidolgozott működési elvekkel, azonban mind a mai napig nem született egy teljesen átfogó, az élet minden területére kiterjedő, összehangoltan működő bűnmegelőzési stratégia, mely a fiatalkorú bűnelkövetőknek a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartását hatékonyan visszaszorítaná.

Bűnözési statisztika

A fiatalkorúak bűnözésére éppúgy, mint a bűnözés általános helyzetére jellemző volt a politikai és gazdasági rendszerváltás utáni mennyiségi és minőségi arányeltolódás. A korábbi időszakhoz képest nagyjából 5–10 %-os évenkénti növekedés az 1989–es évet követően 40 %-ra nőtt, ami közel 13.000 ismertté vált, fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményt jelentett. Ez az arány az 1990 – es évek elején még tovább romlott és volt olyan esztendő, amikor ez a szám a 15.000–et is meghaladta. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a népességen belül fokozatosan csökken a büntetőjogi szempontból fiatalkorúnak tekintendő populáció aránya, akkor még kedvezőtlenebb képet kapunk. A szabálysértések elkövetésében megnyilvánuló normasértések számadatai tovább rontják a helyzetet. A mennyiségi változások mellett a minőségi jellemzők is kedvezőtlenül alakultak az elmúlt időszakban. Míg a korábbi évekre nem volt jellemző az igazán durva életellenes bűncselekmények elkövetése, addig az 1990–es évek középétől megfigyelhető volt az említett cselekményi kör számarányának növekedése mellett az elkövetés módszereinek rendkívüli mértékű durvulása is. Sokszor teljesen öncélúan, az alapbűncselekménytől függetlenül kínozzák meg áldozatukat a fiatal elkövetők. Nyugtalanító jelenség az is, hogy e súlyos cselekmények elkövetői között – egyre növekvő mértékben – megjelentek a gyermekkorúak is. A bűncselekmény megoszlás további jellemzője, hogy legnagyobb részt vagyon elleni, illetve vagyon elleni erőszakos deliktumokat követnek el, ami a teljes fiatalkorú bűnözésnek mintegy 80%-át teszi ki. Emelkedő tendenciát mutatnak a garázda jellegű, valamint a kábítószerrel és pszichotróp anyaggal összefüggő bűncselekmények számarányai is. A fiatalkorú bűnözés struktúráját az elkövetés motívumának oldaláról vizsgálva megállapítható, hogy a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében a haszonszerzés a domináns. A fiatalkorúaknál azonban, szemben az idősebb korosztállyal, nem lehet egyértelmű összefüggéseket kimutatni, hiszen gyakori, hogy a betöréses lopásoknál a fiatalok az értékesebb vagyontárgyak mellett általában szórakoztatát szolgáló dolgokat visznek magukkal. A testi sértésekben a fizikai fejlettség radikális ellenőrzését, a pubertáskori tettrevágyást, erőfölényük fitogtatását vélik felfedezni, mint az elkövetéshez vezető motivációt.

Az elkövetett bűncselekmények jellemzői

Pályakezdőként egy nemzetközi irodában?

❓ De melyikben? ❓ Hogy válasszam ki? ❓ Hogy tudok jelentkezni, ha épp nem hirdetnek állást? ❓ Melyik jogterület való nekem? ❓ Mit mondjak, ha a bérigényemről kérdeznek? ❓ Milyen szinten kell lennie az angolomnak? ❓ Tényleg napi 12 órát kell dolgozni?❓

A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekből általában hiányzik a tervszerűség, sokkal nagyobb jelentősége van az indulatnak. A deliktumok elkövetésében domináns szerepe van az alkalom kihasználásának, emelkedik a társas elkövetői alakzatok száma, ami azt jelenti, hogy a fiatalkorúaknak csak egy kisebb hányada az, akik egyedül követi el a bűncselekményt, a maradék háromnegyed részben korosztályi csoportban, részben pedig felnőttek társaságában. A sértettek kormegoszlása azt mutatja, hogy a rablások felénél kiskorú válik a cselekmény áldozatává, míg általánosságban elmondható, hogy a fiatalkorúak 85–87 %-a bűncselekményt általa nem ismert sértett sérelmére valósítja meg. A jogerősen elítélt fiatalkorúak döntő többségét fiúk alkotják, és csupán 10 %-a lány, akiknek többsége azonos, vagy idősebb korú fiúkhoz csapódva, kevésbé fajsúlyos bűncselekményt követ el. A fiatalkorú bűnözők demográfiai összetételét vizsgálva az elkövetéskor betöltött életkor szerinti megoszlás azt mutatja, hogy legnagyobb számban 17 évesen követnek el bűncselekményt. A bűncselekmények elkövetésében a fiatalkorú elkövetőket leginkább az anyagi haszonszerzés motiválja, többségük nehéz anyagi körülmények között él, a szülők jelentős része munkanélküli. Szomorú képet mutat az iskolázottság mértéke is, hiszen egyre nő az 1 – 4 osztályt végzettek aránya. A fiatalkorú terheltek mintegy háromnegyede a lakóhelyén követi el a deliktumot, de jelentős e speciális elkövetői kör esetében a bűnözői mobilitás is.

Az Európa Tanács felmérése szerint a gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözése összefüggésben áll, így többek között: a gyermekszegénység és a jövedelemkülönbség növekedésével, a válások számának emelkedésével, a különböző pszichoaktív anyagok (alkohol és kábítószer) egyre fiatalabb korban és egyre többek általi kipróbálásával, a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeiknek szűkülésével, az emelkedő munkanélküliséggel, a társadalmi és gazdasági problémákkal.

A fiatalkorúak bűnmegelőzése nem választható el az általános bűnmegelőzéstől, ugyanekkor még szerte ágazóbb, még bonyolultabb feladatokat ró e kérdéssel foglalkozó hatóságokra. Ebből következően csak akkor lehet eredményes a bűnmegelőzés, ha a kiváltó okokhoz hasonlóan komplex és a jelentős állami szerepvállaláson túl, azt mintegy kiegészítve és segítve össztársadalmi feladatként kezelik a kérdést. Az állami szervek szakmai és infrastrukturális hátterükkel hatékonyan kell, hogy támogassák a civil kezdeményezéseket és fordítva is igaz, a hatóság munkája mit sem ér a civilszféra és a társadalom széles rétegei erkölcsi azonosulása nélkül. Szükséges tehát az egymásra utaltság felismerése, valamint annak belátása, hogy az egyes büntetőjogi normákkal való erkölcsi azonosulás hiányában romolhat az adott norma érvényre jutási képessége, amin ebben az esetben csak a büntető hatalom birtokosainak jutalmazásban, és büntetésben megnyilvánuló érdekérvényesítő ereje segíthet. Ha prevencióról beszélünk, a fiatalkorúaknál is elmondható, hogy fennáll a profilaxis paradoxona, azaz egy olyan cselekményt kell(ene) megelőzni, amelyről nincs tudomásunk. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy nem lehet általában a bűncselekmény megelőzéséről beszélni, hanem csak egy konkrét cselekmény tekintetében értelmezhető a megelőzés. Ez nem azt jelenti, hogy a generál prevenció létét alapjaiban kérdőjelezzük meg, hanem az előbbit – számos nézet szerint – az egyes esetekben külön – külön kell vizsgálni. Ennek a vizsgálódásnak az lehet az eredménye, hogy átfogó képet kapunk arról, hogy az egyes elkövetők motivációs rendszerét milyen mértékben és arányban befolyásolták a generál – és speciál – prevenciós intézkedések.

A gyermekbűnözés növekedésének drasztikus képet mutató statisztikája, valamint a fiatalok prekriminális cselekményeinek magas látenciája, továbbá az összbűnözésben betöltött szerepük, valamint a speciális biológiai és társadalmi jellemzőik egyaránt azt indokolják, hogy a fiatalkorú bűnözés megelőzése csak akkor lehet hatékony, ha túlmutat a büntetőjog keretein is. A büntetőjog ugyanis csak a már ismert esetekre reagálhat, a megelőzés tekintetében legfeljebb közvetve, a speciális és generális prevenció útján fejtheti ki a hatását.

Reformok a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerében

A 80–as, 90–es évek bűnözési hullámának megerősödése magával hozta a klasszikus, tettarányos büntetés elvét valló felfogás újraéledését, ami azonban átkerülve az ítélkezési gyakorlatba, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Leszögezhető azonban az, hogy a két nyomtávúnak nevezett büntetőpolitika még nem jött létre teljes terjedelmében, ami azt jelenti, hogy még nincs kellő differenciálódás sem a jogalkotás, sem a jogalkalmazás területén, az eltérő súlyú bűncselekmények vonatkozásában. Problémát okoz az is, hogy az említett két nyomtávú büntetőpolitika nem alkalmas a kellően differenciált intézményrendszer hiányában a fiatalkorúak bűnözésének kérdését kezelni. Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert a társadalomnak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy a bűnelkövetővé vált fiatalkorú – mintegy visszavezetve a helyes útra – újra hasznos tagjává váljon a közösségnek. Ez a felismerés jelent meg az 1973. évi I. törvény azon rendelkezésében, amely kimondja, hogy a büntetőeljárás célja a fiatalkorú helyes irányú fejlődésének elmozdítása (294.§). Ugyanez a felfogás fedezhető fel a büntető anyagi jog egyes rendelkezései között is. A büntető jogalkotási politika legfontosabb feladata a fiatalkorúakat érintő anyagi jog területén az, hogy megteremtse a kellően differenciált intézményrendszer jogi alapjait. Hazánk által is elismert nemzetközi normáknak megfelelően a büntető kódexünk szintjén is ki kellene mondani a szabadságvesztés büntetés ultima ratio jellegét. További fontos teendő az anyagi jogszabályok vonatkozásában új, nevelő jellegű intézkedések megalkotása a speciális és a generális prevenció minél inkább érvényre juttatása céljából. Ami pedig a szabadságelvonással járó szankciókat illeti, szükségesnek vélem egy regionálisan szerveződő, nem teljesen zárt intézményhálózat megteremtését, amely egyszerre biztosítaná a hatóságok kontrolligényét, a nevelés és foglalkoztatás korai elkezdésének lehetőségét anélkül, hogy a befogadottaknak el kéne szenvedniük egy totális intézmény hátrányait. Ez annál is inkább fontos, hiszen számos esetben már nem elegendőek az alternatív eszközök, szükség van a fiatalkorú környezetből való kiemelésére, ugyanekkor nem indokolt a büntetés – végrehajtási intézetben való elhelyezése.

A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerére irányuló reformok tartalmát jelentős mértékben meghatározzák az ENSZ–nek és az Európa Tanácsnak a tárgykörében megszületett dokumentumai. Ezek a dokumentumok egyrészt a gyermek és a fiatalkori bűnözés visszaszorítását szolgáló prevenciós stratégiákkal és programokkal, másrészt a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerének kialakításával foglalkoznak. A prevenció területén feltétlenül kiemelést érdemelnek a Riyadi Irányelvek és az Európa Tanács R 20. számú ajánlásai, mivel mindkét dokumentum hangsúlyozza, hogy a fiatalkori bűnözésre és egyéb deviáns magatartásokra leginkább a családok, iskolai környezet, a lakóhely és a kortárs csoportok gyakorolják a legerőteljesebb hatást. A bűnelkövetést okozó, vagy ahhoz közvetlenül hozzájáruló, illetve az ismételt bűnelkövetés kockázatát jelentő kriminogén tényezőkre – mint például az antiszociális attitűd, a kábítószerélvezet, az ismeretek alacsony szintje, iskolai kudarc, szülői elhanyagolás – történő reagálás során a szélesebb, közösségi alapú stratégiáknak kell elsőbbséget biztosítani.

Az elmúlt időszakban Európában a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatást több elvi követelmény elfogadása és követése jellemezte. Ezen elvi tételek között fogalmazódik meg a minimális beavatkozás követelménye, amelynek értelmében elsőbbséget kell, hogy kapjanak a diverziós, a büntetőeljárás teljes lefolytatásától, főként a bírói eljárástól eltekintő (elterelő) megoldások. Fontos jellemző a felnőtt korúakhoz képest a „más elbánás/elbánásmód”, „a büntetés helyett nevelés” gondolat érvényesítése, továbbá a resztoratív szemlélet, azaz a helyreállító, a jóvátétellel a sértett érdekeit jobban figyelembe vevő igazságszolgáltatás. A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerének kívánatos fejlődési irányával összefüggésben az ENSZ a Gyermek Jogairól szóló 1989. évi Egyezménye mellett meghatározó továbbá a Pekingi Szabályok is. Utóbbi dokumentum első része az általános elveket fogalmazza meg, amelyek alapvető követelményként rögzítik a fiatalkorúak jólétének elősegítését, a jogi beavatkozás szükségességének csökkentését, a törvénnyel összeütközésbe kerülő fiatallal szemben a tisztességes és humánus bánásmód érvényesítésének szükségességét. Célként tűzték ki azt, hogy minden ország a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatási rendszerét a nemzeti fejlődési folyamatának integráns részeként alakítsa ki. fiatalokkal szemben alkalmazandó reakciónak a bűncselekmény súlyosságával, a fiatalkorú körülményeivel, továbbá a társadalom szükségleteivel is arányban kell állnia. A Pekingi Szabályok 17.1 cikk b) pontja rögzíti azt is, hogy „a fiatalkorú személyes szabadságát csak gondos mérlegelés alapján lehet korlátozni és ennek a lehetséges minimumra kell szorítkoznia”.

A fiatalkorúak büntetőjogával kapcsolatos további fontos dokumentum az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a fiatalkori bűnözés kezelésének új módszereiről és a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatás szerepéről szóló, a tagállamokhoz intézett 2003. szeptember 24–i ajánlása. Az ajánlás a fiatalkori bűnelkövetőkre vonatkozó igazságszolgáltatás céljának tekinti a bűnelkövetés és az ismételt bűnelkövetés megelőzését, az elkövetők (re)szocializálását és (re)integrálását, illetve az áldozatok szükségleteinek és érdekeinek megjelenítését. Az ajánlás 9. pontja azt rögzíti, hogy az egyéni büntetőjogi felelősség megállapításánál figyelembe kell venni az elkövető életkorát, érettségét, és egyéni fejlettségét. A jogkövetkezménynek az így megállapított egyéni felelősséghez kell igazodnia. Az ajánlás 11. pontja a felnőtté válás átmeneti időszakának elhúzódását taglalja. Eszerint biztosítani kell, hogy a 21. életévet be nem töltött fiatal felnőttek tekintetében is lehessen a fiatalkorúakra vonatkozó reagálási lehetőségeket alkalmazni, amennyiben a bíró úgy ítéli meg, hogy érettségi szintjük miatt nem felelnek cselekményeikért olyan szinten, mint az érettségükben és fejlettségükben teljes mértékben felnőttek. Az Európa Tanács a fiatalkorúak esetében alkalmazható büntetések és intézkedések európai szabályairól szóló 11. számú ajánlása követelményként fogalmazza meg a szabadságelvonás ultima ratio jelleggel való alkalmazását. Utóbbi azt is leszögezi, hogy a személyi szabadság elvonásának a kiszabás és a végrehajtás terén a lehető legrövidebb időre kell szorítkoznia.

Az említett nemzetközi ajánlásokból a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának kialakításával kapcsolatban az alábbi közös szempontok emelhetők ki:

  • a fiatalkori bűnözésre való átfogó reagálásnak csupán része a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszere,
  • a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerének kerülnie kell a regresszív megközelítést, a nevelésre és a reintegrációra kell koncentrálnia,
  • a fiatalkorú elkövetőket megilletik ugyanazok az eljárási garanciák, mint a felnőtt korúakat,
  • a szabadságvesztés a fiatalkorúak esetében csak végső eszköz lehet, és a büntetőjogi beavatkozások végrehajtási helyszíne, amennyire ez megoldható, az érintett lakóhelye, környezete kell, hogy legyen,
  • a fiatalkori bűnelkövetésre való reagálásnak: gyorsnak, hatékonynak, illetve következetesnek kell lennie,
  • a fiatalkorú által elkövetett bűncselekményekért való felelősséget is ki kell terjeszteni a fiatalkorú szüleire/szülőjére is,
  • amennyire lehetséges és ahol ez megfelelőnek látszik, a fiatalkorú bűnelkövetőkre irányuló intervenciónak magában kell foglalnia az áldozataikra és az érintett közösségre irányuló kár helyreállítást.

Álláspontom szerint, amennyiben a fenti szempontok kerülnének előtérbe a büntető igazságszolgáltatás megreformálása során, akkor hatékonyabban lehetne visszaszorítani a fiatalkori bűnelkövetést.

dr. Kasnyik Adrienn Flóra, büntető ügyszakos bíró, Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon!

Jegyzetek

  • Cesare Beccaria: A bűntettekről és büntetésekről, Budapest, KJK, 1976.
  • Csemáné dr. Váradi Erika: A nemzetközi szabályozás új irányai a fiatalkorúak szabadságelvonása körében (BJK, 2008/2.)
  • Dr. Burus Renáta: Kit és mit javít a javító? (Ügyészek Lapja 2008. 15. évfolyam Klnsz.)
  • Kerezsi Klára: A gyermek és fiatalkorúak bűnözése és a gyermekkorú sértettek Magyarországon – Kriminológiai Tanulmányok 1995/32. szám
  • Kerezsi Klára: A fiatalkorú bűnözés kezelése és megelőzésének lehetőségei (Belügyi Szemle 1997/10. szám)
  • Korinek László: Rejtett Bűnözés – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1988.
  • Jancsák Ramóna: A gyermekek/fiatalkorúak helyzete a büntető igazságszolgáltatásban (Börtönügyi Szemle 2008/1. szám)

A képek forrásai: itt, itt és itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.