Folytassa, választópolgár…

Nagy-Britannia az egyik legstabilabb demokráciának számít a világon. Az elmúlt évtizedekben a toryk és a munkáspárt versengésén alapuló politikai rendszert azonban egyre több kihívás éri. Az EU-ból való kilépés hosszú, fájdalmas és továbbra is nyitott procedúrája megmutatta, hogy a klasszikus pártok mellett léteznek olyan alternatív politikai erők, amelyek képesek megmozgatni a választókat.

Ugyanakkor a westminsteri modell korlátozza a pluralitás lehetőségét. A választási rendszer megreformálása évtizedek óta téma, és a relatív többségre alapuló szisztéma mellett léteznek már Nagy-Britanniában is bevezetett alternatív voksolási lehetőségek. Az Európai Parlamenti választások listás rendszere ilyen például. Egy új választási rendszer alapvetően forgatná fel a brit politikai berendezkedést, és közel sem biztos, hogy Nagy-Britannia valóban készen állna egy ilyen változásra.

A brit politikai berendezkedést Arend Lijphart holland politikatudós nyomán westminsteri modellnek szokás nevezni. A két párt versengésén alapuló rendszerben a hatalom-koncentráció a stabilitás záloga. A végrehajtó hatalom mindig egy – egyértelműen – győztes párt kezében összpontosul. A modell klasszikus formájában a kormányzó párt nincs koalíció-kényszerben, így a megválasztott miniszterelnök – aki egyben mindig a párt elnöke is – szigorú frakciófegyelem mellett, akadályok nélkül tudja politikai programját megvalósítani. A végrehajtó hatalom olyannyira túlsúlyban van a törvényhozással szemben, hogy

Lord Halisham lord kancellár egy 1976-os BBC felvételen választott diktatúrának nevezte a modellt.

Lord Halisham

A két párt versengésére alapuló rendszer legfontosabb eleme a relatív többségre épülő választási rendszer. A brit törvényhozás alsóházába 650 képviselőt választanak, a “first past the post” elv alapján a legtöbb szavazatot megszerző jelölt kerül be a parlamentbe. Ez a választási rendszer a nagyobb politikai bázissal és tagsággal rendelkező pártoknak kedvez, a munkáspárt és a konzervatívok éppen ezért évtizedekig uralták a brit politikai piacot. A szavaztok relatív többségének megszerzése az egyéni választókerületekben a törvényhozásban abszolút többséget jelent. A nem a győztes jelöltekre leadott szavazatok elvesznek.

A westminsteri modell vegytiszta formájában 1945-1970 között létezett. A hetvenes években azonban a brit politikai rendszernek alkalmazkodnia kellett a külső behatásokhoz és a belső kényszerekhez. Az Egyesült Királyság decentralizációs törekvéseinek jogszabályokba történő átültetése egy időben történt az ország európai közösséghez történő 1973-as csatlakozásával. Az európaizáció és regonalizáció lehetőséget teremtett, hogy a közép-periférián létező mozgalmak (pl. a Skót Nemzeti Párt, vagyis az SNP) felkerülhessenek a brit politikai térképre. Ezzel

megindult a lassú folyamat, amely a 2010-es évek elejétől felborítani látszik a korábbi stabil struktúrát.

Tudj meg többet!

A politikai pluralizmus igényének megjelenésével a hetvenes-nyolcvanas években elkezdtek megjelenni az új politikai pártok a piacon. A választási rendszer azonban továbbra is a két nagy pártnak kedvezett, amely elkötelezett és nagyszámú tagsága révén váltógazdaságban tudta irányítani az ország életét. A rendszer korlátozta a törvényhozásban azon választópolgárok érdekképviseletét, amelyek nem találtak otthonra sem a munkáspártban, sem a konzervatívoknál.

A választási rendszer felülvizsgálata a legtöbb politikai párt választási manifesztójának szerves részét képezi a kilencvenes évek kezdetétől. A Munkáspárt 1997-es győzelmét követően a liberális demokrata Lord Jenkins nevével fémjelzett független bizottság révén először tett kísérletet arra, hogy a létező választási rendszer alternatíváit megvizsgálja.A Bizottság 1998-ban megjelent jelentése egy

olyan hibrid megoldást javasolt, amely a világon egyedülálló lett volna.

Az úgynevezett alternatív szavazás plusz a választóknak fejenként két szavazatot biztosított volna: egyet a választókörzeti egyéni képviselő megválasztására és egyet valamelyik párt megszavazására. A jelölteket (akár párt, akár egyéni) a választó rangsorolta volna. Ha bármely jelölt a szavazatok kevesebb, mint 50 százalékát szerezte volna meg az első körben, a legkevésbé népszerű jelölt kiesik, a rá leadott szavazatokat pedig szétosztják a többi jelölt között a választók rangsora alapján. Ezt az eljárást addig folytatják, míg győztest nem tudnak hirdetni. A Bizottság javaslata alapján az egyéni képviselők 85 százalékát ezzel a rendszerrel lehetett volna megválasztani. A maradék 15 százalék a pártlistákról érkezett volna a törvényhozásba.

A javaslatokkal szemben a Munkáspárt kongresszusa súlyos kifogásokat fogalmazott meg, így a kérdést végül nem írták ki népszavazásra.

Az alternatív szavazás plusz egyszerűbb változata, vagyis az alternatív szavazás létezik a brit választási rendszerben. A választók rangsorolhatják a jelölteket saját prefernciájuk alapján, felállítva egy sorrendet. Amelyik jelölt nem éri el az 50 százalékos érvényességi küszöböt, azt kizárják, a rá leadott szavaztokat pedig szétosztják. A szavazatok szétosztása addig folytatódik, míg nem lesz egy egyértelmű győztes. Az alternatív szavazás módszerét a Lordok Háza bizonyos megüresedett pozícióinak eldöntésénél valamint egy skót bizottság hat tagjának megválasztásánál alkalmazzák jelenleg.

A kiegészítő szavazás rendszere hasonló az alternatív választáséhoz. A választók ugyanakkor nem állítanak fel egy teljes rangsort a jelöltek között, csak az első két helyen szereplő preferenciájukat választják ki. Az a jelölt, akit 50 százaléknál többen rangsorolnak első helyre, nyeri a választásokat. A kiegészítő szavazással választják meg például London polgármesterét vagy a Rendőrségi és Bűnmegelőzési Biztosokat.

Az egy átruházható szavazat rendszerét a több- tagú választókerületekben alkalmazzák. A választók egy preferencia- sorrendet állítanak fel a szavazólapokon. A jelölteknek, megválasztásukhoz, egy előre meghatározott szavazatszámmal rendelkezniük. Minden olyan elsőnek rangsorolt jelölt, aki átlépi az előre meghatározott kvóta-küszöböt automatikusan mandátumot kap. A képviselők kvóta küszöbön felül kapott szavazatait a fennmaradó jelöltek között osztják szét. A szavazatok átruházásának módszerét alkalmazzák Észak-Írországban az EP-képviselők megválasztásánal például.

Az Egyesült Királyság többi részében az Európai Parlamenti képviselőket zárt pártlistás rendszerrel választják meg 1999 óta. Anglia kilenc, Skócia és Wales egy-egy régiójában a lakosságszám arányának megfelelően határozták meg a megválasztható képviselők számát. Az egy párt által megszerzett képviselői helyek számát a d’Hont formula alapján számolják ki a rájuk a régióban leadott szavazatok arányában.

A Brexit Párt toronymagasan, 30,8 százalékkal nyerte a május 23-án megrendezett európai parlamenti választásokat. Az eredmény 29 helyet jelent. A második helyen végzett Liberális Demokraták valamivel több, mint 19 százalékot tudtak elérni, 16 képviselőt küldhetnek az EP-be. A harmadik helyre befutó, Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt 13,6 százalékot ért el, amivel 10 képviselővel kevesebbet delegálhat a Európai Parlamentbe, mint öt évvel korábban. A negyedik helyre a Zöld Párt férkőzött be 11,8 százalékot és 7 képviselői helyet megszerezve, ami jól mutatja a britek növekvő érdeklődését a környezetvédelmi kérdések iránt. A kormányzó konzervatív párt mindössze az ötödik helyet tudta megszerezni, a szavazók kevesebb, mint 9 százaléka voksolt a pártra, ami így 15 helyet veszítve csak négy képviselőt küldhet az EP-be.

2011-ben a koalíciós konzervatív és liberális- demokrata kormány ez utóbbi párt nyomására népszavazást írt ki a választási rendszer reformjáról. A rendszert aránytalansága miatt régóta kritizáló liberális-demokratáknak azonban nem sikerült meggyőzni a választókat arról, hogy szükséges a reform egy kiegyensúlyozottabb, az állampolgárok politikai elképzelését valóban tükrüző szisztéma kialakítására. A szavazók több, mint 60 százaléka elutasította a javaslatot az alternatív szavazásra történő átállásra a relatív többségi rendszerről.

A reform kérdése lekerült a politikai napirendről.

A YouGov brit közvéleménykutató felmérése alapján egy, az EP választást követő vasárnapra kiírt általános választáson az évtizedek óta meghatározó politikai erők, vagyis a labour és a tory párt fej-fej mellett, 19 százalékot megszerezve csak a harmadik helyen futna be. A választásokat azok a liberális-demokraták nyernék, akik egy esetleges korábbi választási reformnak köszönhetően jóval fajsúlyosabb szerepet tölthettek volna be a kilencvenes évektől kezdődően a brit törvényhozásban. A második helyre a Nigel Farage nevével fémjelzett Brexit Párt futna be. Az eredmények valószínűleg inkább az egyre inkább egy tematikájú brit belpolitika elmúlt hónapjainak sikertelenségére reflektálnak. Habár mind a munkáspárt, mind a konzervatívok tagsága folyamatosan csökken, a westminsteri modell, és a first past the post rendszer nekik kedvez továbbra is.

A tendencia azonban változhat. A brit politikát alapvetően forgatta fel az EU-ból történő kilépés problematikája. A választók egyértelműen elégedetlenek a két nagypárt teljesítményével, és változást szeretnének. A demokrácia szabályai azt követelnék meg, hogy teret kapjanak az új, kevésbé szervezett és kevesebb tagsággal bíró politikai pártok is. Hogy a westminsteri modell mennyire lesz rugalmas, és mennyire lesz képes reagálni az új idők új szelére az a következő, valószínűsíthetően nem is olyan távoli általános választásokon elválik majd.

A szerző külpolitikai elemző, a brit székhelyű Inspiring Policies tanácsadó cég munkatársa.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.