A hálózatok korában a hierarchikus vezetési struktúrák ideje lejár

Ars Fori rovatunkban rendszeresen szakértők fejtik ki véleményüket egy-egy aktuális témáról. Honlapunk így kíván lehetőséget nyújtani arra, hogy olvasóink a különböző vélemények összevetése révén komplex képet kapjanak egy-egy jogintézményről.

Új ombudsmant választott az Országgyűlés, 2013. szeptember 25-étől Székely László az alapvető jogok biztosa. Interjúalanyaink segítségével ezért ezúttal az országgyűlési biztosok intézményét járjuk körbe. Az ombudsmani intézmény egyes kérdéseiről ezúttal Fülöp Sándor (2008 és 2011 között a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa) írását olvashatják.

fulop_nagy

Az Alaptörvény megszüntette a több ombudsmanból álló biztosi rendszert, a jövő nemzedékek biztosa valamint a kisebbségi biztos az alapvető jogok biztosának helyetteseiként folytatják tovább tevékenységüket. Ezt a változást Szabó Máté javasolta mivel szerinte az intézmény hatékonyságát csökkenti a médiafigyelem megosztása, mások erősen bírálták ezt a lépést. Hogyan ítéli meg az ombudsmani intézmény közjogi változásait?

Tiszteletben tartok minden elvi alapon megfogalmazott véleményt, ugyanakkor súlyos hibának tartom a három korábbi független speciális ombudsmani pozíció felszámolását. A korábbi magyar ombudsmani rendszer hosszas és széles körben folytatott viták, több módosítás után jött létre. Ennek a szerves fejlődésnek önmagában is megvoltak az értékei és egyáltalán nem véletlen, hogy éppen a kisebbségek védelme, az adatvédelem és a környezetvédelem kapott önálló biztosi védelmet. Mindhárom terület komoly társadalmi konfliktusokkal terhelt és mindhárom fontos érdek általában a rövidebbet húzza a közvetlen gazdasági vagy éppen a napi politikai érdekekkel szemben.

Ami a környezetvédelmet vagy még inkább a jövő nemzedékek érdekeit illeti, ezek nagyon sok esetben szemben állnak még egy sor általános alkotmányos jogosultsággal is. Gondoljunk a tulajdonhoz való jogra, a vállalkozás szabadságára vagy akár más, talán kisebb jelentőségű jogosultságokra, amelyek sokak szemében megelőzhetik az egészséges környezethez való jog hosszabb távú szempontjait. A korábbi általános biztos gyakorlatában volt például egy olyan ügy, amikor a biztos, saját szempontjait követve megállapította, hogy a szmogriadó során elrendelt olyan intézkedés, ami korlátozza egyes nagyobb szennyezőanyag kibocsátású gépjárművek használatát az érintett városokban, sérti a „szabad helyváltoztatás jogát”.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Ha egy általános biztos egy személyben dönthet egy ilyen konfliktushelyzetben, akkor könnyen lehet, hogy a speciális környezeti érdekek nemhogy sérülnek, de felszínre sem kerülnek. A környezet védelmével kapcsolatos kérdések ezen felül speciális, összetett szakmai hátteret igényelnek, a jogi ismereteken kívül a természettudomány számos ágazatából. Véleményem szerint legalább azt meg kell engedni, hogy a környezetvédelem a szempontjait, igényeit megfogalmazhassa, illetőleg egy-egy környezeti konfliktus során az összes érintett bevonásával meg kell vitatni a leghelyesebb megoldást, nem pedig hatalmi szóval lezárni az ügyet. Még ilyen esetekben is előfordulhat persze, hogy a konfliktusban szereplő zöldfelület felszámolása, egy adott közösséget zavaró környezetszennyezés további fenntartása mellett döntenek végül, de ilyenkor többnyire valamilyen kompromisszummal, például az elpusztított terület pótlásával más helyen, megfelelő szűrő, szigetelő berendezéssel vagy valamilyen kártalanítással zárulhat a konfliktus.

Mennyiben személyfüggő az intézmény “kihasználtsága”?

Nem hiszek az egyszemélyi intézményekben. Véleményem szerint az információs társadalomban, a hálózatok korában a hierarchikus vezetési struktúrák ideje lejár. Egy ombudsmani intézmény is akkor lehet igazán sikeres, ha kihasználja a különböző szakmák és érdekcsoportok közötti párbeszéd lehetőségeit mind a saját szervezetrendszerén belül, mind azon kívül. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha már egy hivatalnak egyszemélyi vezetése van, akkor az adott személynek ne kellene teljes felelősséget vállalnia a hivatala munkájáért, döntéseiért. Az viszont már korántsem biztos, hogy neki magának kell a hivatal „arcának” is lennie, semmilyen okát nem látom, hogy például egy ombudsmani intézményben az egyes szakterületek vezetői, amennyiben erre alkalmasak, ne képviselhetnék a hivatalukat a sajtóban. Ami pedig az aktív sajtópolitikát illeti, lehetséges, hogy ebben a kérdésben meglehetősen konzervatív álláspontot foglalok el: szerintem az a jó, ha az adott szervezet munkája magáért beszél, az állásfoglalásait nem azért idézi a sajtó, mert azokat megtervezett sajtókampánnyal „eladja”, hanem azért, mert jó szakmai színvonalon választ adnak a nyilvánosságot érdeklő kérdésekre.

Tapasztalt-e hiányosságokat, működési zavarokat, szerep értelmezési gondokat a hazai ombudsmani rendszer fennállása óta?

Természetesen. Mivel azonban magam is ombudsmanként jártam el, ezek elfogulatlan megítélése aligha várható el tőlem. Hadd kockáztassam azt, hogy unalmas lesz az interjúm, mivel elmarad a „dráma”, és inkább beszéljek néhány pozitív, előremutató módszerről, szerepértelmezésről az ombudsmanok munkájából. Az ombudsmanok első generációjának a munkájából számomra rendkívül fontos iránymutatás volt az, amit Gönczöl Katalin fogalmazott meg: nem érdekes, hogy hogyan van megfogalmazva a panasz, még talán az sem, hogy követett-e el a hatóság valamilyen formális jogszabálysértést, az ombudsman csak akkor foglalkozzon az üggyel, ha tényleg segíteni tud benne. Az ombudsman nem hatóság, nem veheti át teljesen a hatósági jogorvoslati szervek szerepét és az ügyészség törvényességi felügyeleti munkáját sem. Inkább rendszerhibák feltárására és a sérelmek orvoslására kell, hogy törekedjen.

Ami az ombudsmanok esetleges hatósági jogkörét illeti: véleményem szerint kifejezetten fenyegeti az ombudsman függetlenségét az, hogyha ilyen jogköröket gyakorol, hiszen azzal mintegy részévé válik az általa ellenőrizni kívánt kormányzati rendszernek.

Hogy a legutóbbi ombudsmanok gyakorlatából is hozzak példát, nekem kifejezetten tetszett Szabó Máté gyakorlatából az, hogy igyekezett a stábjával jelen lenni a fontos helyszíneken, például a legtöbb nagyobb szabású tüntetésen az ombudsmani hivatal néhány munkatársa is ott volt, „rangrejtve”, hogy az esetleges visszaélésekről, túlkapásokról első kézből szerezzenek információt. Gyakran tartottak ezen kívül egy-egy megyeszékhelyen panasznapokat, kihelyezett, ideiglenes irodával. Ezeket a kreatív megoldásokat még akkor is nagyra tartottam, ha egyébként az általános biztossal elég sok vitám volt.

Nemzetközi összehasonlításban ismertek-e ombudsman típusok, kategóriák? Hova sorolható a magyar?

Az ombudsmanok világa, amennyire nekem sikerült megismerni, rendkívül színes. Nagy-Britanniában például 22 különböző független ombudsman van, úgyhogy mindjárt egyesületet is alakítottak. Ez a kritikusaik által használt jól hangzó, de semmit sem jelentő kifejezéssel „ombudsman-infláció” semmit sem von le a rendszer értékéből, a legtöbb brit biztos több ezres stábbal, hatékonyan, közmegelégedésre végzi a munkáját. Más országokban, például Németországban vagy Finnországban az ombudsmanok funkcióit (panasziroda, jogalkotási szószóló, tudományos, módszertani központ stb.) parlamenti irodák, bizottságok látják el. Lehetne ezeket a megoldásokat néhány fontosabb vonásuk alapján csoportosítani, osztályozni, de erre nem szívesen vállalkoznék. Az biztos, hogy a korábbi magyar megoldás, a jövő nemzedékek független intézményes képviseletére nagyon komoly nemzetközi elismerést aratott, több országban a saját rendszerük kifejlesztéséhez elismerten a magyar mintát veszik alapul (Wales, Norvégia, Hollandia) sőt a World Future Council évek óta azért kampányol, hogy az ENSZ szintjén is jöjjön létre a jövő nemzedékek képviselete, figyelembe véve egyebek között a magyar tapasztalatokat is.

Egyes alkotmányjogászok szerint az ombudsman kezdeményezőbb hozzáállásának kell pótolnia az actio popularis megszűnése okozta hiányt? Mi a véleménye az új jogkörről?

Az actio popularist egy fejlett demokratikus államberendezkedés nélkülözhetetlen kellékének tartom a közösségi részvétel és a közvetlen demokrácia más intézményeivel együtt. Egyáltalán nem látom igazoltnak azokat az érveket, amelyek szerint az ilyen intézmények túlterhelik az államigazgatás vagy az igazságszolgáltatás szervezeteit. Minden ellenkező híreszteléssel szemben az állampolgároknak, közösségeiknek, szervezeteiknek nem az a passziója, hogy a hatóságokat értelmetlen beadványokkal bombázzák, erre sem idejük, sem pénzük nincs (ha mégis megteszik, a hatóságok az ilyen beadványokat igen hamar kiszűrik). A rendszerváltás utáni első két évtizedben egyáltalán nem volt jellemző a részvételi demokrácia eszközeivel való visszaélés, arra viszont számtalan példát lehet hozni, hogy a nyilvánosság ereje, az érintett közösségek aktivitása, a nép bölcsessége hogyan vetett fel és juttatott el a megoldásig olyan problémákat, amiket a hivatalos szervek még csak nem is észleltek, vagy ha igen, esélyük sem volt megoldani.

A környezetvédelem területéről elmondhatom, hogy az élővizeink védelme, az erdők, természetvédelmi területek felügyelete, a városok élhető kialakítása és használhatósága elképzelhetetlen lenne az érintett közösségek részvétele, kezdeményezései nélkül. Divat manapság (értve ezalatt az elmúlt jó tíz évet) a civil szervezeteket bűnbaknak kikiáltani, jogaikat megnyirbálni, támogatásukat megszüntetni. Engem ez a folyamat elkeserít, értelmetlennek és károsnak tartom.

Milyen elvárások fogalmazhatók meg az ombudsmani intézménnyel szemben a 2013-ban Magyarországon?

Az interjú elején céloztam arra, hogy a túlzottan centralizált, konzervatív államszervezési modellt legitim, de meghaladott megoldásnak tartom. Szükség van azért újszerű, kísérletező megoldásokra is, aminek az ombudsmani hivatal kiváló terepe lehet. Emellett a jelenlegi (és jelenlegi mellett megint csak az elmúlt 10, akár 15 évet értem) magyar államszervezetben nagy szükség van az ombudsmani hivatal klasszikus funkcióira is: minden panaszt, amiben esély van arra, hogy az ombudsman segíteni tud, alaposan, több oldalról ki kell vizsgálni. Ez azt jelenti, hogy nem a közigazgatási hatóságok többnyire egy szempontú, professzionális megközelítését kell másolni, hanem az összes érintett szakma és közösség bevonásával kell megtalálni a megoldást az elmérgesedő konfliktusokra. Szükség van a jogalkotási szószólói szerep felelős felvállalására is: minden szintű jogszabály sértheti az alapvető állampolgári jogokat és nagyon sokszor sérti is. Az ombudsman nem hagyhatja ezeket az eseteket szó nélkül: következetes elemzéssel kell a jogalkotót szembesíteni azzal, hogy a jog mint kormányzati, irányítási eszköz nem hajlítható a végtelenségig. A jogrendszer belső törvényszerűségeit, logikáját, az alkotmányos jogok korlátainak tiszteletben tartását számon kell kérni minden esetben.

A környezetvédelem területén az ombudsmannak véleményem szerint két olyan területre kell különös figyelmet szentelni, amelyeket a hazai jogalkotók és jogalkalmazók nem vesznek eléggé komolyan, a rövid távú gazdasági és politikai érdekek pedig rendre elnyomják a környezet, a helyi közösségek és a jövő nemzedékek legalapvetőbb érdekeit is. Az egyik ilyen jogterület a településrendezés. A forráshiányos önkormányzatok felélik utolsó zöldterületeiket is, a beruházók az elmúlt másfél évtizedben gyakorlatilag bármilyen rendezési tervet „megrendelhetnek”. A másik rendkívül mostohán kezelt terület a városi zaj elleni védelem. A hatóságok bocsánatos bűnnek tartják a lakosok életét megkeserítő, sokszor hónapokig tartó vagy vissza-visszatérő zajos ipari tevékenységek, rendezvények egészségügyi határértéket meghaladó zaját. Valakinek ki kell állni a zajtól szenvedő lakossági közösségek mellett is.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.