Gondolatok a kábítószer-kérdés kezeléséről

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.

Szerző: Szilágyi Dániel

DISCLAIMER: Jelen cikk szerzője elhatárolódik minden fajta kábítószer használattól, nem használ tudatmódosító szereket és nem tagja semmilyen drogliberalizáció mellett vagy ellen állást foglaló szervezetnek. Csupán jogi, logikai és gazdasági tekintetben vizsgálja a kérdéskört.

Drog. Kábítószer. Narkotikum. Anyag. Cucc. Tudatmódosítók. Használhatunk sokféle kifejezést, ambivalens téma. Hatásuk szélsőségeket idéz elő. Míg egyik oldalon eszünkbe jut az utcán mezítelenül fetrengő narkós, addig a másik oldalon gondolhatunk azokra a neves képzőművészekre, akik ezen szerek hatása alatt nagyszerűeket alkottak. Ilyen például Bob Marley, vagy Andy Warhol.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XVII. fejezete taglalja az egészséget veszélyeztető bűncselekményeket. Ide tartozik a kábítószer-kereskedelem, a kábítószer birtoklása, a kóros szenvedélykeltés, stb. Jogász legyen a talpán, aki ebben a témában olyan csomagot alkot meg és intézkedést hoz, ami tükrözi a közjó érdekét és méltányos a társadalom nagy egészére nézve. Ami maximálisan a közjót szolgálja, és egyetértésre, betartásra talál a társadalomban. Ahogy Celsus mondta: „ius est ars boni et aequi” azaz a jog a jó és a méltányos művészete. Nagy kihívás, sőt, nem is valószínű, hogy ez maradéktalanul megoldható. Ellentétek, egyet nem értés mindig lesz a drog üggyel kapcsolatban. A viták ebben a témában ma is folynak, és megállapíthatjuk, hogy „jó” válasz nincsen, vitának igenis helye van. A következőkben törekszem az objektivitásra. Ahogyan Tacitus mondta: „sine ira et studio”, azaz harag és részrehajlás nélkül igyekszem bemutatni a „drog üggyel” kapcsolatos kérdésfelvetéseket, az egyes vitatémákban a pro és kontra érveket, hivatkozva az aktuális törvényekre és jogi állásfoglalásokra, értelmezve is azokat.

A kábítószer-kérdéssel kapcsolatban három tényezőt különböztethetünk meg. Ezek nem választhatók szét teljesen egymástól, lényegében összefüggenek. A drog birtoklása, a saját fogyasztás (használat) és az eladás (dealer-kedés) triászáról lesz szó, a továbbiakban ezeknek a vizsgálatával fogok foglalkozni.

Hazánkban mind egyformán egészséget veszélyeztető bűncselekménynek számít. Felmerülhet azonban a különbségtétel közöttük, sőt az is, hogy a (könnyű)drogokat legalizálni lehetne. Ez a felvetés nagy port kavar. A kérdés tisztázásához fontosnak tartom a dekriminalizáció fogalmának egyértelművé tételét. „A „dekriminalizáció” egy bizonyos magatartás vagy tevékenység kivétele a büntetőjog hatálya alól.” (EMCDDA (Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja)) A drogbirtoklás dekriminalizálása a (könnyű)drogok birtoklásának legalizálását – azok birtoklásának megengedését jeleni.

Rekreációs felhasználás

Elsőként a rekreációs felhasználás dekriminalizálása mellett és ellen szóló érveket mutatom be. Ez azt fedi, hogy az ember teker egy füves cigit, majd elszívja azt. Beszerzi a szükséges kellékeket, elkészíti a kívánt terméket, majd felhasználja. Kábítószert tart a birtokában. Ez a hatályos magyar Btk. 178. § (1) bekezdés alapján bűncselekmény. Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntett miatt […] szabadságvesztéssel büntetendő. A következőkben a kábítószerek dekriminalizálása mellett szóló érvek láthatók.

1. A kismértékű kábítószer birtoklás esetén az „áldozat” saját akarata alapján eljáró személy, az elkövető nem veszélyezteti kábítószer fogyasztással környezete testi épségét vagy egészségét. Rekreációs felhasználás esetén mindenki maga dönti el, hogy akar-e kábítószert használni. Az államnak pedig az állampolgárok magánügyeibe nem tiszte beleszólni. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 12-es cikke kimondja, hogy senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni. (…) Látható ugyanakkor, hogy hazánkban számos tudatmódosító, illetve addiktív szer kapható legálisan. Ilyen a koffein (kávé), illetve alkohol tartalmú italok. Olyan termékek is vannak, amik deklaráltan károsítják a használó, illetve környezetének egészségét, ilyen például a cigaretta. Ezen párhuzam alapján a környezetet nem veszélyeztető kis mértékű kábítószer birtoklás is lehetne legális.

2 Amikor a droghasználók legális forrásból nem tudnak hozzájutni a kívánt kábítószerhez, akkor illegális forrásból fogják azt beszerezni: adózatlanul, ellenőrizetlenül kereskednek drogokkal, ideális forrást teremtve egyéb illegális tevékenységek finanszírozására. (vö. Amerika az 1920-as szesztilalom alatt – ezt később indokoltnak látták feloldani.)

3 Kijelenthető, hogy mindennemű drogfogyasztás káros az egészségre. Azzal azonban, hogy mindez kriminalizálva van, az ország nem mentes ezektől. A fekete kereskedelem és a drogfogyasztás jelen van, – ám keretek nélkül. Látványos példája ennek, hogy Magyarországon jelenleg a trafiktörvény (a 2012. évi CXXXIV. a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény) bevezetése óta könnyebben vásárol egy kiskorú marihuánát, mint cigarettát. Míg egy trafikba (elméletileg) csak 18 év felett léphet be, addig illegális forrásból bármikor, bárhol, igazolvány nélkül vásárolhat kábítószert. Azzal, hogy nincsenek „szem előtt”, kiskorúak legalább úgy hozzájutnak a drogokhoz, mint a nagykorúak, „ellenőrzés” és korlát nélkül.

4 A szabadságvesztés, mint büntetőjogi szankció arra hivatott, hogy elkülönítse a társadalomtól az arra veszélyes személyeket és rehabilitálja azokat. A kis mértékű kábítószer birtoklás önmagában nem veszélyeztet másokat a felhasználón kívül (egyes kábítószerek esetében még a fogyasztót sem). A jelenlegi magyar szabályozás szerint kábítószer birtoklása 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A börtönbüntetés pedig kriminalizál és marginalizál, ez esetben többnyire olyanokat, akik komoly adófizetői és hasznos tagjai lennének az országnak. Börtönviselt emberek ugyanakkor hátrányban indulnak a munkaerőpiacon és környezetük is megbélyegzi őket, így későbbiekben nagyobb valószínűséggel követnek el törvénybe ütköző cselekményeket, akár szükségből, akár annak hatására, hogy bűnözőként kezeljük őket – holott nem veszélyes a közösségre.Egy elítélt eltartása 2013-ban átlagosan napi 8000 Ftba (a napi nettó minimálbér: 3059 Ft) kerül az adófizetőknek, továbbá az állam felé az kiesett adóbevétel, amit az elítélt nem tud megtermelni börtönbüntetése alatt. Megér-e egy magyar adófizetőnek több millió forintot az, hogy távol tartson a társadalomtól egy olyan embert, aki legfeljebb önmagában tesz kárt, ahelyett, hogy ugyan ezt a pénzt valami másra költhetné az állam? Börtönbüntetés helyett pedig a pénzbüntetés további bevételi forrás lehet az állam számára.

5 Az orvostudomány területén elengedhetetlen fontosságúak azok a szerek, amelyek segítségével érzéstelenítenek, vagy nagyobb orvosi beavatkozást bonyolítanak le, műtenek. Itt szükség van a „tudatmódosításra”. Narkotikumok felhasználása az orvostudomány területén az egyik leghasznosabb innováció – a kultúrált módja annak, hogy valakit jól fejbevágnak egy bunkósbottal, hogy ne legyen eszméleténél egy beavatkozás során. Nagy szerepet játszik az életminőség javításában hosszú távon a nagy fájdalmakkal járó betegségeknél.

6 Azok számára, akik elítélnek mindennemű droggal kapcsolatos tevékenységet, felmerülhet a kérdés, hogy miért az ő adó forintjukból lássuk el a drogfogyasztókat az egészségügyön belül. Legalizáció esetén, mivel a megvásárolt narkotikum adókulccsal kerül forgalomba, az orvosi ellátás költségeit ebben a formában maguk a drogfogyasztók fizetik meg.

Vannak ugyanakkor ellenzői is a legalizációnak.

1 A könnyűdrogok legalizálása ellenében az IKSZ (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) határozottan állást foglalt. Ez a KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) ifjúsági szervezete. Szerintük „elfogadhatatlan a könnyű drogok liberalizálása. Stágel Bence, a szövetség alelnöke egy sajtótájékoztatójukon kifejtette, hogy „még a könnyű drogok használata is kihat az emberek egészségére, életminőségére. Azt a pénzt, ami e célra rendelkezésre áll, elsősorban a megelőzésre, felvilágosításra kellene fordítani. A fiatalok egyik legnagyobb veszélynek a drogok túlzott elterjedését jelölték meg, s egyértelműen elutasítják a drogok használatát”.

2 Ferenc pápa is nyilatkozott a könnyűdrogok legalizálásának ügyében. Az egyházfő szerint a drogfüggőség betegség, ami nem kezelhető, mert az valójában egyet jelent a probléma előtti meghajlással. „Mondjatok nemet a drogokra és igent az életre! Így hangzik az üzenet” – hangsúlyozta hallgatóságának. Kiemelte: a könnyű drogok, köztük a marihuána fogyasztásának törvényessé tétele nem megengedhető, hiszen az nem járul hozzá a kívánt sikerek eléréséhez a kábítószer elleni küzdelemben.

3 Egy olyan jellegű nagy jogi lépés, mint a (könnyű)drogok dekriminalizálása, megosztó döntés volna, ami nagy társadalmi ellentéteket szíthat, illetve kiélezheti a feszültséget az egyébként is „szembenálló” oldalak között. Így a társadalmi ellentétek csak fokozódnak, nő a szegregáció. Felmerülhet a kérdés a társadalom azon felében, amely a drogfogyasztás ellen van, de adófizető, hogy miért az ő pénzén látják el ezeket az embereket. (Az erre vonatkozó ellenérvet már kifejtettük). Ez a helyzet is csak fokozhatja az ellentéteket, növelheti az egyet nem értés mértékét.

4 A Kendermag Egyesület hivatalos honlapján bár nagyrészt azt részletezik, hogy miért támogatnák a (könnyű)drogok dekriminalizációját, elismerik a contra liberalizáció érveit is. „Magyarországon számos társadalmi problémával kell szembenézni, s ezeknek csak egy szelete a kábítószer-fogyasztás. A drogok liberalizálására elsődlegesen azért nem kerülhet sor, mert a magyar társadalom nincs felkészülve rá. Amíg az országban hiányzik az egységes kábítószer-szemlélet, és amíg nem épül ki a drogfogyasztók ellátásához szükséges infrastruktúra, addig a liberalizálás lehetetlen. Nincsenek megfelelő kórházak, drogambulanciák, családsegítők. Maga a szakma sincs erre felkészítve, nagyon kevés a szakember”

ELADÁS, DROGKERESKEDELEM Ma a Btk. XVII. fejezetének 176-177. §-a szól a kábítószer kereskedelemről. Mint egészséget veszélyeztető cselekmény, bűncselekménynek számít. A 176. § (1) bekezdése szerint, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A droghasználat liberalizációja kapcsán felmerül a drog kereskedelem „kifehérítése”. A leggyakrabban előkerülő kereskedelmi modell a drog probléma megoldására az államilag monopolizált piac. E mellett számos „pro”érv betudható.

1, Mint azt már fentebb említettem, a drogkereskedelem az egyik legjobb jövedelemforrás a szervezetbűnözés finanszírozására, mert adózatlan, követhetetlen és ellenőrizetlen. Állami monopóliumként ezek a pénzek az államhoz kerülnének, munkát adnának embereknek. Amit ezen kívül drog prevencióra is lehet költeni.

2, A kereskedelem teljesen illegális, ezért terjesztők közötti viták, nézeteltérések rendezésére nincsen jogi út. Az egyetlen „megoldás” az erőszak, leszámolások, amelyeknek rengeteg ártatlan áldozata is lehet. (vö. banda/kartellháborúk Latin Amerikában) Amennyiben az egyetlen kereskedő az állam, ilyen nem fordulhat elő. A teljes illegalitás miatt nincsen mód fogyasztóvédelemre sem – a minőség inkonzisztens, a fogyasztók nem tudnak panaszt tenni, a rossz minőség halált okozhat. Amennyiben viszont a kereskedelem állami monopólium, a panaszokat az állam kezeli, a minőségre pedig odafigyelnek, a minőségi problémák miatti halálozási ráta csökken. A befolyó bevételt drogprevencióra, egészségügyre és oktatásra lehet költeni, ezzel csökkentve a kábítószerek káros társadalmi hatásait.

3, Az árszabályozás lehetőségét az állam kezébe lehet adni a feketepiac visszaszorításának érdekében. Ha az állam piaci résztvevő, (vagyis legálisan árulja a kábítószert) akkor a saját árszabásával ellehetetleníteni a feketekereskedelmet. Amennyiben az állam olyan árakat szab meg, melyek a „piaci” viszonyok között kialakult feketepiaci árak alá szab, azzal az illegális kereskedelmet kevésbé jövedelmezővé teheti. Én Coca-Cola effektusnak hívom a következő jelenséget: a Coca Cola x forint, a saját márkás, egyéb kólák jelentősen olcsóbbak, a fogyasztók nagy többsége mégis a megbízhatóságnak és ismerős ízvilágnak köszönhetően a Coca Colát választják. Holott az olcsóbb termékek akár azonos minőségűek is lehetnek. Ugyan ez állhat fenn, ha az állam minőség garanciát vállal.

Meg kell említenem a drogkereskedelem ellenzőit is, bár kifejezetten elkülönülő, „contra” érvelést nem fogalmaztak meg. A Pápa, a konzervatívok, a kereszténydemokrata szervezetek álláspontját kifejtettem a fentiekben. Egyes érveket (felkészületlenség, egészségtelenség, társadalmi ellentét fokozódása, szegregáció) a legalizálni akaró oldal is elismeri. Ezek az állásfoglalások csupán a drogok birtoklásáról és használatáról szóltak. Amennyiben a fogyasztásról így vélekedtek, egyértelmű, hogy a drog kereskedelmét is ellenzik. Hiszen ez az a tényező, aminek „köszönhetően” a kábítószer el tud terjedni egyre több ember között. Mondhatni, hogy az a tábor, akik nem támogatják a drogok legalizálását, a kereskedelmet épp úgy bűncselekménynek tekintik, mint a „puszta” rekreációs használatot.

KONKLÚZIÓ

Azon az állásponton vagyok, hogy minden kábítószer használat káros. Káros az egészségre, és függőséget okozhat, pontosan úgy, mint az alkohol, a koffein, vagy a nikotin. Minden társadalom számára az lenne a legoptimálisabb, ha ezek a tevékenységek nem léteznének, így kriminalizálásra sem lenne szükség. Azonban a valódi kép nem ilyen idilli. Attól még, hogy becsukjuk a szemünket, a probléma jelen van, és megoldásért kiált. Szerintünk senkinek sem kellene tudatmódosító szerekkel élnie, ugyanakkor mivel a társadalom egy meghatározó százaléka mégis használja őket, tettekre van szükség. Kijelenthetjük, hogy mindenki számára jó megoldás jelenleg nincsen. Viszont azt már tudjuk, hogy milyen megoldások életképtelenek. Ide sorolható a teljes prohibíció – ennek legszembetűnőbb példája az amerikai szesztilalom. A gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy ez a módszer nem működik, sőt számos egyéb problémát generált – ezt a jogi lépést el is törölték. Ezen logika alapján azt gondolom, hogy a drogok teljes kriminalizálása nem éri el a kívánt célt, hanem tovább mélyíti a problémát: ellenőrizhetetlenné, irányíthatatlanná teszi azt. A dekriminalizáció, állami monopóliumos megoldás talán közelebb vihet a probléma megoldásához, hiszen segíti az ellenőrzését. Az állam irányíthatná a kereskedelmet, garantálhatná a minőséget, adóbevételhez jutna, amiből a társadalmi károkat enyhíteni tudja, valamint rálátást nyernénk az érintettek körére, intuíciójukra. Emellett jobban megérthetnénk a probléma valós kiváltó okait, melyeket, ha megoldunk, talán maga a probléma is eltűnhet.

*

Források, felhasznált irodalom:
IKSZ hivatalos honlapja, iksz.net, info radio 2014 jún 20, MTI infó, kendermag.hu

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.