Ha fizetsz, megúszod?

Jóvátétel a büntetőjogban a magyar és a román jogrendszerben

Gyakori kérdése a büntetőjognak, hogy a kisebb súlyú bűncselekményeknél az elkövetőnek, ha bocsánatot kér a tettéért és helyreállítja a bűncselekménnyel okozott sérelmet, legyen-e lehetősége a büntetés elkerülésére? A legtöbb olvasó gondolom, azonnal rávágja, hogy ne: attól még, hogy valaki jóvátette a bűncselekményével okozott kárt, még ne ússzon meg mindent. Azonban ha a sértett szemszögéből nézzük az esetet, akkor neki mi a jobb? 

Ha azonnal kompenzálják a bűncselekményből fakadó sérelmeit és nem büntetik meg az elkövetőt, vagy ha az elkövetőt megbüntetik, és e mellett – esetleg hónapokkal vagy évekkel később – megítélnek neki egy polgári követelést? Utóbbi nem biztos, hogy a teljes áldozati kárra kiterjed, a sértett pedig csak reménykedhet abban, hogy az elkövető ezt önként teljesíti, vagy lesz miből végrehajtani (esetleg állami kártérítést kap).

Ebből a szempontból nézve már nem tűnik olyan rossz ötletnek, hogy akár a büntetés mellőzésére is sor kerüljön a jóvátételért cserébe.

Persze az is igaz, hogy a büntetés további céljainak elérésére – különös tekintettel a prevencióra – a kompenzáció önmagában nem tűnik alkalmasnak. Nem könnyű feladat tehát megtalálni az arany középutat az állam büntetőjogi hatalmának érvényesítése és a sértetti jóvátétel között.

Frissdiplomásként állást keresel?

Most ZV-zel, de szabad pillanataidban körbenéznél a jogászpiacon is? Unod már a földhivatalba járkálást, váltanál egy jobb munkahelyre? Bármi is legyen a motivációd, az Arsboni Karrier oldalán friss-ropogós állásajánlatokkal várunk Téged.

A magyar és a román büntető törvénykönyv e téren – noha nagyjából egyidősek és a büntetendő cselekmények köre is hasonló – különböző képet mutat. A magyar kódex a tevékeny megbánáson kívül direkt jóvátételi célú jogintézményt nem ismer, ezzel szemben Romániában négy ilyen rendelkezést is tartalmaz a törvény. A cikkemben arra próbálok választ keresni, hogy melyik ország megoldása a hatékonyabb, és mit tudnának a vizsgált országok a másiktól eltanulni.

Tevékeny megbánás és büntetőjogi mediáció Magyarországon

Magyarországon a tevékeny megbánás – és az ahhoz szorosan kapcsolódó közvetítő eljárás – teszi lehetővé, hogy a sértett büntethetősége a jóvátétel révén megszűnjön. Ennek az alábbi feltételei vannak: csak a Btk. meghatározott fejezeteiben szereplő bűncselekmények esetén alkalmazható, ha a büntetés felső határa legfeljebb háromévi szabadságvesztés (illetve ötévi szabadságvesztés esetén korlátlanul enyhíthetővé válik a büntetés), és kizárólag abban az esetben, ha az elkövető a bűncselekményt a vádemelésig beismerte, és közvetítő eljárás keretében a bűncselekmény következményeit a sértett által elfogadott módon jóváteszi. További kizáró ok, hogyha az elkövető különös vagy többszörös visszaeső, vagy bűnszervezetben követi el a bűncselekményt, vagy azzal halált okoz, továbbá ha az elkövető az elkövetést megelőző két évben már (elkövetőként) részt vett közvetítő eljárásban.

A közvetítő eljárás alkalmazása elsősorban vagyon elleni és közlekedési bűncselekményeknél gyakori, de néhány személy elleni erőszakos, valamint személyiségi jogokat sértő bűncselekménynél is szóba jöhet.

A számos szigorítás azonban igencsak korlátozza az eljárás alkalmazását.

Ezek egy része pedig véleményem szerint indokolatlan.

A különös és többszörös visszaesőkre, a halál okozására, és a bűnszervezetben elkövetésre vonatkozó korlátokat értem és elfogadom. Azt is indokoltnak tartom, hogy akinek az ügye egyszer egy közvetítő eljárás révén megszűnt, az két éven belül ne vehessen részt ismételten mediáción, mert ez prevenciós szempontból nagyon aggályos. A beismerő vallomást is elfogadhatónak tartom, bár ezt már kisebb fenntartásokkal kezelem, ugyanis egyes esetekben – főleg egy verekedésnél, ahol kölcsönös a sérelem – mindkét fél hajlamos saját magát védekező félnek feltüntetni. Ilyenkor az ügy lezárás a cselekmény súlya miatt indokolt volna, de a beismerő vallomás hiánya gondot jelenthet. De ez viszonylag ritka szituáció.

A bűncselekmények elkövetési körével kapcsolatban már van némi problémám, főleg a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények miatt. Erre egy egyszerű példát tudnék felhozni: a lopás és a rablás két egymástól elkülöníthető, különböző súlyú bűncselekmény, de néha nüansznyi különbség van köztük. Ha például valaki egy sétáló nő kezéből kilopja a táskáját, az egy egyszerű lopás, ha viszont a nő erősen megfogja a táskáját és az elkövető meglöki, akkor az már rablás. És félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindez a sértett hibája, de lássuk be, hogy egy apró lökés is eredményezheti azt, hogy egy cselekmény egy legfeljebb két évvel büntetendő bűncselekmény helyett rablásnak minősül, és akár nyolc évvel is büntethető.

És ez az apró különbség mellesleg kizárja a közvetítő eljárást,

két szempontból is, egyrészt a büntetési tétel, másrészt a tényállást tartalmazó fejezet miatt. Persze nem is azt gondolom, hogy egy bármilyen rablás esetén egy mediációval engedjük el az elkövetőt, de teljesen kizárni a közvetítő eljárást álláspontom szerint szintén nem a legjobb út.

A legnagyobb problémám viszont egy a Btk.-ban nem nevesített feltétel, konkrétan az ügyészi döntés a mediációról. Nem, nem az a baj, hogy az ügyész mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy elrendel-e egy közvetítő eljárás, mert ez a visszaélések megelőzése érdekében indokolt. Sokkal inkább az, hogy a mai napig nem alakult ki erre vonatkozó konkrét gyakorlat és konkrét indokolási kötelezettség. A Be. 412. § (2) bekezdés c) pontja ugyan meghatározza a közvetítő eljárás elrendelésének szubjektív feltételét, azonban ez a megfogalmazás annyira tág, és annyira sokféleképpen értelmezhető, hogy valódi iránymutatást az ügyészek részére nem ad. Ebből kifolyólag pedig fennáll annak a reális veszélye, hogy ugyanolyan vagy nagyon hasonló esetekben két különböző ügyész mediáció elrendelése vonatkozásában teljesen más döntést hoz. És ez nem lehetséges veszély, hanem kétségkívül valós probléma.

Megfigyelhető tendencia, hogy egyes megyékben az elrendelt mediációk száma évről évre az országos átlag fölött van (pl. Baranya, Csongrád, Békés, Bács-Kiskun), addig más megyék évről évre a lista alján foglalnak helyet (Somogy, Zala, Jász-Nagykun-Szolnok). Ez azért aligha véletlen, és nem is a lakosságbeli különbségekből adódik, sokkal inkább úgy tűnik, hogy szemléletbeli különbség van az ügyészségek (és a bíróságok) között. Noha a mediáció gyermekbetegségeinek többségét az elmúlt tíz év alatt sikerült kinőni, a régiónként eltérő megítélés a mai napig jelen van, amivel mindenképp kezdeni kell valamit.

A román szabályozás sarokkövei

Ha már az ügyészi elrendelés problémáinál tartunk: a román jogrendszerben két olyan jogintézmény is jelen van, amellyel a felek az ügyészség és a nyomozó hatóság (szinte) teljes kizárásával lezárhatják az ügyüket. Ezek pedig

a magánindítvány visszavonásának a lehetősége és a kibékülés.

Mindkettőre jellemző, hogy bár egyiknek sem feltétele a jóvátétel, de a gyakorlatban mégis legtöbbször ez a létrejöttük alapja.

A magánindítvány visszavonásának a lényege, hogy a sértett a magánindítvánnyal büntethető bűncselekmények esetében egyoldalúan dönthet úgy, hogy nem kívánja a továbbiakban az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását. Erre az ítélethirdetésig lehetősége van, viszont a magánindítvány visszavonása végleges hatályú. A kibékülés esetén a felek közösen állapodnak meg a büntetőeljárás megszüntetésében, ami egyben a polgári követelést is megszünteti. Ezt megtehetik az ügyészség, a nyomozó hatóság, de akár ügyvéd vagy közjegyző előtt is, aki a kibékülést okiratba foglalja. A kibékülés a felek saját döntése, amelyet sem az ügyészség, sem a nyomozó hatóság nem bírálhat felül. Kivétel ez alól minden családon belüli erőszakos bűncselekmény. Ezekben az esetekben – nyilván családvédelmi okokból – az ügyész mérlegelheti a büntetőeljárás megszüntetését.

Az alkalmazandó bűncselekmények körét megnézve látható, hogy a két jogintézmény együtt nagyon sok bűncselekményt lefed. Magánindítvány visszavonható ütlegelés (90 napon túl gyógyuló testi sértés, kivéve családon belül), gondatlan testi sértés, magánlaksértés, zaklatás, szakmai titok felfedése, magánélet megsértése, fenyegetés, szakmai székhely megsértése, rongálás, sikkasztás, hűtlen kezelés, csődbűncselekmények, birtokháborítás, tartás elmulasztása, kiskorúak elhelyezésének megváltoztatása, a magyar törvényben is szereplő szexuális bűncselekmények, valamint a családtagok sérelmére elkövetett egyéb vagyon elleni bűncselekmények esetén. Kibéküléssel zárható le a lopás alapesete és a legtöbb minősített esete, a használat céljából elkövetett lopás, a csalás, a biztosítási csalás, a talált vagy tévedésből az elkövetőhöz került dolog elsajátítása, valamint a családtag sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények, ha azoknál egyébként magánindítvány visszavonásának lenne helye. Látható tehát, hogy szinte teljes körűen lefedik ezek a tényállások azokat a magyarországi tényállásokat, amik mediációval érintettek (fontos kiegészítő információ még, hogy a román törvényben gondatlan testi sértés kategóriájába tartoznak mindazok a magatartások, amelyek Magyarországon közúti veszélyeztetésnek, közúti baleset okozásának vagy foglalkozásból elkövetett veszélyeztetésnek minősülnek). Mindezek mellett még van lehetőség mediációra is, azonban – szerintem éppen az előbb tárgyalt két jogintézmény miatt – a büntetőjogi mediációk száma Romániában alig haladja meg a 150-et évente.

Noha ezek a szabályok kiválóan tehermentesítik a nyomozó hatóságokat, azért számos probléma van velük. Egyik, hogy ellentétben a mediációval, ahol a konfliktusra és a bűncselekmény körülményeire is próbálják keresni a választ, itt semmilyen prevenciós célú beszélgetés, szimbolikus jóvátétel (bocsánatkérés) nem jelenik meg, így ebből a szempontból nem bír visszatartó erővel. A prevenciónak a másik gátja pedig az, hogy az alkalmazási körük nincs limitálva. Magánindítvány visszavonása esetén ennek mondjuk nem is lenne értelme, de kibékülésnél indokolt lehet egy olyan rendelkezés, ami megakadályozza, hogy ugyanaz az elkövető, rövid időközön belül sokszor alkalmazza a kibékülést. Ilyen szabály azonban nincs. A legnagyobb problémám azonban, hogy a túlságosan liberális eljárás csak nagyon minimális hatósági kontrollt tesz lehetővé, így nem tudom, miként szűrhetők ki azok az esetek, ahol a sértett fenyegetés hatására vonja vissza a magánindítványát, vagy egyezik bele a kibékülésbe. Értem én, hogy a fenyegetés jogellenes magatartás, meg önállóan is büntethető, de ez nem fogja visszatartani azt az embert, aki eleve egy cselekmény büntetőjogi jogkövetkezményeit akarja elkerülni. Így ez a kérdés továbbra is nyitott.

A román büntető törvénykönyv tartalmaz még egy érdekes, a jóvátétel köré épülő szabályt, ami pedig a büntetés végrehajtásának elhalasztása, annak felügyelet melletti felfüggesztése, valamint feltételes szabadságra bocsátás esetében alkalmazandó. Ennek lényege, hogy ezekben az esetekben a próbaidő csak akkor telhet el eredményesen,

ha az elkövető maradéktalanul teljesíti a bíróság által előírt polgári kötelezettségét.

Ez kétségkívül nagyon hasznos módszer, hiszen motiválja az elítélteket arra, hogy teljesítsék az amúgy igen nehezen behajtható polgári követeléseket. Ugyanakkor felvet egy másik kérdést is: mi van, ha a polgári követelés összege olyan nagy, hogy azt a próbaidő alatt egy átlagos jövedelemmel rendelkező személy reálisan nem tudja teljesíteni?

A jogrendszer ezt a problémát is igyekszik kezelni. Amennyiben a próbaidő lejárta előtt 3 hónappal nem érkezik meg a bíróság részére az igazolás a polgári követelés teljesítéséről, a pártfogó felügyelő kideríti ennek okát. Amennyiben a teljesítésre valóban nem került sor, úgy a bíróság az elítélt jövedelmi viszonyainak kiderítése céljából megkeresi annak munkáltatóját, az adóhatóságot és a többi releváns szervezetet. Ha a bíróság azt látja, hogy az elítélt teljesítése folyamatos és a jövedelmi viszonyaihoz mérten megfelelő összegű volt, akkor – az elítélt jóhiszeműségére tekintettel – dönthet úgy, hogy a próbaidőt ennek ellenére eredményesnek tekinti és nem rendeli el a szabadságvesztés végrehajtását. A polgári kötelezettséget ez természetesen nem szünteti meg, ugyanakkor innentől kezdve már a sértett kizárólag polgári úton követelheti a bíróság által megítélt összeg maradékát.

Ez a szabály visszaélésekre adhat ugyan okot, de még mindig ez a megoldás a legkézenfekvőbb. A próbaidő időtartama ugyanis nem lehet kizárólag a bűncselekménnyel okozott kár függvénye, mert az nem feltétlenül arányos az elkövetett bűncselekmény súlyával. Ha viszont a bíróságnak nem lenne mérlegelési jogköre, az sokszor igen méltánytalan helyzetbe hozná az elkövetőt, sőt, akár még újabb bűncselekmény elkövetésére is motiválná a kártérítés megfizetése érdekében. Így a jelenlegi szabályozás, minden kockázata ellenére, célravezetőbb, mint egy esetleges ennél szigorúbb szabály.
Feltételes szabadságra bocsátás esetében azonban fennáll annak a lehetősége is, hogy az elkövető a büntetés-végrehajtási intézetben semmilyen jövedelemhez nem jut, így nincs miből kártérítést fizetnie. Ebből kifolyólag a törvény kivételként nevezi meg azt az esetet (kizárólag feltételes szabadságra bocsátás esetében), amikor a fogvatartottnak egyáltalán nem volt lehetősége a polgári jogi kötelezettségét teljesíteni.

Ugyanakkor, amennyiben az elítéltnek akár csak minimális jövedelme is volt, akkor már elvárás a teljesítés,

és ha semmit nem teljesít, garantáltan nem kapja meg a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. Amennyiben voltak teljesítései, de ezek nem érték el a polgári kötelezettség összegét, akkor a büntetés végrehajtásának elhalasztásához, illetőleg felügyelet melletti felfüggesztéséhez hasonló az eljárás menete.

Összegzés

Összefoglalva a fentieket, álláspontom szerint – bár a prevenciós szempontokat nem szabad elhanyagolni, mégis – számos esetben, főleg első bűncselekményt elkövetők esetén a jóvátétel nyújtása fontosabb cél az állam büntetőjogi igényének érvényesítésénél. A magyar jogrendszer azonban a jóvátételi lehetőségeket meglehetősen szűkre szabja. A közvetítő eljárás alkalmazási köre ugyan viszonylag széles, ám az alkalmazásának egyéb kritériumai sok esetben megakadályozzák annak elrendelését.

A román jogrendszer e téren sokkal több lehetőség ad, ugyanakkor egy kicsit már átesett a ló másik oldalára, és túlontúl engedékeny szabályozást alakított ki, amellyel a bűnismétlők akár vissza is élhetnek. A magam részéről egy köztes megoldásnak lennék a híve. Mindenképpen van létjogosultsága egy a kibéküléshez hasonló jogintézménynek. Nem csak sértetti szempontból, hanem azért is, hogy a nyomozó hatóság a bagatell ügyeit gyorsan le tudja zárni. Ugyanakkor ezt mindenképpen összhangba kell hozni a prevenciós célokkal, ugyanis az sem elfogadható, ha valaki a sokadik vagyon elleni bűncselekményét ússza meg a kibékülés segítségével. Amennyiben azonban ezt a problémát sikerül kiküszöbölni, egy nagyon pozitív elem lehetne egy ilyen szabály a magyar jogrendszerben is.

Források, felhasznált irodalom

BARABÁS, A. T. – WINDT, SZ.: Az ügyész szerepe a mediációban – első év tapasztalatai. In: Virág György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok, 46. kötet, OKRI, Budapest, 2009.

HOTCA, M. A.: Noul Cod Penal Commentat Partea Generală, Universul Iuridic, Bucuresti, 2014.

LEMPEREUR, A.: Medierea C. H. Beck, 2011.

ŞANŢA, M.: Împăcarea prin mediere : îndreptar pe înţelesul tuturor în soluţionarea conflictelor, Universitas XXI, 2011.

SCHWEIGHARDT ZS.: A büntetőjogi mediáció alkalmazásának kezdeti tapasztalatai Magyarországon. Magyar Jog, 2010/3.

TRAIAN, D: Drept Penal, Partea Geneala, Editura, Hamangiu, 2014.

Internetes hivatkozások:

BOLDEA, M.: Împăcarea, noutate și neconstituționalitate. In: https://www.juridice.ro/317853/impacarea-noutate-si-neconstitutionalitate.html, letöltés dátuma: 2018.03.12.

ILIE, D.: Câteva considerații privind statistica medierii penale pe anul 2017. Forrás: http://www.blog.mediatoru.ro/cateva-consideratii-privind-statistica-medierii-penale-pe-anul-2017/, letöltés dátuma: 2018.03.12.

ILIE, D.: Împăcarea penală și acordul de mediere penală – note și condiții distinctive. In: https://www.juridice.ro/336835/impacarea-penala-si-acordul-de-mediere-penala-note-si-conditii-distinctive.html letöltés dátuma: 2018.03.12.

SZOMBATI, I.: Împăcarea şi medierea în procesul penal. Forrás: http://www.budusan.com/articole/impacarea-si-medierea-in-procesul-penal, letöltés dátuma: 2018.03.12.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi pályaművet is applikációnk segítségével!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.