„Hogyan lehetne egy jogszabály polgári jogilag jogellenes?”

Interjú dr. Lovas Andrással a jogalkotással okozott kárért való felelősség kérdéséről

Az elmúlt években egyre többet hallani arról, hogy az államot jogalkotással okozott károk megtérítéséért perelik. Minek tudható be ez a jelenség, van-e jogalapja az ilyen igényeknek? A közjog és a magánjog metszetében elhelyezkedő modern állam szerepéről is beszélgettünk dr. Lovas András ügyvéddel, a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda partnerével.

Hogyan kerültél kapcsolatba a jogalkotással okozott kárért való felelősség témájával?

Az egyetem alatt alkotmányjoggal foglalkoztam, aztán volt mindenféle egyéb dolgom az ügyvédi pálya előtt: dolgoztam a magyar, a német és az Európai Parlamentben is. A jogalkotás mindenhol nagyon érdekelt. Aztán több minisztériumban kodifikációval, jogalkotással is foglalkoztam. A jogalkotással okozott kár egy olyan terület, amely az alkotmányjog és a polgári jog határán van.

Nagyon érdekes kérdéseket vet föl jogi szempontból, olyanokat, ahol az alkotmányjogi és a polgári jogi dogmatika alapjai kérdőjeleződnek meg.

A Nagy Arsboni Piackvíz összdíjazása idén több, mint 100 000 forint.

Ha kicsit messzebbről indítunk, van egy nemzetközi és egy belső jogi vonatkozása a témának. Nemzetközi jogi szempontból Magyarország a nemzetközi szerződéses rendszerek részeként vállalt olyan kötelezettségeket, amelyek alapján Magyarországot akár kártérítésre is lehet kötelezni belső tevékenysége, akár jogalkotása révén is. Ezeket nevezzük beruházásvédelmi egyezményeknek. Ez Magyarországon nem a mindennapi jogi tudás része, hiszen viszonylag kevesen foglalkoznak e területtel. A téma ugyanis elsősorban a külföldi befektetőket érdekli, a másik oldalról meg az államot, ha jogvita van.

Irodánk a 2010-es évek elején nemzetközi befektetésvédelmi perekbe is bekapcsolódott. A 2000-es évek elején kezdték az államot ezekbe a jogvitákba bevonni a külföldi befektetők, azt állítva, hogy jogalkotással az ő befektetésüket kisajátították. Több nagyobb,  az ICSID (International Centre for Settlement of Investment Disputes, Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja) előtt zajló nemzetközi választottbírósági ügyben is képviseltük, illetve képviseljük a magyar államot, ezekben az ügyekben mindig felmerül ez a kérdéskör.

Minek köszönhető, hogy a jogalkotó kárfelelősségét egyre több ügyben állapítják meg?

Két dolognak köszönhető szerintem alapvetően. 2004 előtt a magyar bírói gyakorlat kialakította az EBH 1999.14. számú döntéssel, hogy a funkcionális immunitás talaján állva meg kell különböztetni az állam polgári jogi jogalanyiságát és közjogi jogalanyiságát.

EBH 1999.14.:

„A jogszabály hatályba lépésével összefüggésben bekövetkezett károsodás nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt, és ilyen értelmű jogszabályi rendelkezés hiányában a polgári jogi kárfelelősség szabályai sem alkalmazhatók.”

A Ptk. elismeri az állam polgári jogi jogalanyiságát, de a közjogi jogalanyiság egy külön történet. A kettőt nem szabad összekeverni, és amikor jogalkotásról van szó, akkor közjogi jogalanyként működik az állam, és nem jön létre polgári jogi jogviszony az állam és a jogalkotás címzettjei között. Ez elvette mindenkinek a kedvét a pereskedéstől. Sem a központi jogalkotót, sem az önkormányzatokat nem tudták perelni ez alapján.

Viszont amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor kicsit megváltozott a dolog, persze nem egyik napról a másikra. Az Európai Unió joga közvetlenül alkalmazandó, és az Európai Unió Bírósága kialakította azt a joggyakorlatot, hogy a tagállamok az adott individuumokkal szemben is kártérítéssel tartoznak, amennyiben uniós jogsértés történik egy tagállam részéről. Itt volt talán az első repedés a funkcionális immunitási tanon. Hogy van az, hogy uniós jogi alapon van kártérítés, magyar jogi alapon pedig nincs? 2004 után 10 évnek el kellett telnie, hogy ezt fölismerjék. A mai napig is folynak ezzel kapcsolatban jogviták, hogy uniós jog megsértése esetén hogyan lehet a magyar állam ellen kártérítési pert indítani.

A másik pedig, hogy 2010-et követően egyfajta jogalkotási dömping indult meg Magyarországon, amit jónak és rossznak egyaránt lehet értékelni. 230-250 törvényt fogadtak el éves szinten, többszörösére nőtt az elfogadott jogszabályok száma. Ezek a jogszabályok nagyon sok területen nagyon jelentős érdeksérelmeket okoztak. Nem mintha korábban nem lehetett volna jogalkotással érdeksérelmet okozni, de ez a fajta nagyon szabályozott állam, amely jogszabályok révén megmondja, hogy az életviszonyok hogyan alakuljanak, 2010 előtt talán nem volt, ezt követően pedig jellemzővé vált.

Az első nagyon érdekes döntés az 1/2014. számú polgári elvi döntés volt, amely dogmatikai szempontból nagyon nagy újdonságot hozott, amikor kimondta, hogy létezik olyan, hogy diszfunkcionális jogalkotás. Ennek korábban nem volt gyakorlata. Az volt az érvelés, hogy diszfunkcionális jogalkotással a jogalkotó valójában nem is jogot alkotott, hanem jogszabályi köntösbe bújtatva egyedi döntést hozott.

1/2014. számú polgári elvi döntés: „Ha […] az Országgyűlés egyedi ügyben jogszabályi formába öltöztetett, de tartalmilag jogalkalmazói döntést hoz, és e tény kimondásával az Alkotmánybíróság a jogszabályi rendelkezést határozatával megsemmisíti, akkor a diszfunkcionális működés polgári jogilag is jogellenessé teszi a jogalkotó magatartását.”

Az új Ptk. miniszteri indokolása szerint a jogalkotással okozott kárért való felelősség az általános deliktuális alakzat alapján vizsgálható. Mit gondolsz erről?

A miniszteri indokolás nem jogszabály, nem jogi norma. A miniszteri indokolást nem kizárólagosan kell figyelembe venni egy norma tartalmának értelmezésénél. Egyébként nem tartom túl szerencsésnek, hogy a miniszteri indokolás, ha nem is elnagyolt, de nem feltétlenül átgondolt, dogmatikailag pontos. Egy normaszöveget egyébként is többfajta értelmezési módszerrel lehet értelmezni, de az biztos, hogy a nyelvtani értelmezésből kell legelőször elindulni.

Az új Ptk. kapcsán merült fel, hogy mi a jogalkotó akarata? Hogyan ismerhető meg? Az amerikai Legfelsőbb Bíróságon is ezen megy a vita folyamatosan: textualista értelmezést választunk, vagy a jelenkorra adaptáltan értelmezünk valamit. Nálunk is ez a kérdés vetődik föl: az új Ptk.-t kell-e máshogyan értelmezni, mint a régit? A kártérítési klauzula más, de mennyiben más? Ez még szerintem nem dőlt el, lesznek mondások a bírósági gyakorlatban. Ismerünk az elmúlt egy-két évből viszonyítási pontokat, de nem ismerek olyan ügyet, amely az új Ptk.-ra vonatkozólag elbírálta volna ezt a kérdést. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének a tételes jogi alapja megvan, de ez korábban is megvolt.

Ugyanakkor ne feledjük, hogy az új Ptk-t is a jogalkotó alkotta meg – tehát, ha ő maga úgy gondolta a Ptk. megalkotásakor, hogy nem kíván az ilyen jogellenességekért felelősséget vállalni expressis verbis az új Ptk. normaszövegében.

Egyik gyönyörű élményem, hogy a Fővárosi Törvényszéken az állam immunitásával kapcsolatban kellett többórás jogi érvelési csatát vívnom, leginkább a bíróval. Ugye általában a kártérítési perek úgy néznek ki, hogy az első tárgyaláson a bíró megkérdezi a felperest, mire alapítja az igényét, mik a jogi érvei. Sokat beszél a felperes, keveset az alperes. Itt ellenben az történt, hogy

a felperes ügyvédje beszélt három percet, én három órát, az alperes jogi képviselőjeként. A bíróval vitattuk meg azt a kérdést, hogy mit is jelent az állami szuverenitás fogalma.

Ha jól tudom, ez Budaörs szolidaritási hozzájárulásának ügye volt. Hol tart most a per?

Még folyamatban van ez az ügy. Nyilván nem tudom megelőlegezni a döntéseket, de úgy gondolom, hogy 2018 novemberében a budaörsi per kúriai tárgyalása nagyon jelentős lesz, mert az ítélőtáblákon nincs egységes álláspont. A Fővárosi és a Szegedi Ítélőtábla különböző nézőpontokból közelítette meg ezt a kérdéskört. Én hajlok arra, hogy ezek a megközelítések általában jók voltak, de meglátjuk, hogy a Kúria hogyan értelmezi az új Ptk.-t. Én abban bízom, hogy nem másként, mint a régit.

És akkor még ott van a kérdés, hogy az Alkotmánybíróságnak van-e beleszólása. Mert szerintem egyértelmű, hogy van. Sokszor elmondják, hogy az Alkotmánybíróság nem a Kúria szuperbírósága, és azért ezt az alkotmányjogi végzések dömpingjéből láthatjuk is, nagyon sokszor elutasítják a bírói döntésekkel szembeni alkotmánybírósági felülvizsgálati kérelmeket. Persze néha befogadnak kérelmeket, ha úgy látják, hogy olyan fajsúlyos alkotmányjogi kérdésről van szó, amely alkotmánybírósági mérlegelést igényel.

Márpedig annak, hogy az állam mit gondol saját közjogi és magánjogi szerepéről, óriási alkotmányos jelentősége van.

Belső jogi szempontból az állam mi mindannyian vagyunk, és az államnak minden szerve: jogalkotó szervek, Alkotmánybíróság, rendesbíróságok stb. Külső szemlélők szempontjából az állam pedig tényleg teljesen egységes. Egy külföldi befektető olyan ügyben, amely az összes magyar bírósági szinten és az Alkotmánybíróságon is keresztülment, még mindig állíthatja azt, hogy sérül a bíróhoz való jog. Ezt több ICSID ügyben láttuk, ahol a denial of justice témakörben „elítélték” az eljárásban résztvevő államot, mint például a Rumeli Telekom vs. Kazahstan ICSID ügyben. Sajnos ezen a „tűzkeresztségen” már Magyarország is túl esett, hiszen a Dan Cake vs. Magyarország ügyben már hazánk nemzetközijog-ellenességét is megállapította az eljáró ICSID tanács.

Tekinthető-e jogalkotás által okozott kárnak az adó? Hogyan ítélhető meg egy adójogszabállyal való „károkozás” jogellenessége, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat központi adókról szóló törvényeket?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ügyvédként tudom az ügyfelek jogi képviseletét ellátni. Néha azonban jogalkalmazói feladatom is van a Nemzeti Választási Bizottság tagjaként, ahol elég sokat foglalkoztunk azzal népszavazási ügyek kapcsán, hogy a határozatunkat felülvizsgálhatja a Kúria, viszont még a kúriai döntéssel szemben is lehet alkotmányjogi panasszal fordulni. Sokszor felmerül az a kérdés, hogy lehet-e népszavazást tartani adók kapcsán. Vannak olyan ügyek, amelyeket az Alaptörvény maga olyannak minősít (lásd pl. Alaptörvény 8. cikk (3)), hogy legyenek eldöntve végérvényesen valahol, de ne feltétlenül az Alkotmánybíróságon, vagy ne feltétlenül népszavazás útján. Adókkal kapcsolatos ügyekben az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése alapján egyértelmű, hogy szűkített az Alkotmánybíróság hatásköre, ezt már az Alkotmánybíróság is több döntésében elfogadta. Nem gondolom, hogy ha egy jogalkotással okozott kártérítési polgári bírósági ügyben kéne ezzel kapcsolatosan állást foglalnia az Alkotmánybíróságnak, akkor másként döntene, mint eddig.

Érvényesül-e a jogági jogellenesség függetlenségének elve, amely szerint minden károkozás polgári jogilag jogellenes, és ezt külön kell választani a közjogi jogellenességtől?

Erre szerintem nagyon egyszerű a válasz. Jogági jogellenesség ide vagy oda, fából nem lehet vaskarikát csinálni. Egy jogszabály vagy jogszerű vagy nem jogszerű.

Hogyan lehetne egy jogszabály jogellenes?

Az én tudomásom szerint egy jogszabály akkor lehet jogellenes, ha azt egy megfelelő autoritású szerv megállapítja. A magyar jogrendszerben ilyet az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága mondhat ki, senki más. Ennek a két szervnek van felhatalmazása erre az Alaptörvény és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés alapján. Ebből nyilván következik az, hogy ez már a közjog talaján vizsgálható kérdés. De ha el is határoljuk egymástól a jogágakat, minden jogszabály egy jogrendszer része. Nem lehet azt mondani, hogy a jog mégsem jog, mert jogellenes. Ha lehetne ilyet, akkor holnapután a kéményseprők mondanák azt, hogy szerintük nem jog a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény, és nem kell ezzel foglalkozni. Ezeket a kérdéseket csak a megfelelő, törvényből eredő autoritással rendelkező szervek dönthetik el.

Ha az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisít egy jogszabályt, mondhatjuk azt, hogy az kártérítési jogi szempontból biztosan jogellenes lesz? Számít-e, hogy visszamenőleges hatállyal vagy a jövőre nézve semmisíti meg a jogszabályt?

Ez nagyon jó kérdés.

Ha az Alkotmánybíróság csak a jövőre nézve semmisít meg egy jogszabályt, az azt jelenti, hogy az alkotmánybírósági határozat Magyar Közlönyben való kihirdetéséig az nem volt jogellenes.

Addig szerintem nem foghat helyt a kártérítési klauzula. Ha visszamenőlegesen semmisíti meg, akkor azért hajlok arra, hogy valószínűleg igen. Persze erre is csak a funkcionális immunitás általános gátjának áttörése esetén kerülhetne sor.

De még mindig ott van a felróhatóság kérdése, ez a legizgalmasabb – bár mostanában talán kisebb az aktualitása, hiszen viszonylag kevés visszamenőleges hatályú alkotmánybírósági megsemmisítést látunk. De a felróhatóság kérdése tényleg nagyon érdekes. Szerintem vizsgálható a jogalkotás kapcsán, ezt teszi egy nemzetközi választottbíróság is. Én azt gondolom, hogy nem minden jogellenes jogalkotás tekinthető egyben felróhatónak is.

Milyen szempontok alapján tartanád vizsgálhatónak a felróhatóságot jogalkotás esetén?

Lennének erre ötleteim, de hagyjuk meg a jövő bírósági ügyeinek, hogy ezt kimunkálják. Ebben most nem akarok állást foglalni, de sokféle megközelítést lehet alkalmazni.

Fennáll-e a jogalkotó kárfelelőssége jogszabály megalkotásának elmulasztása esetén, azaz, ha az Alkotmánybíróság megállapította a jogalkotási kötelezettséget, kitűzött ennek teljesítésére egy határidőt, és a jogalkotó ezt elmulasztotta?

A Szegedi Ítélőtábla egyik ítélete (BDT2018. 3816., a szerk.) érdekes ebben a tekintetben. E szerint az állam tud hibázni, hiszen emberek alkotják. Ezt a tételt lehet szeretni, nem szeretni, de szerintem el lehet fogadni. Pont erről szól a jogszociológiának az a része, hogy a jogalkotást mint emberi szabályozói tevékenységet időről időre fölül kell vizsgálni, mert nem biztos hogy az a jogalkotói szándék, ami akkor megvolt, még most is megvan, illetve, hogy az a jogalkotói megoldás volt rá a megfelelő megoldás.

Az életviszonyok folyton változnak, a jognak az a dolga, hogy ezekhez viszonyuljon. Nem biztos, hogy ami három évvel ezelőtt jó volt, az még mindig jó.

Ez nem jelenti azt, hogy értékkonzervatív alapon ne lennének olyan szeletei a jognak, amelyek jobb, ha nem változnak. Kell, hogy legyenek ilyen részei is, de ezek inkább erkölcsi alapon merülnek föl.

Ha egy alkotmánybírósági döntést nem hajt végre egy jogalkotó, az tényleg egy diszfunkció, arra lehet használni ilyen kifejezéseket álláspontom szerint. Az Alkotmánybíróság pont azért van, mert az Alaptörvény abból indul ki, hogy az Országgyűlés a legfőbb politikai fórum, de az Országgyűlés mellett kell lennie egy másik szervnek is, amely a jogállamiság talaján az Országgyűlés munkájával kapcsolatosan is tud állást foglalni. Ebből következően az Alkotmánybíróság döntéseit végre kell hajtania más szerveknek is, legyen az akár a jogalkotó. Mulasztásos alkotmánysértés esetén ad mindig kellő időt az Alkotmánybíróság, ha az alatt nem hajtják végre, az egy diszfunkció. Hogy ezt kártérítési jogi szempontból felróható magatartásnak lehet-e minősíteni, az egy kérdés, amit majd meg fognak válaszolni az eljövendő jogesetekben a bíróságok.

El tudsz képzelni olyan esetet, amikor ez nem lesz felróható az államnak?

Ez egy érdekes kérdés, várjuk meg, hogy mit hoz ezzel kapcsolatosan a joggyakorlat. Ami ugyanakkor biztos, hogy a felróhatóság egy elvárási mérce. Érdekes viszont, hogy mit várhatna el a polgári bíróság jogalkotótól? Ha elmulasztotta a jogalkotást az Alkotmánybíróság felhívása ellenére, akkor annak mi volt az oka? Nem vette figyelembe a jogalkotásra vonatkozó szabályokat, – ennek mi volt az oka?  Ezek épp úgy egyedi mérlegelés tárgyát kell képezzék, mint a már megszokott kártérítési tényállásokban. A konkrét körülmények erre hatással lehetnek.

Hogyan érinti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, ha a jogalkotással okozott kárért való felelősség alapján egy rendesbíróság kártérítést ítél meg?

Szerintem nagyon rosszul. Rossz történet, hogyha ennek nincsenek meg a közjogi alapjai. Ha a polgári bíróságok elkezdenének alkotmánybírósági határozat nélkül polgári jogi eszközökkel a Pp. keretében vizsgálódni az állam jogalkotásának minősége kapcsán, és azzal kapcsolatosan megállapíthatnának bármit, az szerintem nem fér bele a hatalommegosztás elvébe, nekik nem ez a dolguk.

És ha van alkotmánybírósági határozat?

Az egy másik kérdés. Az, hogy mi a személyes álláspontom, az egy dolog, de

én összességében el tudom fogadni azt a tant, hogy nem hoz létre polgári jogi jogviszonyt magyar jogi helyzetben a jogalkotás.

Szerintem ezen nem szabad átlépni, de ismerek ezzel ellentétes álláspontokat is. Ez még mindenképpen egy nyitott kérdés.

Az Alkotmánybíróság általi megsemmisítés kapcsán kiemelném, hogy a megsemmisítés azt jelenti, hogy a jogszabály közjogilag érvénytelen, mert valamilyen alkotmányossági hibában szenved.

Mindaddig, amig a jogszabály hatályban van, az a JOG, ami abban szerepel, tehát azt alkalmazni kell.

A sajtóban főleg egyes törvények kapcsán olvashatunk a jogalkotással okozott kárral kapcsolatos perekről, de felmerülhet-e más jogalkotó (Kormány, minisztériumok, MNB, helyi önkormányzatok stb.) felelőssége a jogalkotással okozott károkért?

Nagyon is, sőt, az átlagembernek leginkább a helyi önkormányzatok tudnak kárt okozni. Van egy ingatlanod, van egy bizonyos építészeti besorolásban, és aztán beszigorítják egy helyi építési szabályzat-módosítás kapcsán. Ez sokakat érint, úgy érzik, hogy addig építhettek volna négy lakást a telken, most már csak egyet. Akkor mennyit buktak a telek értékén? Ez egy tipikus ügy, amely sokszor előjön. Az érdekes ugyanakkor, hogy pont erre a helyzetre az Országgyűlés az Étv. 30. §-ának megalkotásával talált megoldást és kártalanítási szabályokat rendelt az önkormányzati rendelet módosításához. Látható itt is, hogy egyes konkrét tényállású ügyekben létezik normatív szabályozás az államot – pontosabban az állami szervet, azaz a helyi önkormányzatot – a közigazgatási jog keretei között anyagi kártalanítási felelősség terheli.

Van-e különbség a különböző jogalkotók kártérítési felelőssége között? A helyi önkormányzati rendelet jogszabályellenességét például a Kúria Önkormányzati Tanácsa vizsgálhatja.

Igen, ezt mondjuk nem értem, hogy miért. Nekem ez nem feltétlenül egy logikus hatalmi-szervezeti megosztás az Alaptörvényben. Jó, hát az Alaptörvény sem tökéletes. Például ezt a szabályt nem értem, hogy miért kellett az önkormányzati ügyeket a Kúriához tenni. Logikátlan, hogy a Kúriának ebben van funkciója.

Ugyanakkor ha már így van az Alaptörvényben szabályozva, akkor a Kúria ebből a szempontból kvázi alkotmánybírósági szerepet lát el, talán ez nem vitás. Ha ebbe gondolunk bele, akkor nem látok különbséget a kúriai és az alkotmánybírósági tevékenység között. Nem ismerem a Kúria Önkormányzati Tanácsa megsemmisítési gyakorlatát, de igazából az az érdekes, hogy azt milyen típusú bírák alkotják. Lehet, hogy utánpótlási szándékból telepítették oda, mert ha ilyen kisebb ügyekben valaki jó kúriai bíró lesz, aki ilyen ügyekben ítélkezik, akkor az potenciálisan jó alkotmánybíró lesz.

Másként érvényesül-e a felróhatóság helyi önkormányzat esetén, tekintve, hogy lényegesen kisebb apparátussal rendelkezik, mint például az Országgyűlés?

Ha már ezt vizsgálni kell, ha idáig eljutunk, akkor igen. Dolgoztam önkormányzatban képviselőként, azért nagyon más egy települési önkormányzati jogi színvonal. 3.100 helyi önkormányzat van, az 3.100 nagyon színes jogi kultúra. Kis ország vagyunk, egy elittel, tehát nem feltétlenül vannak a legjobb koponyák a piripócsi önkormányzat állományában.

Mennyiben van jelentősége annak, hogy az Európai Unió Bírósága szerint az uniós jog megsértése esetén az állam felelős az ezáltal okozott kárért? Vannak olyan álláspontok, amelyek szerint a törvény előtti egyenlőség alapján elképzelhetetlen, hogy belső jogi tényállás esetén ne álljon fenn az állam felelőssége.

Szerintem nem elképzelhetetlen. Sokféleképpen lehet értelmezni a törvény előtti egyenlőséget, lehet úgy is, hogy húzunk határvonalakat. Azt gondolom, hogy ezek már olyan absztrakt jogpolitikai gondolatok, amelyeket minden oldalról meg lehet indokolni.

Magyarországon nincs tételes jogi alapja a jogalkotói kárfelelősségnek. Nincs ilyen Ptk.-rendelkezés. Én ebből indulok ki. Alapvetően Menyhárd Attila professzor úrral nagyon egyetértek, hogy az állam önképét valahogy rendezni kell, döntse már el az állam, hogy mit gondol magáról. Szerintem ezt az Országgyűlésnek kellene eldöntenie, nem pedig más szerveknek. Jelenleg abba az irányba megyünk, hogy az Országgyűlés átengedte ezt a szerepet. Aztán lehet, hogy egyszer visszaveszi, ki tudja.

Magyarországon szerintem manapság a jogi diskurzus az alkotmányos szervek harcáról nem nagyon szól.

De ha megnézzük más országok jogi életét, ott ez sokkal jobban jelen van. Nálunk elég jól beállt a rendszer az elmúlt években, az Országgyűlés viszi a prímet. Aztán lehet, hogy pont ebben a kérdésben lesz valami csattanós válasza a Kúriának vagy az Alkotmánybíróságnak.

Az alkotmányozó hatalom jelenleg aktív is tud lenni, ez egy sajátos társadalompolitikai helyzet most Magyarországon. Innentől kezdve bármire van megoldás, sommásan összefoglalva. Ha nincs alkotmányozó hatalom, nincs stabil kormány, nincs országgyűlési többség, akkor nyilván fölértékelődik más állami szervek szerepe. Én azért azt tapasztaltam az elmúlt években a jogi munka során is, hogy elég hathatós ereje van a magyar Országgyűlésnek. Nem véletlenül volt új Alaptörvény elfogadva, nem véletlenül volt megreformálva gyakorlatilag minden az elmúlt nyolc évben, ez alól még a bíróságok se kivételek, sőt még le se zárult a bírósági reform. Tehát az Országgyűlés előtt le a kalappal olyan szempontból, hogy viszi az állam működését előre.

Most lettél a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda partnere. Mennyiben változtak meg a feladataid, hogyan érzed magad az új pozíciódban?

Először is nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy az ország egyik legnagyobb és legelismertebb ügyvédi irodájában tudtam viszonylag fiatalon elérni a partnerséget. Benne van persze ebben jó pár év munkám. Jó visszaigazolás, hogy az a jogászi, ügyvédi munka, amit csinálok, nem is annyira rossz.

Hál’istennek dinamikusan bővül az iroda, csúnya szóval olyan üzemméretet értünk el, ahol tényleg differenciálni kell a feladatokat, jól kell működtetni a practice groupokat. Én vezetem a nemzetközi és magyar választottbírósági és rendesbírósági, valamint a kereskedelmi- és energiajogi csoportokat, ez a kettő jól kiegészíti egymást. Mindenhol ugyanazzal a fókusszal, lendülettel kell helytállni. Nálam szerencsére az anyagi jog és az eljárásjog folyamatos alkalmazása ötvöződik. Nem azt mondom, hogy ez ritka ügyvédi tevékenység, ugyanakkor minden tiszteletem az olyan egyéni ügyvéd kollégáké, akiknek mindenhez (is) kell érteniük, de azért összességében a specializáció talán nem véletlen. Abból a szempontból nagyon jó, hogy nem kell csak egy dologgal foglalkozni az embernek partnerként, hanem nagyon sok területen kell gyorsan reagálni, gyorsan kell irányítani a kollégákat, és így lehet sok ügyfelet gyorsan kiszolgálni. Az a mottóm, hogy mindig azonnal próbáljunk meg választ adni, mert két nap múlva már nem is biztos, hogy aktuális, annyira felgyorsult a jogi szolgáltatások piaca. A gyors választ pedig már el is várják az ügyfelek. Elképesztően pörgős a napi tevékenységünk.

 

Sárhegyi és Társai logo A Tőkepiacok és Financial Technologies rovat támogatója a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.