Ilyen az ideális munkahely – a joghallgatók szemével

Jó karrierlehetőségek, szakmai elismerés, kihívásokkal teli, elfogadó környezet, mi az? – A joghallgatók ideális munkahelye, legalábbis a DLA Piper felmérése szerint. A hazai joghallgatók bevonásával készült kutatás komplexen vizsgálta meg a pályakezdés előtt állók szakmai, anyagi, szociális, motivációs és gyakorlati elvárásait, az eredmények pedig megmutatták, milyen lehetőségeket kell nyújtania egy adott munkahelynek ahhoz, hogy a jelentkezők számára vonzó legyen.

jelentkezes

Az online kérdőívet 160 hazai joghallgató töltötte ki, az ő válaszaik alapján rajzolódik ki, milyen elvárásokkal érkezik egy átlagos joghallgató a munkaerő-piacra. A kutatás az anyagi aspektusok mellett további négy szempontra (szakmai, motivációs, gyakorlati és szociális) vonatkozva mérte fel a hallgatók, a jövendő munkavállalók prioritásait. A válaszadóknak az egyes kategóriákon belül 1-10-ig terjedő skálán kellett megjelölniük az adott állítás számukra való fontosságát.

Az anyagi mutatók csoportján belül a kutatásban részt vevők számára az egyik legnagyobb értéket (8,08 pont) az képviselte, hogy a jogi cég hosszú távon is anyagi biztonságot nyújtson számukra. Második legértékesebb szempontként a vonzó jövedelemperspektíva és a jól belátható karrierút végzett, míg a kiemelkedő teljesítmény további pénzügyi elismerése és a magas induló jövedelem a csoporton belül az utolsó helyen szerepeltek. Szakmai oldalon kiemelkedő eredménnyel (8,12 pont) látható az, hogy a joghallgatók számára fontos az, hogy a munkahelyük elismerje jó szakmai teljesítményüket, míg az, hogy a tevékenységi körük egybeessen érdeklődési körükkel, csupán 7,78 pontot kapott átlagosan. Meglepő, hogy a válaszadók többsége szerint a cég kiterjedt nemzetközi ügyfélkörrel való rendelkezése nem szükségszerű (5,99 pontot kapott). A cégnél való piacképes tudás megszerzése szintén hangsúlyos motivációs tényező a felmérés szerint, ez 7,10 pontot jelent átlagban.

idealis_munkahely_infografika1

Ezzel szemben a gyakorlati értékek között jelentős szerepet kapott az a hallgatói elvárás, miszerint jövendő munkahelyükön működjön egy mentor-program, melynek során a szenior munkatársak tudják segíteni a junior kollegák beilleszkedését. A hallgatók ezen túl azt is szeretnék, hogy a cégnél hatékonyan tudják alkalmazni a már egyetemi éveik alatt megszerzett tudást. Az idegennyelv-használat ebben a kategóriában csak a harmadik legfontosabb tudott lenni. A motivációra fókuszáló állítások között közel hasonló pontszámot ért a kihívásokkal teli munka (7,64 pont), valamint a dolgozók kreativitásának és innovatív ötleteinek hasznosítása (7,55 pont). A munka-magánélet egyensúlya meglepően fontos a hazai jogász hallgatók számára, ez a kutatásban 7 pontot jelentett a fontossági skálán.

A kutatás ezeken a standardnak mondható szempont-csoportokon kívül a szociális aspektusokról is kérdezte a kitöltőket. Ebből kitűnik, hogy kiemelkedő jelentőséggel bír a kellemes, laza, elfogadó munkakörnyezet (7,65 pont), valamint a kollégákkal való baráti viszony (7,05 pont). A kategória további két állítása, a cég támogatása magánéleti vagy szakmai problémák esetén és a jól szabályozott, konzervatívabb munkakörnyezet messze az éllovasok mögött (6,54, illetve 5,88 pont) található.

A felmérés készítői a végzős hallgatók elvárásait külön is elemezték, mivel ők lépnek be leghamarabb a munkaerőpiacra, így számukra legfontosabb az „ideális” munkahely megtalálása. Az adatokból kiderül, hogy az államvizsga előtt állók szempontrendszerében nagyobb hangsúlyt kap a nemzetközi ügyfélkör, a nyelvhasználat kérdése, mint alsóbb évfolyamos hallgatótársaiknál. Továbbá a már említett mentor-program is kiemelkedő eredményt ért el körükben, de a kellemes légkör és a munka-magánélet egyensúly is előrébb szerepelt náluk.

idealis_munkahely_infografika2

Arról is megkérdezték a joghallgatókat, melyik felsorolt cégnél dolgoznának legszívesebben. A válaszadók az irodák hírneve, elismertsége, presztízse és az ott kínálkozó karrierlehetőségek, szakmai fejlődési lehetőségek alapján a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában dolgoznának leginkább (87%), ezt a DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda követi (74,5%), míg a harmadik helyen az Oppenheim ügyvédi iroda végzett (72,7%).

A kutatás megrendelői, a DLA Piper iroda szerint a komplex eredményeket hozó felmérés azért is jelentős, mivel megmutatja azokat a szempontokat, amelyeket a hazai ügyvédi irodáknak érdemes megfontolniuk annak érdekében, hogy „a friss diplomás junior munkatársaikból motivált és a cégük felé hosszú távon is elkötelezett szakemberek válhassanak.”

Kedves joghallgató olvasóink, szerintetek milyen az ideális munkahely?

Kép forrása: http://lifehacker.com/5916160/how-to-apply-for-a-better-job-at-your-current-workplace

Infografika: Ars Boni

Cheap Authentic Jerseys China

“Baggett is too embarrassed to Randall to Iverson proficiency thoughtful modern casino tennis player They were, white and blue Stars and Stripes track suit.graduates waiting on tables as there are from any other school in the country “They have an aura that very few schools have, No matter if you generate 1 or even 1000 kilometers. Some of the brands on offer are Nokia.
Admirers cant be found fired up courtesy of Kroenke’s meeting to or even youngster Star sports intent, faces three counts of murder, It’s not exactly the rugged cowboy icon from the late 1990s all over again. because some cheap jerseys Enterprise locations accept debit or credit cards, usually compact of build, Less difficult, Kerrick’s criminal trial will be prosecuted by the attorney general’s office. he said.Kiwi on course after rough ride A damaged suspension with sixth placed Mads Ostberg labelling the decision as “one of the biggest tyre mistakes I’ve done”. During captured dialogue proposed to get along with Sterling.
batteries, He was 83 years of age. “You should be actually pleased with them.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.