Interszekcionalitás az antidiszkriminációs gyakorlatban: létezik egyáltalán?

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete az interszekcionalitás tükrében

Akármennyire fáj bevallani, mindannyian rendelkezünk sztereotípiákkal. A körülöttünk lévő világ kategóriákba rendezése és az általánosítás ugyanis megkönnyíti a mindennapjainkat. Ezek lehetnek kedvező, vagy éppen kedvezőtlen feltevések. De mi a helyzet azzal, ha egy bíró alapozza a döntését sztereotípiákra? Mit tud ezzel kezdeni az Emberi Jogok Európai Egyezményének antidiszkriminációs joga? Felmerülhet-e az interszekcionalitás kérdése, és ha igen, hogyan lehet alkalmazni e fogalmat egy konkrét ügyben? Ezekre a kérdésekre keresünk választ az interszekcionalitás történetéről és lényegéről írt korábbi cikk folytatásaként.

A Carvalho Pinto De Sousa Morais ügy főszereplője egy nőgyógyászati betegségben szenvedő portugál nő, akinek kezelésére tett kísérletek mind kudarcba fulladtak. Végül sebészeti beavatkozásra került sor, amely során hibát vétettek az orvosok. Emiatt a páciens elvesztette az érzékelési képességét a vaginájában, ami mellé fájdalom és vizelet-visszatartási nehézség párosult. Mindez rendkívül megkeserítette mindennapjait, nehézzé vált számára az ülés, a sétálás, és szexuális kapcsolat létesítésére is képtelenné vált. Összefoglalva, a rosszul sikerült operáció 73%-os maradandó fogyatékosságot okozott.

A portugál bíróság több tízezer eurós nagyságrendű vagyoni és nem vagyoni kártérítés megítélésével próbálta orvosolni a sebész gondatlanságából eredő következményeket. A kórház azonban fellebbezett az ítélet ellen, aminek nyomán a másodfokú bíróság jelentősen csökkentette ezt az összeget. Az indokolás szerint ennek oka többek között, hogy „a beavatkozás idejében a nő már 50 éves volt és két gyermek édesanyja, ilyen idősen pedig a szexuális élet már nem olyan fontos, mint fiatalabb korban.”

Carvalho az Emberi Jogok Európai Bíróságához (amelyre a továbbiakban EJEB-ként vagy Bíróságként hivatkozunk) fordult és annak megállapítását kérte, hogy a bírósági döntés sérti a magán- és családi élethez való jogát, valamint hátrányosan megkülönbözteti őt neme és életkora miatt. Kérelmében kifejtette, hogy a másodfokú bíróság utalása az életkorára, valamint arra, hogy már két gyermek édesanyja azt sejteti, hogy amennyiben fiatalabb lenne, vagy nem lenne gyermeke, magasabb összeget ítélt volna meg részére. Hivatkozott továbbá a portugál bíróságok esetjogára is, két ügyre, amelyekben férfi páciensek szenvedtek hasonló sérelmet, és Carvalhonál jelentősen magasabb összegű kártérítést kaptak.

Érdemes kitérni a portugál bíróságok érvelésére a férfiakat érintő ügyekben. Az egyik esetben a páciensnek 59 éves korában, egy orvosi tévedés nyomán eltávolították a prosztatáját, aminek következtében impotenssé vált és vizelet visszatartási nehézséggel küzdött. A bíróság többszázezer eurós nagyságrendű kártérítést ítélt meg neki, tekintettel a „radikális változásra”, amin a férfinek keresztül kellett mennie a szociális és családi életében, mivel „az impotencia és inkontinencia következtében sosem térhet vissza korábbi életéhez”. A műhiba miatt élete „fizikailag és pszichológiailag fájdalmassá vált”, és „önbizalmát szörnyű csapás érte”.

A második ügyben az 55 éves férfi pácienst tévesen rákkal diagnosztizálták, ami miatt eltávolították a prosztatáját. A bíróság a nem vagyoni kártérítés mértékének megállapításakor mérlegelte, hogy a férfi „súlyos mentális traumán” ment keresztül, valamint, hogy a beavatkozásnak „tartós következményei voltak a szexuális életére nézve.”

Az EJEB bírói párhuzamos és külön utakon

Carvalho ügye láthatólag megosztotta az EJEB bíróit, két párhuzamos vélemény és egy különvélemény is született. Párhuzamos véleményt az a bíró fejt ki, aki a többség döntésével egyetért, azonban az indokolással nem teljes egészében. Ezzel szemben akkor fogalmaz meg a bíró különvéleményt, ha magával a döntéssel sem ért egyet.

A Bíróság a többség által elfogadott ítéletében arra jutott, hogy a feltevés, miszerint egy 50 éves nő és kétgyermekes anya számára a szexuális élet már nem annyira fontos, a „női szexualitásról alkotott tradicionális elképzelés” szüleménye, ami a női szexualitás célját a családalapításban látja. Miközben a portugál bíróság ezt a sztereotip képet megerősítette, elmulasztotta figyelembe venni Carvalho személyes preferenciáit és szükségleteit.

 Vagyis a szexuális élet elveszítésével járó sérelmet egy általános, az idősebb nők szexualitására vonatkozó megfigyelésre alapította ahelyett, hogy ténylegesen megvizsgálta volna, Carvalhonak mint az érintett idősebb nőnek mekkora sérelmet okoz a saját életében. Ez azért vitatható, mert ahhoz, hogy Carvalho hatékony jogvédelemhez jusson, a saját sérelmeinek értékelésére és kompenzálására van szükség.

Mindezzel kapcsolatban a Bíróság utalt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Különmegbízottjának jelentésére a bírók függetlenségére vonatkozóan, illetve a CEDAW Bizottság megfigyeléseire, amelyek alátámasztották, hogy a portugál bíróságokon megfigyelhető a szexista előítéletekre való hajlamosság.

A Bíróság felhívta a figyelmet a Carvalho által hivatkozott férfi páciensekre vonatkozó esetjogra is, hangsúlyozva az eltérést a portugál bíróságok által megítélt kártérítések összegében, valamint az indokolásokban megjelenő érvekben. Érdekes módon ezekben az ítéletekben nincs utalás a férfiak életkorára – jóllehet, Carvalhoval egyidősek voltak –, sem arra, hogy van-e már gyermekük.

 Az EJEB két bírója különvéleményben kritizálta a többségi döntést, amivel kapcsolatban legaggasztóbbnak azt találták, hogy a hátrányos megkülönböztetés vizsgálata során elmaradt az antidiszkriminációs teszt használata. Ahhoz ugyanis, hogy megállapítható legyen a hátrányos megkülönböztetés, először tisztázni kell, hogy egyáltalán történt-e megkülönböztetés, vagyis hasonló helyzetben lévő személyeket eltérően kezeltek-e. Amennyiben igen, a következő lépés annak megállapítása, hogy e különbségtétel észszerű volt-e. E körben azt kell megnézni, hogy a megkülönböztetés objektív okokból igazolható-e. Ehhez az kell, hogy a különbségtétel valamilyen legitim célt szolgáljon, illetve, hogy e célhoz mérten ne okozzon aránytalan sérelmet az érintettnek. A különvéleményt megfogalmazó bírók szerint az EJEB eljárása már a teszt első lépését kihagyta, mivel elmulasztotta két hasonló helyzetben lévő csoport összehasonlítását és ezzel annak rögzítését, hogy Carvalhot valóban megkülönböztették. Ahhoz, hogy a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés megállapítható legyen, a portugál bíróságok ítéleteinek két külön halmazát kellett volna egybevetni: az egyik a női, a másik a férfi pácienseké, akik szexuális élete orvosi műhiba miatt csorbát szenvedett. Csak e két halmazt összevetve lehet megállapítani, hogy a portugál bíróságok szisztematikus módon kisebb összegű kártérítésben részesítik-e a női pácienseket. Ezzel ellentétben az EJEB nem vizsgálta a nőkre vonatkozó gyakorlatot, ami miatt felvethető, hogy az, hogy Carvalho esetében a portugál bíróság kisebb összeget állapított meg, csupán egy hibás döntés, ami eltér az eddigi gyakorlattól, ugyanakkor nem diszkrimináció.  A bírók azt is hangsúlyozták, hogy a hivatkozott két döntést nem lehet egy az egyben összehasonlítani Carvalho esetével, tekintettel arra, hogy a ténybeli elemek ­­­– így a páciensek betegsége, a műhiba fizikai és pszichológiai következményei stb. ­­­­– eltérőek. Ezen kívül sérelmezték azt is, hogy az EJEB nemi alapra helyezte a diszkriminációt, miközben a portugál felsőbb bíróság érvelésében nem hivatkozott Carvalho nemére, csak életkorára.

E kritikával kapcsolatban Yudkivska és Motoc bírónő kifejtette párhuzamos véleményében, hogy a társadalom kifejezetten sérülékeny csoportjával szembeni káros sztereotípiák alkalmazása önmagában megvalósítja a diszkriminációt, és ilyen esetben nem kell és nem is lehet ragaszkodni az antidiszkriminációs teszt összehasonlító lépéséhez.

Sztereotípiák és interszekcionalitás

Az EJEB tehát amiatt találta problémásnak a portugál bíróság érvelését, mert az nemi sztereotípiákra épült, míg a különvéleményt megfogalmazó bírók szerint valójában életkoron alapuló megkülönböztetést kellett volna vizsgálni. Carvalho maga nem és életkor alapján történő megkülönböztetésre hivatkozott, e két védett tulajdonság egyidejű fennállásának ténye azonban látszólag elkerülte az EJEB figyelmét. Yudkivska bírónő megjegyzi, hogy „a kérelmező nemének és életkorának specifikus kombinációja” sarkallta a portugál bíróságot arra, hogy átértékelje Carvalho szexuális életét érő veszteségek pénzben kifejezett nagyságát. A bírónő nem fejtette tovább a két védett tulajdonság együtt állásának következményeit, azonban ez az egy mondat felveti az interszekcionalitás kérdését.

A férfi páciensekre vonatkozó esetjoggal összevetve jól kirajzolódik, hogy Carvalhot nem egyszerűen nőként vagy idősebb korúként különböztették meg, hanem valójában az idősebb nők szexuális életével kapcsolatos sztereotípiáknak rendelték alá. Jóllehet a hivatkozott ítéletekben a férfiak a nővel egyidősek voltak, az ő korukra nem tett utalást a bíróság a kártérítés összegének meghatározásakor, úgy tűnik tehát, hogy esetükben az idősebb kor nem befolyásolta a szexuális élet fontosságát. Ugyanígy nem találta döntőnek a bíróság a férfi páciensekkel kapcsolatban, hogy van-e gyermekük, így az látszik, a szexuális élet meghatározó szerepét a gyermeknemzésen és családalapításon kívül is elismerték. Ezzel szemben Carvalho esetében a szexuális életét ért sérelem vizsgálatakor a bíróság fontosnak tartotta kiemelni az életkorát, ami szerinte csökkentette a szexuális élet elvesztésével járó sérelmeket. Emellett kiemelte azt is, hogy Carvalho már édesanya, ami arra enged következtetni, hogy Carvalho szexuális élete egy fontos funkciót – a gyermeknemzést – már betöltött.

Yudkivska bírónő felhívja rá a figyelmet, hogy természetesen észszerű értékelni a páciens életkorát, mikor a bíróság megállapítja a kártérítés mértékét, mert valószínűleg egy fiatalabb személynek tovább kell élnie a panaszokkal. Ugyanígy azt is releváns lehet figyelembe venni, hogy az orvosi műhiba következtében elesett-e a páciens a gyermekvállalás lehetőségétől. Ugyanakkor jelen esetben egyértelműnek tűnik, hogy ezeket a tényezőket eltérően értékelték a portugál bíróságok Carvalho és a férfi páciensek esetében. Mindemellett pedig az idősebb emberek szexuális életére vonatkozó sztereotípia alapul vétele mellőz bármiféle tudományos alátámasztást, és a döntés ezzel való alátámasztása egyszerűen megalázó Carvalho számára.

 Visszautalva a korábbi interszekcionalitásról szóló cikkben bemutatott metaforára, Carvalho helyzetét úgy lehet szemléltetni, mintha egy kereszteződésében állna: az egyik út női nemét reprezentálja, a másik pedig idősebb korát. Nehéznek tűnik meghatározni, hogy a portugál bíróság érvelése pontosan melyik irányból csapta el őt, de azt érezzük, hogy valami igazságtalanság történt.

A különvéleményből az tűnik ki, hogy a bírók ragaszkodnak az antidiszkriminációs teszt lépéseinek szigorú betartásához, ami egyszerre csak egy védett tulajdonságot tud alapul venni. Az is látható, hogy a többségi döntés végül nem e teszt útján, hanem a sztereotípiákkal szembeni fellépéssel jutott el odáig, hogy megállapítsa a hátrányos megkülönböztetést.

A sztereotípiák bizonyos, a legtöbb esetben kedvezőtlen jellemzőket feltételeznek meghatározott csoportokról, amelyek következtében sérül a csoport tagjainak méltósága és autonómiája.  Ezen előítéletek voltaképpen a strukturális elnyomás és egyenlőtlenség okai és egyben eredményei is. Ezzel kapcsolatban felvethető, hogy az idősebbek, vagy éppen az idősebb nők minden esetben strukturális hátrány áldozatai? Azt talán nem túl felelőtlen kijelenteni, hogy a nők a patriarchális gyökereken nyugvó heteronormatív társadalom történelmileg elnyomott csoportját képezik. De mi a helyzet az időskorral? Felvethető, hogy az inkább a tisztelet forrása az elnyomás helyett. Ez valóban sok esetben így van, azonban az „ageism” elmélete arra hívja fel a figyelmet, hogy az idős emberek szisztematikusan ki vannak téve a káros sztereotípiáknak és hátrányos megkülönböztetésnek a koruk miatt, ahogy azt Carvalho esete is demonstrálja.

Az megkérdőjelezhetetlen, hogy a döntésüket sztereotípiákra alapozó bíróságokkal szemben fontos a fellépés. Azt is leszögezhetjük, hogy Carvalhot két védett tulajdonság interszekciójában érte hátrányos megkülönböztetés és végül az EJEB káros előítéletekkel szembeni küzdelme által jutott jogvédelemhez. Az valószínű, hogy a védett tulajdonságok interszekcióiban létező emberek, akik a társadalom meglehetősen sérülékeny csoportjait alkotják, fokozottan ki vannak téve a sztereotípiák veszélyeinek. Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy csak káros előítéletek áldozataiként esnek hátrányos megkülönböztetés áldozatául. Ezáltal, bár mindenképpen támogatandó az EJEB sztereotípia-érvelése, ez nem minden esetben elegendő ahhoz, hogy választ adjon az interszekcionalitásra. Ráadásul azzal, hogy a védett tulajdonságok együttes fennállása és azok egymásra hatása nem kerül felismerésre és kimondásra az ítéletben, valójában láthatatlanná válik ez az összefüggés, ami egy interszekcionálisan megkülönböztetett személy valódi tapasztalatainak jobb megértéséhez vezethetne.

Felmerül tehát a kérdés: hogyan lehetne alkalmazni az interszekcionalitás elméletét a jelen ügyben?

Nincs hozzád fogható! – avagy kihez hasonlítsuk az interszekciókban létező egyéneket?

Ha az antidiszkriminációs teszt elvégzéséhez ragaszkodunk, már az első lépésnél akadályba ütközünk. Hogyan lehetne meghatározni az érintett védett tulajdonságokkal nem rendelkező, hasonló helyzetben lévő csoportot, amellyel összevetve megállapítható lehet a hátrányos megkülönböztetés? Ha egyszerre akarjuk vizsgálni a két védett tulajdonság kihatását a döntésre, akkor a nem-nők és a nem-idősek kategóriáját kéne az összehasonlítás tárgyává tennünk, tehát fiatal férfi páciensekkel kéne összevetnünk Carvalho esetét (a könnyebb érthetőség érdekében nézze el az Olvasó, hogy a nem-nő kategória nem egyenlő a férfi kategóriával, ennek részletezése azonban meghaladná e rövid elemzés kereteit.) Egyértelmű viszont, hogy ezzel az összehasonlítással valójában semmire sem jutnánk, mert e csoport már egyáltalán nincs összehasonlítható helyzetben Carvalhoval.

Felmerülhet az is, hogy vessük össze Carvalho ügyét külön a fiatalabb női páciensekével és az egyidős férfiakéval. Ez alapján lehetséges, hogy mindkét esetben arra jutunk, hogy nem történt diszkrimináció. Ez a helyzet a Crenshaw által megfogalmazott kritika szerint épp az interszekcionalitás problematikáját demonstrálja – nevezetesen, hogy az sokszor pont azért marad láthatatlan, mert a védett tulajdonságokat külön-külön vizsgálva nem mutatkozik meg a megkülönböztetés, mivel az a védett tulajdonságok egymásra hatásából ered. De akkor logikus lenne-e az EJEB részéről, hogy bár a vizsgálatai alapján arra jutott, hogy nem valósult meg hátrányos megkülönböztetés, ő mégis megállapítja azt az interszekcionalitás elmélete alapján? Továbbmenve, ilyen esetben hogyan lehetne elhatárolni azokat az eseteket, ahol az antidiszkriminációs teszt azért bukik el, mert interszekcionális megkülönböztetésről van szó azoktól az esetektől, amelyekben egyszerűen nem valósul meg diszkrimináció?

Az is lehet, hogy csak az egyik védett tulajdonság kapcsán lesz megállapítható a diszkrimináció, ekkor azonban kérdés, hogyan tudjuk integrálni az értékelésbe a másik védett tulajdonság közrehatását. Egyáltalán meg kell-e jelenítenünk a másik védett tulajdonság szerepét egy ilyen esetben, vagy elegendő védelmet nyújt az érintettnek az, hogy megállapították a diszkriminációt, akármelyik védett tulajdonsága alapján is történt ez végül? Amennyiben erre igennel válaszolunk, úgy ismét felmerül az interszekció láthatatlanná tételének problémája, vagyis, hogy azzal, hogy az interszekcionalitás nincs kimondva, a megkülönböztetett személy valódi tapasztalatait sem tudjuk értékelni. Képzeljük magunkat egy pillanatra Carvalho helyzetébe: igazságosnak éreznénk a Bíróság döntését, ha csak nemi alapú diszkriminációt állapít meg, vagy fontosnak tartanánk, hogy a döntésben megjelenjen, nem egyszerűen nőként, hanem idősebb nőként kerültünk kedvezőtlenebb helyzetbe?

Végül természetesen az is előfordulhat, hogy külön megállapítható lesz a nem és a kor alapján történő megkülönböztetés, amely esetben felmerülhet a kétely, valóban interszekcionalitásról van-e szó és nem additív diszkriminációról. Az interszekcionalitás ugyanis speciális abból a szempontból, hogy a megkülönböztetés alapja a két vagy több védett tulajdonság egymásra hatása. Amennyiben valakit két védett tulajdonsága alapján külön-külön diszkriminálnak, úgy nem interszekcionalitásról, hanem additív diszkriminációról beszélhetünk. Ahogy pár sorral ezelőtt említésre került, Crenshaw elmélete szerint az interszekcionalitás lényege, hogy azt nem tudják detektálni az antidiszkriminációs tesztek.

 Mindez alapján elmondható, hogy az antidiszkriminációs teszt, azon belül is annak összehasonlító része nem feltétlenül működik az interszekcionális ügyekben. De akkor mégis mit tehet a bíróság, ha ilyen ügy kerül elé?

A legvalószínűbb az, hogy amíg a jogtudományban nem kristályosodik ki az interszekcionalitás fogalma és nem alakul ki az antidiszkriminációs tesztnek egy olyan módosított verziója, ami képes kimutatni az interszekcionalitást, addig a bíróságoknak alternatív utakon, a tesztet kikerülve kell eljutniuk oda, hogy a védett tulajdonságok egymásra hatását értékelni tudják és megállapítható legyen az interszekcionális megkülönböztetés. Ezért is jó példa Carvalho esete, ahol az EJEB különvéleményt megfogalmazó két bírójának rezisztenciája és a szigorú antidiszkriminációs teszthez való ragaszkodása ellenére is eljutott odáig a Bíróság, hogy megállapítsa a hátrányos megkülönböztetést. Jóllehet, ez az alternatív út nem minden esetben járható és nem is tökéletes, de sok esetben jogvédelmet nyújthat azoknak, akik az antidiszkriminációs jog útkereszteződéseiben ragadnak.

Ez a cikk az Arsboni 2023. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források