Irán hosszú távú kilátásai

Az Irán és az 5+1-ek között folyamatban lévő nukleáris tárgyalások határidejének kitolása újabb drámát jelent a Washingtonban fennálló – Barack Obama elnök és a Kongresszus közötti – patthelyzet mellett. Az Obama adminisztráció olyannyira igyekszik megegyezésre jutni Teheránnal, hogy láthatóan kész beleegyezni olyan feltételekbe is, amelyeket pár éve még elfogadhatatlannak minősített. A Kongresszus azonban, azon gyanútól vezérelve, miszerint az elnök a külpolitikai győzelem elkönyvelése érdekében akár egy rossz üzletet is megkötne, újabb szankciók életbeléptetésével fenyegetőzik, amelyeket még a megállapodás megkötése előtt vezetnének be Iránnal szemben. A soron következő tárgyalási periódus alatt ez a vita várhatóan még jobban eszkalálódik majd.

iran_in_un

Irán képviselői az ENSZ-ben

Mégis, a megállapodást közelebbről megvizsgálva tetten érhető egy fontos igazság: tudniillik, hogy az egyezség sikerét biztosítani hivatott erőfeszítések jóval azután következnek majd, hogy a tinta már megszáradt a papíron. A temérdek akadályt jelentő tényező alááshatja a jövőbeni megállapodás fenntarthatóságát és az újfent meghosszabbított tárgyalási időszak végére elért legkedvezőbb feltételek sem jelentenének igazi győzelmet, mint sokkal inkább az érdemi munka kezdetét.

Megegyezésre jutás

A hétfői határidőt megelőző hetek során érezhető volt a megegyezésre való türelmetlen várakozás, amit csak fokoztak azok a kormányzat által kiszivárogtatott információk, amelyek különféle lehetséges kompromisszumokra mutattak rá. Bár John Kerry amerikai külügyminiszternek és európai kollégáinak végül nem sikerült megegyezni az iráni tárgyalópartnerekkel, ez az új, hét hónapra szóló meghosszabbítása a Közös Cselekvési Tervnek (Joint Plan of Action) további időt biztosít a kompromisszumok eléréséhez. Ezzel együtt tovább folytatódik a Fehér Ház és a Kongresszus között zajló vita is a feltételek elfogadhatóságát illetően.

Pályakezdőként egy nemzetközi irodában?

❓ De melyikben? ❓ Hogy válasszam ki? ❓ Hogy tudok jelentkezni, ha épp nem hirdetnek állást? ❓ Melyik jogterület való nekem? ❓ Mit mondjak, ha a bérigényemről kérdeznek? ❓ Milyen szinten kell lennie az angolomnak? ❓ Tényleg napi 12 órát kell dolgozni?❓

Obama úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele egy rossz üzletbe, ám az elnök jelenleg hatalmas nyomás alatt áll, hogy megkössön valamiféle egyezséget. Az Iránnal való megegyezés sikertelensége újabb tételt adna diplomáciai kudarcai amúgy is növekvő listájához. Éppen ezért a Kongresszusból sokan gondolják úgy, hogy az elnök olyan megállapodást is jóváhagyna, amely nem felel meg az eredeti célkitűzéseknek, miszerint Iránt meg kell gátolni nukleáris programjában. Kétségtelen, hogy a kormányzat jelét adta, hogy hajlandó lenne beérni egy kisebb céllal: Irán úgynevezett „kitörési ablakának” (az az idő, amely Iránnak szükséges a nukleáris arzenál küszöbének átlépéséhez) a jelenleg két hónapra becsült idejének egy évre való kihúzásával. A tény, hogy Obama megpróbálja megkerülni a Kongresszus jóváhagyását a megállapodást illetően, csak tovább fokozza a törvényhozók gyanúját.

Hogy meggátolják az elnököt egy, a véleményük szerint rossz egyezségnek az egyoldalú aláírásában, a szenátorok pártoktól függetlenül benyújtottak egy jogszabály-tervezetet, amely szankciókkal sújtaná Iránt egy újabb kiterjesztés esetén. Továbbá a benyújtott tervezet szerint a Kongresszusnak 15 nap állna rendelkezésére a megállapodás felülvizsgálatára, valamint jogában állna az egyezség végrehajtásának finanszírozását megvonni, amellyel gyakorlatilag ellehetetlenítené azt. Bár a törvénytervezet támogatóinak nem sikerült szavazást kierőszakolniuk a múlt héten, megfogadták, hogy januárban újra előterjesztik azt, amikor már a republikánusok lesznek többségben a Szenátusban.

Kudarcok raktáron

A tárgyalások vészterhes természetére és a többszöri meghosszabbításukra tekintettel a külpolitikai diszkusszió érthetően fókuszált arra az alapvető kérdésre, miszerint egy Iránnal létrejövő megállapodás egyáltalán reális lehetőség-e valójában. De az egyezség puszta aláírása sem garantálná annak sikerét. Még ha a feleknek sikerül is megegyezniük az egyezség feltételeit illetően, a gyakorlatba való átültetés jelentős kihívásokat jelentene.

Ha a Kongresszus továbbra is elégedetlen marad a megállapodás feltételeit illetően, akkor például további szankciókat vezethet be Iránnal szemben. Ez a lépés gyorsan “meglékelné” a születőben lévő egyezséget. Sőt, a ma életben lévő szankciók súlyossága is azon kemény intézkedések eredménye, amelyet a Kongresszus 2010-et követően foganatosított válaszul az Obama adminisztráció túlságosan békülékeny álláspontjára. A Fehér Ház megkísérelte meggátolni azokat a szankciókat, többnyire eredménytelenül. Ezt követően taktikát változtatott és további megtorló intézkedések lebegtetésével ösztönözte az iráni felek tárgyalóasztalhoz ülését.

Minden olyan megállapodás, amely csupán szünetelteti az iráni nukleáris programot, ahelyett hogy teljes egészében felfüggesztené azt, a Kongresszus szkepticizmusát és ellenállását vonja maga után. A Kongresszus és a Fehér Ház közötti csatákat még az sem előzheti meg, ha Irán teljes mértékben és jóhiszeműen eleget is tesz a megállapodásban foglaltaknak. Amennyiben Obamának sikerül felfüggesztenie a jelenleg érvényben lévő szankciókat kongresszusi jóváhagyás nélkül, a törvényhozó testület bármikor új jogszabályokat fogadhat el, amelyek nem biztosítanak az elnök számára jogfeladási lehetőséget, ezáltal nem függeszthetők fel kongresszusi aktus nélkül.

A maga részéről Irán egyáltalán nem valószínű, hogy együttműködne az egyezmény megkötését követően. Az Obama adminisztráció tagjai szerint Irán tartotta magát az ideiglenes megállapodáshoz, amely a tárgyalásokat volt hivatott szabályozni, ám a kritikusok a Kongresszusban elvetik ezt a megfelelést, mint érdektelent. Ehelyett bírálják az ideiglenes megállapodást, mivel jelentős amerikai engedmények mellett csupán mérsékelt engedményeket érnének el az iráni nukleáris tevékenységet érintően. Egy esetleges megállapodás utóhatásait tekintve még az iráni teljesítés jelenlegi szintje sem lenne biztosított. Ismervén az iráni nukleáris programot övező titkok hosszú történetét, az egyik valószínű forgatókönyv jelentős belső konfliktussal járna, nevezetesen, hogy miként is kell értelmezni a megállapodás feltételeit, valamint hogy Iránnak milyen mértékben kell információt és hozzáférést biztosítania. Amennyiben az ebből fakadó bizonytalanságot Obama, a Kongresszus és az 5+1-ek annak tudják be, hogy Irán nem teljesíti a kötelezettségeit, úgy az egyezség darabjaira hullhat.

Újabb kihívást jelent az Obama-ciklus közelgő vége. Az egyezség kiemelt státusza a washingtoni külpolitikai napirenden csupán addig biztosított, amíg a demokrata elnök hivatalban van. Két éven belül az új elnök újraértékelheti a Teherán irányába hozott kompromisszumokat és jelentős felülvizsgálatot kérhet a feltételekre vonatkozóan, amely veszélyeztetheti az addigra elért bármely megegyezést. Végtére is, Obama maga is átdolgozta a Kolumbiával és Dél-Koreával kötött kereskedelmi megállapodásokat, amelyeket a leköszönő George W. Bush-adminisztráció hagyott örökségül. Ha 2016-ban a Fehér Házat egy republikánus kihívó nyeri, az iráni egyezség jó eséllyel válna a kritikák céltáblájává.

Még ezt megelőzően is, a megegyezés néhány alapvető mozgatórugója, mint az Iszlám Állam elleni harc iráni támogatása, is elmozdulhat. Ha az Egyesült Államoknak kevesebb szüksége lesz az Iránnal történő együttműködésre – vagy ha egy ilyen együttműködés várható előnyei nem materializálódnak –, úgy az egyezséget tartó pillérek összeomolhatnak.

Továbbá, annak ellenére, hogy egy Iránnal megkötött esetleges megállapodás lazítana egyes, az Egyesült Államok és az Európai Unió által foganatosított nukleáris vonatkozású szankciókon, a paktum semmilyen hatással nem lesz viszont azokra a szankciókra, amelyet Teherán nemzetközi terrorista csoportokat finanszírozó tevékenysége és az emberi jogi visszaélések apropóján vetettek be. Washington világossá tette, hogy erőteljes végrehajtási intézkedéseket hoz olyan cégekkel szemben, akik megsértik a fennmaradó szankciókat. Ez a folytatólagos nyomás eltérítheti a külföldi befektetőket, akikben Irán úgy reménykedik, valamint Teheránból úgy tűnhet, mint a megállapodás szellemének – ha nem a betűjének – elhagyása.

Végül pedig az Egyesült Államok szövetségesei is könnyen ellehetetleníthetik a megállapodást egyoldalú agresszió útján. Ha például Izrael támadást hajtana végre az iráni nukleáris létesítmények ellen, ahogy azzal többször is fenyegetőzött, a megállapodás minden bizonnyal kútba esne.

Még ha sikerül is megegyezniük a következő határidő lejártát megelőzően, annak a valószínűsége, hogy a megállapodás rövid- és hosszútávon is kiállja a próbákat, kevesebb, mint sokan hiszik. Akármennyire is nehéz lenne elérni ezt a mérföldkövet, a megállapodás aláírása sokkal inkább egy kiindulópont lenne egy hosszú és nehéz úton, mintsem egy külpolitikai győzelmet jelképező célszalag.

Új lehetőségek

Ugyanakkor a jövőbeni megállapodás bizonytalansága a saját javára is dolgozhat. Mivel minden egyezség sérülékeny az elfogadást követően, az Obama adminisztrációnak szorgalmasan kell majd dolgoznia a védelmében, összegyűjtve a Kongresszust, a saját ügynökségeit és a külföldi szövetségeseit, hogy keresztülvigye a megállapodást.

Az egyezség törékeny természete lehetőséget biztosítana a Kongresszus számára, hogy befolyásolja a végrehajtás feltételeit, miután aláírták a megállapodást. Például ha a Kongresszust nem elégíti ki az iráni hajlandóság az információk közzétételére és a nemzetközi felügyelőknek a nukleáris létesítményekhez való hozzáférését illetően, nyomást gyakorolhat az elnökre egy keményebb törvény elfogadásának meglebegtetésén keresztül. A Kongresszusnak ugyanakkor óvatosnak kell lennie a nyomásgyakorlással, hiszen egy maximalista pozíció vállalása éket üthet az Egyesült Államok és az Európai Unió közé, amely a szankció-rendszer összedőlését jelentené hasonlóan ahhoz, ahogy az Irakkal szemben bevezetett multilaterális szankciók összeomlottak a 90-es évek végén.

Sőt, ahogy a Kongresszus agresszív pozíciója Iránnal szemben nélkülözhetetlen elemet jelent a Fehér Ház békülékeny megközelítésében, úgy az adminisztráció a kongresszusi nyomást felhasználva ösztönözni is tudja Iránt a kötelezettségvállalásai teljesítésére. Valamint Obama ügyefogyott helyzete is további lendületet adhat az egyezmény sikeres végrehajtásához. Az egyetlen esély arra, hogy az egyezség túléli Obama elnökségét, akkor áll fenn, ha a következő két év során kedvező eredményeket mutat majd a megállapodás. Ez a szűkös időkeret ösztönzőleg fog hatni a Fehér Házra, hogy mindent megtegyen az egyezmény sikerének érdekében.

A siker azonban elsősorban attól függ, hogy Obama és a Kongresszus képes-e együttműködni, amelyre elég kevés példa adódott az elmúlt évek során. A drámai félidős választások óta Obama igyekszik a programjának azon pontjait megvalósítani, amelyek nem függenek a Kongresszustól. Iránnal kapcsolatban azonban nem lesz meg ez a lehetősége.

(via ForeignAffairs – Peter D. Feaver és Eric Lorber elemzése)

http://www.foreignaffairs.com/articles/142386/peter-d-feaver-and-eric-lorber/long-view-on-iran

Kép forrása: http://www.flickr.com/photos/minoritenplatz8/13755398774 (szerkesztve)

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.