Jogfenntartás – fenntartásokkal

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.

Szerző: Rainer Lilla

Polgári perben számtalanszor hangzik el – általában jogi képviselők szájából – az a mondat, hogy „kérem alperes marasztalását a kereseti kérelemben foglaltaknak megfelelően, egyebekben az alperessel szembeni további követelésem tekintetében jogfenntartó nyilatkozatot teszek”. Jellemző az is, hogy a jogi képviselő ragaszkodik a jogfenntartó nyilatkozatának a tárgyalási jegyzőkönyvben való rögzítéséhez, mintegy bizonyítandó, hogy a nyilatkozatot megtette, és ez alapján joga lesz a későbbiekben az ügyfele további igényét érvényesíteni. Honnan ered a jogfenntartó nyilatkozat megtételének ötlete, és a gyakorlatban vajon biztosítja-e a további igényérvényesítés lehetőségét, azaz: van-e bármi értelme polgári peres eljárásban ilyen nyilatkozatot tenni?

A jogfenntartó nyilatkozat fogalma az anyagi jogból származik. A 2014. március 14-én hatályát vesztett régi Ptk. (1959. évi IV. törvény) 316. §-a alapján, ha szerződéses jogviszonyban a jogosult a kötelezett teljesítését úgy fogadja el, hogy közben tudatában van annak, hogy a kötelezett a szerződést megszegte – például késedelmesen teljesített – akkor a szerződésszegésből eredő igényét, például kötbérkövetelést utóbb csak akkor támaszthat, ha erre irányuló jogait fenntartotta. Ebben az esetben tehát a jogfenntartó nyilatkozat megtételére a teljesítéskor, azaz még az esetleges peres eljárást megelőzően kerül sor. A jogfenntartó nyilatkozat fogalmát így az anyagi jog a régi Ptk. alapján ismeri, és miután a szerződéses jogviszonyra az annak fennállásakor hatályos jogszabály az irányadó, a régi Ptk. hiába vesztette hatályát, a perek során még sokáig előfordulhat, hogy az ilyen nyilatkozat figyelembevételével kell a bíróságnak a jogvitát eldönteni.

A peres eljárások során azonban nem ilyen vonatkozásban szokott elhangzani a jogfenntartó nyilatkozat, hiszen amikor a felek perben állnak egymással, a teljesítés elfogadásán már jellemzően régen túl vannak. A per során tett jogfenntartó nyilatkozat arra irányul, hogy bár a jogosult a nyilatkozattétel idején is érvényesít követelést, esetleges további igényéről sem mond le, azt a későbbiekben – akár ugyanazon eljárásban, akár más perben – érvényesíteni kívánja. Miután a polgári perrendtartás a jogfenntartó nyilatkozat fogalmát nem ismeri, és efféle eljárásjogi lehetőség nincs szabályozva, kérdéses, hogy az ilyen, peres eljárás során tett nyilatkozattal a jogosult el tudja-e érni a célját?

Nézzük először azt az esetet, amikor a felperes a keresetben foglaltakon túli igényét a későbbiekben, de még ugyanazon peres eljárásban kívánja érvényesíteni. Ennek lehet bármilyen oka, például mert még nem volt ideje végiggondolni, vagy kiszámítani, hogy összegszerűen milyen további igénye van. Lehet persze az is, hogy pillanatnyilag nincs is az érvényesítetten túl más, nevesíthető követelése, csak az esetlegesen majd felmerülő további igényének érvényesíthetőségét kívánja biztosítani. Mindenesetre annak, hogy a felperes a keresetét az eljárás során – a tárgyalás berekesztéséig – megváltoztassa, alapesetben semmilyen akadálya nincs, ezt a jogot számára a polgári perrendtartás biztosítja, így azt bármilyen, korábban tett jogfenntartó nyilatkozat nélkül is megteheti.

Kivétel ez alól az az eset, amikor a perben a felek számára a jogi képviselet kötelező, mivel erre vonatkozóan a Pp. (1952. évi III. törvény) rögzíti, hogy a felperes a keresetét – kevés kivételtől eltekintve, mint a viszontkereset előterjesztése, az alperesi beleegyezés, illetve az új bizonyíték esete – az alperes érdemi ellenkérelme előadását követő 30 napon belül változtathatja meg. A határidő letelte után tehát nincs lehetőség keresetváltoztatásra akkor sem, ha korábban a felperes jogfenntartó nyilatkozatot tett. Így a kötelező jogi képviselet esetében megint csak arra jutunk, hogy felesleges az ilyen nyilatkozat rögzítése, mivel ezen eljárásokban keresetváltoztatásra a határidő után csak a Pp-ben meghatározott kivételes esetekben kerülhet sor, és ezen a jogfenntartó nyilatkozat sem változtat.

Mi a helyzet akkor, ha a már jogerős ítéletet követően terjeszt elő új keresetet a felperes – ugyanazzal az alperessel szemben, ugyanabból a jogviszonyból származó – további igényei érvényesítése érdekében?

Nézzünk egy példát: a magánszemély felperes kölcsönszerződést kötött az alperesi pénzintézettel, azonban szerződési kötelezettségének csak részben tett eleget, azaz a kölcsön törlesztőrészleteit egy idő után nem fizette. Ennek következtében az alperesi pénzintézet a szerződést felmondta, majd a felperes nála vezetett számlájára érkezett pénzösszeget a számláról leemelve érvényesítette követelését. Alperes úgy gondolta, hogy a pénzintézet a tartozását meghaladó összegben vont le a számlájáról pénzt, így felkeresett egy ügyvédet, aki jogalap nélküli gazdagodás címén keresetet terjesztett elő a pénzintézet ellen.

Mivel a túlfizetés egy részének kiszámítása időigényes és bonyolult volt, felperes keresete úgy szólt: „az alperes legalább 300.000,- forinttal jogalap nélkül gazdagodott, így kérem alperest 300.000,- Ft megfizetésére kötelezni azzal, hogy további követelésem tekintetében jogfenntartással élek”. Sem a felperes, sem a jogi képviselője nem vállalkozott annak kiszámítására, hogy pontosan mekkora is az az összeg, amelyet a pénzintézet a szerződésből eredő tartozáson felül leemelt a felperesi számláról, azonban a tényállás megállapítására köteles bíró ezt az ászf-ek, kondíciós listák és többtucatnyi elszámolás áttanulmányozása és feldolgozása után kénytelen volt megállapítani. A bíróság az ítélet indokolásában rögzítette, hogy a felperes 656.000,- Ft-al fizetett többet, mint a tényleges tartozása.

Mivel a tárgyalás berekesztéséig keresetváltoztatás nem történt, és a felperes keresete 300.000,- forintról szólt, a bíróság a Pp. 215. §-a alapján a kereseti kérelmen nem terjeszkedhetett túl, azaz a megállapítása ellenére sem ítélhetett meg többet, mint a kérelemben szereplő összeg: 300.000,- forint. Az ítélet ellen fellebbezés nem érkezett, tehát az elsőfokon jogerőre emelkedett, hiszen a pénzintézet megelégedett azzal, hogy a jogalap nélküli gazdagodásának csak a töredékét kell megfizetnie, a felperes pedig duplán boldog volt: a követelését megítélték, ráadásul a közokiratnak minősülő ítéletben kiszámításra került az is, hogy mekkora összeggel tartozik még neki a pénzintézet.

Így felperes rövid időn belül ismételten fizetési meghagyást, majd az ellentmondást követően, jogalap nélküli gazdagodás címén keresetet terjesztett elő az alperesi pénzintézettel szemben a már jogerősen megítélt összeg és az indokolás szerint megállapított összeg közötti különbözet, azaz 356.000,- forint megítélése iránt, hivatkozva arra, hogy a korábbi eljárásban jogfenntartó nyilatkozatot tett a további követelése tekintetében.

Ezt követően vált nyilvánvalóvá a jogfenntartó nyilatkozat jelentéktelensége: a bíróság – mind első, mind másodfokon – megállapította , hogy res iudicata, azaz ítélt dolog esete áll fenn, hiszen az új per ugyanazon felek között, ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog tekintetében folyna, amely a Pp. 229.§-a alapján kizárt.

A felek jogviszonya tekintetében a Pp. alapján irányadónak kell tekinteni a jogerős határozatot, az anyagi jogerő kizárja az újbóli elbírálást, így az ítéletben elbírált jogot többé nem lehet vitássá tenni. Mivel valamennyi adat ismert volt a felperes számára a korábbi perben, és semmilyen új bizonyíték sem merült fel az előző eljárás befejezését követően, így nem volt lehetőség arra sem, hogy a keresetet a bíróság perújításnak tekintse, hanem azt a Pp. 130. § (1) d) pontja alapján hivatalból, idézés kibocsátása nélkül el kellett utasítania.

Előfordul olyan eset is, amikor a felperes, bár pontosan ismeri a követelés összegét, szándékosan csak annak egy része iránt indít, „próbaper” jelleggel eljárást. Példaként: a tulajdonos önkormányzat havi többszázezres bérleti díjért bérbe adja egy cégnek az ingatlanát, de a felek között szerződésszegés és elszámolási vita merül fel. A szerződés felmondásra kerül, az önkormányzat eléri a bérlőnek az ingatlanból való eltávozását, majd az elmaradt 12 havi bérleti díjért kíván pert indítani.

A bérleti szerződés rendelkezései nem egyértelműek, a tartozás összege vitatott, ennek következtében nem tekinthető bizonyosnak, hogy a perben az önkormányzat tudja-e bizonyítani a tartozás fennállását, így a felperesi önkormányzat jogi képviselője javasolja, hogy indítsanak próbapert egyhavi bérleti díjra vonatkozóan, és majd a bizonyítás sikerességét, és a követelés megítélését követően ér vényesítsék a további bérleti díj-követelést. Ennek eleve anyagi oka van: miután az eljárás kezdetén lerovandó illeték a pertárgyértékhez igazodik, egyáltalán nem mindegy, hogy egy bizonytalan kimenetelű eljárásért a felperes rögtön a teljes követelése, vagy csak annak töredéke után fizet illetéket.

A felperesi önkormányzat így, jogfenntartó nyilatkozatának hangsúlyozása mellett csak egyhavi bérleti díjért perel, a további, már lejárt 11 havi bérleti díjra vonatkozó igényét csak a megnyert per után kívánja érvényesíteni – hiába, hiszen ebben az esetben is ítélt dologról van szó, a felek az új eljárásban ugyanazok, a követelés ugyanabból a tényalapból – bérleti szerződésből – származó ugyanazon jog, azaz bérleti díj megfizetésére irányul. A második perben érvényesíteni kívánt bérleti díj már lejárt követelés volt az első per idején is, így a bíróság ebben az esetben is kénytelen idézés kibocsátása nélkül elutasítani a keresetet, azaz a felperes hiába nyerte meg a próbapert, és tett jogfenntartó nyilatkozatot, a követelése jelentős részének érvényesítésétől elesett.

Van olyan eset persze, amikor a felperes a jogerős ítélet után is érvényesíthet követelést: így ha a perújítás feltételei fennállnak, például a jogerős ítélet után új tény merül fel, vagy ha a Pp. 230. §-ban szabályozott „utóperről”, azaz az ítélet meghozatala után lejáró szolgáltatásról van szó, meg természetesen akkor is, ha másik jogviszonyról, vagy másik jogból eredő követelésről van szó. Ezekben az esetekben azonban a keresetindítási jog a Pp-n alapul, és nincs szükség a korábbi eljárásban tett jogfenntartó nyilatkozatra.

Mire lehet mégis jó a jogfenntartó nyilatkozat? Adott esetben talán alkalmas lehet arra, hogy a követelés elévülését megszakítsa, de csak akkor, ha a jogviszony a régi Ptk. alapján kerül elbírálásra, mivel a 2014. március 15-től hatályos új Ptk. nem ad lehetőséget a követelés elévülésének megszakítására a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítással, hanem ahhoz a követelésnek bírósági eljárásban való érvényesítése szükséges – konkrét érvényesítése, és nem csak jogfenntartó nyilatkozat megtétele.

Összegezve tehát: a peres eljárások során előszeretettel hangoztatott jogfenntartó nyilatkozat megtétele jobb esetben csak szimplán felesleges, rosszabb esetben azonban kifejezetten félrevezető és hátrányos. A nyilatkozat megtételével a peres fél saját magát is megtévesztve abba a feltevésbe eshet, hogy ezzel a nyilatkozattal fenntartotta magának a jogot a későbbi követelések érvényesítéséhez. Így a jogi képviselő abba a hamis hitbe ringathatja az ügyfelét, hogy lesz még lehetősége későbbiekben az amúgy eredetileg jogos igényének érvényesítésére. Ennek az elkerülése fontos lenne annak érdekében, hogy az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás magasabb színvonalú, a szakma megítélése pedig kedvezőbb legyen az ilyen, egyes esetekben különösen bosszantó esetek számának lecsökkentésével.