Joghallgatóból jogász – Első lépések diplomával a kezedben

Hamar eltelt 5 év. Szigorlatok, vizsgák, élmények, és természetesen az egyetemista lét örökkévalóságának érzete: hol van még az a záróvizsga? Ennek ellenére a záróvizsgák megérkeztek, és reméljük sikerrel vetted ezt az akadályt. Ha már a jól megérdemelt pihenésed töltöd és épp a karriered elindításán gondolkodsz, ne aggódj, nem kell egyedül végigcsinálnod!

Jogászként rengeteg területtel lehet foglalkozni, ez nem kérdés. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a döntés nehezen módosítható a későbbiekben, így bármennyire is szerteágazó lehetőségeid vannak most, 10 év múlva ez nem feltétlenül lesz igaz. Emiatt érdemes átgondolni, hogy mi az, ami igazán megfogott tanulmányaid során.

Pro tipp1: csak azért, mert jelest kaptál PP-szigorlaton, ne jelentkezz peres jelöltnek. Akkor jelentkezz, ha élvezted tanulni a PP-t, és el tudod képzelni, hogy évek múltán is szívesen foglalkozol a területtel.

 

További nehézséget jelenthet az, hogy a szeretett jogterülettel milyen minőségben foglalkozol majd. Tegyük fel, érdekel a pénzügyi jog. Ebben az esetben elhelyezkedhetsz céges jogászként, ügyvédjelöltként, de akár a közigazgatásban is könnyedén találhatsz számodra releváns pozíciót. Alapvetően ez is ez olyan döntés, amit nem könnyű módosítani az évek múltán, így szintén érdemes átgondolni, hogy milyen környezetben szeretnél dolgozni.

Kiemelendő: a legfontosabb a jogterület, ha a hivatásrendben még nem vagy biztos, ez nem akadálya az álláskeresésnek, több típusú helyre is tudsz jelentkezni.

Ha pedig megvan, hogy mivel, és esetleg az is, hogy milyen formában szeretnél az adott területen karriert indítani, egy dolog van hátra: megtalálni azt az állást, ami kielégíti az előbbi feltételeket.
Ehhez az alábbi folyamatokon kell átesned:

  • önéletrajz elkészítése, CV-fotó készíttetése
  • (kísérőlevél / motivációs levél írása)
  • álláshirdetések böngészése
  • állásinterjú

Örökérvényű igazság: egy rossz CV a legjobb jelentkezőt is a partvonalra teszi, míg egy tökéletes CV a legrosszabb jelöltnek is esélyt adhat az állás elnyerésére.

Figyelj oda a stílusra, a betűméretre, és természetesen a fotó kiválasztása is kulcsfontosságú. Nem, nem arról van szó, hogy az álláskeresés egy szépségverseny: egyszerűen arról, hogy egy gimnáziumi tablófotó, akármennyire is jó a maga műfajában, 24 évesen nem feltétlenül aktuális. Bizonyos helyeken elvárt, hogy írj kísérőlevelet, avagy motivációs levelet. A kettő nem ugyanaz! Előbbi egy rövidebb, kevésbé részletes levél, míg az utóbbi a mélyebb szakmai motiváció leírását követeli meg.

Pro tipp2: Töltsd le záróvizsgázóknak szóló kiadványunkat, ahol az állásinterjúra való felkészülés mellett további, részletes tippeket adunk ahhoz, hogy:

  • tökéletes CV-vel indulj neki az álláskeresésnek,
  • makulátlan kísérőleveled / motivációs leveled legyen,
  • biztosan megtaláld azt az állást, ami neked való.

A kiadványt itt találod.

 

Ezt követően pedig indulhat az izgalmas rész: az Arsboni Álláshirdetések oldalán tucatnyi lehetőség várja a pályakezdőket. Viszont ez nem minden: ha regisztrálsz, és minél részletesebben kitöltöd profilodat, tanácsadóink megkereshetnek olyan állásokkal is, amik a honlapon nincsenek kint. Bizony, előfordul, hogy a legjobb állások a fejvadászaink fiókjában, és nem a weboldalaikon vannak kint.

A jelentkezést követően már csak egy próbatétel van: az állásinterjú. Iroda, cég, minisztérium válogatja, hogy ezt hány fordulóban, milyen feladatokkal bonyolítja le, egy biztos: önmagad legjobb verzióját kell adnod. Ha még nincs tapasztalatod az interjúzásban, esetleg elakadtál az álláskeresésben, akkor sem kell kétségbeesned.

Pro tipp3: Ha érdekelnek a fent említett exkluzív ajánlatok, esetleg gyors és ingyenes segítségre van szükséged profi recruitereinktől, akkor jelentkezz pályakezdő jogászoknak szóló oldalunkon és felvesszük veled a kapcsolatot.

Részletekért kattints ide!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.