Jogod van szólni, de meddig? Szakértői interjú a személyiségi jogok és a szólásszabadság határairól.

A személyiségi jogok védelme és a szólásszabadság gyakorlása napjainkban egyre összetettebb kérdéseket vet fel, különösen a közéleti szereplők, az újságírók és az online térben aktív felhasználók esetében. A digitális kommunikáció és a közösségi média térnyerése új kihívásokat jelent a jogalkalmazásban, hiszen a társadalmi diskurzus és a magánélet határai folyamatosan változnak.

A következő cikkben ezekre a kérdésekre keresem a választ: 

– Mit is jelent ma közszereplőnek lenni?  

– Mi a tűréshatár, amit személyiségi jogaik megsértése során el kell viselniük a közszereplőknek? 

– Hol vannak a szólásszabadság és a személyiségi jogok határai, és a mai magyar jogrendszer miként szabályozza ezeket, különös tekintettel az online kommunikáció kihívásaira.

Talán nem mondok újat azzal, hogy a személyiségi jogok vizsgálata során elsősorban az Alaptörvényhez nyúlunk, mint a jogrendszerünk alapjához. Az Alaptörvény IX. cikke kimondja: „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” Ezzel szemben a VI. cikk szerint: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.”

Ha jobban belegondolunk tehát, jogunk van a véleményünk kinyilvánításához, de közben figyelnünk is kell arra, mit mondunk – hiszen más ember magán- és családi életét, jó hírnevét nem sérthetjük. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) közéleti szereplők becsületéhez és jóhírnevéhez kapcsolódó rendelkezései szerint:

 „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.”

Az első meghatározás, amivel a jogszabályszövegben találkozunk, és amely ismeretlen lehet számunkra, a közéleti szereplő fogalma. Mire gondolunk előszőr, amikor meghalljuk ezt a kifejezést: egy színészre, egy sportolóra, egy énekesre, vagy inkább egy politikusra? 

A közéleti szereplőre nincs pontos definíció a Ptk.-ban, így a joggyakorlat formálja és tölti meg tartalommal ezt a fogalmat. Az Alkotmánybíróság egyik meghatározása szerint „a közszereplői minőség […] a közéleti kérdések megvitatásával együtt járó közszereplés tényéhez kötött, amelyet mindig a konkrét helyzetben szükséges értékelni.” Az alkotmánybírói döntés szerint ahhoz, hogy közéleti szereplőnek minősüljön valaki, közszereplést kell végrehajtania – de azt, hogy hányszor, azt mindig esetről esetre kell megállapítani.

Dr. Döbrentey Dániellel, a TASZ egyik kiemelkedő jogászával készített interjúmban olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy mit is jelent ma közszereplőnek lenni, milyen változások álltak be a közösségi média hatására, és milyen szabályok vonatkoznak egy közéleti szereplő jóhírnevének megsértése során egy újságíróra, illetve egy hétköznapi emberre.

„A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) is kimondja, hogy a közéleti szereplőknek a közügyek megvitatásakor tágabb körben kell eltűrniük a kritikát, mint a magánszemélyeknek. Ez azt jelenti, hogy a közszereplőknek – legyenek politikusok vagy más, a közéletet alakító személyek – nagyobb mértékben kell elviselniük a nyilvános bírálatot, különösen, ha az a közélethez kapcsolódó tevékenységüket érinti” – magyarázta a TASZ szakértője.

Az Alkotmánybíróság közszereplőkön belül is különbséget tesz: léteznek kivételes és a kiemelt közszereplők. „A közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) esetében ugyanis a személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb” – emelte ki Döbrentey Dániel. A kiemelt közszereplők körébe leginkább azok a személyek tartoznak, akik általunk, választópolgárok által szereztek közhatalmat vagy váltak közszereplő politikusokká. Megállapíthatjuk azt is, hogy minél több hatalmat gyakorol valaki, annál biztosabb, hogy a tettei kapcsolódnak a közszereplői minőségéhez.

A kivételes közszereplők körét az AB úgy határozza meg, hogy ők azok a személyek, akik egy–egy közéleti vita aktív alkotói. Ennek a definíciónak akár egy olyan influenszer is megfelelhet, aki a politikai élettel kapcsolatos tartalmakat gyárt a Tik-Tok oldalára vagy a YouTube-csatornájára.

„Természetesen jogászként előnyösnek tartjuk a pontos törvényi definíciókat – erről én is így vélekedtem korábban –, viszont az évek során változott a véleményem, hiszen például ebben az esetben kifejezetten hasznos, hogy a közéleti szereplő fogalma nincs szigorúan rögzítve. Azáltal, hogy a közéleti szereplők köre nincs törvényileg definiálva, jobban tud igazodni a bírói gyakorlat is a gyorsan fejlődő internetes világhoz, mert 10-20 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki ilyen tartalmakat gyártson. Véleményem szerint ma egyre kevésbé az a lényeg, hogy az ember közszereplő-e, sokkal inkább az, hogy vállal-e közszereplést” – fejtette ki a TASZ jogásza.

Akár egy híres sportoló, színész vagy más celeb is lehet közszereplő, hiába nem vesz részt a közügyekben. Mégis hogyan? 

Főszabály szerint ők nem közszereplők, viszont, ha például olyan bűncselekmény elkövetésével vádolják őket, ami már közügyet érint (pl. állami támogatásokkal való visszaélés), akkor már közszereplőnek fognak minősülni. A fő kérdés: az adott tartalom közügyet érint, vagy csak a magánélethez kapcsolódik?

A közügy minden olyan ügy, amely a társadalom vagy egy helyi közösség szélesebb csoportját érinti, ilyen például a politika, az önkormányzatok, az állami szervek, vagyis a közhatalmi intézményrendszer működése. Az Alkotmánybíróság szerint közügynek számítanak az üzleti életben felmerülő közéleti kérdések is, mint a környezetvédelem, energiahatékonyság, munka- és közlekedésbiztonság, valamint általában a közpénz felhasználásához kapcsolódó ügyek.  . A közügyre sincs konkrét jogszabályi meghatározás, így ezt is esetről estere kell megállapítani. A Ptk. szerint „Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat.”

Most, hogy tisztáztuk a fogalmi köröket, a következő állomásunk a szólásszabadság és a személyiségi jog összevetése. Két Alaptörvényből eredő szabadságjog összeütközéséről beszélhetünk. A tűrési kötelezettség teret ad a szólásszabadságnak, de ez nem jelenti természetesen azt, hogy a végletekig mindent tűrni kéne. 

Akit személyiségi jogában megsértenek, indíthat büntetőeljárást és polgári peres eljárást is. A büntetőeljárás esetén feljelentést tesz, és – ahogyan korábban ismertettem – a rendőség gyűjti be a szükséges információkat, bizonyítékokat. Ezzel szemben a polgári peres eljárás során igényelhetünk sérelemdíjat a személyiségi jogsértésre hivatkozva, amit nem vagyoni típusú károk esetén lehet kérni. Ebben az esetben a jogsértést tényét, és csak azt kell bizonyítania a sértett félnek, viszont ez a közösségi média felületén elkövetett sértés esetén szinte lehetetlen. Ezen felül pedig a Ptk. 2:51§ alapján követelhetünk egyéb, ún. felróhatóságtól független szankciókat (például: jogsértés megállapítása, megfelelő elégtétel adása, sérelmes helyzet megszüntetése…).

„Ha egy mémet készítenek a pénzügyminiszterről, ami mondjuk a közpénzek kezelésével összefüggő, akkor őt nagyon széles tűrési kötelezettség terheli. Itt a szólásszabadság a személyiségi jog elé kerül. Nem kell tűrnie viszont a pénzügyminiszternek azt a mémet, ami a magánéletével vagy családjával függ össze, és ami ugyan közéleti témában készült, de gyalázkodó vagy öncélú” – ismertette Dániel.

Néhány érdekes kifejezés, amelyek esetében a Kúria megállapította, vagy éppenséggel elutasította a személyiségi jogsértés fennálltát:

• „geci”, „rakás szar”, „szarházi”, „köcsög” – ezek öncélú és gyalázkodó kifejezések, így itt mindenképpen sérültek a személyiségi jogok;
• „kamuegyetem”, „maffiavezér”, „maffiabaloldal” – ezek a kifejezések a tűrési kötelezettségbe tartoznak.

Természetesen az egész szöveg kontextusát kell figyelembe venni, és nem csak az adott szót.

„Egy kommentelő azt írta egy polgármester Facebook-oldalára, hogy „ez egy fasz”, amit első fokon becsületsértésnek minősítettek, de másodfokon a hozzászólót felmentették, mert megindokolta, hogy miért használta ezt a kifejezést, és a kritika közügyet érintett” – említette a jogász. Ebből is nagyon jól látható, hogy csak akkor lehet megállapítani a jogsértést, ha a használt kifejezés öncélú, vagy a cél a gyalázkodás. Az ilyen jogsértéseket az online média és a közösségi média megjelenésével már nem csak újságírók követhetik el, hanem akár mi is, a mindennapi hozzászólásaink során. Gyakran találkozhattunk azzal egy politikus Facebook oldalán, hogy többen trágár és becsületsértő módon fejezik ki a posztok iránti nemtetszésüket. 

Hol van ilyenkor egy kommentelő felelőssége, illetve van-e különbség az újságíró és a kommentelő felelőssége között?

Hétköznapi emberek, kommentelők esetén: 

„Sokan anonim módon létrehoznak egy saját profilt ezeken az oldalakon, és így követnek el személyiségi jogsértéseket, de ezekkel a rendőrség nem sokat tud kezdeni. Nemzetközi segítséget tud kérni a nyomozó hatóság például a Facebook-tól, hogy ki a felhasználó, milyen címen regisztrált, viszont ezt nem mindig kapják meg, illetve IP cím alapján tudnak még esetleg keresni, de sokszor elakad a rendőrségi nyomozás, emiatt vádemelésre se kerül sor” – ismertette Döbrentey Dániel.

Ha a rendőrség se képes megtalálni az elkövetőt, akkor mi hogyan tudnánk?

Az újságírók felelőssége több ponton is szabályozott: jogilag, etikailag és szakmailag is. Be kell tartaniuk az emberi jogokat, a személyiségi jogokat és az alkotmányos alapelveket. Felelősséggel tartoznak a közölt tartalomért polgári-, büntető-, média és adatvédelmijogi szempontból. Tiszteletben kell tartaniuk az ártatlanság vélelmét, kerülniük kell a gyűlölködést, a diszkriminációt és az erőszak támogatását. Ezekre a szabályokra azért van szükség, mert akikről információt közölnek, azokat az embereket is megilletik az alapvető szabadságjogok. Az újságírókra előírt szabályok megsértése esetén szankciók (figyelmeztetés, felfüggesztés, elbocsátás) alkalmazhatók. 

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a jogalkotó próbálja ezeket az új helyzeteket kezelni, így az elmúlt pár évben változott mind

• A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (továbbiakban: Smtv.), mind pedig a 
• a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) álláspontja az újságírók helyzetével kapcsolatban. 

Ahogyan Döbrentey Dániel fogalmazott az Smtv.-változásáról: „Ebben szerepel az, hogy köteles moderálni a hozzászólásokat a sajtó a saját az internetes oldalán, és nem csak az internetes oldalán, hanem a hozzá kapcsolódó közösségi média felületén is. Ez azt jelenti, hogy a moderátoroknak minden jogsértő tartalmat el kell rejteniük, vagy el kell tüntetniük. Magyarországon ez a legtöbb, ami elvárható a médiaoldalak moderálásával kapcsolatosan. Ezzel szemben Németországban és Franciaországban sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak ezeknek az oldalaknak moderációjára.”

2023-ban a Btk. is változott az újságírók helyzetével kapcsolatban. A változás lényege, hogy az újságírókat ne lehessen folyamatosan megalapozatlan büntetőeljárásokkal és feljelentésekkel zaklatni.

Korábban gyakran előfordult, hogy újságírók ellen alaptalanul indítottak eljárást, pusztán azért, mert idéztek valakit vagy ismertettek egy hírt, ami – a törvény szigorú értelmezése szerint – akár személyiségi jogsértésnek is minősülhetett volna. Az alkotmánybírósági gyakorlat azonban elismeri, hogy a sajtónak kiemelt felelőssége van a közvélemény tájékoztatásában, és ha az újságírókat folyamatos perek fenyegetnék a munkájuk miatt, az ellehetetlenítené a tevékenységüket. Az új változás jelentős előrelépés, mert nagyobb védelmet biztosít az újságíróknak a megalapozatlan jogi támadásokkal szemben, miközben továbbra is elismeri a sajtó felelősségét a közügyekről való hiteles tájékoztatásban.

Egy kis európai kitekintés:

„A véleményszabadság és a jó hírnév jogai közötti összeütközést feloldó első nagy, mintaadó határozat az 1986-os Lingens-ügyben hozott döntés volt.” Ez a folyamatosan hivatkozott eset alapvetően formálta át a véleménynyilvánítás szabadságának és a közéleti szereplők kritizálhatóságának jogi megítélését.

Peter Michael Lingens, egy osztrák magazin (Profil) újságíró-szerkesztője 1975 októberében két cikket jelentetett meg Bruno Kreiskyről, Ausztria akkori kancellárjáról. Az első cikkben Lingens azzal vádolta Kreiskyt, hogy politikai okokból védi azokat a politikustársait, akik korábban az SS kötelékében szolgáltak, és Kreisky politikai hozzáállását a “leghitványabb opportunizmusnak” nevezte. A második cikkben Lingens kritizálta Kreisky békülékeny hozzáállását a korábbi nácikkal szemben, és azzal érvelt, hogy Ausztria nem nézett szembe náci múltjával, ami miatt fennáll a veszélye annak, hogy az ország egy jövőbeli fasiszta mozgalom kezébe kerülhet. Kreisky magatartását “erkölcstelennek” és “méltatlannak” minősítette. Ezt követően Kreisky magánvádas büntetőeljárást kezdeményezett Lingens ellen rágalmazás miatt. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy Lingens a használt kifejezésekkel rágalmazást követett el, ezért 20 ezer schilling pénzbüntetésre ítélte. A másodfokú bíróság az ítéletet helybenhagyta, de a büntetést 15 ezer schillingre mérsékelte. A bíróság szerint bár a politikusoknak többet kell tűrniük, nekik is joguk van reputációjuk alaptalan támadásokkal szembeni megőrzésére. Mivel Lingens nem tudta bizonyítani állításai valóságát, az elítélése helyénvaló volt.

Lingens az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, arra hivatkozva, hogy az osztrák bíróságok döntése sértette a véleménynyilvánítási szabadságát. Az EJEB négylépcsős teszttel vizsgálta az ügyet:

1. érinti-e a kérelmező jogait az állami beavatkozás, 
2. a korlátozás törvényi alapja, 
3. legitim cél fennállása, 
4.  a korlátozás szükségessége egy demokratikus társadalomban.

Az EJEB mindenekelőtt abból indult ki, hogy a “szükséges” kitétel valamely “nyomós társadalmi szükséglet” létét feltételezi. Az EJEB egyértelműen kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak a pozitív vagy semleges információkra vonatkozik, hanem azokra is, amelyek támadják, megdöbbentik vagy felzaklatják az államot vagy a lakosság bármely részét. A Bíróság két alapvető elvet fogalmazott meg, amelyek azóta is a véleményszabadság európai értelmezésének sarokkövei:

1. Az elfogadható kritika határa politikusok esetében szélesebb kell hogy legyen, mint a magánszemélyek esetében, mivel a politikusok tudatosan teszik ki magukat a közvélemény és a sajtó vizsgálatának.
2. Meg kell különböztetni egymástól a tényeket és az értékítéleteket. A tények bizonyíthatók, míg az értékítéletek valósággal való összehasonlítása eleve bizonyíthatatlan.

Az EJEB megállapította, hogy Lingens kifejezései értékítéletek voltak, melyeket egy politikai vitában, közérdeklődésre számot tartó ügyben használt. Az ilyen kifejezések használata a politikai életben nem szokatlanok, azokat egy politikusnak tűrnie kell. Végül a Bíróság egyhangúlag kimondta, hogy a rágalmazás miatt kiszabott büntetés sértette Lingens véleménynyilvánítási szabadságát.

A Lingens-ügy mérföldkőnek számít, amelyben az EJEB lefektette a véleményszabadság és becsületvédelem egyensúlyának alapelveit.  Az újabb ügyekben is gyakran alkalmazzák és hivatkoznak rá, elveit pedig a mai kor igényeihez folyamatosan igazítják, csiszolják.

A személyiségi jogok és a szólásszabadság közötti egyensúly megteremtése folyamatos kihívás a modern társadalomban, különösen a digitalizáció és a közösségi média térnyerése mellett. A jogalkalmazásnak rugalmasan kell reagálnia az új kommunikációs formákra, miközben biztosítania kell azt, hogy a közéleti szereplők, újságírók és a hétköznapi felhasználók jogai egyaránt védelmet élvezzenek. A bírói gyakorlat és a jogalkotás egyaránt törekszik arra, hogy a közügyek szabad vitatása mellett a személyiségi jogok sérelme ne váljon elfogadottá, és a jogsértések megfelelő szankciókat vonjanak maguk után. Az online tér kihívásai új megoldásokat igényelnek, de a jog alapvető célja változatlan: az emberi méltóság és a közügyek szabad vitatásának egyensúlyának fenntartása.

Felhasznált irodalom:

Ez a cikk az Arsboni 2025. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.