Jogtudósok a lex CEU-ról: a működési feltételek egy része lehetetlen, más része önkényes

2017. június 12-én négy neves magyar alkotmányjogász nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy felülvizsgálja a magyar államszervezet demokratikus működése felett őrködő legmagasabb entitás, a köztársasági elnök munkáját. Lévay Miklós, Sólyom László, Szente Zoltán és Jakab András beadványa az Alkotmánybírósághoz.

Nem talált fogást

Bár a lex CEU-val kapcsolatos, széles körben megfogalmazott alkotmányos aggályokkal az Arsbonin is foglalkoztunk (lásd itt és itt), sőt, ezeket az aggályokat maga a köztársasági elnök is említésre érdemesnek tartotta az aláírást bejelentő közleményében, Áder János államfő végül arra jutott, hogy a törvény nem sérti az Alaptörvény X. cikkében garantált, a kutatáshoz, tanításhoz és tanuláshoz fűződő alapvető jogokat.

A köztársasági elnök és jogi szakértői tehát a rendelkezésre álló idő alatt “nem találtak fogást” a törvényen.[4]

A törvény alkotmányossági vizsgálata azonban nem marad el: az országgyűlési képviselők több mint egynegyede, 62 képviselő ugyanis, élve az Alaptörvényben biztosított jogával,[6] az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte a jogszabály ex tunc hatályú megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróság komoly erőforrásokat állított a kérdés vizsgálatának szolgálatába: a kérdést teljes ülés vizsgálja majd, sőt, a taláros testület kivételes, eseti bizottságot is létrehozott a döntéselőkészítés megalapozására.[7]

Lévay Miklós, Sólyom László, Szente Zoltán és Jakab András jogtudósok amicus curiae beadványukban e munkához kívánnak alkotmányjogi érvekkel hozzájárulni.

Az amicus curiae, azaz a „bíróság barátja” beadványok az angolszász jogi kultúra hagyományai szerinti olyan elemzések, szakvélemények, amelyeket a perben álló feleken kívüli, az ügyben nem közvetlenül, csak a leendő döntéssel teremtett precedens által érintett, vagy a kérdésben szakértelemmel rendelkező harmadik felek elvi állásfoglalásai, amelyek a bíróság megalapozott döntését hivatottak elősegíteni.

A szerzők meggyőzően érvelnek amellett, hogy az Alaptörvény X. cikkében garantált egyetemi autonómia olyan alapjog, amelynek gyakorlását törvényben szabályozhatja ugyan a törvényhozás, a szabályozás – és így a jog korlátozása is – csupán

legitim alkotmányos célok elérése érdekében,

konkrét alkotmányos érdekek védelme céljából, és

a szükségesség-arányosság elvének megfelelően történhet.

Ellenkező esetben az oktatás és tanulás szabadságának alapjoga kiüresíthetővé válna: elegendő lenne valamilyen nehezen, vagy egyáltalán nem teljesíthető működési feltételt előírni, és a jog gyakorlása máris lehetetlen.

A kiüresítés lehetősége messze nem elméleti: a föderatív államban székhellyel rendelkező egyetemek esetében a lex CEU a „központi kormányzattal létrejött előzetes megállapodást” is az intézmény továbbműködésének feltételéül szabja. Arra tekintettel, hogy az Egyesült Államok alkotmányának X. kiegészítése értelmében ilyen megállapodás megkötésére az amerikai központi kormányzatnak nincsen hatásköre, a lex CEU e feltétele a nemo potest ad impossible obligari, azaz a lehetetlen kötelezettség előírásának alapelvi tilalmába ütközik.

A lehetetlen feltételen túl a szerzők a rendszerbe épített kettős önkényesség jelenségére is rávilágítanak. A CEU továbbműködésének feltétele a Kormány által kötött nemzetközi szerződés, amelynek kötelező erejét – az alapjogkorlátozás által megkövetelt törvényi szabályozásra tekintettel – az Országgyűlés ismerheti el.

Összeáll tehát a toxikus koktél: egymás után két közhatalmi szerv rendes jogorvoslattal nem támadható politikai döntése szükséges ahhoz, hogy az alapjog lehető legteljesebb korlátozása, az egyetem működési engedélyének visszavonása elkerülhető legyen.

Az alaphelyzet tehát a működési jog teljes elvonása, amelynek alkotmányos legitimációját a törvény indokolása olyan absztrakt fogalmakkal tudja le, mint „külpolitikai célkitűzések” vagy „nemzetbiztonsági szempontok”. E meghatározások olyan tágak és semmitmondóak, hogy a jogelvonás nem csak hogy elbukik a szükségesség-arányosság tesztjén – már annak elvégzésére is alkalmatlan.

A lex CEU valóságos állatorvosi lóként az egyedi jogalkotás tüneteitől is prüszköl: a törvényjavaslat országgyűlési vitájában és a javalatot kísérő politikai diskurzusban is szinte kizárólag a CEU-t emlegették a honatyák, mint szabályozásra okot adó intézményt. Amellett, hogy a szabályozás formálisan több intézményt is érint, hatásában egyértelműen a CEU működésére fejti ki leghúsbavágóbb hatását. Az ilyen szabályozás a jogállamiság súlyos sérelmét jelenti: a jelenleg hatósági döntésen, azaz a törvényhozótól elkülönülő végrehajtó hatalom jogorvoslattal korrigálható egyedi határozatán alapuló működés-engedélyezéssel szemben az egyedi ügy normatív aktusban való szabályozása mind a mérlegelés, mind a felülvizsgálat lehetőségét jelentősen korlátozza, emellett a hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i alapkövetelményének is ellentmond.

A lex CEU diszkriminatív jellegének kérdését is felvetik a szerzők, a törvény előírásait ugyanis nem kell alkalmazni az Európai Gazdasági Térség tagállamában székhellyel rendelkező magyarországi felsőoktatási intézménnyel szemben.

Érdekesség, hogy a Momentum lex CEU elleni egyik népszavazási kezdeményezését,

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország területén bejelentés alapján működhessenek az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) valamely tagállamában államilag elismert, nyilvántartásba vett felsőoktatási intézmények?”

a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) részben éppen az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) tilalmára hivatkozással utasította el, mondván, az OECD országaiban honos magyarországi intézményekben „nagymértékben kedvezőbb feltételekkel lenne folytatható képzési tevékenység”, mint a régión kívüli államokban székhellyel rendelkező magyar egyetemeken.[8] A fentiek fényében két út látszik: vagy a lex CEU diszkriminatív, mert csak az EGT-n kívüli székhelyű egyetemekre vonatkozik, vagy – az egyetemek székhelyének területi elhelyezkedésén alapuló megkülönböztetés legitimnek való elfogadása esetén – az NVB fenti kérdést elutasító határozatának felülvizsgálatára hatáskörrel rendelkező Kúriának kell kimondania a Momentum kérdésének hitelesítését megtagadó határozat alkotmányelleneségét.

Akármit is hoz a jövő, a lex CEU alkotmányjogi sorsa még bizonyosan tartogat meglepetéseket.

Bár megkockáztatom, e meglepetések puszta léte – a 25/2015. (VII. 21.) AB határozatban megerősített, a tartós jogviszonyok esetében érvényesülő bizalomvédelem, azaz egy jogszabály változatlan fennmaradásához (hatályban maradásához) fűzött meglapozott, a jog által védett várakozás doktrínája alapján  – szintén alkotmányellenes.

A teljes amicus curiae beadvány itt olvasható.[9]

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Jegyzetek

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.