–* E cikk szerzői számos személyes és szakmai tapasztalattal rendelkeznek a fogyatékkal élő emberek problémáiról; mindketten summa cum laude minősítéssel szereztek jogi diplomát. Egyikük látássérült (fényt és árnyékot lát csupán), a személyes történetek tőle származnak. Cikkünkben néhány személyes élmény közreadásával próbáljuk közelebb hozni az Olvasóhoz a látássérült joghallgatók mindennapjait a felsőoktatásban. Hosszabb távú célunk pedig egy országos körkép kialakítása a jogi felsőoktatásban tanuló fogyatékkal élő hallgatók helyzetéről valamennyi hazai jogi kar, illetve az érintett hallgatók bevonásával.. Amikor az első hét közepén először ment egyedül az egyetemre, és belépve az épületbe a „biztonság kedvéért” megkérdezte a portást, hogy valóban az egyetemre érkezett-e, ezt a nem éppen megnyugtató választ kapta:

–    Nem, a rendőrségre…

Aztán amikor már valóban az egyetemen volt, az önműködő bejárati ajtó rögtön az első napok egyikén egy kiadós pofonnal tanította tiszteletre. Így kezdődött „pályafutása” a jogi karon. És hogy hogyan végződött?

– Hát én most mit csináljak magával? – kérdezte a vizsgáztató, amikor utolsó vizsgái egyikén a terembe léptett. – Esetleg húznék egy tételt Tanár Úr – érkezett a válasz. – Ugye, nem kell magának felolvasnom a kérdést? – Legyen szíves, kérem. – Rendben, a következő tételeket húzta: … Itt van néhány üres lap, ha szüksége van rá a felkészüléshez. – Köszönöm, nem lesz rá szükségem. – válaszolta, de ekkor már alig bírta visszafojtani a nevetését.

Eközben az egyetem öt éve alatt történt sok minden: a szóbeli beszámolók és vizsgák hosszú sora (köztük néhány írásbeli is); megannyi beszkennelt és végighallgatott oldal; számtalan ember, akik megfelelő pillanatokban segítettek; és megszámlálhatatlanul sok kaland, melyekből néhányat itt megosztunk. Jelen megalapozó cikkünkben személyes történetekre koncentrálunk, de távlati célunk a jogi szabályozás átfogó vizsgálata, a valóság és a jogi háttér összehasonlítása, elsősorban a jogi karok vonatkozásában. Vizsgázás

– Igen, vizsgázni jöttem, Tanár Úr. Meg is beszéltem a tanszéken egy hölggyel, hogy jöjjek ide az írásbeli termébe és majd itt valaki levizsgáztat szóban. – Én erről nem tudtam. Utána másik vizsgán kell felügyelnem, szóval nem tud jönni. Nézzük csak… Legyen az, hogy azután a vizsga után van egy 10-15 perces szünetem, jöjjön oda kérem a tanszékre és levizsgáztatom.

Minden vizsga egy külön szervezés volt az egyetemen, legalábbis az írásbelik. A leggyakrabban ezeket a vak hallgatók szóban teljesítik, ez persze külön egyeztetést igényel az adott tanszékkel, oktatóval. Bár kétségtelen, hogy ez sok utánajárást igényelt, nagyon sokat lehetett belőle emberileg tanulni. Néhányszor előfordul az írásbeli számonkérés is, ilyenkor a jellemző megoldás az, hogy a delikvens pendrive-on megkapja a feladatokat a vizsga kezdetén, majd a végén a válaszait tartalmazó pendrive-ot visszaadja az illetékeseknek. Kétszer megtörtént az is, hogy az írásban megkezdett vizsga közben a laptop lefagyott, a megválaszolt feladatok eltűntek. Ezekben az esetekben végül szintén szóban került sor a vizsgára. A tananyag beszerzése

Éppen egy újabbat akart kortyolni gőzölgő teájából, amikor meghallotta háta mögött a bot kopogását. – Ide. – Szólt oda az újonnan érkezőnek, aki lassan letelepedett az asztalhoz. – Hoztad a pendrive-ot? – Kérdezte társától, miután az helyet foglalt. – Tessék, itt van. Mindent tegyél rá kérlek a harmadév anyagából.

És valóban, csak eddig tartottak ezek a „partizán találkozók”. Miután a tankönyvekhez elektronikus formában a kiadókon, szerzőkön keresztül csak igen ritkán lehet hozzájutni, megosztottuk egymással, amit szüleink, hozzátartozóink rendkívüli munkával beszkenneltek. A kiadók – attól tartva, hogy a kikerülő elektronikus példányok aztán széles körben elterjednek a hallgatók között – nem bocsátják rendelkezésre a tankönyvek digitális változatát, így marad a saját megoldások keresése. Ennek a nehézségnek három feloldása lehetséges. Egyrészt valaki felolvashatja a könyvet hanganyagként, ennél azonban sokkal korszerűbb és hatékonyabb a szkenneléses módszer. Másrészt az ember a szabadon hozzáférhető jegyzetekből tallózhat, ami sokszor kiváltotja a csak sok munkával olvashatóvá tehető tankönyveket. Harmadrészt azt a külföldön megfelelően működő modellt ajánljuk az illetékesek figyelmébe, mely szerint a felsőoktatásba bekerülő speciális szükségletű hallgató megkap valamennyi tananyagot elektronikusan, azonban alá kell írnia egy olyan nyilatkozatot, hogy tartózkodik az érintettek szerzői jogainak megsértésétől. Amennyiben ezt mégis megteszi, értelemszerűen felelősségre vonható. Segédeszközök nyújtása

Az oktató töretlen lelkesedéssel magyarázott fáradt hallgatóságának, valahogy nagyon lassan pergett az a szeptemberi csütörtök délután. – 17 óra 23 perc. – szólalt meg egy gépies hang váratlanul. Összerezzent. A fülhallgatója egy pillanatra kihúzódott, éppen akkor, amikor az idő múlását ellenőrizte laptopján. A tanár egy nem túl jóindulatú krákogással nyugtázta az esetet. – Na, most már hogy azt is tudja, mennyi az idő, igazán megtarthatná a következő órán a referátumot. Ami azt illeti, elég sajátos módját választotta az önként jelentkezésnek. Az már más kérdés, amit akkor még nem tudott, hogy sokat köszönhetett annak a referátumnak.

A látássérült hallgatók főszabályként három módszerrel dolgoznak a felsőoktatásban:

1. Az egyik lehetőség az órák hangrögzítése és későbbi visszahallgatása.Vannak, akik erre a módszerre esküsznek, azonban ez a megoldás igen nehézkes: újra vissza kell hallgatni a teljes anyagot, lassú a keresés az elmondottak között.
2. A másik módszer a Braille írás, mely azonban zajos, nem elég gyors és nagy helyet foglal (egy normál betűvel írt A4-es oldal 3-4 lapra gépelhető csak le Braille írással).
3. Ezért a nagy többség a képernyőolvasó programot használja. Ennek lényege, hogy a gépi hang mindent felolvas, ami a képernyőn megjelenik. A szöveg felolvasásánál lehet lépkedni betűnként, szavanként, soronként, bekezdésenként is. A legnépszerűbb ilyen program a Jaws, az internetet is hozzáférhetővé teszi, így ma már ez sem jelent akadályt a vak hallgatók számára. E találmánnyal összehasonlíthatatlanul könnyebbé vált a tanulás, a munka, a kommunikáció, az információszerzés valamennyi formája. Az érdeklődők e program demó változatát ingyenesen letölthetik a www.infoalap.hu honlapról.

A segédeszközöket általában nem az egyetem biztosítja, többnyire a hallgatók maguk rendelkeznek ilyennel. Ezek beszerzése igen költséges (a Jaws teljes változata pl. többszázezer forint), ezért a túlnyomó többség a viszonylag elérhető pályázati forrásokból szerzi be segédeszközeit. A mai vak hallgató általában úgy dolgozik az egyetemen, hogy egyik fülén a fülhallgatóval követi a jegyzeteit, anyagait, a másikkal pedig az órára koncentrál. Személyes segítségnyújtás

Amikor egyik csoporttársamnak, barátomnak megemlítettem, hogy havonta 15.000 Ft-ot kaphatna azon a címen, hogy személyi segítőként elkísér egyik óráról a másikra, tanszékről tanszékre, összenevettünk: – Ugye csak viccelsz? – Csak ennyi volt a válasz.

A legtöbb egyetemen az a hallgató, aki személyi segítői feladatot vállal, valamilyen többletjuttatást kaphat ezért az intézménytől. A valóságban az ilyen hallgatók vagy barátok, akik egyébként is megadnák ezt a segítséget, vagy olyanok, akik elhivatottságból, vagy kis kereset kiegészítésként vesznek részt ilyen munkában. Az első esetben a pénzügyi ösztönző felesleges, a második esetben káros az egész közösségre nézve. Azzal a következménnyel jár, hogy a többiek (értsd: csoporttársak, évfolyamtársak), úgy érzik, társuk „megkapja a pénzét” a segítségért, tehát „csinálja ő”. Így a természetes együttműködési folyamat megakad. A személyes segítségnyújtás problémájának feloldását valószínűleg nem a jogban, hanem egészen másutt kell keresnünk: az emberségben mindkét oldalról. Az ép hallgatók, munkatársak esetében ez azt jelenti, hogy amikor azt látják, hogy a látássérült hallgató ésszerűen megadható segítségre szorul (pl. nem találja az utat, elakad egy ponton az anyaggal), igyekeznek megadni ezt a segítséget, illetve reálisan elvárható mértékben alkalmazkodnak a speciális igényekhez. Ez egyébként a közhiedelemmel ellentétben igen gyakran problémamentesen működik.

A tanár becsukta irodája ajtaját és leült. – Miben segíthetek Kollega Úr? – Köszönöm az idejét, összeírtam a kérdéseimet, azokat a kifejezéseket, amiknek az írásmódjában bizonytalan vagyok. Odaadom a laptopomat, nézze végig kérem a listát, úgy lesz a legegyszerűbb. Mintegy húsz perccel később a hallgató elégedetten távozott, minden kérdésére választ kapott.

A vak hallgató részéről az emberség azt jelenti, hogy jelzi, ha segítségre szorul, de nem támaszt irreális elvárásokat környezetével szemben: tisztában van oktatói, társai kevés idejével, kapacitásával. Végül maga is megad minden racionális segítséget azoknak, akikre számít (pl. egyetemen megosztja a jegyzeteit másokkal).  De persze előfordul olyan is, hogy maga a vak gólya nem jelent meg a megbeszélt helyen és időpontban, így az őt körbevezetni szándékozók hiába vártak, a segítségnyújtás az együttműködés hiánya miatt vált lehetetlenné. Közlekedés

– Anya, mi az ott a bácsi kezében? – kérdezte a kisfiú édesanyjától az egyetem előtt. – Fehérbot, a bácsi nem lát. – Azt hittem, szamuráj kard! – Csodálkozott a gyermek. Valószínűleg ez volt az első fehérbot, amelyik részesült abban a megtiszteltetésben, hogy szamuráj kardnak nézték.

A korábban megkezdett gondolatmenetet folytatva a közlekedésben is a személyes együttműködés a legfontosabb. Egy jól működő modellben számos nehézség is megelőzhető: pl. jelen cikk egyik szerzője gólyaként az építkezési területté vált egyetemre két hónapig csoporttársai segítségével jutott be.

A vonal másik végén csoporttársa jelentkezett, akit előző nap megkértem arra, hogy a közeli villamosmegállótól menjenek együtt az egyetemre. S másnap már automatikusan megkérdezte: – Szeretnéd, hogy ma is megvárjalak ugyanott?

Az ilyesmit nem lehet jogilag előírni… Az épületek akadálymentesítését viszont igen. A legjobb eszközök a vezetősávok, ezek valóban jól orientálják a látássérülteket mozgásuk során. A Braille kiírások az ajtók mellett viszont kevéssé hatékonyak, mert egy több emeletes épületben nyilván nincs lehetőség valamennyi kiírás átböngészésére. Legfeljebb akkor lehet szerepük, ha két-három ajtó közül nem tudja eldönteni az érintett, melyiken is kell benyitnia. A liftek esetén azonban rendkívül hasznosak a Braille kiírások. Konklúzió és felhívás Cikkünkben egy hosszabb projekt első elemeként néhány, egyetemi évek alatt szerzett élményünket kívántuk megosztani. Ezek egyik fő tanulsága, hogy a látássérültek felsőoktatásba történő integrációja nem elsősorban jogi kérdés. Természetesen vannak jogi vonatkozásai e területnek, de a gyakorlatban a technikai háttéren és az egyes helyzeteket alakító embereken múlik, milyen irányba haladunk. Az elmúlt tíz-tizenöt évben rendkívül sokat léptünk előre, a diktafonok és Braille gépek világát a képernyő olvasó program és az okos telefon váltotta fel, ezzel olyan kapuk nyíltak meg a látássérült emberek számára (is), amelyekről korábban nem is álmodhattak. Az emberi tényező szerepe azonban mégsem csökkent, a jogi szabályozás jól, vagy rosszul kialakított keretei mögött a valóságot továbbra is ez határozza meg. Jelen sorok szerzőit a fogyatékosságukhoz kötődő nehéz helyzetekből sohasem a jogi szabályozás segítette ki, hanem azoknak az embereknek tartoznak köszönettel, akik a gyakorlatot alakítják.

Váratlan zuhanással landolt a mintegy fél méter mély gödörben. Nem volt éppen kellemes a földet érés, de érezte, nem esett különösebb baja. Lassan feltápászkodott, leporolta magát és folytatta útját. Alig fél óra múlva az Országgyűlés egyik Alelnökével ült szemben.

Mit mondhatunk még ezek után? Csak előre! Ezúton is szeretnénk kérni a fogyatékossággal élő hallgatókat, hogy osszák meg jogi felsőoktatással kapcsolatos élményeiket oktatási intézményeikkel. A felsőoktatási intézményekhez pedig azzal a kéréssel fordulunk, hogy támogassák munkánkat vonatkozó belső szabályaik, valamint tapasztalataik rendelkezésre bocsátásával. Célunk az, hogy minél teljesebb és reálisabb képet kapjunk a fogyatékkal élő hallgatók helyzetéről a jogi felsőoktatásban és az egyes intézmények előre mutató megoldásait elérhetővé tegyük más egyetemek illetékesei számára is.

*** A képek forrása: http://www.flickr.com/…/photolist-4wR3BC-5JkZA8-7RvvZh…

http://www.flickr.com/…/photolist-bS51n4-SAPHz-9riJ1o…

http://www.flickr.com/…/photolist-3x8E8-b5BP2i-4jL2mA…