Látogatás az Alkotmánybíróságon

2019. február 27-én az Arsboni szervezésében a ’Gyakornoki program’ résztvevőiként egy órás látogatást tehettünk az Alkotmánybíróságon.

A program elején Orbán Endre (az Arsboni korábbi gyakornoka, jelenleg az Alkotmánybíróság munkatársa) körbevezetett minket az intézményben és általános információkat osztott meg magáról az Alkotmánybíróság történetéről és szervezetéről.

Ezt követően az ülésteremben Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke fogadott minket és részletes tájékoztatást kaphattunk tőle az Alkotmánybíróság feladatairól, valamint funkciójáról. Többek között szó esett az előzetes normakontroll és az utólagos normakontroll közötti különbségről, az egyedi normakontrollról és az alkotmányjogi panasz sajátosságairól.

A szakmai előadás után a tanácsteremben lehetőségünk nyílt Sulyok Tamás elnök úrral egy közös fénykép erejéig az alkotmánybírák ülőhelyein helyet foglalnunk. A látogatás további részében betekintést nyerhettünk az Alkotmánybíróság tárgyalótermébe, ahol az alkotmánybíróság tagjai ismertetik egymással álláspontjukat az adott kérdésben és azt követően közös véleményt formálnak. A tárgyalóban Sulyok Tamás elnök úrhoz az Alkotmánybírósággal kapcsolatos kérdéseket intézhettünk, melyekre az elnök úr kimerítő szakmai válaszokkal reflektált.

A program záróakkordja az ebéd volt, melyet az Alkotmánybíróság menzáján fogyaszthattunk el. A látogatás remek lehetőséget biztosított arra, hogy az, aki az alkotmányjog iránt elhivatott közelebb kerülhessen a témához, illetve felkelthette az érdeklődést azokban, akik még nem kifejezetten rendelkeznek kutatási területtel.

Farkas Szabolcs László

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.

MEGOSZTÁS