“Leave your title at the door” – Interjú Kricskovics-Béli Boglárkával és Tóásó Bálinttal, a KPMG Legal vezetőivel

Rövidtávon Magyarország vezető ügyvédi irodája szeretne lenni a KPMG Legal, ahol fiatal kollégákkal, a modern és a tradicionális jogi gondolkodás ötvözetével és folyamatos növekedéssel építenek egy meritokráciát, és tervezik a jövőt. Dr. Tóásó Bálint partnerrel és dr. Kricskovics-Béli Boglárka managing associate-el beszélgettünk arról, hogy milyen az az iroda, ahol nem az életkor vagy a cím számít, hanem a teljesítmény és a gondolkodásmód. Interjú.

Bálint: Örültem ennek a lehetőségnek, mert fontosnak tartom a hivatásunkkal és annak jövőjével kapcsolatos beszélgetéseket. Manapság sok szerintem a félreértés, a felesleges zaj körülöttünk. Kifejtem, mire is gondolok. Míg 500 évvel ezelőtt egy nagyon tehetséges, szorgalmas ember alkothatott kiemelkedőt több témában is, ma már nem igazán ez a helyzet. Néhány korszakos zsenitől eltekintve egy ember bőven elég, ha egy szakmában, hivatásban jeleskedik. Manapság már egy szakma ismeretanyaga is olyan nagy, ráadásul olyan gyors tempóban bővül, változik, hogy még annak is csak bizonyos szelvényeit tudjuk mélységében átlátni. Ezért sem tartom helyesnek azt a trendet, hogy azt üzenjük a fiataloknak, hogy lehetsz kiemelkedő alakja egy nemzetközi ügyvédi irodának, közben világhírű csellóművész, profi jégkorongos és országos fánkevő bajnok is, és mindezt persze egyszerre. Természetesen túlzok, de a jelenséget nehéz lenne vitatni.

A mi üzenetünk ezzel szemben a következő. Ahhoz, hogy az ügyvédi munkában kiemelkedőt tudjunk nyújtani, nagyon keményen kell dolgoznunk és az sok áldozattal is jár: a nap 24 órából áll, ebből 10-12 (sokszor még több) óra – hosszú éveken keresztül – kemény munkával telik. Ez egy óriási teher és lemondás. A példámnál maradva, ismerek kiemelkedő csellóművészt, az a helyzet, hogy ő szintén 8-10 órát gyakorol, tanul, koncertezik nap, mint nap. A kettő egyszerűen kizárja egymást. A jog ugyanakkor önmagában is érdekes, bizonyos bonyolult munkák, problémák az intellektuális kihívás csúcsát jelentik. Én szeretem a jogot, máshogy ennyi időt nem lehet ezzel eltölteni szerintem.

Ha jól értem, ezt általában a nemzetközi ügyvédi irodai munkáról mondod. És mennyiben más egy Big Four mellett működő nemzetközi irodában dolgozni, mint egy klasszikus nemzetközi ügyvédi irodánál?

Bálint: Szerintem alapjaiban tér el a kettő. A munkák, az ügyfelek, bár nagyon hasonlóak, a szemléletünk teljesen más. A jog üzleti életben betöltött szerepét kell tisztán látnunk és értenünk. A jog és a jogi szolgáltatások nagyon összetetté váltak a XXI. században: bonyolultabbak lettek az életviszonyaink, a technológia térhódítása és a jogalkotás ütemének felgyorsulása következtében is. A világ komplex lett. Ennek a komplexitásnak a lebontásához, megértéséhez kell egy szakértői közeg. Ez nálunk adott. Magyarországon 1400 dolgozója van a KPMG-nek, míg világszinten több mint 200.000 kollégánk van 150 országban. Nem is beszélve a KPMG által kínált technológiai megoldásokról. Számunkra ez azt jelenti, hogy mi visszatérhetünk a szakmánk gyökereihez és elmélyülhetünk a bonyolult jogi problémákban. Úgy hiszem, hogy ezek a multidiszciplináris tudást, szakértelmet kínáló tudáscentrumok lesznek hosszú távon meghatározóak a tanácsadási szolgáltatási területen. Az ügyfélnek nem jogi vagy számviteli problémája van, hanem egyszerűen problémája. Sokszor az ügyfél nem is tudja, hogy most az jogi, számviteli vagy adó vagy esetleg más. Ő odaadja nekünk, mi meg együtt megcsináljuk házon belül, én ebben hiszek.

Kik az ügyfeleitek?

Bogi: Dolgozunk befektetési alapoknak, munkaerőpiaci cégeknek, nemzetközi vállalatoknak, bankoknak. Fontos kiemelni, hogy vannak magánszemélyek is az ügyfeleink között és emellett több NGO-t is támogatunk. Ez utóbbi pro bono alapú segítségnyújtás, ami különösen fontos a KPMG és a munkatársak számára is. Vannak pályázataink, amelyekre jelentkezhetnek szervezetek, majd a nyertesek napi működéséhez járul hozzá a KPMG a munkájával.

Fontos mérföldkőhöz érkeztetek az idén. Idén vagytok 5 évesek. De beszéljünk inkább arról, hogy hol szeretnétek tartani öt év múlva?

Bogi: Örülünk a múltnak, de mi inkább a jövőbe tekintünk. A jövőorientáltság jellemző a KPMG egészére is. Ez a szemlélet egyébként a szolgáltatásainkat is áthatja, folyamatosan azon gondolkozunk, hogy hogyan fognak változni ügyfeleink igényei, hogyan tudjuk a munkájukat megkönnyíteni az előttük álló kihívások leküzdésében, olyan kérdéseket megválaszolni, amiket még fel sem tettek. A következő öt év meghatározó lesz számunkra, mert ebben az időszakban fog véglegesedni az iroda karaktere, mérete és működési modellje. A következő öt év sem fog másról szólni azonban, a KPMG kultúrájához híven, mint a kemény munkáról és az állandó tanulásról. Folyamatosan képezzük magunkat, valamint egyidejűleg rendszerezzük és hasznosítjuk a korábbi tapasztalatainkat.

Ezek szerint még bővül a csapat is. Kit vártok magatok közé?

Bogi: Igen. Már az első interjún is el szoktuk mondani, hogy komolyan gondoljuk a közös munkát az első perctől kezdve. Ehhez persze a fiatalok részéről kell egy határozottság, rátermettség, de semmi extrát nem várunk el. A hozzáállás viszont mindennél fontosabb. Nálunk lehet ötvözni a „belső” (jogtanácsosi) jogászkodás és az ügyvédkedés előnyeit. A fő tevékenységünk természetesen az ügyfeleink ügyvédként történő kiszolgálása, de naponta kapunk kérdéseket kollégáinktól a könyvvizsgálatról, üzleti tanácsadásról, adótanácsadásról. Ezeken keresztül megtapasztalhatjuk azt is, milyen is egy céges jogász élete.

Bálint: Fontos még a logika és a gondolkodásmód is. HR szempontból a legfőbb célunk, hogy a mostani csapatot megtartsuk és fejlesszük, és ehhez illesszük az új kollégákat. Az irodának kialakult egy nagyon erős magja, komoly összetartással. Tudjuk egymásról, hogy minden körülmény között számíthatunk a másikra. Ez egy olyan érték, amely sok mindenen átsegít bennünket. Emellett szeretném azt látni, hogy a most szakvizsgázó kollégáinkból szenior ügyvédek lesznek, majd lépnek egyre feljebb és feljebb az általuk választott úton.

Mennyire állnak készen a frissen végzett jogászok, hogy a KPMG Legal teljes értékű tagjai legyenek?

Bogi: Akik hozzánk jönnek, teljesen. Egyrészt kezdettől fogva teljes értékű csapattagoknak tekintjük őket, másrészt természetesen senki sem érkezik készen. Viszont nem is az számít, hogy ki mondta az adott véleményt, hanem hogy mennyire logikus, helytálló az. A leave your title at the door azt jelenti számunkra, hogy amikor összejövünk egy szakmai vitára, ott mindenki véleményét és álláspontját egyenlőként kezeljük és annak értékét nem a közlő személye adja, hanem az álláspont tartalma, helyessége. Mi úgy látjuk, hogy ezt nagyon élvezik a fiatalabb kollégák és bátran vitatkoznak is.

És egyébként is tudjuk, hogy mi, akik már évek óta szeniorként itt vagyunk, sem vagyunk a saját fejlődésünk végén. Ezt fontos, hogy mindenki megértse, aki köztünk dolgozik. Tiszteljük a szakmánkat, a kollégáinkat, a jogot, az ügyfelet, egymás szakértelmét és ambícióját. Tudjuk, hogy van még mit tanulni, hiszen folytonos változásban van az üzleti és szabályozói környezet is körülöttünk.

A jogot szeretitek vagy az üzletet?

Bálint: A kézzel fogható eredményt szeretjük, azt nem kell magyarázni az ügyfélnek. A jogban mi eszközt látunk és nem célt. Nem kötünk szerződést pusztán a tárgyalások izgalmáért, öröméért. Mindig van egy üzleti cél, amit a jog és a jogi tanácsadó szolgál. Szerintem az lehet igazán jó ügyvéd, aki megérti, hogy a jogi tanácsnak hol van a helye, szerepe az ügyfelek életében, az üzletben.

Miben méritek a sikereteket?

Bogi: Ahol az ügyfeleink kiemelten elégedettek szoktak lenni, azok jellemzően olyan vitás ügyek, ahol hosszú évek óta egy beragadt állapot van, és nekünk sikerül az ügyet kimozdítani ebből és megoldást találni. Ezekben a helyzetekben különösen látszik, hogy évekkel később is boldogan tér vissza hozzánk az ügyfél, mert egy, akár a magánéletét is befolyásoló kedvezőtlen helyzetből a mi közreműködésünkkel tudott tovább lépni. És ezt nem felejtik el.

Bálint: Szoktam látni, amikor, egy összetett ügyön dolgozunk, és tényleg belemegyünk a részletekbe, hogy a munkatársaink szeme csillog. Épp a napokban történt, hogy egy nagyobb csapatból, akik tagjai már hónapok óta dolgoznak egy izgalmas és bonyolult ügyön, az egyik kollégát meg kellett kérnem, hogy segítsen be egy másik csapatnak. Természetesen vállalta, de megígértette, hogy nem vesszük le a szuper ügyről, ha kell, inkább extrát teljesít, de szeretne benne maradni abban is. Egyszerűen érdekli, hogy mi lesz a folytatás. Nekem ez nagyon tetszett!

Üzletileg pedig abban hiszünk, hogy a változékony üzleti környezetben akkor tudjuk jól szolgálni az ügyfeleket, ha értjük a valódi problémáikat, és tudjuk, hogyan kell az azokra adott válaszainkat, megoldási javaslatainkat az ügyfeleknek érthetően, egyszerűen átadni. Több olyan CEO ügyfelem van, akivel olyan régen dolgozunk együtt, hogy felhív, elemzi a helyzetet, elmondja, hogy én mit fogok mondani, önmagával vitába száll, érvel és megtalálja a megoldást. Én csak hallgatok és megköszönöm, hogy felhívott. Nekem ez a siker, ha a szolgáltatásunk nem szigetszerű, csak egy ügyhöz kapcsolódó, hanem beépül az ügyfél gondolkodásába.

A pandémia mindenkit kizökkentett a normális kerékvágásból. Hogyan hatott az ügyfélkapcsolat szempontjából?

Bogi: Azt tanultuk, hogy ilyen helyzetben vagy első vagy, vagy mindegy, hogy hányadik. Ezért is gondoltuk, hogy az elsők között kell lennünk, ha valódi értéket akarunk teremteni az ügyfeleinknek. 2020 márciusban egy éjszaka alatt eldöntöttük, hogy az elsők között fogjuk feldolgozni, ami éjjelente kijön a Magyar Közlönyben. Megbeszéltük, hogy ki van fenn hajnali kettőig, és ki veszi át tőle hajnalban a feladatot, annak érdekében, hogy reggel hétkor már frissen menjen ki az ügyfeleknek az adott szakmai értelmezés, magyarázat. Azt gondoltuk, hogy ebben a helyzetben, amikor másoknak egy nap alatt ingott meg az egzisztenciája vagy tűnt el az üzlete, és mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy velünk ez nem történt meg, kötelesek vagyunk rendelkezésre állni és jelen lenni ingyenes anyagainkkal és támogatásunkkal is. Létrehoztuk tanácsadó kollégáinkkal a KPMG COVID HUB-ot, ahová ingyenesen regisztrálhattak az ügyfeleink brainstorming-ra, webináriumokra, találkozókra és kapták a napi anyagokat. Rengeteg kérdést kaptunk, és annak ellenére, hogy tele volt bizonytalansággal a múlt tavasza-nyara is, nagyon sok új ügyfelünk lett, akik éppen a nehéz időszakban általunk nyújtott támogatás miatt választottak minket.

A koronavírus elindított egy komoly digitalizációs, innovációs hullámot. Ti hogyan álltok ezekhez a kérdésekhez?

Bogi: Mi már előtte is rendelkeztünk a megfelelő eszközökkel, így az átállás zökkenőmentes volt. Ügyfélkommunikációinkban azt érzékeltük, hogy érdekes módon a fizikai távolság ellenére a személyes jelleg iránti igény felerősödött. Személyesen elérhetőnek lenni az ügyfélnek, abban a bizonyos témában akkor, amikor neki leginkább szüksége van az információra, a jogi tanácsra. Emellett automatizált megoldásokat is fejlesztettünk.

Bálint: A jogi technológiáról gyakran szoktunk beszélni, az Arsbonival közösen is. Ez szerintem még egy olyan terület Magyarországon, amely berobbanás előtt áll. Az egyik legnagyobb, folyamatban lévő ügyünkben például masszívan használunk egy legaltech szoftvert az ügyféllel való kapcsolattartásra, a dokumentumok tartalmának minél hatékonyabb és pontosabb feldolgozására. A következő években a KPMG-vel a háttérben egyre több lehetőségünk lesz, hogy jogi technológiát vigyünk az ügyfeleinknek, megkönnyítve ezzel az életüket. Egyfajta jó ötvözete szeretnénk lenni a modern technológiát alkalmazó és a tradicionális jogi gondolkodást is elmélyülten művelő jogi tanácsadóknak.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.