Légy a jövő jogásza – tudd meg mi kell hozzá!

A Wolters Kluwer által készített A jövő jogásza felmérés szerint a jogi szektor átalakulása most már nem kérdés, hanem egy ténymegállapítás. A jog globális átalakuláson fog keresztülmenni, ez már bizonyos, ennek az átalakulásnak a motorja pedig a technológia lesz és az az által kínált egyre szélesebb perspektívákat nyitó lehetőségek.

A Jövő jogásza 2019. kutatás 700 európai és egyesült államokbeli ügyvédi irodánál, vállalati jogi osztályokon és üzleti szolgáltatásokat nyújtó cégeknél dolgozó jogász megkérdezésével készült. Olyan témák érintésével, mint az eszközök és technológia, az ügyfelek szükségletei és elvárásai, valamint a szervezeti felépítés és a tehetségek vonzása.

A kutatás továbbá tendenciákkal, technológiákkal és változásokkal kapcsolatos megállapításai a jogi ágazat kiemelkedő európai és amerikai szereplőinek meglátásait is tartalmazza.

A kutatásról

A Wolters Kluwer három fő területet/kérdéskört jelölt ki a megkérdezett jogászoknak:

  • hogyan ítélik meg jelenlegi helyzetüket,
  • mik a prioritásaik a jövőben,
  • illetve mire van szükségük a jövőre való felkészüléshez az eszközök, a technológia, az ügyfelek igényei, illetve a szervezet és tehetség területén.

A kutatás alapján megállapítható, hogy a technológiai újítások kapcsán vannak ún. élenjárók, akik hasznosítják az innovációkat a mindennapi munkájuk során, vannak az átalakuló szervezetek, akik korlátozottan vagy egyáltalán nem élnek a technológia nyújtotta lehetőségekkel, holott tervben van számukra is, illetve a lemaradók.

A kutatás kíváncsi volt arra, vajon mit gondolnak a gyakorlatban is tevékenykedő jogászok, szervezetük mennyire van felkészülve az elkövetkező évekbeli változásokhoz való alkalmazkodásra.

Ehhez elsősorban megkérték őket, hogy nevesítsék azokat a tényezőket, melyek a legnagyobb hatást gyakorolják majd ezekre a változásokra. A válaszadók szerint a nagy mennyiségű és sokszorosan összetett információk feldolgozása (72%), a nagyobb hatékonyság és produktivitás előtérbe kerülése (71%), a legnagyobb értéket kínáló jogi technológiák megtalálása (69%), az ügyfelek és a vezetők változó elvárásainak teljesítése (68%) és a pénzügyi kérdések, köztük a fokozódó árverseny, alternatív díjkonstrukciók és költségmegszorítások (68%) azok a tendenciák, melyek a legnagyobb hatást fogják gyakorolni vállalataikra.
Ugyanakkor a felkészültségi kérdések kapcsán nagy hiányosságokra derült fény. Sok vállalat egyáltalán nem áll készen ezekre a változásokra, kevesebb, mint egyharmaduk állította csupán, hogy felkészültnek érzi vállalatát az adaptációra.

További érdekességek, megállapítások

  • Az európai és egyesült államokbeli ügyvédi irodák értékelésének ma az egyik legfontosabb szempontja az, hogy az irodák mennyire értik meg ügyfeleik szükségleteit, és mennyire tudnak partnerként együttműködni velük. A másik legfontosabb szempont az ár.
  • A felkészültség szintje jelentős eltéréseket mutat azon szervezetek között, amelyek optimálisan használják fel a technológiát napjainkban, és azok között, amelyek nem. A technológiában élenjárók sokkal magabiztosabban állítják azt, hogy vállalatuk képes lesz lépést tartani a változásokkal. Valójában a technológiában élenjárók 50%-a arról számol be, hogy megfelelően felkészültek arra, hogy lépést tartsanak a szektor változásaival. Míg az átalakuló szervezetek jogászainak mindössze 19%-a gondolja így.
  • Az európai és egyesült államokbeli jogászok a következő három év legfontosabb trendjeként egyaránt „az egyre nagyobb mennyiség és egyre összetettebb információk feldolgozását” jelölték meg.
  • A jogi technológiai platformok piaca a becslések szerint 2018-ban elérte a rekordméretű 1 milliárd dollárt.
  • A technológiában élenjárók nem csak többet invesztálnak a technológiába, de nagyobb nyereséget is érnek el. A felmérés szerint a technológiában élenjáró jogi és üzleti szolgáltatásokat nyújtó cégek 68%-a növekvő nyereségről számolt be 2017 és 2018 összevetésében, míg az átalakuló vállalatoknak csupán 52%-a mondhatta ezt el magáról.

Technológiák bevezetése, innovációk használata

Az élenjáró jogászok sokszor a jogászi munkát gyökeresen megváltoztató, megkönnyítő eszközöket vetnek be mindennapi feladataik elvégzésekor. Ezek közé tartozik például a mesterséges intelligencia (AI) használata, az adathalmazokban való eligazodást könnyítő, illetve a „jósló” szoftverek is.

A kutatásban részt vettek közül több, mint a fele érzi úgy, hogy a következő három év során ezeknek a technológiák nagy hatást fog gyakorolni a szakmára. Mégis csupán csak 24% érzi úgy, hogy jól érti ezeket az eszközöket. Jól látható tehát, hogy a jogászok technológiai újításokkal való kapcsolata sokszor a tudás és információ hiányától is terhelt.
A kutatás alapján az ellenállás legfőbb oka a technológiai tudás, készségeknek a hiánya (36%), amelyet a szervezeti problémák (34%) követnek, például a vállalati kultúra felkészületlensége, a stratégia hiánya. Ezután következik a pénzügyi hiány.
Ezekből következően feltételezhető, hogy a szakemberek hozzáállásának megváltozásához mindenek előtt a cégek anyagi ráfordítására, továbbképzést nyújtó lehetőségeinek kiszélesítésére, valamint vállalati terveik megalkotására lenne szükség.

Újítások hatásai

A megkérdezett jogászok szerint minden szóba kerülő technológia nagyobb teret fog nyerni a következő három évben.

Az alapvető technológiák közül véleményük szerint a külső e-számlázó rendszerek fognak elterjedni leginkább a technológiában élenjáró cégek körében, míg az átalakuló szervezetek az ügyfélportálokat fogják egyre nagyobb mértékben használni.

Az online jogi kutatást segítő és dokumentumkezelő programok lesznek azok a hatékonyságnövelő alkalmazások, amelyeket három éven belül a legtöbben be fognak vezetni.

A legtöbb jogász egyetért abban, hogy a transzformációs technológiák valamekkora hatást fognak gyakorolni a szervezetükre a következő három évben. Azonban a jogászok nem értik jól ezeket a technológiákat. Minden megkérdezett jogász több mint 50%-a gondolja úgy, hogy a transzformációs technológiák legalább valamelyest hatással lesznek, azonban csak 24%-uk gondolja úgy, hogy nagyon jól értik valamelyiket.

A jövő

A változás és az arra való hajlandóság hajtóereje a jogászok és ügyfeleik számára a generációváltás lehet – 2025-re ugyanis a globális munkaerő 75%-a az ezredfordulósok közül kerül majd ki. Számukra a technológia használata természetes.

Azt is figyelembe kell vennie az egyes szervezeteknek és jogászaiknak, hogy az ügyfelek egyre többet várnak el egyre kevesebbért. A számukra nyújtott értékért szeretnének fizetni és nem a ledolgozott órák számáért, továbbá elvárják, hogy a szolgáltatás azonnal elérhető legyen. A változásokra felkészült vállalatnak meg kell különböztetnie magát a többiektől, jobban, mint valaha. A jog mindig is az ügyfélről szólt, de most a szolgáltatásnak sokkal inkább az adatokon, a szakértelmen és a csapatmunkán kell alapulnia.

összefoglaló 

A cikk elkészítéshez szükséges adatokat és információkat a Wolters Kluwer kutatása adta, amely ingyenesen letölthető a Wolters Kluwer oldaláról.

 

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.