“Magabiztosságot és önbizalmat adott a verseny”

A Baker McKenzie 2022-es The New Lawyer Challenge elnevezésű versenyének második helyezettjével, Somogyi Fannival beszélgettünk.

Miért jelentkeztél a versenyre?

A Facebookon és a Neptunban láttam a hirdetést, és szimpatikus volt, hogy az első forduló egy teszt. Úgy voltam vele, hogy nem veszíthetek semmit, ha jelentkezem. Emellett érdekelt a lehetőség és maga az iroda is.

Mennyivel voltak komplexebbek a jogesetek azoknál, amelyekkel az egyetemen találkoztok?

A második jogesetnél már láttam, hogy nem csak a tételes jog a fontos, hanem egyfajta üzleti gondolkodást is elvártak. Fontos volt, hogy mennyire tudsz logikusan gondolkodni. Ilyen szempontból ez azért szokatlan volt, mert az egyetemen elsősorban nem ezt várják el, hanem hogy tudjuk a jogszabályt. Nagyon izgultam, amikor a zsűrivel kellett beszélnem, mert ők tényleges szaktekintélyek voltak, én pedig nem igazán találkoztam előtte M&A típusú jogesettel. A beszélgetés viszont teljesen pozitív volt velük, a mi véleményünkre voltak kíváncsiak a jogesettel kapcsolatban.

Szerinted ez jobban hasonlít az igazi jogászkodásra, mint amit az egyetemen tanultok?

Igen, egyértelműen. Itt tényleg azt várták el, hogy oldjunk meg egy olyan jogesetet, ami a valóságban is előfordulhat, és hogy lássunk át komplexen egy több jogterülethez kapcsolódó feladatot.

Mit gondolsz, a versenynek köszönhetően milyen képességeid fejlődtek?

A verseny magabiztosságot és önbizalmat adott, mert ha elégedettek voltak velem egy ilyen versenyen, az azt jelzi, valószínűleg jó úton járok.

Milyen szép emléket őrzöl a versenyről?

Legszebb pillanatnak az eredményhirdetést mondanám. Nagyon jó érzés volt hallani a nevemet, kicsit hitetlenkedve is mentem ki, hogy én lettem a második.

Kiknek és miért ajánlanád a részvételt?

Bárkinek ajánlanám, nem kötném évfolyamhoz sem. Nagyon jó hangulata van a versenynek. Az is egy szuper élmény volt, hogy beszélgethettünk a gyakornokokkal, akik teljesen nyitottak és barátságosak voltak. Bármit kérdeztek tőlük, szívesen válaszoltak.

Felkeltette érdeklődésedet a verseny? Szeretnéd magadat valódi kihívások elé állítani? Akkor jelentkezz az idei New Lawyer Challenge-re március 22. éjfélig!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.