Jogcímek Maliban

Egy közvetett ismerősöm felhúzta szemöldökét, mikor a külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt nyilatkozta, hogy Magyarország úgy a franciák mellett, mint az EU keretében jelen kíván lenni Maliban. A lelkesedés azóta részben mérséklődött, az államtitkári kijelentésre vonatkozó kérdés azonban továbbra is releváns: különböző missziókról lenne szó?

malinagy

A francia intervenció

Franciaország január 11-én jelentette be, hogy beavatkozik a Maliban kialakult fegyveres konfliktusba. Nemzetközi jogalapja az ideiglenes államfő meghívása volt, ilyet pedig már láttunk a történelem során, például 2006-ban mikor Etiópia avatkozott be Szomáliában. Miért volt szükség a kormánytól érkezett meghívásra?

Az ENSZ Biztonsági Tanács december 20-án hozta meg az Alapokmány VII. fejezete alapján a 2085-ös számú BT határozatát. Ez egy afrikai vezetésű intervencióra adott egy éves mandátumot (African-led International Support Mission in Mali, AFISMA), az összes többi államot és nemzetközi szervezetet pedig csupán logisztikai segítségnyújtásra hívja fel. Mindez tehát önmagában nemlegalizálná a francia beavatkozást. Fontos azonban a mandátum megléte, hiszen anélkül egy afrikai összetételű beavatkozás sem lenne jogszerű, legyen az bármilyen emelkedett humanitárius célzatú. Az afrikai beavatkozás ötletét egyébként a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) vetette fel, így a BT határozatban adott mandátum is nekik szól.

Érdemes azonban elidőzni a meghívásos alapú beavatkozásnál, mivel több kérdőjel is illeszthető köré. Ezek egyike, hogy egy ideiglenes kormány felkérése megfelelő jogalap-e. E ponton az a döntő, hogy a kormány nemzetközileg elismert vagy sem. Utóbbi esetben ugyanis az is előfordulhat, hogy egy polgárháborús helyzetben a lázadókat ismerheti el egy külföldi kormány és az ő oldalukon avatkozik be.

Az esetnek további érdekessége, hogy tankönyvszerűen veti fel az önvédelemről szóló ENSZ Alapokmány 51. cikkének vitatott értelmezéseit. Ilyen például az a franciák által is felhívott segédérv, mely szerint az országban több ezer francia állampolgár tartózkodik és ez jogalapot biztosíthat az önvédelem felhívására, minthogy az állam konstitutív elemei közül nem pusztán a terület vagy a kormányzat lehet az agresszió célpontja.

Ezenfelül felvetődik a nem állami szereplők elleni fellépés kérdése, mely jelen esetben összefonódik az elhárító önvédelemkoncepciójával. Be lehet-e önvédelem címén avatkozni abban az esetben, ha fegyveres csoportok kívánják átvenni egy állam irányítását, hogy onnan terrorista akciókat indítsanak más államok ellen. A jelen helyzeben erről, vagyis Maliból más állam ellen indított bármilyen ellenséges tevékenységről még nincs szó, így kerül előtérbe az ingoványos elhárító önvédelem koncepciója.
Utóbbit illetően nem kétséges, hogy 2001. szeptember 11-e komoly nyomot hagyott a nemzetközi közjogi diskurzusban. Maga Kofi Annan is amellett érvelt jelentésében például, hogy a küszöbönálló támadás veszélye már beleérthető az 51. cikkben megjelenő „fegyveres támadásba”. Mindezt a végletekig fokozta a Bush-doktrína, mely szerint megelőző csapás mérhető azokra, akik veszélyeztetik az Egyesült Államok biztonságát. Kérdés azonban, hogy milyen távoli fenyegetést gondol elégségesnek a doktrína? És ezen az alapon milyen visszaélésszerű önvédelmi helyzeteket lehet megérvelni?

Az EU fellépése

A francia intervencióval párhuzamosan Catherine Ashton január 17-én összehívta az Európai Unió külügyi tanácsának rendkívüli ülését. Ez a fentebb hivatkozott BT határozat felhívásának eleget téve döntött az afrikai állam haderejének történő technikai segítségnyújtásról.

Az Uniónak ez a fellépése már a humanitárius nemzetközi jog körébe tartozik. Ez már egy időben következő, a fegyveres konfliktus megindulás utáni lépés és fő célja a háború ártó hatásainak mérséklése. Jelen esetben becslések szerint több, mint 350.000 menekült hagyta el az ország északi részét.

A humanitárius célzatú közbelépés Európai Uniós háttéranyaga a közös kül- és biztonságpolitika keretében elfogadott 2005/C 327/04-es iránymutatás, mely felsorolja az EU nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartását előmozdító eszközeit (Ld. az iránymutatás 16. pont alatti felsorolása). Ezek közé tartoznak a válságkezelési műveletek, a politikai párbeszéd, a különféle szankciók vagy éppen a képzések, amit az előirányzott EU misszió jelen esetben is hivatott véghezvinni (EU training mission in Mali: EUTM Mali).

Mint látható a két eset merőben más nemzetközi jogilag. Az első esetben az a kérdés merül fel, hogy milyen jogon avatkozhat be valaki fegyveres eszközökkel egy másik állam területén (ius ad bellum). Utóbbi ennek vitatásán már túllép, a már meglévő fegyveres konfliktus kezelésével foglalkozik, függetlenül a beavatkozás jogszerűségétől (ius in bello).

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a franciák meghívása, mint minden beavatkozásra való meghívás cél- és időhöz kötött, nem csúszhat át a megszállás kategóriájába. Érzékeny kérdés ez, mivel az egész helyzet egyben egy posztkoloniális diskurzuskontextusában is értelmeződik. Az pedig már a nemzetközi közjog finomsága és nemzetközi kapcsolatok szépsége, hogy ki-ki eldöntheti, hogy a távoli terrorista veszély semlegesítését fogadja el, mint érv, vagy inkább egy klasszikus clausewitzi háborúnak és egyben a politika eszközének tekinti a francia beavatkozást.

*

A kép forrása: http://www.theworld.org/wp-content/uploads/RTR3CEPL-e1358185986895.jpg

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.