Mediáció után nem jár a költségfeljegyzési jog?

Egyes kártérítési perekben akkor sem élhet a felperes a költségfeljegyzés kedvezményével, ha ennek jogszabályi lehetőségei egyébként fennállnak, ugyanis gyakran előfordul, hogy a büntetőeljárás sértettjére a közvetítői eljárás ténye hátrányosabban hat a polgári eljárásban, mintha a mediációhoz nem járult volna hozzá, köszönhetően a bírósági gyakorlatnak.

A költségmentesség bírósági eljárásban való alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM Rendelet (a továbbiakban: Rendelet) közel 30 éve született, és az itt szabályozott költségfeljegyzési jogot megalapozó rendelkezések azóta sem változtak érdemben.

A személyes költségmentességben részesülő fél perben felmerülő illetéket, a felmerülő egyéb költségeket (pl. szakértői költségek) az állam viseli. Ezzel szemben a költségfeljegyzési jogban részesülő félnek a per kimenetelétől függően, annak jogerős befejezésekor pernyertességének-pervesztességének arányában kell megfizetnie az őt terhelő költségeket. A per során ezek megelőlegezésére nem köteles.

A Rendelet   3. § (1) bekezdés h) pontja szerint „bűncselekménnyel a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítése” miatt indult perben a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog (tárgyi költségfeljegyzési jog) illeti meg.

Ez a jogszabályi hely gyakori hivatkozás a költségmentességi kérelmek jogalapjaként azokban a perekben, amelyekben az alperes helytállásának alapját a kötelező felelősségbiztosítás teremti meg, mivel maga a kár a biztosító biztosítottja által elkövetett szabálysértéssel vagy bűncselekménnyel okozati összefüggésben következik be.

A fentiek tükrében meglepőnek tűnhet az az általánosan irányadó bírósági gyakorlat, amely szerint az ilyen esetben előterjesztett költségfeljegyzési kérelmeket azzal utasítják el, hogy nem csatoltak a kérelem mellé a büntető ügyben született jogerős határozatot, amely megállapítaná magát a bűncselekmény elkövetését és a vádlott bűnösségét. Ez a bírói kívánalom azonban teljesíthetetlennek tűnik a közvetítői eljárásra utalt ügyekhez kapcsolódó kártérítési eljárásokban.

Fontos leszögezni, hogy a rendelet nem bűncselekményt megállapító határozatra hivatkozik, hanem a bűncselekménnyel okozott kárra.

A közvetítői eljárás lehetősége a büntetőeljárásban jogfejlődés eredménye, amelynek célja, hogy a felelősséget olyan módon állapítsa meg, hogy az igazodjon – a törvényi feltételek fennállása esetén – a társadalomra veszélyesség csekélyebb mértékéhez.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény(a továbbiakban Be.) 2007. január 1-je [1] óta lehetővé teszi a közvetítői eljárás elé utalást a törvényben meghatározott feltételek teljesülésekor, így sok esetben a bírósági szakaszba el sem jutnak ezek a büntetőügyek, mivel a sértett hozzájárulása és a gyanúsított felelősséget elismerő nyilatkozata lehetőséget teremt az ügyben a felek által kötött megállapodásra, amely az eljárást lezárja.

Abban az esetben azonban, hogy ha az érintett felperesek e megállapodást is mellékelik kérelmükhöz, a legtöbb bíróság arra hivatkozással utasítja el a kérelmet, hogy az ártatlanság vélelmére tekintettel nem elfogadható egy személy bűnösként való kezelése addig, amíg a bűnösséget kimondó ítélet jogerőssé nem válik. Ezzel az indokolással azonban éppenséggel kiüresíti az eljáró bíróság a Rendelet itt tárgyalt jogszabályi rendelkezését, mivel elzárja a közvetítői eljárásban résztvevő sértetteket attól, hogy a polgárjogi perben költségfeljegyzési joguk lehessen.

A közvetítői eljárás (Be.  221/A. §) célja a törvény szövege szerint, „hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a gyanúsított és a sértett között – a gyanúsított tevékeny megbánását megalapozó – megállapodás jöjjön létre. Az ügy közvetítői eljárásra utalásának a büntetőeljárás alatt egy alkalommal van helye. Nem akadálya az ügy közvetítői eljárásra utalásának, ha a gyanúsított a bűncselekménnyel okozott kárt részben vagy egészben már önként megtérítette.”

pkkb

Tehát a közvetítői eljárás alkalmazásának a bűncselekménnyel okozott kár jóvátétele a célja. Vagyis nem lehet a közvetítői eljárást alkalmazni akkor, ha nincs bűncselekmény, amelynek következményeit a bűncselekmény elkövetője enyhíthetné. A közvetítői eljárás alapfeltétele a bűncselekmény megvalósulása. Mivel az elterelés folytán a bűncselekmény – annak kisebb fokú társadalomra veszélyessége, és a terhelt felelősségének elismerése folytán – nem éri el a bírósági szakaszt, így értelemszerűen a bűncselekményt megállapító határozat sem születik.  De ez nem érinti az ártatlanság vélelmét, mivel a terhelt beismerő vallomása a mediáció alkalmazásának egyik fontos kritériuma.

A sértett azonban nem kerülhet rosszabb helyzetbe azáltal, hogy egy másik eljárásban hozzájárul a terhelt büntető eljárásának eltereléséhez, főleg nem akkor, amikor a költségfeljegyzési jog törvényi követelményei fennállnak és már igazolást is nyertek a közvetítői eljárással magával, illetve az abban született megállapodással.

Más megközelítésből a jogszabály szövegének értelmezése is azt az álláspontot támasztja alá, miszerint a közvetítői eljáráshoz hozzájáruló sértettet ugyanúgy meg kell, hogy illesse a költségfeljegyzési jog, mintha az ekkor még „csak” gyanúsított bűnösségét bíróság is kimondta  volna.

Közvetítői eljárásra a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény   1. §-a alapján azok a Be.  hatálya alá tartozó ügyek kerülhetnek, amelyeket az ügyész vagy a bíróság közvetítői eljárásra utal.[1]

A Be. hatálya alá pedig a Büntető törvénykönyvről szóló2012. évi C. törvény 5. § alapján a vétségek, illetőleg a bűntettek tartoznak, amelyek bűncselekménynek minősülnek.

Ezen a logikai szálon haladva tehát nem érthető, hogy a közvetítői eljárásban lezáruló bűncselekmények miért nem merítik ki a bírósági gyakorlat szerint a Rendelet korábban már  hivatkozott 3. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltakat.

Optimizmusra ad okot, hogy a fentebb írt és általánosnak minősített gyakorlat nem homogén, hiszen kivételek is akadnak, amelyek a korábbiakban kifejtett állásponttal azonosulva a költségfeljegyzési jog biztosítására közvetítői eljárás esetén is látnak jogi lehetőséget, szem előtt tartva a jogalkotót vezető jogfejlesztő szándékot. A kérdés csak az, hogy mikor válik általánossá és egységessé ennek az új szemléletnek a gyakorlata.

***

[1]     2006. évi LI. törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról.

[2]     A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 1. § Ezt a törvényt azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyeket a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) alapján az ügyész, illetőleg a bíróság közvetítői eljárásra utalt.

Hubay Fruzsina Dóra

A kép forrása:

http://www.hatalyonkivul.hu/wp-content/uploads/2013/01/pkkb.jpg

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.