Mi a Nemzeti Hitvallás?

Mi a Nemzeti hitvallás, és egyáltalán, mi a viszonya az Alaptörvény főszövegéhez? Létezik-e a kettő között olyan kölcsönhatás, amelynek vizsgálata árnyaltabban megvilágítaná a preambulumok voltaképpeni funkcióját a jogalkalmazás és jogértelmezés gyakorlatának szövevényes útvesztőiben? És nem utolsósorban: mi az oka a preambulummal kapcsolatos (egymással leginkább szöges ellentétben levő) értelmezési vélemények egyre inkább terebélyesedő tendenciájának?

2012. június 25. Alaptörvény a Parlamentben. Fotó: Reviczky Zsolt

Bevezetés

Jelen írás célja mindezen elméleti dilemmák feloldása, méghozzá nyelvészeti megközelítéssel, egy átfogó módszertani keretbe ágyazva Magyarország Alaptörvényének egészét. Már itt az elején felmerülhet a jogászok részéről a velős kérdés, nevezetesen, hogy mi értelme is van nyelvészeti terminológiával bűvészkedni, hiszen jogászok vagyunk, a nyelv számunkra csak eszköz, hogy elérjük a jogi ügy által megkívánt állapotot. Igen ám, csakhogy nem az eszköz, vagyis a nyelv függ a jogtól, hanem a jog a nyelvtől. Miért?[1] Mert a jog csakis a nyelv által képes reális vonatkozásban kifejeződni és hatni a társadalomban; jogi szövegekkel vagyunk folytonosan körülvéve, amelyek ugyanúgy a természetes nyelv elemeiből építkeznek. Vagyis: a jog és a valóság közti egyetlen közvetítő közeg a nyelv.[2] Ennek következménye, hogy a jog nem képes kivonni magát a nyelv sokrétűsége és rugalmassága alól.

A Nemzeti Hitvallás vizsgálatát mindezekből következően az indokolja, hogy egy sajátos jogi szöveg. Megjelenik benne a jogi terminológiára elsődlegesen jellemző merev, normatív rész a főszöveg által, ugyanakkor ezzel egyidejűleg explicit jelenik meg benne a természetes nyelvre jellemző rugalmasság, és az azok mögött többletértelmet hordozó nyelvi funkciók szférája a preambulum által.[3]

Kettő az egyben; és ezen a ponton lépnek színre az értelmezési bonyodalmak: a Nemzeti hitvallás normatív rész vagy szépirodalmi mű? Az ezzel kapcsolatos korábbi vizsgálódásokban két szempont került előtérbe: vagy a Hitvallás szépirodalmi stílusából[4] következtettek normatív értelmezésének szükségtelenségére, vagy pedig az Alaptörvény főszövegének a normativitásából kiindulva határoztak meg egy, a preambulumban fellelhető fogalmat, amelynek transzformált értelme így ellentétbe került konkrét kontextusával, a Hitvallás szövegvilágával.

Látható tehát, hogy valamiféle egyensúlyt kell teremteni az értelmezési módszer terén, amely a szöveg egyik aspektusát sem hagyja figyelmen kívül, ugyanakkor egyiket sem helyezi előtérbe a másikkal szemben. A választott megközelítés ennek megfelelően a szemiotikai irányból megközelített stilisztika.

philosophy1

Alapfogalmak

A módszertani keret megérthetősége végett fontos tisztában lenni olyan nyelvészeti fogalmakkal, mint 1. stilisztika; 2. szemiotika; 3. a textus.

  1. A stilisztika a részekre fókuszál. Egy szövegben előforduló különböző alakzatok képezik vizsgálódási irányultságát. Sokáig a stilisztika nem is foglalkozott a nyelven kívüli tényezőkkel, aztán fokozatosan tudatosodott az, hogy egy alakzat értéke a jelentése, a jelentés áthatja a nyelvi rendszer egészét, így magától értetődően a stilisztikának is számolnia kell a nyelvi tények összességével.[5] Ezért is tartozik a fő vonzáskörzetébe a stílus vizsgálata. Ennek definiálása nem éppen problémamentes.[6] Mindenesetre egy orosz szemiotikus, Jurij Sz. Sztyepanov olyan definícióját adja, amely már jelzi az utat a szemiotika, mint módszertan szükségessége felé: „A nyelv stiláris kifejezőeszközeinek összessége tehát egy bővebb jelrendszer kifejezési síkját alkotja, mely a nyelvre alapozódik, de tartalmi síkja az egyéni, kollektív és nemzet, pszichikum és kultúra implicit szintjében gyökerezik.”[7]
  2. A szemiotika az egészre fókuszál. Jelrendszerekről szóló tudomány, melynek képviselői olyan kérdések mentén csoportosultak, hogy milyen elemekből is áll a szemiózis struktúrája.[8] A szemiotika jelentősége, hogy alkalmazása megköveteli annak figyelembevételét, mely szerint egy rendszer bár meghatározott alakzatokból építkezik, azok szerepe és természete, a funkciók kontextustól, tértől, időtől stb. módosulhatnak. Ezért is beszél Saussure a nyelvi jelek „változhatatlanságáról és változandóságáról.”[9]
  3. Szövegnyelvészeti dimenziójában a textus egyfajta összekötő kapocs a stilisztika és szemiotika módszertana között. Egy szöveg ugyanis rendszertanilag kettős természetű: egyrészt egy külön, önmagában vett, totalisztikus, „relatíve zárt közlésbeli egység”;[10] másrészt benne integrálódnak egyes „megelőző szintek sajátosságai.”[11]

Egy szövegben, és így egy jogi szövegben, olyan elemek is feltűnhetnek egy behatóbb elemzés által, amelyek nem feltétlenül osztják a szöveg elsődleges szemiotikai jellemzőinek a sorsát. Ahogy a dán nyelvész, Louis Hjelmslev mondja, minden szöveg „olyan származékokat tartalmaz, amelyek különböző rendszerekre mennek vissza.”[12]

Az értelmezési káosz forrása, hogy a szöveg stilisztika és szemiotikai dimenzióját függetlenítik egymástól. Röviden: az egyik dominanciája az uralkodó, a másik rovására. De az egyoldalú értelmezési alap analógiája az alkotmányjogi irodalomban uralkodó konfliktus, az értelmezés „originalista” és „evolucionista” felfogása közt. Az originalisták szerint azt a jelentést kell tulajdonítani a szövegnek, amit a jogalkotó az elfogadáskor adni kívánt neki.[13] Nyelvészeti értelemben ez azt jelenti, hogy az alakzatokra kvázi ’hibernált’ elemekként tekintenek, vagyis az egész rendszert függetlenítik a valóság jelen állapotától (strukturalista stilisztika). Az „élő alkotmány” hívei (evolucionisták) ezzel szemben az értelmezés kereteit a valóság igényeihez próbálják igazítani.[14] Szerintük az alkotmány céljával volna ellentétes, ha azt egy, a már múltban lezárt normahalmaznak kellene tekinteni. Nyelvészeti értelemben tehát az elemzési keretet kiterjesztik a konkrét szövegen kívüli elemekre is, mint társadalmi-, politikai-, vagy kulturális kontextus (szemiotika). Nyilvánvalóan mindkét tábor teóriájának meg van az előnye és hátránya is. Az originalisták azzal érvelnek, hogy nekik legalább minden kérdésre van válaszuk, míg az evolucionisták számára minden kérdés nyitott marad.[15]

7529646112_e8dd24aebb_b

A Nemzeti Hitvallás

A Nemzeti Hitvallás normativitása körüli vitákat a preambulum ’szövegnyelvészeti koordinátája’ okozza. Tágabb értelemben a szöveg teljes értékű része; szűkebb értelemben viszont nem, hiszen a főszöveg előtt helyezkedik el és műfajtanilag is eltérő jegyeket hordoz magán.[16]

De akkor van kölcsönhatás a két szövegrész közt, avagy nincs? A válasz: egyértelműen van. Két példát mutatok be ennek bizonyítására.

Szemiotikai alap: szövegszervező elv (vagy globális kohézió) funkcióval bír. Ennek figyelembe vételével, illetve ehhez igazodva jön létre maga a szöveg; továbbá ez az első olyan szövegjelenség, amely a befogadó számára a szöveggel való interakció során nyomban feltűnik. Egyfajta viszonyítási alapként is felfogható, hiszen ami a szöveg egészére, az úgy annak részterületeire is érvényes lesz.[17] Ebben az értelemben lehet a preambulumról, mint „paratextusról” beszélni. Olyan szövegek tartoznak ide, amelyek valamiféle értelmezési kontextust teremtenek a főszöveg köré.[18]

Stilisztikai alap: a cím, mint alakzat (vagy deviza). Kettős szereppel rendelkezik; van egy metatextuális és egy tartalmi funkciója. A metatextualitás a mű egyedi jellegét hivatott kifejezni; a tartalmi funkció által pedig a cím, mint sűrített reprezentáció előreutal a mű sokrétű és tágabban kifejtett reprezentációs rendszerére. A szövegalkotó ezzel tömören előrejelzi a műben bekövetkező fontos eseményt, vagy (mint az Alaptörvény esetében) a lényegi, eszmei mondanivalót, az értelmezési alapot.[19] A Nemzeti Hitvallás műfaj-tipológiájának felállítása érdekében indult ki Horkay Hörcher Ferenc a cím értelmezéséből.[20] Szerinte a cím jelentése közvetlen befolyással bír a Hitvallás nyelvezetére és hangvételére egyrészt, másrészt jelentése közvetetten viszonyul a konkrét normaszöveghez.[21]

Mi a tanulság? Le kell számolni az egyoldalú elemzési kísérletekkel, és látni, hogy az Alaptörvényben fellelhető két eltérő stílusú szövegrész ellenére, azok egy szövegben léteznek és egy szöveg által is próbálják meg kifejteni jogi hatásukat. A Nemzeti Hitvallás és az Alaptörvény tisztán normatív része között igenis olyan kapcsolat áll fenn, mely feltételezi e két szövegrész kölcsönhatásának vizsgálatát.

A felvázolt módszertani keret pedig egyszerre veszi figyelembe a jogi szövegekkel szemben támasztott két fő követelményt, a jogbiztonságot és a társadalmi változásokra reagáló készséget.

Bor Bettina

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

***

[1] Jog és nyelv viszonyáról lásd bővebben: Szabó (2000) 1-45. [2] A jog és nyelv hasonló struktúrával rendelkezik. Egyrészt, mindkettő feltételez bizonyos szintű nyitottságot, hogy hatékonyan reflektáljanak a társadalmi változásokra; másrészt kereteiket olyan elemek alkotják, amelyeknek kombinálódási lehetősége attól függően változik, hogy milyen az adott kontextus. „… mindkét jelenség rendszerszerű (…) egymással kölcsönkapcsolatban álló elemek komplexuma.” Szabó (2000) 2. [3] Fontos hangsúlyozni, hogy az effajta módszertani kísérlet nem példanélküli. Jogi szövegek, és ezen belül is a kereskedelmi vállalatokat szabályozó törvény szemiotikai elemzését kísérelte meg A. J. Greimas. Módszertanát a jog és nyelv rendszertani hasonlóságára építette. A jogi diskurzus esetében egy kettős izotóp („dual isotopy”), melyben az elsőt a jogalkotói diskurzus („legislative discourse”), míg a második az ún. referenciális diskurzus („referential discourse”). Az előbbi a természetes nyelvből szelektál, tehát folytonosan visszautal a referenciális szint elemeire, ugyanakkor ezzel arányban saját kereteit törekszik elzárni a referenciális diskurzus túlzott befolyásától. Ennek oka a természetes nyelv komplex szemiotikai rendszer mivolta, melyhez képest a jogrendszer formális rekonstrukciója alárendelt helyzetben van. Greimas (1990) 105–108. [4]e szöveg jobban hasonlít a nemzeti költészet klasszikusaihoz, mint más alkotmányok preambulumaihoz.” Horkay Hörcher (2012) 294. [5] Gáspári (1998) 33. [6] „A stílus szó története, onnantól kezdve, hogy a latin világ hajnalán megjelenik, egészen a mai stilisztikáig és esztétikáig, nem mondható egységesnek… ezt az írásmódot az évszázadok során különféleképpen és különféle hangsúlyokkal értelmezték.” Eco (2004) 239. [7] Sztyepanov (1976) 123. [8] Strukturalista irányzat Ferdinand de Saussure megalapításával ( szemiózis: jelölő és jelölt); pragmatista szemiotika C. S. Peirce által (szemiózis: jel, interpretáns, tárgy). Saussure (1967) 133. és Peirce (1975) 27. [9] Saussure (1967) 101. [10] R. Molnár (1992) 161. [11] A szöveg így „társadalmi kötődésű hagyományokat tükröz.” Lengyel (1992) 157. [12] Hjelmslev (1975) 206. [13] Szente (2013) 146. [14] Uo. 192. [15] Uo. 161. [16] Sulyok Márton és Trócsányi László szerint három lehetséges megoldás létezik. Egyrészt a preambulum csupán „retorikai dísz”, tehát nincs normativitása; másrészt, mivel a szöveg része, így jogi kötelezettségek közvetlenül is levezethetők belőle; végül pedig a preambulum nem más, mint „értelmezési segédlet”. Ezt az álláspontot éppen a ’szövegnyelvészeti koordináta’ alapján cáfolja Fekete Balázs. Szerinte egyetlen tényből (preambulum „fizikai helye”) logikailag lehetetlen két, egymással ellentétes állítást levezetni. „a. van jogi jelentősége, mert a szöveg előtt áll/ b. nincs jogi jelentősége, mert a szöveg előtt áll.” Fekete (2011) 9. [17] Szabó (1988) 99-105. [18] „E szemszögből tekintve a preambulumra egyértelmű, hogy az az alkotmányszöveg paratextusa. Azaz olyan szöveg (töredék), mely önmagában nem áll(hat) meg, hanem csak az alkotmánnyal összeolvasva nyerhet jelentést, mivel ahhoz kapcsolódik.” Fekete (2013) 184–185. [19] Pethő (2011) 74. [20] „… stiláris regiszterét is a címmel kapcsolatos megfontolások fényében kell olvasni.” Horkay Hörcher (2012) 293. [21] Értelmezése által lehet pontosan besorolni a szöveg „jogi-irodalmi műfaját”. Uo. 288.

***

Képek forrása: http://m.cdn.blog.hu/mo/modernmagyarorszag/image/000801401-7656-625.jpg

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.