Mit tehetünk vásárlóként?

Sokunkkal előfordulhatott már, hogy vásárlás közben egy adott termék ára más volt a kasszánál, mint ami a polcon fel volt tüntetve. Mit tehetünk ilyenkor, és mi a helyzet a 18 forintos pólókkal?

vasarlas1

Jogászi szemmel nézve a hétköznapi bevásárlások alkalmával adásvételi szerződéseket kötünk. A bolt ajánlatot tesz azzal, hogy a vételár megjelölésével együtt polcra helyezi termékeit, mi pedig ráutaló magatartással elfogadjuk az ajánlatot, mikor az adott terméket a kasszánál a szalagra helyezzük.

Ha azonban a kasszánál már nem a cédulán feltüntett ár szerepel, akkor vásárlóként nyugodtan élhetünk kifogással, hiszen nem ezt az ajánlatot fogadtuk el.

Olyan eset is előfordulhat, amikor egy adott terméken több árcédula is szerepel, ilyenkor a kereskedő a legalacsonyabb áron értékesítheti az árut.

Tegyük fel, hogy egy százezer forintos mobiltelefont száz forintért látunk egy bolt kirakatában. Az ilyen esetekben a legtöbbször elírásról van szó, az irreális ár az ésszerűen gondolkodó vásárlónak pedig fel kell, hogy tűnjön. Ilyenkor a kereskedő nem köteles ezen az áron eladni a terméket, hiszen az nyilvánvalóan tévedés miatt lett feltüntetve a terméken.

adásvétel, elárazás

Idén januárban a H&M magyarországi webshopjában történt véletlen árazási hiba, amikor egy gyerekpólót 2990 Ft-ról mindössze 18 Ft-ra áraztak le. Az élelmes anyukák megrohamozták az oldalt, és esetenként 20 db pólót is rendeltek, így a termék percek alatt elfogyott. A H&M elismerte a hibát, és a feltüntett árért szállították ki a pólókat.

A képek forrása ittitt, és itt.

Választ kapott a kérdésére? Kattintson, és írjon az Arsboninak, ha segítségre van szüksége!

[contact-form-7 id=”12592″ title=”Kérdése van? – Szócikk help”]

Hivatkozások

Melyik az „igazi” akciós ár?

http://index.hu/kultur/eletmod/2016/01/28/veletlenul_18_forintert_arulta_a_polokat_a_h_m/

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__torvenyek-jog__8241133-ha-egy-uzletben-egy-termek-ara-mondjuk-fel-van-tuntetve-11-000-forintnak-de-ve

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.