Dr. Bóné László ügyvédként saját irodáját vezeti, de adótanácsadói vizsgával és amerikai MBA diplomával is rendelkezik. Több helyen is kipróbálta magát, mielőtt belevágott volna saját irodájának megalapításába. Egy családi ház konyhaasztalától indult, ma mégis a legnagyobb irodákkal játszik egy ligában a magyar tranzakciós piacon. Kétrészes interjúnk első felében a kezdetekről, milliárdos üzletekről és az IT-forradalom szerepéről kérdeztük.
Annak idején miért döntöttél a jogászi pálya mellett?
Teljesen véletlenül lettem jogász, biológia-töri-angol tanárnak készültem. Édesanyám mondta, hogy ha már kitűnő vagyok, meg nyelvvizsgám is van, akkor próbáljunk valami mást is meg. Akkor indult a PPKE jogi kara, ahova jelentkeztem, és az első évfolyamba felvételt is nyertem. Az első két hétben egy szót sem értettem abból, amit körülöttem beszélnek, azt hittem a jogi személy a bíró meg az ügyvéd. Biztos voltam benne, hogy az életben nem fogom tudni elvégezni ezt az egyetemet. Pár hónap alatt aztán annyira megszerettem a dolgot, hogy utána már el sem tudtam képzelni, hogy ne jogász legyek.
Az egyetemi évekből volt olyan oktató, aki különösen nagy hatást gyakorolt rád?
Kivételes szerencsénk volt, hiszen négy alkotmánybíró is tanított minket: Sólyom László, akkor ő volt az elnök, Lábady Tamás az akkori alelnök, Zlinszky János a kar alapító dékánja, és Kilényi Géza. Lábady Tamás kiállt egy darab jegyzet nélkül, és olyan másfél órás előadást tartott, amelynek tartalma, íve volt, és gyönyörű nyelvezete, nem volt egy felesleges, suta mondata sem. De Sólyom László egyes mondatai ma is a fülemben csengenek, még így, húsz év után is.
A kezdetektől ügyvéd szerettél volna lenni, vagy voltak más opciók?
Viszonylag hamar ráéreztem, hogy ügyvéd szeretnék lenni. Húsz éve próbálkozom már ezzel. Ráadásul nagy élvezettel minden reggel úgy kelek fel, hogy milyen jó, lehet jönni dolgozni. Sok munka van, meg felelősség, de rettenetesen szeretem.
Mit tanácsolsz a joghallgatóknak, hogyan tudnak sikeresek lenni, ha frissen kikerülnek az egyetemről a „való életbe”?
Ez nagyon jó kérdés. A magyar oktatásban hagyományosan erős az elméleti rész, viszont kevés gyakorlati szempont van. Sok olyan jogi egyetemet végzett doktor XY-nal találkozom, aki egy meghatalmazást sem tud megírni, mert soha nem látott még ilyesmit. Az első három évben nagyon erős elméleti tudást kell elsajátítani, a tanulmányokra érdemes koncentrálni. Anno nekem nagyon sokat segített, hogy rengeteg AB határozatot olvastam. Nyilván ez részben kötelező is volt, de az indokolások, különvélemények, párhuzamos indokolások megtöltötték élettel az egyébként száraz jogszabályokat, és segítettek kialakítani a jogi gondolkodást. Ezt tehát mindenképp javaslom, és mellette a munkát is.
Dolgoztál egyetem alatt?
Először ingyenesen dolgoztam, mint gyakornok. Egyszer egy viszonylag nevesebb ügyvéd tartott egy előadást adójogból az egyetemen. Odamentem hozzá, elkértem a névjegykártyáját, és addig jártam a nyakára, amíg fel nem vett gyakornoknak. Aztán persze földhivatalba jártam, kisebb feladatokat csináltam, senki sem magyarázott el semmit, de legalább el tudtam képzelni milyen egy ügyvédi iroda belülről.
Diploma után mennyire volt nehéz dolgod a beilleszkedéssel a munka világába?
Utólag visszagondolva nagyon jó dolgom volt ügyvédjelöltként az egyik munkahelyemen, mert egy nagyon erőteljes főnököm volt, akitől nem volt szabad kérdeznem. Naponta nyolcszor-tízszer lehülyézett. Azonnal leüvöltött, ha olyat kérdeztem, ami benne volt a jogszabályban, vagy a kommentárban, vagy valamelyik BH-ban. Én pedig elég hiú voltam ahhoz, hogy ne hagyjam magam, így rászoktatott ennek a háromnak a használatára: jogszabály, kommentár, és BH-k. Ezek után mindig felkészültem, és ha még mindig nem értettem valamit, csak akkor kérdeztem. Fontos, hogy a diákságban ez minél hamarabb kialakuljon, hogy meg akarják ismerni, hogy mivel is dolgozunk. Egész nap szövegekkel és fogalmakkal dolgozunk. Ezért már az elején ki kell alakuljon a pontos szövegértés és az annak alapján való gondolkodás. Ha ez nincs meg, akkor egy nagy massza marad az egész.
A karrieredet adótanácsadással kezdted. Hogyhogy nem amellett maradtál végül?
Amikor elkezdtük a pénzügyi jogot tanulni, akkor az nagyon tetszett. Ráadásul jött még az az adójogász is, akitől anno elkunyeráltam a névjegykártyáját, és bekönyörögtem magam az irodájába. Az egyetem után rögtön adótanácsadóként akartam dolgozni, fel is vettek a PWC-hez, mert előtte az egyetem alatt néhány hónapot az APEH-nél dolgoztam, ügyfélszolgálaton. Dolgoztam a Pricenál, és arra jöttem rá, hogy túl sok a szám, és túl kevés a jog. Úgyhogy egy évet voltam ott, aztán onnan kimentem Amerikába, ahonnan pedig már egy ügyvédi irodába jöttem vissza. Vártak a PWC-nél is, de én nem akartam visszamenni. Azokhoz a kollégákhoz képest, akik elvégezték a közgázt, síkhülye voltam a számvitelhez, hiszen nagyon kevés az, amit jogon a számvitelről tanulunk. Végül egyébként nekem is meglett az adótanácsadó vizsgám, ami amúgy tök hasznos, sokat használjuk az ott szerzett tudást, és a napi életben is jól jön. Az adótanácsadás nekem sok volt, de aki adójogász akar lenni, az csinálja, hiszen tulajdonképpen az az egyetlen válságálló terület, mert adózni mindig kell.
Az adótanácsadás után nemzetközi irodákban folytattad a karriered. Megérte?
Mindig saját irodát szerettem volna, erre készültem is. Azért akartam elmenni a nagyobb irodákhoz, mert ott lehet tapasztalatot szerezni bizonyos méretű tranzakciókban. A „sarki” ügyvédi irodákban hiába írnak nagyon jól kereskedelmi szerződéseket vagy keresetleveleket, művelik a maguk területén a szakmájukat magas szinten, nagy tranzakciók többmilliárdos értékben nincsenek. A legnagyobb tranzakció, amin dolgoztam, 1,2 milliárd eurós volt. Egy ilyet egy háromfős iroda nem fog megkapni, csak mondjuk egy 15-20 fős, mert ott már elég specializált ügyvéd van, akik értenek a különféle részletkérdésekhez. Ez volt minden vágyam, hogy egy ilyen irodába bejussak. Végül is tíz évet lehúztam különféle helyeken, több mint öt évig voltam a CMS-nél és több mint három évig a DLA Pipernél. Nagyon fontos volt a minőség és a látásmód elsajátítása. Nagyon hasznos volt, hogy egy munkamorált megtanult az ember.
A saját iroda megalapítása mennyire volt nehéz?
Ugye mindig is saját irodát akartam, csak a nagy irodáknál egy idő után elkényelmesedik kicsit az ember, a fizetés, a szuper irodaházak, a külföldi képzések mind imponáló dolgok. Egy idő után azonban rájöttem, hogy nem egészen úgy történnek a dolgok, ahogy én szeretném, megbeszéltem a vezetőséggel, hogy én akkor eljönnék. Nyilván erre készültem is, ledolgoztam a napi 10-12 órákat, majd éjszaka és hétvégente csináltam a magán ügyfeleket, hogy ha kilépek, akkor mégse a nulláról kelljen elkezdenem. Ez nyilván egy erős visszalépés volt anyagilag, erős elhatározás kellett a meglépéséhez. Amikor kiléptem a DLA Pipertől, a következő hónapban összesen 114 ezer forint plusz ÁFA-t sikerült kiszámláznom… Ez már hét évvel ezelőtt is nagyon kevés volt, pláne egy négytagú családnak (nevet).
Akkor eléggé nehezen indultak a dolgok.
Valahogy aztán elkezdtek jönni az ügyfelek. Nyilván az első évben nappal szaladgáltam a munka után, éjjel meg megcsináltam. Volt két gyermekem, a feleségem GYES-en volt, termelni kellett, nem volt mese. Az első asztalom egy konyhaasztal volt, egy viaszos vászonnal leterítve, mellette egy dohányzóasztalon egy multifunkciós nyomtató, innen kezdtem. Egy darabig a családi házunk alsó szintjén volt az iroda, amit aztán használt irodabútorokkal szépen be tudtam rendezni, és most már négy éve vagyunk itt bérelt irodában [Óbudán – a szerk.]. Ekkora méretű tranzakciós jellegű munkákat végző iroda nem sok van Budapesten, akik ilyen kicsik, mint mi, és mégis ilyen nagy ügyekkel dolgoznak. A mi esetünkben a másik oldalt általában a Baker & McKenzie, a Jalsovszky, vagy éppen a CMS képviseli, ezért is esik jól ebben a ligában játszani ilyen kicsiként.
Irodátok igazán puritán, mondhatnánk minimalista. Ez nem annyira tipikus az ügyvédek között, mi ennek az oka?
Idővel azáltal, hogy mi tranzakciós joghoz értünk, vagyis azt gondoljuk magunkról, hogy értünk, sikerült egy olyan ügyfélkört kialakítani, amelyik igényli ezt a jellegű munkát, de azt a magas óradíjas szintet nem tudja vagy akarja megfizetni, amit a nagy irodák igényelnek. Ezért is vagyunk ilyen kis helyen, nem gipszstukkókra, meg bőrfotelekre költjük a pénzt, hiszen ez irritálja is egy szinten túl az ügyfeleket. Az ügyfeleink például olyan magyarországi milliárdosok, akik a kockaladából küzdötték fel magukat, és számukra kifejezetten idegesítő, ha egy magamutogató ügyvéddel találják magukat szemben. Nem kell a száz négyzetméteres tetőterasz ahhoz, hogy komoly szakmai munkát végezzünk.
Említetted, hogy a tranzakciós ügyek kapcsán sokszor a nemzetközi irodákkal játszotok egy ligában.
A szakmai színvonal ugyanaz. Nyilván olyan ügyet nem tudunk elvállalni, amihez hét-nyolc ügyvéd kell, de nem egy olyan ügyfél keresett meg, akinek korábban valamelyik nemzetközi irodánál dolgoztam, hogy szeretne velünk dolgozni. Ez különösen azért van, mert emberekhez kötődik ez a típusú munka, itt az ügyvéd maga a termék. Olyan ez, mint egy orvos vagy egy lelkész, nagyon lényeges a bizalmi viszony. Annyira megbíznak az ember szavában, hogy ha azt mondom, hogy holnap piros hó fog esni, aztán mégsem esik, akkor nem azt mondják, hogy hazudott az ügyvéd, hanem azt mondja az ügyfél, hogy valami gond van az időjárással. Ez elég nagy felelősséget ró az emberre. Néha egészen fura, hogy milliárdos, tehetős, húsz éve vállalkozó emberek a tárgyalás végén odafordulnak hozzám, hogy „na mehet, aláírhatom a szerződést?”. Én meg ülök ott, hogy „hát hol vagyok én hozzád képest.” Tehát kell egy megerősítés, oda kell figyelnie az embernek, hogy mit tanácsol.
Kerestek esetleg gyakornokot?
Igen, egy teljesen kezdő gyakornokot keresünk, akit mi tanítunk majd be igazából. Nem baj, ha dolgozott előtte, de az jó, ha itt alakulnak ki a szükséges szokásai. Nyilván hosszútávon gondolkodunk, nem az a módi, hogy fillérekért dolgoztatunk valakit, aki aztán miután elvégezte az egyetemet, elmegy. Nem egy olyan hely van, ahol a szakvizsga letétele után megmutatják a kifelé vezető ajtót az irodából, de mi nem ilyenek vagyunk.
Csatlakozz ügyvédjelöltként!
A gyakornok milyen jellegű munkát végez nálatok?
A nulladik naptól minőségi munka van. Nyilván a legelején egyszerű céges papírokkal foglalkozik, amikhez kap mintákat, majd megbeszéljük, és legyártja őket. Aztán egyszerű szerződések következnek, de utána az már csak rajta múlik, hogy milyen komplikált feladatokig jutunk el, határ a csillagos ég. Ha valaki gyorsan akar előremenni, és belerakja az energiát, akkor működni fog a közös munka, ha meg nem, akkor előbb-utóbb nyilván elválnak majd az útjaink. Először nyilván mindenki ott kezdi, hogy sorban áll a földhivatalban. Az elvárás annyi, hogy aki jön, az rakja bele az energiát. Mi mindent eszközt megadunk majd ehhez, de tölcsérrel nem tudjuk másnak a fejébe tölteni a tudást. Viszonylag egy szűk szeletén dolgozunk a jognak, tranzakciókat csinálunk, cégeket, ingatlanokat adunk-veszünk, illetve befektetéseket menedzselünk. Részletes családjogi ügyletek egyáltalán nincsenek nálunk, büntetőjog sem, sőt a polgári jogon belül is csak egy szűkebb területtel foglalkozunk. Aki ezt a területet szereti, az biztos, hogy nagyon jól fogja magát érezni nálunk.
Egy szegedi előadásodon a szolgálat tudományának nevezted a jogot. Mit értettél ez alatt?
Segíteni kell az ügyfelet. Neki az üzleti megállapodás a lényeg, és nem az, hogy cizellált jogi tanácsadást kapjon, amely még a múlt századi Ptk.-ra is kitérően jellemzi a problémát. Mi, ügyvédek a tökéletes tranzakciót szeretjük, ahol nincs kockázat, mert mindet kizártunk, de ilyen a való életben nincsen. Nem szabad abba a helyzetbe kerülnünk, hogy azt mondjuk az ügyfélnek, hogy „ezt ne írd alá, ez kockázatos”. Persze, hogy az, de ő azért üzletember, mert tudja, milyen kockázatot tud vállalni. Az üzletembereknek magasabb a kockázatvállalási hajlandósága a normál embereknél. A mi szerepünk az, hogy ha ő akar valamit, akkor segítsünk azt megvalósítani.
Kicsit térjünk rá az informatikára. Manapság trendi téma lett azt mondani, hogy mennyire nem innovatívak a jogászok. Mit gondolsz erről a kérdésről?
Nos, én kicsit talán könnyebb helyzetben vagyok, mert mérnök családból származom, édesapám villamosmérnök, édesanyám matematikus, a bátyám az Ericsson vezető fejlesztőmérnöke, tehát hallottam sok mindent otthon. Nyilván érteni nem értettem ezeket a dolgokat, ezért lettem jogász. Amit tudok, azt magam tanultam meg az IT világából, csak a gondolatvilágot ismertem, a mérnökök gondolatvilágát. Jogászként érteni kell adminisztrációs dolgokhoz, mert nem lehet azt mondani, hogy az IT-s kolléga majd elintézi. Nagyon fontos, hogy ki fér hozzá az adatokhoz, mikor, honnan. Anno nem értettem a Word-höz meg az Excel-hez, ezért vettem két könyvet, amit kezdőknek írtak, és egy csomó dolgot megtanultam belőle. Találkoztam olyan ügyvédjelölttel, aki nem tudott százalékot számolni. Ezt először nem hittem el, mert megnéztem, hogy ez bizony hetedikes tananyag. Már nem lehet azt mondani, hogy azért mentem jogásznak, mert ott nem kell foglalkozni a számokkal. Nyilván nem egyszer előfordul, hogy nem sokat értek egy szoftverfejlesztők között zajló megbeszélésen, de akkor felírom az idegen szavakat, és megkeresem, hogy mi mit jelent, hogy legalább halvány fogalmam legyen arról, amiről szó van.
Be fog törni igazán az IT a jog világába?
Szerintem ez már múltidő. Már tíz évvel ezelőtt is mindent elektronikusan kellett benyújtani a cégbíróságra. A szerződésekre már szoftvert engednek rá, hogy mintákat keressen. Például, hogy van-e benne Change of Control klauzula. Ezt annak idején átnyálazta a sok jelölt meg gyakornok, és órákig keresgéltek, most meg egy szoftver megcsinálja az egészet 10 másodperc alatt. Aki ezzel nem tud versenyt tartani, az el fog veszni. Ami viszont nem helyettesíthető, az az emberi gondolkodás. Egy AI lehet, hogy kevesebb hibával dolgozik, de ugyanaz a bizalom nem fog tudni kialakulni egy géppel, mint egy emberrel. Van jövője az ügyvédkedésnek, csak átalakul. De valójában ez nem csak az ügyvédekre igaz. New Yorkban például sok helyen már az oviban elkezdik a kódírást. Ez egy adottság, nem választás kérdése. Vagy felszállok a vonatra, vagy lemaradok.
Hogyan lehet a családdal összeegyeztetni a sok munkát?
Ez abszolút a time managementen múlik. Ha dolgozom, akkor egyszerre egy problémával foglalkozom. Ha a gyerekeimmel foglalkozom, akkor csak a gyerekeimmel foglalkozom, nem nézegetem a telefonom. Ha a feleségemmel beszélek, ugyanez van. Persze sajnos van olyan, hogy a feleségemnek is néha kb. időpontot kell kérnie tőlem. Fontos dolog, hogy én tényleg imádok ide bejönni. Néha reggel négykor kell kelnem, az persze nem kellemes, de örömmel csinálom, mert engem ez érdekel, és élvezem minden percét az irodában töltött időnek. Bárándy Gyuri bácsi szinte haláláig dolgozott (95 évet élt), pedig senki sem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy dolgozzon, de élvezte és csinálta. Most olvastam egy interjút a Váradi Józseffel, a Wizz Air alapítójával. Rajta van a 100 leggazdagabb magyar listáján, de mondta, hogy nem is érdekli ez a lista, csak a szakmai és intellektuális kihívás. Ez egy vállalkozói lét, azért csináljuk, mert élvezzük. Jólesik a pénz, de ezt a felelősséget és feszültséget, amivel ez a munka jár, csak a pénzért nem lehet elviselni. Nekem ez a work-life balance téma nem egy ellentét. Ha a gyermekem azt látja, hogy itt el lehet tengeni-lengeni, mert apa minden nap négykor otthon van, akkor ő is így fogja fel, de ha azt látja, hogy apa egész nap dolgozik, akkor látja, hogy a dolgokért meg kell küzdeni. Számomra a lényeg az, hogy ezt élvezem.
Az interjú második felében szó lesz a startupokról, Laci német és amerikai kalandjairól, valamint Kínáról is. Olvasd el a második részt is!
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
