Politika Erdélyben – Interjú Székely István Gergővel, 1. rész

Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk. Székely István Gergő politológustól a romániai magyar politikai elitről érdeklődtünk.  

10622112_10152799064601874_1796604035_n

Az erdélyi magyar politikai elitben úgy tűnik, hogy már a ’90-es évek eleje óta két iskola, két módszertan verseng. A pólusokat először Domokos Géza és Szőcs Géza párosa, majd Markó Béla, valamint Toró T. Tibor, Katona Ádám, Tőkés László eltérő szemléletmódja uralta, hogy az végül újabb erdélyi pártok megjelenéséhez vezessen. Mi volt a szemléletbeli különbség a két oldal között?

A két oldalt általában „radikális”, „autonomista”, „nemzeti”, illetve „mérsékelt”, „pragmatikus”, „kooperatív”, vagy „kis lépések politikáját követő” táborként szokás címkézni a közbeszédben. Ezek a címkék azonban valamelyest félrevezetők. Egyrészt, valódi radikális követeléseket csak elvétve, mondhatni marginális politikusok fogalmaztak meg, a legkeményebb követelés a területi autonómia volt, ami egy nemzetközi (de akár nyugat-európai) kitekintésben már nem is számít annyira radikális célnak. Másrészt, a mérsékeltként elkönyvelt tábor sem utasította el ezeket a célokat. A különbség inkább az eszközök, a stratégia szintjén mutatkozott meg, bár emögött kimutathatók világnézeti és szocializációs különbségek is.

A Dokomos Géza körüli csoport a kommunista korszak magyar kulturális elitjéből rekrutálódott, az ő szocializációjuk arról szólt, hogy a bukaresti személyes beágyazottság révén lehet kijárni, elintézni ügyeket. Ezzel a csoporttal álltak szemben a radikálisabb fiatalok (akik majd 1993-ban megalakítják az RMDSZ legkarakteresebb platformját, a Reform Tömörülést), akiknek a meghatározó szocializációs élményük maga a rendszerváltás. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a törésvonal merőben generációs szembenállásra lett volna redukálható, hiszen a kérdésben felsoroltak közül Tőkés és Katona Ádám sem tartozott ehhez a generációhoz.

A „mérsékelt” tábor filozófiájának a lényege az, hogy a kisebbségi jogokat a mindenkori román hatalommal együttműködve, kompromisszumok árán lehet csak kivívni, a retorikában pedig kerülni kell az a túlzott nemzeti hangvételt, a románokat nem szabad provokálni. A kisebbségi kérdés számukra elsősorban belpolitikai kérdés, és addig sem autonómia, sem egyéb kisebbségi jog nem lesz, amíg azt a többség nem hajlandó biztosítani. Ebből egyenesen következik a kormányzati szerepvállalás preferálása és az extraparlamentáris eszközöktől való távolságtartás. A másik álláspont szerint az erdélyi magyarságnak jár az autonómia, és ha a románok ezt nem akarják megadni, akkor rá kell őket kényszeríteni, a nemzetközi közösség és elsősorban az anyaország nyomásgyakorlása révén. E doktrína lényeges eleme, hogy az autonómia intézményeit a magyar közösségnek a jogi alapok híján is életre kell hívnia, és miután ez megtörtént, a románok kvázi kész tények elé lesznek állítva és el kell majd ismerjék azokat. Egy további lényeges különbség a két elképzelés között a Bukarest- illetve Budapest-orientált politika.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Az 1990-es évek első felében a két csoport súlya hasonló volt, a korai RMDSZ kongresszusokon a mérsékelt szárny igen szoros eredménnyel tudott csak győzni. Ennek ellenére az RMDSZ programjában 1995-ig folyamatos „radikalizálódás” mutatható ki, hiszen ebben az időszakban kristályosodik ki az autonómia-igény és az önkormányzó nemzeti közösség koncepciója (nemzeti kisebbség helyett). Ezt követően azonban az RMDSZ kormányzati szerepet vállal, aminek következtében a pragmatikus szárny megerősödik, a „radikális” szárny egy része pedig fokozatosan átáll, másik része pedig elidegenedik az RMDSZ-től.

Megjegyezném, hogy (főleg a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta) a táborok vagy pártok leírására a bal-jobb fogalompárt is egyre gyakrabban használják, de nem a klasszikus ideológiák értelmében, hanem inkább a „nemzeti elkötelezettség” egyfajta fokmérőjeként. Az RMDSZ belső, majd külső ellenzéke egyértelműen jobboldaliként határozta meg magát, és stratégiai partnerként tekintett a magyarországi jobboldali pártokra, elsősorban a Fideszre. Bár ennek a retorikának az is része volt, hogy az RMDSZ-t a baloldalra skatulyázzák be, ez ilyen formában nem igaz. Annak ellenére, hogy az RMDSZ közeli kapcsolatot ápolt a magyar baloldallal is a szocialista-liberális kormányok idején, ez a viszony korántsem jelentett olyan mértékű összefonódást, mint ami a jobboldalon jellemző. Továbbá az RMDSZ bizonyos politikusai is a Fidesszel ápolnak szorosabb kapcsolatokat, itt főleg a székelyföldi vezetőkre kell gondolni. Tehát a kisebbségi és az anyaországi pártrendszer aktorai között egy aszimmetrikus viszony áll fenn, jobboldalon erősek a kötések, a baloldalon lazák.

tokes marko be

A konfliktusokat úgy tűnik nem sikerült kezelni a platformos pártstruktúrán belül. Mire vezethető vissza a különválás? Belső szervezeti okokra (például, hogy a Szövetségi Szabályzat-Felügyelő Bizottságnak csak véleménynyílvánító jogköre van, a Szövetségi Egyeztető Tanács nem tudta betölteni a funkcióját), külső, anyaországi okokra, esetleg személyes ambíciókra?

Az Reform Tömörülés (RT) számára az 1999-es csíkszeredai kongresszuson világossá vált, hogy nem tudják átvenni az RMDSZ vezetését, holott ekkor már stratégiai partnerük, a Fidesz kormányzott Magyarországon. Az is egyre nyilvánvalóbb volt, hogy az RMDSZ 1993-ban elfogadott szervezeti felépítése, az ún. önkormányzati modell vagy állammodell megbukott, mivel az előirányzott belső választásokat a csúcsvezetés folyamatosan halogatta. A 2000-es választások előtt több olyan eset is előfordult, hogy az alapszabályzatot „rugalmasan” értelmezve a központ fölülírta a területi szervezetek jelöltállítási döntéseit. A belső ellenzék mindezt növekvő demokratikus deficitként élte meg, így fokozatosan elveszítette bizalmát a Szövetség belső konfliktuskezelő intézményeivel szemben. Ez a bizalom- és térvesztés abban csúcsosodott ki, hogy 2002-ben Tőkés László beperelte az RMDSZ-t a belső választások meg nem tartása miatt.

Szintén lényeges fejlemény volt az RMDSZ belső viszonyait illetően, hogy a Státustörvény romániai alkalmazása céljából létrehozott infrastruktúrát (an ún. státus-irodák hálózatát) az RT a Fidesz szándékai ellenére sem tudta az ellenőrzése alá vonni, mivel Markó Béla kiváló politikai érzékkel meggyőzte a Fideszt, hogy ezek az irodák biztonságosan csak az RMDSZ székházakban működhetnek. Így ezek az igen jelentős szervezeti erőforrások a belső ellenzék helyett a csúcsvezetés, a Markó Béla-féle szárny ellenőrzése alá kerültek.

2002-ben az RT pozícióját tovább gyengítette a Fidesz választási veresége, és a per következtében Tőkés László körül is elfogyott a levegő az RMDSZ-en belül. Mindez oda vezetett, hogy az RT bojkottálta az RMDSZ 2003-as Szatmárnémetiben tartott kongresszusát, ahol Tőkést megfosztották tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Még tartott a kongresszus, amikor Tőkés és az RT átvonultak a Láncos Templomba és megalakították az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT). Bár az RMDSZ-ből még nem lépnek ki testületileg, hamarosan egy alternatív politikai párt bejegyzésének munkálatai is elkezdődnek.

Új pártot azonban csak 2008-ban sikerül bejegyezni (ez lesz a Magyar Polgári Párt), ennek elődjét, a Magyar Polgári Szövetséget két ízben sem sikerül regisztrálni az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos problémák miatt. Ennek következtében a 2004-es helyhatósági és parlamenti választásokon az RMDSZ immár külső ellenzéke kénytelen egy kis román párt listáira felkérezkedni, ami azonban teljes kudarchoz vezet az etnikai szavazás igen erős reflexe miatt, ami a romániai magyarok legalább 90 százalékára jellemző. 2007-ben aztán Tőkés László függetlenként bejut az Európai Parlamentbe, megszerezve a magyar szavazatok közel 40 százalékát. Az eredmény hatalmas meglepetés, az RMDSZ számára sokként hat, és egy lehetséges kétpólusú politikai teret vetít előre. Ezt az eredményt azonban a Magyar Polgári Párt nem tudja megismételni a 2008-es helyhatósági választásokon (ahol nagyjából 85:15 arányban győz az RMDSZ), a parlamenti választásokon pedig nem indul el, miután az RMDSZ-szel nem sikerül választási szövetséget kötni.

Ezzel az ellenzék lendülete megtört, ráadásul ekkor már kitapinthatók voltak a személyes ellentétek, elsősorban Tőkés László és Szász Jenő között, az RMDSZ pedig sikeresen alkalmazta az oszd meg és uralkodj taktikáját, mivel az EMNT-vel és az MPP-vel is koalíciós tárgyalásokat folytatott a parlamenti választások előtt. A nagy szakadás a „nemzeti” oldalon azonban 2009-ben következik be, amikor Tőkés László elvállalja a Magyar Összefogás névre keresztelt, ám technikailag RMDSZ színekben állított pártlista vezetését az EP-választásokon, amit az MPP árulásként könyvel el. Közben Szász Jenő az MPP alapszabályának módosításával kvázi leválthatatlanná tette magát a párt éléről, így az EMNT 2011-ben egy harmadik magyar pártot is bejegyzett, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP). Az EMNP és az MPP a 2012-es helyhatósági választáson nagyjából az MPP korábbi támogatottságán osztozott, míg az RMDSZ megőrizte domináns pozícióját. Az ugyanazon évben megrendezett parlamenti választáson csak az EMNP indult az RMDSZ ellen. Az EMNP nyilvánvalóan teljesen esélytelen volt a bejutásra, és végül a magyar pártokra leadott szavazatok nagyjából 13 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ parlamenti képviselete a választási törvény egy speciális kitétele miatt nem volt veszélyben, ám a Szövetség történelme leggyengébb eredményét érte el, fölülről súrolva az öt százalékot. Az MPP ezúttal sem vett részt a parlamenti választásokon.

Bár Szász Jenőt 2012 végén a magyar kormány kinevezte a Nemzetstratégiai Intézet élére, amit mindenki „felfele buktatásként”, az erdélyi politikából való kivonásként értelmezett, az MPP és az EMNP nem közeledett érdemben egymáshoz, bár utóbbi párt gyakran szorgalmazta a fúziót. Sőt, 2013-ban az RMDSZ nyitott az MPP irányába, és a 2014-es EP választás előtt az együttműködést formalizálták is. Bár az MPP nem kapott helyeket az RMDSZ választási listáján, az RMDSZ arra tett ígéretet, hogy bevonja az MPP-t a készülő új autonómia-tervezet kidolgozásába. Ezt a dokumentumot amúgy már több, mint egy éve várjuk, az RMDSZ folyamatosan halogatta a nyilvánosságra hozatalt és a közvitát. Így a két párt együttműködésének hozadékát nehéz megítélni, de a személyes véleményem az, hogy az együttműködés tétje sokkal inkább abban áll, hogy ily módon az EMNP-re hárul az összefogás kerékkötőjének hálátlan szerepe.

Jelenleg tehát a magyar pártokra szavazók legalább 80%-át maga mögött tudó RMDSZ-szel két kicsi és gyenge párt áll szemben. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közvélemény-kutatásai továbbá arról tanúskodnak, hogy az MPP a választásokról való ismételt távolmaradás következtében ma már alig mutatható ki a választói preferenciák között. Mindkét kis párt az RMDSZ ellenében határozza meg magát, és azt ígéri, hogy az RMDSZ által hanyagolt autonómia-harcnak új lendületet adna. A kihívók megjelenésének hatására az RMDSZ is visszatért az autonómiához, mint kampánytémához, és egyfajta kettős diskurzust alakított ki: román irányba egy kooperatív, deetnicizáló beszédmódot gyakorol, míg a közösségen belül, elsősorban a Székelyföldön, versenyre kel a másik két párttal az autonómiakövetelések terén.1

Lényeges továbbá kitérni arra is, hogy 2010-től nagyjából 2013 végéig a Fidesz igen feszült viszonyban volt az RMDSZ-szel, és a két kisebb pártot támogatta. A magyarországi választások közeledtével azonban bekövetkezett egy kiegyezés: az RMDSZ nem tett keresztbe a frissen honosult kettős állampolgárok választási regisztrációjának és részvételének (és valamennyire rá is segített e folyamatokra), cserében a Fidesz „kiemelte” Tőkés Lászlót az erdélyi politikából és saját listáján juttatta vissza az EP-be. Bár a jó Fidesz-RMDSZ viszony konjunkturális és főleg a pártok pillanatnyi érdekeinek találkozásának köszönhető, a két másik párt számára ez a közeledés egyáltalán nem kívánatos fejlemény. Minkét párt (de főleg az EMNP) nagyon nagy mértékben függ a magyarországi „stratégiai partner” támogatásától és önmagában életképtelen. Egyre világosabb, hogy az MPP, és most már az EMNP is, kudarcot vallott az RMDSZ hegemóniájának megtörésében, a politikai mező kétpólusúvá változtatásában, és kérdéses, hogy a kudarcos projekteket a Fidesz számára meddig éri meg tovább támogatni.

3_magyar_part_logoGyakran felvetődik, hogy az RMDSZ túl könnyedén lép koalícióra a mindig aktuális (és szavazati szükségben szenvedő) kormánypártokkal. Mennyire lenne jó stratégia ellenzékben maradni?

Az RMDSZ 1996 óta – rövid, nagyjából egyéves megszakításokkal – szinte folyamatosan kormányon volt, illetve 2000 és 2004 között parlamenti támogatást nyújtott Adrian Năstase kisebbségi kormányának. A kormányzati részvétel az ún. Markó-doktrína egyik alaptételének számított: a Szövetséget 18 éven keresztül vezető Markó Béla azt vallotta, hogy a romániai magyarság problémái csakis Románián belül, a román kormányban való részvétellel oldhatók meg. Ezzel szemben az RMDSZ belső, majd külső ellenzéke (Tőkés László, a Reform Tömörülés, az MPP, az EMNP) egyre gyakrabban vádolta az RMDSZ-t elvtelen politizálással, azzal, hogy az erőforrásokhoz való hozzáférés érdekében vállalhatatlan kompromisszumokat kötött a román pártokkal és nem tudott számottevő áttörést elérni a kisebbségi jogok terén.

Véleményem szerint az erdélyi magyarok jogi helyzete az elmúlt két évtizedben kétségtelenül nagyon sokat javult. Ebben igen nagy szerepe volt az ún. európai kondicionalitás (EU-conditionality) folyamatának, hiszen az EU-hoz csatlakozni kívánó többi posztkommunista államhoz hasonlóan, Romániának is ratifikálnia kellett számos nemzetközi jogi egyezményt (pl. Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája), és el kellett fogadnia olyan kulcsfontosságú jogszabályokat, mint például a diszkrimináció tilalmáról szóló törvény. A viszonylag kedvező jogi kerettel azonban szemben áll a valóság, az alkalmazás esetleges és nehézkes volta.

A kormányzati szerepvállalás egyik előnyét éppen ebben látom: hatékonyabban kikényszeríteni a törvények alkalmazását. Ezen a téren azonban az RMDSZ teljesítménye távolról sem minősíthető kifogástalannak. Bizonyos helyzetekben vitathatatlan, hogy a magyar kormányzati jelenlét jelentősen megkönnyítette a törvény által biztosított jogok bebiztosítását a gyakorlatban. (Ennek lett volna egy látványos példája a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozása kormányrendelettel, amely azért volt szükséges, mert az egyetem vezetése nem volt hajlandó alkalmazni a tanügyi törvényt, ám végül a PDL-RMDSZ kormány 2012 tavaszán éppen ebbe bukott bele.) Más esetekben azonban az RMDSZ távolról sem kezelte prioritásként a lakossági és civil visszajelzéseket a jogalkalmazás elégtelen mivoltáról, sőt, konfliktusok is kialakultak bizonyos jogvédő szervezetekkel, például egy marosvásárhelyi nyelvi jogi mozgalommal, akik a kétnyelvűség hiányát kérték számon a Szövetségen.

A kormányzati részvétel másik igen fontos hozadéka a forrásokhoz való hozzáférés. Ez önmagában nem ördögtől való, ám az RMDSZ vonatkozásában a jelenséget mégis valamelyest problémásnak látom. A román politikáról tudni kell, hogy igen magas szintű klientelizmus vagy patronázs jellegű tevékenység jellemzi, és mindeközben a pártok közötti ideológiai különbségek a 2000-es évek közepétől egyre kisebbek. A választások nem programokról szólnak, hanem arról, hogy melyik párt mennyi forrást ígér és képes leosztani az egyes településeknek, választókerületeknek. Az RMDSZ pedig az állandó kormányzati részvétel folytán egyre jobban belesimult a tájba, és magáévá tette a román politika jellemzőit. Így az elszámoltathatóság alapja is megváltozott: a kisebbségi jogok kiterjesztése és a jogérvényesítés (vagyis a programatikus jellegű elszámoltathatóság) helyett egyre inkább a források kijárása és célzott allokációja lett a legitimitás alapja. Tehát a magyar választókkal a kapcsolat egyre kevésbé programatikus célok mentén valósul meg és egyre inkább klientelisztikus hálózatok mentén: hol javítunk meg egy utat, hol újítunk fel egy iskolát. Az MPP és az EMNP pedig nem képes ezzel a klientelisztikus potenciállal felvenni a versenyt, mivel csak nagyon vékony önkormányzati pozíciókra és az anyaországi támogatásra támaszkodhat, utóbbiból azonban működésüket is alig tudják fedezni. Természetesen ez az RMDSZ ellenzékét is minősíti, mivel az anyaországi támogatás biztonságát élvezve maguk sem fektettek kellő hangsúlyt társadalmi beágyazottságuk elmélyítésére.2

Az is érdekes kérdés, hogy ellenzékből mit lehet tenni. A forrásokhoz való hozzáférés minden bizonnyal nehezebbé válik. Másrészt viszont a kormányzati részvétel is ellehetetlenít, vagy legalábbis megnehezít bizonyos érdekérvényesítési stratégiákat, például a kisebbség helyzetének tematizálását a nemzetközi porondon, vagy pedig az olyan nem konvencionális politikai részvételi formák gyakorlását, mint a tüntetések vagy akár a polgári engedetlenségre való buzdítás. A dilemmát az RMDSZ számára világosan láthattuk olyan alkalmakkor, mint például a Székely Nemzeti Tanács élőlánca és a különféle autonómiatüntetések. Az RMDSZ kormányzati pozíciójából kifolyólag nem érdekelt abban, hogy a magyar közösség túl magas mobilizációs szinten legyen, a közösségen belüli kihívói (MPP, EMNP, EMNT, de az Székely Nemzeti Tanács is) viszont folyamatosan ezekkel az eszközökkel próbálják reakcióra bírni a Szövetséget. Az eredmény, amint láthattuk, gyakran felemás, és egy-egy esemény kapcsán nem csupán a magyar és a román fél között tör ki a számháború a résztvevők számát illetően, hanem a magyar szervezetek között is.

Jegyzetek:

1 Erről bővebben itt írtunk: http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/pdf/2013_2_001Kiss-Barna-Szekely.pdf

2 Uo.

*

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

*

Kapcsolódó írásaink:

Orbán Endre: Alkotmánymódosítási-kísérlet után. És előtt? Az erdélyi magyarok helyzete és perspektívái

Hiába érvelt – Interjú Puskás Bálint Zoltánnal

A román alkotmány nyomában – Interjú Varga Attilával, 1. rész

A román alkotmány nyomában – Interjú Varga Attilával, 2. rész

Tabudöntögetés – Interjú Bakk Miklóssal

*

Képek forrása:

http://www.szatmar.ro/files/tiny_mce/czinzel/tokes%20marko%20be.jpg

http://sznt.sic.hu/hu-sic/images/szntcimer_nagy.png

http://www.brandrops.com/wp-content/uploads/2011/11/29/3_magyar_part_logo.jpg

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.