Politika Erdélyben – Interjú Székely István Gergővel, 2. rész

Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk. Székely István Gergő politológustól a romániai magyar politikai elit autonómia-elképzeléseiről érdeklődtünk.

10622112_10152799064601874_1796604035_n

Hogyan élte meg az erdélyi magyar politikai elit az Alkotmánybíróság elutasító döntését különös tekintettel arra, hogy mennyire nehéz feltételek mellett lehet Romániában az alkotmánymódosítás realitásával számolni?

Azt gondolom, hogy bár az alkotmánymódosító törvénytervezetbe végül bekerült néhány olyan kitétel, ami akár pozitív irányba lendíthette volna a kisebbségek helyzetét, az RMDSZ nem volt közvetlenül érdekelt abban, hogy az alkotmány módosuljon. A módosított alkotmány elismerte volna a kisebbségek történelmi szerepét Romániában, lehetővé tette volna döntéshozatali szervek létrehozását a kisebbségi identitás védelmében, garantálta volna a közösségi szimbólumok használatát, és lehetővé tette volna, hogy a „hagyományos térségek” közigazgatási „alegységekbe” szerveződjenek. E kitételek alkotmányba foglalása bizonyos szempontból előrelépés lett volna, ennek ellenére mindenkinek ajánlom figyelmébe a következő elemzést,1 amely a négy felsorolt pont közül az első három esetében jelentősen árnyalja a képet.

Érdekében állt azonban az alkotmánymódosítás a Szociálliberális Unió (USL) pártjainak, akik a 2012-es választáson túlnyerték magukat, és a kétharmad birtokában elő kellett állniuk valamilyen nagy projekttel, amit a választóknak valódi reformként lehet tálalni. Az alkotmánymódosítás egyik valódi tétje az államfő és a parlament hatásköréről szólt. Ennek hátterében az állt, hogy az USL nagyobbik pártja, a PSD, az államfői tisztséget odaígérte a kisebbik koalíciós partner, a PNL ambiciózus elnökének, Crin Antonescunak (aki Băsescu második felfüggesztésének idején néhány hétig ideiglenesen el is látta az államfői feladatokat), ám abban már nem volt érdekelt, hogy egy erős elnöki tisztséggel ajándékozza meg aktuális koalíciós partnerét. Így, nyilvánvalóan, a PSD számára az alkotmánymódosítás fő tétje az államfői tisztség gyengítése lett volna, a PNL pedig elfogadhatónak tartotta a kompromisszumot.

A másik nagy tét a regionális átszervezés alkotmányos alapjának megteremtése lett volna. A jelenlegi nyolc fejlesztési régiós felosztás egyértelműen nem megfelelő, ám a román pártok (és ez nem csak az USL pártjaira érvényes) az indokoltnál sokkal többet magyaráztak bele a kérdésbe, például azt állították, hogy az európai uniós pénzek katasztrofális lehívási aránya is a rossz régiós felosztásnak tudható be. Ebben az esetben is volt egy olyan komponens, hogy valami látványosat fel kell mutatni a választóknak, ha már kétharmaddal rendelkeztek a parlamentben, viszont egyáltalán nem alakult ki értelmes szakmai vita a kérdésben, a pártok álláspontja hektikusan változott a konkrét elképzeléseket illetően, a vita lassan követhetetlenné vált. Nem volt világos, hogy csupán a fejlesztési régiók határait kívánják újrarajzolni, vagy változatlan formában azokat közigazgatási hatáskörökkel felruházni, netán a kettő valamilyen kombinációjában gondolkoznak.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Magyar szempontból azonban a kérdésnek hatalmas tétje volt, és nagyon veszélyes helyzetet teremtett. Jelenleg Hargita, Kovászna és Maros megye Brassó, Fehér és Szeben megyével együtt alkotja Románia Központi fejlesztési régióját, a magyarok aránya a régióban 35% körüli. Ilyen etnikai arányok mellett a létező fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörökkel való felruházása magyar szempontból katasztrofális következményekkel járhatott volna, hiszen a régiós szintű hatásköröket nagy valószínűséggel a megyéktől vették volna el (és nem a központtól decentralizáltak volna kompetenciákat), így a két magyar többségű megye jelentős hatásköröktől és forrásoktól esett volna el. A fejlesztési régiók esetleges újrarajzolását illetően sem voltak jobbak a kilátások, a román pártok kivétel nélkül elutasították az RMDSZ javaslatát, hogy a három székelyföldi megye alkosson egy fejlesztési régiót, és néhány igen vad térkép is nyilvánosságot látott, amelyben a három megyét eltérő régiókhoz csatolták volna, Kárpátokon túli megyék társaságában.

Ezek alapján elmondható tehát, hogy magyar szempontból egyáltalán nem számított prioritásnak az, hogy az alkotmány a régiót is rögzítse közigazgatási egységként a jelenlegi három szint mellett (országos szint, megye, község), bár az RMDSZ az utolsó pillanatban be tudott csempészni egy olyan kitételt a szövegbe, miszerint a „hagyományos térségek” közigazgatási „alegységekbe” szerveződhetnek, ami egyes értelmezések szerint hosszabb távon a dél-tirolihoz hasonló (egy régió, két tartomány) megoldásnak ágyazhatott volna meg. Végül az alkotmánybíróság az alkotmánymódosító törvényt 26 ponton találta alkotmányellenesnek, az USL koalíció pedig hamarosan felbomlott, így az alkotmányreform lekerült a napirendről. Véleményem szerint magyar szempontból ez a kimenet inkább megnyugtató mintsem elszalasztott lehetőségként értékelendő.

Az autonómia ügye már az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatban megjelent. Mit jelent az ún. háromlépcsős autonómia-modell és mennyire aktuális a mai pártprogramok fényében?

Annak hangsúlyozásával kezdeném, hogy ha elkészül és nyilvánosságra hozzák az RMDSZ által immár több, mint egy éve beígért autonómia-tervezet, és benyújtják a parlamentben, akkor ez lesz az első tervezet, amit az RMDSZ teljes mellszélességgel felvállal. Az elmúlt 25 évben ugyan közel húsz hasonló dokumentumot dolgoztak ki Erdélyben, és néhányat ezek közül a parlamentben is benyújtottak, ezek közül egyikről sem mondható el, hogy az RMDSZ hivatalosan felvállalt és következetesen megvalósítani szándékolt autonómia-tervezete lett volna. Kivételnek talán a 2005-ös kisebbségi törvény tervezete tekinthető, arról viszont vitatkozni lehet, hogy az abban felvázolt kulturális autonómia tanácsok mennyiben felelnek meg az autonómia definíciójának. (Aki kíváncsi e törvénytervezet problémáira, annak ezt az elemzést tudom ajánlani.2) Mindez véleményem szerint igen súlyos látleletet nyújt az erdélyi autonómia-mozgalom és a politikai pártok teljesítményéről az elmúlt két és fél évtizedben.

De rátérve a konkrét kérdésre: az autonómia-koncepció három pillére az erdélyi magyarság térszerkezetéből fakadó kihívásokra kívánt választ adni. Az első pillér a területi autonómia lenne, ami a Székelyföld helyzetét rendezné, de elméletileg a Partium északi részén (Bihar, Szatmár, Szilágy megyék bizonyos részei) is megvalósítható lenne valamilyen formában. A második pillér egy személyi elvű autonómia volna, amely a tömbrégiókon kívül élő magyarság számára kínálna megoldást, de megválasztásában a tömbrégiók magyar lakossága is részt vehetne. Egy ilyen típusú autonómia egyik feltétele egy kisebbségi névjegyzék, amelyre a választók feliratkoznak és megválasztják az autonómia képviseleti szerveit, amelyek elsősorban a kultúra és az oktatás terén vehetnének át hatásköröket az államtól. A Vajdaságban működő Magyar Nemzeti Tanács3, amelyet idén októberben választanak újra, hasonló elvek szerint működik. A harmadik pillér egyfajta különleges státusú helyi önkormányzat volna, ami a magyar többségű elszigetelt településeknek vagy azok társulásainak biztosítana többletjogosítványokat (a szokványos helyi önkormányzatokhoz képest), elsősorban a kultúra és a nyelvhasználat terén. Természetesen mindhárom autonómia-típus esetében igen változatos megoldások jöhetnek számításba, és az egyes tervezetek alaposan különböztek is egymástól. Részletekbe bocsátkozni azonban nem látom értelmét, az érdeklődők számára az Erdélyi Magyar Adatbank autonómiának szentelt szövegtárát ajánlanám.4

A hárompillérű autonómia-koncepció mellett meg kell említeni, hogy (a teljes) Erdély autonómiája is gyakran megjelenik a közbeszédben, és itt már nem kizárólag a magyar közbeszédre kell gondolni, ám az erre vonatkozó elképzelések a magyar autonómiaformák esetében tapasztaltaknál is jóval kevésbé kidolgozottak. A háttérben az áll, hogy szinte az összes erdélyi megye nettó befizetője a román költségvetésnek, ami az erdélyi románok egy részét is zavarja, és ezt olykor még megspékelik némi transzilvanizmussal, a régió egykori multietnikus békéjének mítoszát megidézve. Bár ez a szlogen számos magyar számára is vonzó, ki szeretném hangsúlyozni, hogy egy autonóm Erdélyben a magyarok aránya valamivel 20% alatt maradna, így a régión belüli valós hatalommegosztásos biztosítékok vagy többszintű hatáskör-decentralizáció nélkül egy ilyen helyzetből nem sok előrelépés származna a magyarok számára. A legkézenfekvőbb forgatókönyv a Vajdaság helyzetéhez hasonló szituációt eredményezne (ott a magyarok aránya 13% körül van), ahol a kisebbségek az ország többi részéhez képest ugyan jobb helyzetben vannak, ám nem tekinthetők az autonómia közvetlen haszonélvezőinek.

1001903_10200473102606110_2892258_nHogyan értékelhetők a különféle erdélyi magyar pártok autonómia-elképzelései? Hogyan határozható meg például a történelmi Székelyföld szemben a Hargita, Kovászna és Maros megyét érintő koncepcióval? Nem másodlagos kérdés-e ez a jogosítványokhoz és az eszközök számbavételéhez képest? Lát-e esélyt arra, hogy születik egy végső szöveg, ami mögé mindenki felsorakozik? Ennek mik lehetnek a legfontosabb tartalmi elemei? 

A Székelyföldre vonatkozóan nem létezik általánosan elfogadott és használható definíció. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) például – amely jelenleg autonómiapárti határozatok elfogadására buzdítja a székelyföldi önkormányzatokat – 153 önkormányzatban gondolkodik,5 ezek nagy többsége jelenleg Hargita, Kovászna és Maros megyéhez tartozik, de van köztük néhány, amit Brassó, illetve Bákó megyéhez csatoltak. Személy szerint én inkább Kiss Tamás elemzését ajánlanám az érdeklődő olvasó figyelmébe a Székelyföld lehetséges alternatív értelmezéseiről,6 és az egyik következtetését is kiemelném: „a régióépítést megcélzó közpolitikák akkor lehetnek sikeresek, ha az érintett népességen belül egyetértésre találnak.” Vagyis azt gondolom, a konkrét lehatárolás másodlagos kérdés amellett, hogy az elit hogyan képes megkonstruálni a Székelyföldet, mint régiót, és ezt a képzetet a lakosság mennyire teszi magáévá. Sőt, a sikeres régiókonstrukciót egy jövőbeli autonómia kezdeti hatásköreinél és eszközeinél is fontosabbnak tartom, mivel azt gondolom, hogy az autonómia kivívása több évtizedes folyamat lesz, amely során fokozatosan kaphat meg a régió bizonyos kompetenciákat.

Ugyanakkor véleményem szerint az elmúlt tíz évben igen fontos dolgok történtek a régió megkonstruálásának terén, ezek közül két fejleményt kulcsfontosságúnak tekintek. Az első az SZNT megalakulása, amely folyamatosan mozgásban tartja az autonómia-mozgalmat és nem hagyja azt a pártokra, nem riadva vissza a nem konvencionális (de természetesen békés) politikai részvételi formák szorgalmazásától sem (felvonulások, tüntetések, helyi népszavazások stb.). A másik kulcsfontosságú mozzanat a székely zászló „kitalálása” volt, amely mára úgy tűnik, sikeresen képes helyettesíteni egy valódi történelmi zászlót. Elfogadása után alig egy évtizeddel azt gondolom, joggal jelenthetjük ki, hogy a székelyek (és nemcsak) magukévá tették a szimbólumot és ez pozitívan hatott vissza identitásukra és önbecsülésükre. Sőt, tovább mennék, véleményem szerint a román kormány és a prefektusok hadjárata a székely zászló ellen (amint arra az alkotmánymódosításról szóló kérdésnél utaltam, a szimbólumhasználat továbbra is rendezetlen) teljesen kontraproduktív román szempontból, hiszen csupán fokozza a székelyek bizalmatlanságát, ingerültségét és dacát. Ezen tevékenységével véleményem szerint a román kormány többet tesz a székely zászló legitimitása szempontjából a székelyek körében és a székelyföldi identitás összerázása érdekében, mint Kövér László, amikor kitűzte a lobogót az Országgyűlés épületére.

Ennek ellenére még rengeteg a teendő a régióvá válás útján. A három székely megye együttműködését nem csak az hátráltatja, hogy 2012-ben az RMDSZ elveszítette Maros megye vezetését, hanem a két magyar vezetésű megye sem képes kellőképpen kooperálni. A mély történelmi gyökerekkel rendelkező kistérségi vagy lokális identitások gyakran kontraproduktív kakaskodásokba, pitiánerségbe torkollnak a „dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” elv alapján. Végül pedig nem szóltunk még a székelyföldi románok igen heterogén csoportjáról, akik mindeddig joggal panaszkodhattak arról, hogy az ő véleményüket senki nem kérte ki az autonómiáról, a magyarok mindig kész tények elé állítják őket. Holott az ő beleegyezésük nélkül soha nem lesz autonómia. A románok egy része valóban nehezen lesz meggyőzhető, mivel számukra bármilyen autonómia pozíció- és forrásvesztést jelentene (elsősorban a kommunizmus idején idetelepített románokra kell gondolni, akik jelenleg is komolyan felülreprezentáltak az állami erőszakszervezetekben, de a központi kormányzat megyei szintű intézményeiben is; ha Székelyföld autonómiát kapna, akkor ezekben a testületekben meg kellene valósítani az etnikai arányosságot, így a románok egy részének távoznia kellene munkahelyéről). Másik részük azonban elfogadja, hogy kisebbségben kell élniük a magyarok között, és az Erdély többi részén élő magyarokhoz hasonlóan garanciákat szeretne látni, együttműködésre való hajlamot a magyarok részéről. Az ő megnyerésük a kulcsa szerintem bármilyen autonómia-terv sikerének.

sic-300x200

Éppen azért, mert jelenleg a magyarok körében sincs konszenzus arról, hogy milyen autonómiát is akarnak (gondoljunk arra, hogy az RMDSZ készülő tervezetét nagy titokban megmutatták az MPP-nek, de a harmadik magyar pártot, az EMNP-t és a független szakértőket gondosan távol tartották a folyamattól), a románok érdemi bevonása pedig úgyszintén várat magára, a lehetséges konkrét hatáskörök kérdéséről értelmetlennek tartom beszélni. Nyilván, elengedhetetlen a magyar nyelv hivatalossá tétele a régióban. Ezen túl, a magyar elit egy maximalista követelésből szeretne kiindulni, amely minden kompetenciát átruházna, a külügy, honvédelem és pénzügy kivételével. Román oldalról ‑ legalábbis első lépésben – valamilyen aszimmetrikus közigazgatási rendszer irányába történő elmozdulás lenne talán elfogadható. De ismétlem, hosszú, több évtizedes folyamattal állunk szemben, és idővel elképzelhető, hogy a székelyföldi románokkal is megtörténik az, ami a dél-tiroli olaszokkal, vagyis belátják, hogy egy olyan területi autonómia, amely számukra is megfelelő garanciákat (vétólehetőséget, arányos képviseletet, kulturális autonómiát) nyújt, voltaképpen az ő érdekeiket is szolgálja, nem csak a magyarokét.

Több szerző úgy véli, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia vagylagos viszonyban állnak egymással. Bár ez normatíve igaz, a nemzetközi példák és a többrétegű 21. századi identitások korában mennyire tekinthető kizárólagosnak ez a viszony?

Erről vita van a szakirodalomban, de valójában az a legnagyobb gond, hogy az autonómiára nem létezik általánosan elfogadott definíció. Kulturális vagy funkcionális autonómiával a kettős állampolgárság nem feltétlenül inkompatibilis, erre jó példa a német-dán határterület, ahol mindkét kisebbség (a németországi dán és a dániai német) körében jelentős a kettős állampolgárok száma és kulturális autonómiát élveznek. Ez a példa azonban inkább mint egy sikeres többetnikumú határmenti régió érdekes, komoly nemzetépítési és nemzetbiztonsági kockázat már csak azért sincs, mivel viszonylag alacsony létszámú közösségekkel állunk szemben. Viszont sokkal kiélezettebb helyzetet is fel lehet hozni az inkompatibilitás cáfolatára, ráadásul területi autonómia kapcsán, mégpedig Észak-Írországot.

Ennek ellenére személyesen úgy vélem, hogy a kettős állampolgárság hatása a székelyföldi területi autonómia szempontjából legalábbis ambivalens. Egyrészt a könnyített honosítás kétségtelenül erősíti a kisebbségi magyarok identitását és következésképp hozzájárul ahhoz, hogy az autonómia-követelések továbbra is napirenden maradjanak és folytatódjon a régió megkonstruálása, amiről korábban beszéltem. Másrészt azonban Románia (akárcsak Magyarország többi szomszédja, ahol jelentős lélekszámú magyar kisebbség él), midig is kockázati tényezőként, ötödik hadoszlopként tekintett a magyar kisebbségre. Ez a percepció a kettős állampolgár kisebbségi magyarok esetében fokozottan fog érvényesülni. Véleményem szerint a kulcskérdés az, hogy a kettős állampolgárság mennyire válik általánosan elterjedtté és elfogadottá a térségben. Szerintem elég jók az esélyek arra, hogy az elfogadottság javuljon. A térség minden államának (és ez alól sajnos Magyarország is egyre kevésbé kivétel, és nem a frissen honosultak miatt) lassan milliós nagyságrendű állampolgára tartózkodik külföldön, és ezt a helyzetet kezelni kell. Románia eddig is azért viszonyult megértőbben a kettős állampolgársághoz, mert több százezer Moldova Köztársaságbeli személynek adott állampolgárságot, továbbá a Nyugat-Európában tartózkodó vendégmunkások egy része is megszerzett egy második állampolgárságot. Ezzel szemben Szlovákia és Ukrajna részéről nem igazán tapasztaltunk eddig enyhülést a kérdés kapcsán. Remélhetően a migráció és a többes kötődések egyre nagyobb elterjedése előbb-utóbb rábírja az államokat politikájuk átértékelésére, a kettős állampolgárság elfogadására, és akkor az autonómiával való ellentmondás is enyhülne. Az ukrajnai fejlemények és Oroszország intervenciós politikája ‑ melynek ürügye éppen az orosz ajkú vagy orosz állampolgár lakosság jogainak veszélyeztetése ‑ ellenben sajnos az ellentmondás fenntartásának és megerősítésének irányába fejti ki hatását.

Az autonómia ellenzőinek klasszikus érve, hogy egy ilyen speciális státusz zöld jelzést jelent az ország széteséséhez. Mennyiben lehet negatív hatása a skóciai és a katalóniai eseményeknek Erdélyre, Székelyföldre?

Ez ismét egy összetett dolog. Egyrészt a katalán és a skóciai események erősítik az erdélyi, a székelyföldi autonómia-mozgalmat. Biztosítják az itteni aktivistákat, hogy nincsenek egyedül, egy tágabb, teljes Európára kiterjedő jelenségbe ágyazzák be az itteni történéseket, és a nyugati „sorstársak” esetleges sikerei itthon is növelhetik a morált. Az SZNT nemzeti régiókról szóló,7 valamint az RMDSZ-nek a kisebbségi jogok uniós szinten történő szabályozását szorgalmazó8 polgári kezdeményezése kiváló lehetőséget biztosított a nemzetközi kapcsolatépítésre, partneri viszonyok kialakítására. Itt megjegyezném, hogy az RMDSZ esetében évtizedes mulasztás pótlásáról van szó, hiszen az 1996-ban kezdődő kormányzati szerepvállalások óta a kisebbségi kérdés tematizálása a nemzetközi porondon nem volt prioritás. Maga Markó Béla is elismerte, hogy a kormányzati részvétel legnagyobb hátránya az, hogy nem lehet külföldön panaszkodni, hogy rossz a kisebbség sorsa, miközben a legerősebb kisebbségi szervezet szerepet vállal a kormányban. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy ez a kezdeményezés igen kényes helyzetbe sodorta az RMDSZ-t, mivel miután a román kormány beszállt a perbe az Európai Bizottság oldalán, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása problematikussá vált, ám végül a Szövetség kormányon maradt.

Másrészt viszont a katalán és skót függetlenségi törekvések (és nem mellékesen a krími és kelet-ukrajnai események is) negatív hatással is lehetnek a székely autonómia esélyeire. A román politikusok eddig is nagy előszeretettel mosták össze az autonómiát a függetlenedéssel, az elszakadással. Emlékezzünk csak arra, hogy Băsescu elnök néhány éve – igen jó politikai érzékkel – azt a kérdést szögezte egy autonómiás táblát tartó hölgynek Tusnádfürdőn, hogy magyarázza már el neki, ha lesz autonómia, akkor ő majd Bukarestből útlevéllel jöhet csak a Székelyföldre? A hölgynek fogalma sem volt a helyes válaszról, és mindezt persze az összes román hírtévé lehozta. Tehát ha a katalánok vagy a skótok függetlenednek, a román politikusok minden bizonnyal egyre gyakrabban fognak azzal érvelni, hogy ezek a népek is autonómiával kezdték, és lám-lám, hova jutottak. A magyar állampolgárság tömeges felvétele és néhány (többnyire jobboldali) magyar politikus olykor meggondolatlan megnyilvánulásai pedig tovább táplálják a román ellenszenvet, mivel Katalóniától és Skóciától eltérően a székelyek nem állam nélküli nemzetek (stateless nations), hanem Magyarország külső kisebbségei. Magyarország pedig a románok nemzeti és történelmi tudatában még mindig az egyik közellenségnek számít. A magyar irredentizmussal továbbra is igen hatékonyan lehet riogatni, továbbá néhány viszonylag friss közvéleménykutatás azt mutatta ki, hogy Oroszország után Magyarország a legkevésbé rokonszenves állam a románok számára.9 Ettől függetlenül mégis úgy gondolom – bár erről empirikus adatokkal nem rendelkezünk – hogy az erdélyi magyarok túlnyomó többsége drukkol a katalánoknak és a skótoknak.

*

Jegyzetek:

1 http://www.mensura.ro/iras/az_uj_alkotmanytervezet_erdelyi_magyar_nezopontok

2 http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/pdf/2005_1-2_1.pdf

3 http://www.mnt.org.rs/

4 http://adatbank.transindex.ro/belso.php?alk=48&k=5

5 http://sznt.sic.hu/hu-sic/index.php?option=com_content&view=article&id=783%3Ahatarozat-szekelyfoeld-hatarait-kijeloel-mozgalom-elinditasarol&catid=11%3Ahatarozatok&Itemid=15&lang=hu

6 Kiss Tamás – Barna Gergő – Deák Attila (2013) Székelyföldi turisztikai régió? Kolozsvár: Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (27-34. o.) http://kvantum.ro/dl.php?f=dXBsb2FkLzE0MDMwODIwNDFfcHVibGlrYWNpb2tfS2lzc1QtQmFybmFHLURlYWtBLVN6ZWtlbHlmb2xkaSB0dXJpc3p0aWthaSByZWdpby5wZGY=

7 http://www.nemzetiregiok.eu/

8 http://www.fuen.org/hu/key-topics/european-citizens-initiative/

9 http://www.erdelyiriport.ro/szeretnek-is-meg-nem-is-erdelyiriport-1247.html

*

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

*

Kapcsolódó írásaink:

Orbán Endre: Alkotmánymódosítási-kísérlet után. És előtt? Az erdélyi magyarok helyzete és perspektívái

Hiába érvelt – Interjú Puskás Bálint Zoltánnal

A román alkotmány nyomában – Interjú Varga Attilával, 1. rész

A román alkotmány nyomában – Interjú Varga Attilával, 2. rész

Tabudöntögetés – Interjú Bakk Miklóssal

Politika Erdélyben – Interjú Székely István Gergővel, 1. rész

*

Képek forrása:

http://hir.ma/wp-content/uploads/2014/05/sic-300×200.jpg

http://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/q71/1001903_10200473102606110_2892258_n.jpg

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.