Politikai nyomás az alkotmánybíróságon – Indonéziában és a világban

A jogállamisági viták kereszttüzében érdemes szélesíteni az Európa-fókuszú vitát, és körülnézni a világban máshol is. Az ilyen viták egyik állandó toposza, a bíróságokra nehezedő politikai nyomás voltaképpen olyan, mint az eső vagy a szél: a politika tehetetlenségi nyomatéka szerint dominálni igyekszik minden állami szférát. A kérdés csak az, hogy mennyire elfogadható ennek a mértéke, és hogy van-e az alkotmányos építményeknek ellenállása a túlzott mértékű eső és szél ellen.

Indonéziában a parlamenti többség nemrégiben egyszerűen leváltott egy alkotmánybírót, mert nem volt megelégedve azzal, hogy egy törvényt alkotmányellenesnek tartott. A dolog azért is érdekes, mert éppen ezzel egyidőben tartotta világkongresszusát az alkotmánybíróságok nemzetközi szervezete, a WCCJ.

Körülbelül egy hónappal a G20-csúcs előtt ugyanis egy másik fontos globális esemény zajlott, igaz, jóval csendesebben, az egzotikus Balin. A World Congress of Constitutional Justice ötödik alkalommal ülésezett 2022 októberében. Arról a szervezetről van szó, amely a Velencei Bizottsággal és az alkotmánybíróságok tíz regionális csoportjával együtt az alkotmánybíróságok közötti globális alkotmányjogi párbeszéd egyik legfontosabb fóruma. 2009 óta működik, és jelenleg 119 alkotmánybíróságot és egyenértékű intézményt egyesít minden kontinensről. Figyelemre méltó kívülállók – különböző okok miatt – az Egyesült Királyság, az USA Kína, október 5-e óta pedig Oroszország is, amely a kongresszus nyitónapján szüntette meg tagságát. Alapokmánya szerint a WCCJ elkötelezett amellett, hogy előmozdítsa az „alkotmányos igazságszolgáltatást – nevezetesen az alkotmányossági felülvizsgálatot, beleértve az emberi jogi ítélkezési gyakorlatot is – mint a demokrácia, az emberi jogok védelme és a jogállamiság kulcsfontosságú elemét”. Ünnepélyes, emelkedett nyilatkozat, amelyet egyetlen civilizált ember sem utasíthat el.

Mindössze néhány nappal az alkotmányos csúcstalálkozó előtt a házigazda intézmény, a indonéz alkotmánybíróság egy tagját, Aswanto bírót az Indonéz Konzultatív Gyűlés (DPR), vagyis az ország törvényhozása hirtelen leváltotta. Ráadásul úgy, hogy erre sem az alkotmány, sem a törvények semmilyen lehetőséget nem adnak. Aswanto mandátuma 2029-ben járt volna le. Indonézia első főbírója, Jimly Asshiddique, a nagyszámú hazai és külföldi kritikussal egybehangzóan, szintén azt állítja, hogy a parlament döntése alkotmányellenes volt, a parlamentnek nincs felhatalmazása hivatalban lévő bíró elbocsátására. 

Az indonéz törvényhozásban 82 százalékos többséggel rendelkező kormánykoalíció valószínűleg bosszút állt a testületen egyik korábbi döntése miatt, amely felfüggesztett egy törvényt a kötelező egyeztetések elmaradása miatti eljárási hibák miatt. Az illetékes parlamenti bizottság elnöke nyíltan elismerte, hogy a felmentés fő oka az volt, hogy Aswanto „nem kötelezte el magát a parlament által elfogadott törvények védelme mellett.”(!) Mintha az alkotmánybíróságok feladata az lenne, hogy megvédjék a jogalkotó akaratát, és nem az alkotmányos normák érvényesítése. A döntés, amely feldühíthette a kormányt, az ország legelső salátatörvényét, a munkahely-teremtési csomagot érintette. A törvény a hivatalban lévő elnök, Joko Widodo egyik zászlóshajója volt: 2019-ben, második ciklusának elején nyújtotta be, és egy évvel később el is fogadták.

A szűk, 4-5 arányú alkotmánybírósági döntés szerint a munkahely-teremtési törvény, ha két éven belül nem javítják ki a képviselők, alkotmányellenesnek minősül. Aswanto eltávolítása tehát megakadályoz egy kellemetlen revíziót 2023-ban, egy évvel Widodo elnök utolsó mandátumának lejárta előtt – ő maga ugyanis már újabb mandátumot tervez. 

De térjünk vissza a barátságtalan valóságból a konferenciatermek melegébe. Az 5. WCCJ témája az „alkotmányos igazságosság és béke” volt. A 94 delegációból álló konferencia a Bali Közlemény elfogadásával zárult, amely „felszólította a Világkonferencia tagbíróságainak bíráit, hogy álljanak ellen az állami hatalom nyomásának, és csak az alkotmány és a benne foglalt elvek alapján hozzák meg döntéseiket.”

Kérdés, hogyan lehet ezeket az alapvető elveket az egyes országok eltérő gyakorlatba átültetni. Amíg erre választ, ha van egyáltalán, nem adunk, a közlemények közlemények maradnak, vagy egyszerűen csak közhelyek. A WCCJ és titkárságának kedvessége, hogy „a nyomás alatt álló bíróságok számára felajánlja szolgálatait, többek között támogató nyilatkozatok formájában”, nem valószínű, hogy elegendő eszköz.

A civil társadalom hangadói, különösen a törékeny demokráciákból (pl. Afrikából) már most valamiféle globális alkotmánybíróság létrehozását szorgalmazzák, hogy hasonló ügyek esetén segítséget kapjanak. Nemrég adta ki például a Velencei Bizottság a Közép-Afrikai Köztársaság alkotmánybíróság védelmében felszólaló nyilatkozatát. A globális alkotmánybíróság előfeltétele azonban  nyilvánvalóan egy globális alkotmány lenne. Ami nagyon valószínűtlen, hogy létrejön, és nagy kérdés, a nemzeti szuverenitás elvére tekintettel, egyáltalán jó lenne-e, ha ez bekövetkezne. De még ha sikerülne is megállapodni az alkotmányos jogok és értékek egyfajta globális chartájáról, a második lépés már sokkal nehezebb lenne: végrehajtani azt, és jogorvoslatot nyújtani az azokat nem tisztelőkkel szemben. Aki nem tiszteli az alkotmányt, az semmilyen alkotmánybíróság döntését sem fogja tiszteletben tartani. A két valóság sohasem találkozik: a keménykezű vezetők és a melegszívű alkotmányvédők egyformán a maguk útját járják a tekintélyt és az igazságosság kérdésében. És mivel párhuzamosan haladnak, útkereszteződés, ahol szembe nézhetnének egymással, soha nem jön.

Widodo elnök néhány nappal a parlament elmozdításáról szóló döntése után mindössze néhány rövid szóval kommentálta Aswanto esetét Jakartában, október 5-én reggel: „a szabályokat mindenkinek be kell tartania”. Ugyanezen a napon este ő maga elnökölt az 5. WCCJ megnyitó ünnepségén Balin.

A Bali Közlemény ezt írja: „A Világkonferencia tagbíróságai támaszkodhatnak a WCCJ szolidaritásra, ha a végrehajtó és a törvényhozó hatalom heves és tisztességtelen bírálatával vagy indokolatlan nyomásával szembesülnek, miután olyan döntéseket hoztak, amelyek nem tetszettek más állami hatalomnak vagy politikai szereplőknek.” Az ünnepélyes szavak ellenére csaknem száz alkotmánybíróság küldöttei fogadták állva Widodót a konferenciateremben.

Aswanto, már nem lévén alkotmánybíró, nem vett részt az ünnepélyes eseményen. Ennélfogva, ő nem is tapsolt az elnöknek…

A cikk angol verziója a Jogtudományi Intézet blogján jelent meg.

A cikk szerzője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!