Put in justice – avagy hogyan történik a személyek büntetőjogi felelősségre vonása a nemzetközi jogban?

Mi történik akkor, ha egy államfő nem „felelős”?  Melyek azok a bűncselekmények, amelyeket a nemzetközi jog is tilt? Hogyan működik az ICC és hogyan hajtják végre az ítéleteiket?

Az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta számos fórumon felmerült a kérdés: milyen következményekkel jár, ha egy ország államfője nem kérhető számon a tetteiért? Meglepő módon maga az orosz lakosság is megtapasztalja azt a krízist, amelyet egyszemélyi döntések idéztek elő. Elsőkézből tapasztalhatják, hogy milyen egy olyan államfő, aki nem felelős a döntései miatt. Az ilyen államfők döntéseiket ritkán vitatják meg tényleges döntéshozó szervekkel. Sokszor hoznak egyszemélyi döntéseket olyan területeken, amelyek nemcsupán az állam alkotmányosságát, de a nemzetközi jog szabályait is felrúgják. Legyen szó emberiesség elleni vagy háborús bűncselekményekről – erre való tekintettel a nemzetközi közösségnek meg kellett határoznia, hogy milyen fellépést szeretnének tanúsítani az ilyen személyekkel szemben.

Az államfők nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonhatóságáról a második világháborút lezáró nürnbergi perek óta beszélhetünk. Az ENSZ Közgyűlése által a nemzetközi szokásjogba beemelt^[1] úgynevezett nürnberg-klauzula rendelkezik arról, hogy a személyek felelőssége megállapítható nemcsupán háborús bűntettek elkövetéséért, hanem agresszív háborúk kirobbantásáért is. Ugyanezen elv alapján a felettes által kiadott parancs sem lehet felmentő indok, mindez a katonai junták és milíciák vezetői esetében mérvadó. A nemzetközi jogban jelenleg a háborús bűncselekmények, az emberiesség elleni bűncselekmények, a népirtás és az agresszió azok a kategóriák, amelyek tekintetében vizsgálható a személyek büntetőjogi felelőssége.

2002. július 1-től ezt a feladatot egy külön erre a célra létrehozott Nemzetközi Büntetőbíróság végzi. Az ICC (International Criminal Court) egy, az 1998-as római statútummal létrehozott nemzetközi büntetőjogi fórum. A Büntetőbíróságot a világ egyetlen és állandó nemzetközi büntetőbíróságaként határozták meg, székhelyét Hágában találjuk, mostanáig pedig az összes Európai Uniós tagállam ratifikálta az őt létrehozó római statútumot^[2]. Főbb célkitűzése a Nemzetközi Büntetőbíróságnak az elé utalt ügyek kivizsgálása. Ezek az ügyek egytől-egyig személyek felelősségének vizsgálatát jelentik, amely személyek esetében felmerült a nemzetközi jog elleni súlyos jogsértés elkövetésének a gyanúja. Az ICC szükséges esetben kihallgatja a gyanúsítottakat, tárgyalást kezdeményez, és folytat le velük szemben. A bíróság a vád megalapozottsága esetén ítéletet hoz a tárgyalás végén.

Ahhoz, hogy egy államfő vagy katonai vezető ellen meginduljon az ICC vizsgálata a korábbiakban felsorolt négy nemzetközi büntetőjogi felelősséget keletkeztető kategória közül legalább egynek meg kell valósulnia. Amíg a háborús bűncselekmények, az emberiesség elleni bűncselekmények és a népirtás viszonylag jól körülhatárolhatóak, addig az agresszió, vagy agresszív háború indítása manapság igen kényes kérdéseket vet fel. Nem segít ilyenkor az sem, hogyha például a szomszédos szuverén államban az agresszor ország nemzetiségéhez tartozó kisebbség él nagyszámban. Nyilvánvaló, hogy ilyen esetben egy ország közvéleményének a többsége fogja meghatározni azt, hogy az őket képviselő államhatalom milyen álláspontot alakít ki ilyen helyzetre válaszul.

A fentebbi kritériumoknak a megvalósulása esetén a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárása a következő esetekben indulhat meg: a részes államok a bíróság elé utalják az általuk sérelmezett konfliktust vagy eseményt; az ENSZ BT kezdeményezi az eljárás megindítását; nem részes államok ideiglenes jelleggel elfogadhatják az ICC joghatóságát; illetve amikor az ICC ügyészsége is önállóan vizsgálatot kezdeményezhet. Amennyiben az eljárást megalapozottnak találják és az illetékes állam nem képes vagy nem hajlandó lefolytatni állami szinten a büntetőeljárást, a Tárgyalás-előkészítő Tanácsa dönt a szervezetnek arról, hogy folytatódjon-e az eljárás. Az érdemi eljárás az Elsőfokú Tanács, majd fellebbezés esetén a Fellebbviteli Tanács előtt zajlik.

A tárgyalás lezárultával, ha a bíróság döntése szerint meg lehet állapítani a nemzetközi büntetőjogi felelősségét egy személynek – vagyis őt az ICC testülete bűnösnek találta – megkezdődhet az ítélet végrehajtása. Az államfőt vagy katonai vezetőt, amennyiben az ítélethozatalakor a Nemzetközi Büntetőbíróság őrizetében tartózkodott, az ítéletének végrehajtására egy olyan országba fogják szállítani, amely elfogadta az ICC általi ítéletek végrehajtásának kikényszerítésére vonatkozó rendelkezéseket[3]. Ennek legfőbb oka, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság kiegészítő jellege miatt csak olyan ügyekben jár el, amelyekben az adott szuverén állam nem képes vagy nem akar eljárni, ezáltal feltételezhető, hogy a büntetés végrehajtását sem tudnák a nemzetközi elvárásoknak megfelelően végrehajtani.

Előfordulhat, hogy az adott állam a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásába beleegyezik, de a végrehajtáshoz, például az elítélt kiadatásához nem járul hozzá. Ebben az esetben, mivel a bíróság ítéletével csak olyan bűncselekményt tud megállapítani, amely nem évül el, a bűnösnek talált személy kiadatását a jövőben bármikor ismételten lehet kezdeményezni.

Sajnálatos, hogy az Egyesült Államok, Oroszország és Kína^[4], mint a világ vezető politikai és katonai nagyhatalmai nem léptek be a római statútumba. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezekkel az államokkal és vezetőikkel szemben ne lehetne a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatát kezdeményezni és lefolytatni. A realitás talaján maradva azonban ez csak lehetőség. Amíg ezekben az országokban bárki az „erősember” pozíciójában fog maradni, addig a Nemzetközi Büntetőbíróság ellene ítéletet tud hozni, de az ítélet végrehajtása erősen bizonytalan marad.

Ez a cikk az Arsboni 2022 tavaszi Gyakornoki Programjának keretében készült.