Robogó technológiai fejlődés vs. kullogó szabályok

Az alábbi cikk a Bird & Bird, az Új Jogtár és az Arsboni által meghirdetett 2018. évi Cikkíró Pályázat keretében született cikk szerkesztett változata.

Három, már nem is annyira új technológiai vívmány vizsgálata szakértők segítségével

Kereskedelmi felhasználású drónok, idegi implantátum, vezető nélküli járművek, fegyverek és szervek 3D nyomtatása, robottal végzett műtét. Jövő vagy valóság? Tényleg olyan soká lesznek még életünk részei? Mi állhat az útjukba?

Emlékeznek az alábbi filmjelenetekre? A Man in Black című filmben egy felfújható robotpilóta veszi át az autó kormányát a sofőrtől, a Star Trek-ben replikátor nevű gép segítségével bármit kérhettek és pár pillanat múlva már ott is volt, a Szárnyas fejvadász 2049 első jelenetében a főhős egy repülő eszköznek ad különféle utasításokat.
Egy legyintéssel elintézhetjük, ez mind csak mese, a Vissza a jövőbe című filmben látott önbekötő cipő is csak a filmvásznon és a rajongók képzeletében él. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetünk.

A technológiai fejlődés megállíthatatlanul robog előre, a kérdés már csak az, hogy mi tereli biztonságos keretek közé.

Ki fogja megmondani, hogy egy autonóm jármű által okozott balesetért ki a felelős, vagy a rendőrség hogyan fog nyomozni egy 3D nyomtatóval előállított fegyverrel elkövetett gyilkosság után? Nem is gondolnánk, sokszor a fejlődés útjába nem feltétlenül az emberi elme végessége, hanem a szabályozás hiánya, vagy éppen lassúsága áll.

3D nyomtatás – az alkotás új dimenziója

Öt évvel ezelőtt egy amerikai srác, Cody Wilson elsütött egy fegyvert. Ez önmagában nem nagy dolog, de ha hozzátesszük, a pisztolyt 3D nyomtatással készült, akkor mérföldkőnek tekinthetjük – még ha nem is igazán pozitív értelemben. A harminc éve történt szabadalmaztatás óta naponta találkozhatunk a 3D nyomtatás világából érkező hírekkel, mégis nagyon keveset tudunk róla. „A 3D nyomtatásban az a csodálatos, hogy végre nem lebontunk, hanem felépítünk valamit, gyakorlatilag a semmiből hozunk létre dolgokat – mondja Falk György a 3D nyomtatás hazai úttörője. Ez az újfajta technológia az igazi áttörést a prototípusgyártásban hozta el. Hazánkban elsősorban az ipari területeken terjedt el, de zajlanak orvosi kutatások implantátumok, protézisek gyártásában, vagy éppen a szövettenyésztésben. A formatervezés világában sem ismeretlen a 3D nyomtatás, egy projekt keretében most épp szemüvegkeretek gyártásával foglalkozunk, de nyomtatottunk már pártát és cipőt is. Az a nagyszerű, hogy a 3D nyomtatás egyedi termékek tömeges gyártását teszi lehetővé anélkül, hogy egy egész üzemet kellene felépíteni.”
Annak ellenére, hogy sikeres és folyamatosan fejlődő technológiáról beszélünk – elég csak megemlítenünk, hogy

Van Gogh fülétől az ötemeletes irodaházakon át az Oscar-szobor öntőformájáig számos dolgot „nyomtattak” már

–, az amerikai joghallgató srác találmányával egyszeriben a felszínre kerültek olyan kérdések, amelyek mellett eddig mindenki elment.
Dr. Grad-Gyenge Anikó, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanszékvezetője jogászként a szellemi alkotások jogának szempontjából világít rá a kérdésre. „A fax, nyomtató vagy fénymásoló feltalálásakor főként az irodalmi szerzőknek okozott fejfájást az újfajta technológia, azonban a 3D nyomatás megjelenésével összetettebb társadalmi hatást kell vizsgálni, mert nem csak egy jogosulti csoport érdekeit érinti, hanem sok irányba szerteágazó hatásai lehetnek.”
Vegyük például azt az esetet, amikor valaki meglát a barátja lakásában egy képzőművészeti alkotást, amit ő is szeretne magáénak tudni. Kölcsönveszi, 3D szkenner segítségével lemásolja és a másolatot kinyomtatja otthon, később esetleg meggondolja magát és eladja. Szélsőségesebb esetben valaki lemásol pl. egy autóalkatrészt, amelyet aztán tömegesen állít elő és értékesít, persze korántsem olyan minőségben, és már meg is történik a baj. Hogyan vonhatók felelősségre a folyamatban résztvevő személyek? Tehet bármiről a szkenner vagy a nyomtató kezelője?
Falk György szerint itthon egyelőre nem ennyire kritikus a helyzet. A másolástól sem kell tartani, hiszen annyira kicsi a piac, hogy rögtön kiderülne, ha valamelyik cég ilyen illegális cselekedethez folyamodna. A megrendelők is kellőképpen óvatosak, több oldalról is bebiztosítják magukat, hogy a kinyomtatandó termékük terve megfelelő módon, visszaélés nélkül kerüljön felhasználásra.

Nyomtatáskor a gép beolvassa a modell adatait és sorban egymásra illeszkedő rétegeket képez folyadékból, porból vagy sík lemezekből,

ilyenformán fokozatosan felépíti a modellt a metszetekből. Ezeket a rétegeket, melyek alakra és vastagságra megegyeznek a virtuális modell metszeteivel, egymáshoz köti vagy automatikusan egymáshoz tapadnak. Ennek a módszernek legnagyobb előnye, hogy majdnem minden formát vagy geometriai testet elő tud állítani.

Ki vezet a végén?

A belvárosban szeretnénk parkolni, pár gombnyomás, és autónk máris keres magának egy megfelelő helyet, majd dolgunk végeztével elénk gördül a jármű. Ugye milyen jó lenne?
Az autonóm járművek ideje a hétköznapi emberek számára még nem érkezett el, de az önvezetés első szintjei kézzelfogható távolságba kerültek. Ma is találkozhatunk az utakon olyan járművekkel, amelyek sávelhagyás esetén nemcsak jeleznek, hanem vissza is kormányozzák az autót, vagy éppen a kiválasztott sebesség megtartásában segítenek úgy, hogy a sebességváltoztatást ember beavatkozás nélkül viszik véghez. Jelenleg a szakemberek szerint egyes autógyártók még az idén előrukkolhatnak a feltételes automatizáltságú járművekkel.

Az önvezető autók fejlesztésének térhódítása több annál, mint az autógyárak versengése. „Az autonóm gépjárművek fejlesztését elsősorban a közlekedésbiztonság motiválta – meséli Nyerges Ádám a BME oktatója, az Autonóm Járművek Kutató Központ (RECAR) munkatársa. Korábban a passzív biztonsági rendszerek fejlesztésére helyezték elsősorban a hangsúlyt, vagyis például töréstesztekkel törekedtek arra, hogy egy esetleges balesetnél az utasok túlélési esélyei minél jobbak legyenek. Ezzel szemben az aktív biztonsági rendszerek célja az, hogy elkerülhetőek legyenek ezek a balesetek. Az önvezető autók előnye azonban túlmutat közlekedésbiztonsági kérdéseken, mert nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a forgalom optimalizálása is pozitív hozadék, csakúgy, mint az emissziócsökkenés.”

Valóban ennyire egyszerű lenne a jövőben, hogy beprogramozzuk az autónkat és mindenféle beavatkozás nélkül „odarepít” minket a kívánt helyre? Korántsem. Az önvezető autók esetében is felmerülnek olyan etikai, jogi kérdések, amelyekkel még a mérnököknek is szembe kell nézniük. Mi történik akkor, ha az önvezető gépjárművünk olyan közlekedési helyzetben találja magát, amikor választania kell egy baleset elkerülése során: utasa életét mentse vagy egy arra tévedő járókelőét? Ki mondja meg, hogy milyen algoritmust programozzanak, vagy programozhatnak be a fejlesztők egy baleset elkerülése érdekében? Egyáltalán dönthetnek erről az autonóm gépjárművek gyártói?

Ennél egy fokkal kézzelfoghatóbbak a felelősség kérdései, ugyanakkor ma még nem tudjuk a pontos választ arra, hogy egy autonóm jármű által okozott baleset esetén kit terhel a felelősség, a vezetőt vagy a gépjárművet.

Szakemberek szerint a jelenlegi szabályozást figyelembe véve a fejlesztési szakaszban mindenképpen a fejlesztők viselik a kockázatot, éles helyzetben pedig – a mai rendszerhez hasonlóan – nagy valószínűséggel az üzembentartó, vagyis az okozott kárért a gépjármű tulajdonosa tartozik felelősséggel. Az autó, vagy a program esetleges meghibásodása esetén a gyártóval szemben szintén a tulajdonos érvényesítheti igényét. Más szakemberek szerint azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet, figyelembe kell venni az automatizáltság különböző szintjeit, amely a gyártói felelősséget nagyban befolyásolhatja. Akárhogy is, ez egy olyan kérdés, amelyre most nem lehet egyértelmű választ adni, mint ahogy arra sem, hogy az önvezető és a hagyományos gépjárművek párhuzamos használata mekkora veszélyt jelent az egyes útszakaszokon.

A technológia elterjedését sok tényező hátráltathatja, ezek közül csak egy, de talán a legfontosabb tényező a társadalmi elfogadottság. Szkeptikusak vagyunk az új dolgokkal szemben és ez alól az önvezető járművek sem jelentenek kivételt, mégis vannak olyan funkciók, amelyek nagyban megkönnyítenék az életünket. Akárhogy is, de az önvezető autók lassan a mi házunk előtt is megjelennek és előbb-utóbb mi is kénytelenek leszünk beszállni az egyikbe.

0. szint – Nincs automatizáltság: Teljes egészében a vezető uralja a járművet, minden vezetési műveletet ő végez. Lehetnek olyan eszközök, amelyek figyelmeztető vagy vezetés-támogató funkcióval bírnak, de ezek csak segítséget nyújtanak a sofőrnek.
1. szint – Gépjárművezetés támogatása: A jármű továbbra is az ember irányatása alatt áll, azonban a kormányzási vagy fékezési/gyorsítási műveletet átveheti a vezetéstámogató-rendszer. Ebben az esetben a vezetési folyamat csak egy része automatizált, az autó azonban továbbra is emberi irányítás alatt áll.
2. szint – Részleges automatizáltság: A sebességtartó és kormányzási rendszereket egyszerre tudja kezelni a rendszer, de a gépjármű ura továbbra is a vezető.
3. szint – Feltételes automatizáltság: Fordul a kocka: az automata járművezető-rendszer „vezet”, ugyanakkor a járművezetőnek képesnek kell lennie bármikor beavatkoznia.
4. szint – Magas szintű automatizáltság: A rendszer kritikus helyzetekben is működik. Ha a vezető nem, vagy nem megfelelően reagál a gépjármű arra irányuló kérésére, hogy az irányítást vegye át, tudja kezelni a jármű.
5. szint – Teljes automatizáltság: A vezetőből teljes mértékben utas lesz, az automata járművezető-rendszer minden helyzetben képes az autó irányítására.

Drónok harca

Apró berregő hang, repülő masina az égen, távirányítót szorongató emberek a parkban. Csodálatos légifelvételek a kis falu tornyáról, amelyet egy helyi amatőr készített. Drogcsempészek buktak le a mexikói határon, miután nem sikerült átreptetniük a kábítószert Amerikába. Mi a közös ebben a három esetben? A főszereplő mindegyik történetben egy drón (hivatalos nevén pilóta nélküli légi jármű).
Sokan még mindig katonai eszközként tekintenek ezekre a légi járművekre, pedig alkalmazásuk ennél sokrétűbb. Az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem is felfedezte magának, és nem szabad elfeledkeznünk a magáncélú felhasználásról sem. De mi kell ahhoz, hogy valaki drónt röptethessen? Megveszi, hazaviszi és már indulhat is a buli? Sajnos korántsem ilyen egyszerű.

A légtér több annál, mint végtelen égi játszótér, szigorú szabályok vonatkoznak a különféle légi járművekre és ez alól az utasszállítóhoz mérten egészen aprócska drónok sem jelentnek kivételt.

Hazánkban a miniszteri rendelet elkészültéig jelenleg a Légiközlekedési Hatóság tájékoztatója jelent iránymutatást, mely szerint a drónok esetében „a légiközlekedési tevékenység az eseti légtér engedély és – a művelet helyszínének függvényében – a korlátozott légtér engedély megszerzésén túlmenően, kizárólag a Légiközlekedési Hatósághoz tett bejelentést követően kezdhető meg. A bejelentési kötelezettség alól a sport-, valamint magáncélú felhasználás mentesül.” Vagyis hiába szeretnénk a közeli szántóföldön kipróbálni a család új játékszerét, nem ússzuk meg a bürokráciát. Szerencsére egy még fejlesztés alatt álló honlap (legter.terkep.hu) segítségünkre lehet az optimális „röptetőhely” megkeresésében, amely nagyban megkönnyíti az eseti légtérhez szükséges engedély megszerzését. A jelenlegi szabályozás egyelőre nem különböztet meg eltérő méretű drónokat, és speciális engedélyek, jogosítványok sem szükségesek a felhasználó számára, pusztán a felhasználás céljában mutatkozik meg eltérés.

A légtér biztonságán túl fontos adatvédelmi kérdések is felmerülnek, hiszen kis szeretné, hogy a szomszéd srác drónja felvételeket készítsen róla, amíg békésen napozik a kertjében? Fontos látni, ezek az eszközök már nem olyan csodamasinák, amelyeket csak sci-fi, vagy éppen háborús filmekben láthatunk, de azzal sem árt tisztában lennünk, hogy jóval többek egy távirányítós kisautónál. A szabályozás valóban hiányos, de a jövő nem annyira sötét. A készülő miniszteri rendelet remélhetőleg választ fog adni repülésbiztonsági és egyéb légügyi kérdésekre, a privát érdekek védelmében dr. Grad-Gyenge Anikó szerint „a drónok esetében nincs szükség radikális szabályozásra, a jog alapeszközei megvannak a magánszemélyek, vagyontárgyak védelmére, csak ezek megfelelő alkalmazására van szükség.” Ez persze nem jelenti azt, hogy hosszabb távon, a technológia további fejlődésével ne lenne szükség a ma még előre nem látható problémák kezelésére, akár a jog eszközével.

Szép, új világ?

A számítógép, okostelefon mindennapi életünk része, pár éven belül nem kizárt, hogy a legújabb technikai vívmányok is ebbe a körbe fognak tartozni. Képzeljék csak el: a gyerek farsangjára nem kell több papírmasé állatfejet készíteni, ki is nyomtathatjuk, a heti nagybevásárlást a nagy áruházak teherautói helyett drónok hozzák haza és a parkolást is magától megoldja az autónk. Jól hangzik, ugye? Rémisztő és egyszerre csábító, de akárhonnan is nézzük, ezek a technikai újítások már itt vannak, nem tehetünk úgy, mintha csak a filmvásznon léteznének. Ahhoz, hogy a mindennapi életben is biztonsággal használhatók legyenek, nem csak a fejlesztőknek van rengeteg dolguk. A kérdés már csak az, hogy a szabályozás továbbra is csak kullogni fog a technológia után, vagy végre fénysebességre kapcsol és behozza a lemaradást.

Források, felhasznált irodalom

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi népszerű pályaművet is applikációnk segítségével!

[shortstack smart_url='[shortstack smart_url=’https://1.shortstack.com/pJ14Jh’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]