„Robotügyvéd” egy kattintásra?

Ingyenesen ad jogi tanácsot a már ötven országban elérhető, mesterséges intelligenciával működő DoNotPay nevű chatbot.

A szoftver fejlesztője, Joshua Browder

A chatbot elsősorban hivatalos formalevelek és nyomtatványok kitöltésében nyújt segítséget a felhasználóknak, amelyek jogi képviselő közreműködése nélkül is benyújthatók az illetékes hatóságokhoz. A szoftver készítője, a 20 éves amerikai egyetemista, Joshua Browder szerint a DoNotPay egyféle „robotügyvédként” bizonyos mértékben helyettesítheti a hús-vér jogászokat és tanácsadó cégeket.

Az eredetileg jogtalanul kiosztott parkolócédulák könnyebb kezelésére kialakított szoftver ma már fogyasztói vitákban, de akár menekültügyi ügyekben is tanácsot ad. Néhány olyan kulcsszó alapján, mint pl. „munkahelyi zaklatás” vagy „kártérítést követelek” a chatbot azonnal több cselekvési alternatívát kínál a panaszos számára. A probléma azonosítását követően tehát a felhasználó a szó szoros értelmében nem jogi tanácsot olvashat a képernyőn, hanem az adott helyzetben szükséges formanyomtatványt, aminek kitöltésében is segédkezik a program.

A chatbot 24 órán belül további tippekkel szolgál, kihez vagy hová fordulhat követelésével, panaszával a felhasználó. Nyilvánvaló, hogy a szoftver használata mellett továbbra is szükség lesz valódi jogi tanácsadásra. Ha a követelés címzettje – feltehetően saját ügyvédje közreműködésével – válaszol a chatbot generálta dokumentumra, a felhasználó is ügyvéd igénybevételére fog szorulni.

A kezdeti sikerei és népszerűsége ellenére a „robotügyvédnek” is vannak kisebb hibái. Noha Browder jogi botja nagyon jól teljesít a „kérdezz-felelek”-típusú tanácsadásban, néha előfordulhat egy-egy „kommunikációs összeomlás”, ha a felhasználó olyan választ ad a botnak, amit az nem ismer fel vagy nem tud értelmezni.

 

Jegyzetek
Kép forrása itt és itt.

Az eredeti cikket lásd itt.

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.