E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkírópályázat keretében született.
Szerző: Hodák Vencel
A Supreme Court of the United States 2014. június 25. napján a digitális tartalomszolgáltatás – és ily módon egyúttal a szerzői jog – jövőjét meghatározó döntést hozott a TV-műsorokat internetes úton továbbközvetítő Aereo ügyében. Az Aereo-ügy és a Supreme Court ítélete nem múló viták forrásává vált, az ítélet sokak szerint a szerzői jog technológiai újdonságokra érzéketlen, a rohamos információtechnológiai fejlődést megakasztó és a TV-társaságok érdekeit szolgáló értelmezése. Az ügy azonban, mint minden komplex és nagy horderejű jogeset, korántsem ítélhető meg ilyen leegyszerűsítő módon.
A streaming
A szerzői művek streaming technológia alkalmazása révén történő felhasználása egyre jelentősebbé vált a 2000-es évektől. Olyan szolgáltatók jöttek létre és váltak megkerülhetetlenné, mint a YouTube, a Deezer, a részben magyar alapítású Ustream, vagy a Magyarországon is egyre nagyobb előfizetői táborral rendelkező Spotify. A skandináv államok zeneipari piacain a streaming szolgáltatók a legnagyobb részesedésű piaci szereplőkké váltak, globális szinten pedig az IFPI adatai szerint a streaming zenei szolgáltatók bevételei 2013-ban 1,1 milliárd dollárra rúgtak, amely 51,3%-os növekedést jelent a tárgyévben, emellett a streaming zenei szolgáltatók előfizetőinek száma is rohamosan növekedett az elmúlt években. Ezek a példaként említett piaci folyamatok egyúttal a zeneművekkel való kalózkodás csökkenő tendenciáját is jelentik. A streaming technológia révén lehetővé vált a TV-műsorok egyidejű interneten keresztül történő továbbközvetítése, és ezáltal a műsorok különféle eszközökön (okostelefonon, tableten), ill. későbbi időpontban történő megtekintése. Az Aereo is ilyen szolgáltatást nyújt, azonban az Aereo, üzleti modelljét és a szolgáltatás alapjául szolgáló technológiai hátteret a jogi környezetre figyelemmel, különösen annak inkonzisztenciáit szem előtt tartva alakította ki.
Az Aereo technológiája és a jogi környezet
Az Aereo, előfizetői számára havidíj ellenében interneten keresztül eljuttatja egyes városok (pl. New York, Boston) körzetében sugárzott TV-csatornák műsorait anélkül, hogy erre vonatkozóan engedéllyel rendelkezne a jogosultaktól. Az Aereo minden egyes előfizetője számára egy önálló antennát biztosít. Amikor az előfizető a watch funkcióval egy adott műsor megnézését választja, a kizárólag az ő részére biztosított antenna befogja a sugárzott műsor jeleit, majd az Aereo rendszere az adott műsorról másolatot készít, amelyet egy, kizárólag az előfizető számára fenntartott könyvtárban rögzítenek. Ezt az eredeti TV-műsorról készített egyedi másolatot egyedül az Aereo azon előfizetője érheti el, aki a play gomb megnyomása révén működésbe hozta a számára fenntartott antennát, és így rögzítette a számára biztosított könyvtárban a műsort.
Minden egyes előfizető számára tehát a külön antenna által befogott jelek digitalizálása révén egyedi másolat készül az adott műsorról, abban az esetben is, ha pl. több tízezer előfizető nyomja meg a Super Bowl döntője megnézése céljából a play gombot. A record gomb megnyomásával az Aereo az éppen sugárzott TV-műsorról ugyanezen technológia alkalmazásával másolatot készít az előfizető számára, aki azt egy későbbi időpontban megtekintheti. Az Aereo a szolgáltatását nem TV-műsorok interneten keresztül történő továbbközvetítéseként, hanem egyféle antennakölcsönzőként igyekszik beállítani. Az Aereo álláspontja szerint a szolgáltatása semmiben sem különbözik attól, ha valaki a háza tetejére felhelyezett antenna által befogott műsort nézi a TV-készülékén – az Aereo legfeljebb jobb minőséget és nagyobb kényelmet biztosít az előfizetői számára ugyanezen modellel analóg módon.
A szerzői jogi jogosultak azonban nem így értékelték az Aereo tevékenységét. Az újonnan jelentkező technológiai megoldások állandó kihívások elé állítják a szerzői jog XIX. századi fundamentumokon nyugvó rendszerét. A streaming kapcsán relevanciával bíró kizárólagos szerzői jog, a nyilvánossághoz közvetítés jogának szabályozási alapját az 1886-os Berni Uniós Egyezmény 11., a művek nyilvános előadásának és nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezéséről rendelkező, és a sugárzás, továbbsugárzás, valamint a bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítés engedélyezéséről szóló – hatályos szövegét 1967-ben elnyert – 11bis cikkei jelentik.
A BUE keretei között létrehozott nemzetközileg harmonizált szerzői jog rendszerét – többek között – a WIPO 1996. évi Szerzői Jogi Szerződése feleltette meg a XX. század információtechnológiai forradalma által támasztott kihívásoknak. A WIPO Szerzői Jogi Szerződésének 8. cikke rendelkezik a nyilvánossághoz közvetítés jogáról, amelynek értelmében a szerzők kizárólagos joga, hogy műveiket vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon a nyilvánossághoz közvetítsék, és hogy erre másnak engedélyt adjanak, ideértve a nyilvánosság számára oly módon történő hozzáférhetővé tételt, hogy a közönség tagjai a műhöz való hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.
Az Egyesült Államok a BUE rendelkezéseit 1989-ben implementálta, a WIPO Szerzői Jogi Szerződését pedig 1998-ban – az európai államok szerzői jogában ismert megoldásoktól eltérő módon – ültette át belső jogába. Az Egyesült Államokban az 1976. évi Copyright Act 106. § (4) bekezdése rendelkezik a nyilvános előadás kizárólagos jogáról, amelyet a törvény 101. §-ában az ún. Transmission Clause pontosít. Ennek értelmében nyilvános előadásnak minősül egy mű előadása, megjelenítése a nyilvánosság számára nyitva álló helyen, vagy olyan helyen, ahol egy család és annak ismerősi körét meghaladó számú jelentősebb személy gyűlt össze. Továbbá nyilvános előadásnak minősül egy mű átvitele, ill. más módon történő közvetítése vagy megjelenítése a fentebb meghatározott nyilvánosság számára bármilyen eszköz vagy folyamat útján, függetlenül attól, hogy a nyilvánosság tagjai ugyanazon a helyen vagy eltérő helyeken, ill. hogy ugyanazon időpontban vagy eltérő időpontokban fogadják az átvitelt. Tehát az előadás mint egy mű megjelenítését jelentő felhasználási cselekmény, magában foglalja a különféle módokon megvalósuló közvetítéseket, továbbközvetítéseket és átviteleket.
Az Aereo-ügy
A szerzői jogi jogosultak, többek között a Disney, az NBC, a Fox és a CBS először New Yorkban, majd Bostonban indítottak pert az Aereo ellen. A felperes TV-társaságok által előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelmet mindkét district court elutasította, azonban egy később indult perben egy bíró Salt Lake City-ben helyt adott az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek. Az ideiglenes intézkedés tárgyában való határozathozatal jelentőségét az Aereo elleni perekben az adja, hogy egyúttal az ügy főkérdésében, a szerzői jogok megsértésének kérdésében való döntést is magában foglalta.
Időközben a New York-i district court első fokú, a felperesek ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasító döntését a Court of Appeals for the Second Circuit 2013. április 1-jén másodfokon helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítéletét a 2008-as Cablevision ügyben hozott döntésére alapította, ugyanis megítélése szerint a két ügy tényállása a jogi relevanciával bíró főbb kérdések tekintetében nagyfokú azonosságot mutat. A Cablevision kábeltársaságként lehetővé tette, hogy az általa a jogosult engedélyével az előfizetőkhöz továbbított műsort későbbi megtekintés céljából az előfizető egy ún. RS-DVR segítségével rögzítse, majd a kizárólag számára készült másolatot megnézze. Az ügyben eljárt bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az egyedi előfizető számára rögzített és tárolt, a TV-műsorról készült egyedi másolatnak az előfizető részére történő közvetítése nem minősül nyilvános előadásnak, továbbá hogy közvetlen szerzői jogi jogsértés nem valósul meg tekintettel arra, hogy a másolatot az előfizető, és nem a Cablevision készíti, jóllehet az eljárás tárgyát nem képező másodlagos felelősség szempontjából a másolatok készítése vonatkozásában a Cablevision is megvalósított akaratlagos magatartást. A Cablevision-ügyben eljáró másodfokú bíróság egy adott közvetítés potenciális közönségét vizsgálva minősítette a szolgáltatást magánközvetítésnek.
A másodfokú bíróság Aereo-ügyben hozott döntésével – és a korábbi Cablevision-döntéssel egyaránt – egyet nem értő Chin bíró különvéleményében megfogalmazott álláspontja szerint az Aereo egy joghézagot kihasználva építette fel üzleti modelljét. Szerinte az Aereo potenciális közönségét a szolgáltatás valamennyi előfizetője jelenti, még akkor is, ha bizonyos technológiai megoldások egy főre korlátozzák az adott közvetítés közönségét. A felperesek a másodfokú ítélettel szemben a Supreme Court-tól kértek jogorvoslatot.
A Supreme Court ítélete
A Supreme Court ítélete szerint az Aereo megsérti a felperesek szerzői jogait. A bíróság döntésének meghozatala során azt a két fő kérdést vizsgálta, hogy az Aereo megvalósítja-e az 1976-os Copyright Act szerinti előadást (közvetítést), és hogy ezt nyilvánosan teszi-e. A Supreme Court a nyilvános előadás jogát a törvény és a jogalkotó céljának feltárásával vizsgálta. A Copyrght Act-et a Kongresszus 1976-ban módosította abból a célból, hogy felülvizsgálja a Supreme Court két korábbi, ún. közösségi antenna TV-társaságok ügyében hozott döntését.
A Fortnightly-ügyben a társaság antennákat helyezett el völgyben elhelyezkedő, rossz vételi adottságokkal rendelkező városok feletti hegyre, és a szóban forgó városok lakói számára kábelen juttatta el a műsorjeleket. A Supreme Court ítéletében határvonalat húzott a nézők és a műsorszolgáltatók között, amely szerint az előbbiek nem valósítanak meg szerzői jogi értelemben vett előadást, míg az utóbbiak igen, mivel nagyfokú kreativitást fejtenek ki és döntéseket hoznak annak vonatkozásában, hogy mi kerüljön műsorra. Ezen distinkció alapján úgy döntött a bíróság, hogy a Fortnightly tevékenysége nem minősül nyilvános előadásnak.
A szóban forgó másik ügyben a Teleprompter kábel útján helyben nem fogható TV-adásokat továbbított előfizetői számára. Tekintettel arra, hogy a műsorokat a Teleprompter változtatás nélkül továbbította, a bíróság szerint – a Fortnightly kapcsán kialakított kritériumok szerint – a társaság inkább tekinthető nézőnek, mint műsorszolgáltatónak. Tehát a Teleprompter sem valósított meg nyilvános előadást. A Kongresszus 1976-ban a Fortnightly és a Teleprompter ügyekben hozott döntések felülbírálata céljából módosította a Copyright Act-et. A jogalkotó a Supreme Court általi különbségtétel eltörlésével, az előadás fogalmának módosítása következtében mind a néző, mind a műsorszolgáltató megvalósítja az előadást, és a jogalkotó a Transmission Clause törvénybe iktatásával kívánta a Copyright Act hatálya alá vonni az olyan jellegű közvetítési és átviteli tevékenységet, amelyet a Fortnightly és a Teleprompter folytatott.
A Supreme Court az Aereo és a Fortnightly ill. a Teleprompter összehasonlításával arra jutott, hogy az Aereo koncepcionálisan olyan tevékenységet folytat, mint a két kábeltársaság, amelyekre a Kongresszus kiterjesztette a Copyright Act rendelkezéseit 1976-ban. Ez a hasonlóság jelenti a döntés kulcsát, amint azt Stephen Breyer bíró több alkalommal is kifejtette. Az Aereo és az 1970-es évek kábeltársaságai rendszerének megvizsgálását követően a bírák egy különbségre (a kábeltársaságok a műsorokat folyamatosan közvetítettek, míg az Aereo rendszere kizárólag kifejezett előfizetői igény esetében lép működésbe) felhívták a figyelmet, azonban a többségi álláspont szerint ez a különbség nem befolyásolja az Aereo és a kábelszolgáltatók között fennálló alapvető és nagyfokú egyezést. Ahogyan a Fortnightly és a Teleprompter egy nagy antennával fogta be a jeleket, majd juttatta el külön-külön az előfizetői számára a műsorokat kábel útján, úgy a Supreme Court álláspontja szerint az Aereo is ugyanezt a tevékenységet végzi, azonos üzleti céllal, azzal az eltéréssel csupán, hogy külön-külön antennákat biztosít az előfizetői számára.
Tekintettel arra, hogy a Copyright Act technológia-semleges szabályozási utat követ, a jogvita szempontjából nem releváns az, hogy milyen technológiai megoldással készült egyéni másolat felhasználásával juttatja el az Aereo a műsort előfizetői számára, ahogyan az is irreleváns, hogy az átvitel az egyedi felhasználók számára egyéni csatornákon keresztül történik. Az Aereo közvetítésének potenciális közönsége a Copyright Act nyilvánosság fogalmának megfelelően a szolgáltatást havidíj ellenében igénybevevő előfizetők összessége. A bíróság álláspontja szerint a Kongresszus az 1976-os módosítással az olyan tevékenységek tekintetében kívánt védelmet nyújtani a szerzői jogi jogosultaknak, mint amilyet az 1970-es években a Fortnightly és a Teleprompter folytatott, ill. amilyet napjainkban az Aereo folytat.
Éppen ezért a Supreme Court igyekszik ítéletében eloszlatni a kételyeket a tekintetben, hogy a döntés értelmében valamennyi internetes tartalomszolgáltató nyilvánossághoz közvetítést valósítana meg. Ennek kapcsán figyelemmel kell lenni arra, hogy az adott mű közvetítése tekintetében a nyilvánosság egyrészt egy család és annak ismerősi körét meghaladó számú jelentősebb személyt jelent, továbbá hogy a nyilvánosság fogalma nem terjed ki azokra, akik – az amerikai jogi terminológia szerint – tulajdonosai, vagy egyéb módon jogosultjai az adott műveknek.
A különvéleményt megfogalmazó Scalia bíró álláspontja szerint sem jogszerű az Aereo által nyújtott szolgáltatás, mindazonáltal nem ért egyet a többségi döntésben meghatározottakkal. Scalia szerint az Aereo nem valósít meg nyilvánossághoz közvetítést annak okán, hogy nem az Aereo választja ki és válogatja a tartalmat, amelyet előfizetői számára közvetít. Éppen ezért nem is állhat fenn a bírói gyakorlat által kimunkált szerzői jogi jogsértésekért való elsődleges felelősség, mivel annak kritériuma az akaratlagos magatartás, amelyet azonban az adott műsor Aereo rendszerén keresztül történő kiválasztásával és lejátszásával az Aereo előfizetője valósít meg, és nem az Aereo. Éppen ezért az alapul fekvő ügyben az eljárás tárgyát nem képező másodlagos felelőssége állhat meg az Aereo-nak, amelynek szolgáltatását Scalia egy könyvtári kártyát biztosító fénymásoló üzlethez hasonlítja. Scalia álláspontja szerint az Aereo-ügyben hozott ítélet destabilizálja a korábbi szilárd kritériumokon alapuló bírói gyakorlatot, eltorzítja a törvényt, és bizonytalanságot eredményez azáltal, hogy a Supreme Court nem határozta meg a pontos feltételeit annak, hogy egy szolgáltatás mely esetekben minősül az 1970-es évek kábelszolgáltatóinak tevékenységéhez hasonlónak.
Összességében a jogosultak érdekeit és a szerzői jog nemzetközileg harmonizált hagyományos rendszerét szem előtt tartó, valamint a technológiasemlegesség talaján maradó, az Egyesült Államok súlyánál fogva önmagán túlmutató jelentőségű döntés született, amely ratio decidendi-jének valódi értékét a jövőben – különös tekintettel a felhő szolgáltatók kapcsán – esetlegesen felmerülő jogvitákban való alkalmazása fogja meghatározni.
Források, felhasznált irodalom:
Svédországban már látszik a jövő – a két út: a stream és a bakelit http://www.proart.hu/?menu=
2014. március 3. napján az IFPI és mások által a Supreme Court of the United States-hez benyújtott Brief amici curiae http://techcrunch.com/2014/06/
United States Court of Appeals for the Second Circuit ítélete: Docket Nos. 12-2786-cv, 12-2807-cv The Supreme Court of the United States ítélete: No. 13-461 Az Európai Uniós Bíróságának C-607/11. sz. ítélete (TVCatchup-ügy)
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
