Szülésrontó szokásjog?

E cikk a Bird & Bird és az Arsboni által meghirdetett 2019. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Adler Brigitta

Alapjogi szempontú betekintés a törvény és a házirend közti küzdelembe a szülés körüli jogokért

Egy fiatal pár néhány hónappal az esküvő után megtudja, hogy babát vár. El is kezdenek készülődni: milyen legyen a babaszoba színe, flamingó vagy kismaci legyen a függönyön; hol vegyék meg a legbiztonságosabb gyerekülést, milyen a legjobb babakocsi, milyen a legjobb hordozókendő. Megszervezik, hogy minden vizsgálatra együtt tudjanak menni, az egyik ultrahangon már a baba is megmutatja magát: megtudják, hogy kék vagy rózsaszín lesz-e a kisszoba. Az ismerősök és barátok ajánlásai alapján felfogadják a közeli kórház legjobb orvosát; róla szinte csak jót hallani, van, hogy az apa együtt lehet a feleségével a szüléskor, és nem is kér olyan sokat a havi vizsgálatokért és a szülés levezetéséért. Az idő telik, a baba lassan már kifelé készülődik, a szülei már számtalanszor elképzelték a közelgő pillanatot. Elképzeléseikben egyik délután a magzatvíz elfolyik, apuka gyorsan autóba ülteti a feleségét, és besietnek a szülészetre: ott a team már várja őket, és pár órával később már mint új kis család pihennek összebújva, közöttük a kisbabával.

Vajon a fiatal pár valóban tudja, milyen lesz a szülés? Vajon a környezetük, ismerőseik; az emberek tudják, milyenné vált a szülés?

Ez az írás a szülés körüli meghatározó jogi kérdésekbe enged bepillantást. Olyan összetett problémakörről van szó, aminek néhány lényegi elemét kiemelve törekszem bemutatni, hogy a perinatális jogsértések milyen széles körűek és milyen (társadalmilag) elfogadottá váltak. Kitérek arra, hogy a szülő nő döntéseket hoz/hozhat önmagával és a gyerekével kapcsolatban, hogy a döntése tájékozott beleegyezésen (informed consent)[i],[ii] alapul-e, egyáltalán, hogy van-e mi közt dönteni (informed choice). Megvalósul-e a mellérendeltség az egyének közt, tiszteletben tartja-e az orvos a szülő nő autonómiáját. Egyáltalán, alany-e a szülő nő a szülőszobán?

A magyar szülészeti ellátás arcát megvilágítandó, elsőként egy tipikus beleegyező nyilatkozat sorait szeretném ismertetni. A példaként hozott kórház beleegyező nyilatkozata két részből áll: egy betegtájékoztatásból és a nyilatkozatból.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Mindenekelőtt szeretném kiemelni azt a különös és riasztó jelenséget, hogy a várandósság és a szülés (nemcsak[iii]) itthon betegségként van kezelve, quasi egy nem természetes, egészséges állapotként. Egy pathológiás állapot, amiből ki kell gyógyítani a nőt. Az intézmény által készített dokumentum ezt a jelenséget odáig viszi, hogy a várandós nő egy olyan tájékoztatást kap a kezébe, amin az áll, hogy „betegségem: szülés, gyógykezelés: szülés levezetése”.

Az intézmény által előírt „gyógykezelés”, a szülés levezetése kapcsán több kérdés is megfogalmazódik, talán a legkiemeltebb: vajon ha valaki vezeti a szülést, ott ki hozza a döntéseket? Ha jobban belegondolunk, már a kifejezés is elgondolkodtató, hogy az orvos levezeti a szülést. A várandós – mint éntudattal rendelkező morális lény – az, aki átéli a fájdalmat, érzelmeket, ő szüli meg a saját gyermekét. Akkor hogyan kerül föléjük egy harmadik személy, aki megmondja, mit és hogyan kell csinálni? A szülés körüli segítés ennél fogva kísérést igényel, az anya és a baba igényeire adott egyéni reakciókat, egyéni figyelmet, ellátást (ahogyan a bioetika is megfogalmazza, hogy minden embernek személyre szabott ellátás jár).

Számos anyai/apai visszajelzés, kórházi eljárásrend, statisztika alapján a legtöbb szülészeten a nőknek nem is kell azon gondolkodniuk, hogy egy kérdésben hogyan döntsenek, a kórház dönt helyettük. Magyarországon ugyanis

„olyan erős a protokoll primátusa, hogy egyes beavatkozásokat kötelezővé tesz.”

Ilyen beavatkozás például a szülés folyamatába az, ha egész egyszerűen megtiltja a szabad mozgást a nőnek, csak és kizárólag a hátán fekve, vagy 45 fokos szögben, feltett, kiszíjazott lábakkal szülhet.[iv]

A szülés testhelyzete, a mozgás szabadsága a perinatális jogsértések talán legsarkalatosabb pontja. Az erőltetett, fektetett szülési testhelyzet egy tünete a paternalizmusnak, a tekintélyelvűségnek (Gaizler Gyula is megállapította, hogy az orvostársadalom ma is tekintélyelvű).[v] Előfordulhat, hogy az ember a fekvő testhelyzetet olvasva nem érti, mi ezzel a probléma (bár a szabad mozgás megtiltása mindenképpen az), hiszen a vajúdókat fekve képzeli el.

A szabad mozgás jogának[vi] elragadásán túl az a probléma, hogy azok a nők, akik a saját igényeiket, saját testüket követve szülnek, kísérve, ritkább esetben fekszenek a hátukra, ugyanis számos tekintetben ez lehet az egyik leghátrányosabb testhelyzet.

A nő érzi ugyanis, hogy milyen testhelyzetben a legkényelmesebb neki[vii] (ez minden esetben egyéni, dönthet a fekvő helyzet mellett is, a lényeg, hogy ő dönt), a nő érzi, hogy milyen helyzetben tud haladni a baba: így az anya a mozgásával centiket tud tágítani a szülőcsatornán.[viii] Emellett az egyik legnagyobb akadály az, hogy ebben a fekvő helyzetben a szülőcsatorna felfelé ível, és így segítő helyett egy erős akadály lesz a gravitáció (az eleve szűkített úton).

Ha (protokollszinten) kényszerítik az embert arra, hogy olyan testhelyzetben legyen (ha nem magától választja), ami neki nem ideális, fájdalmat okoz, és nincs orvosi indikáció benne, akkor vajon egyenrangúnak tekintik? Tisztelik az autonómiáját, az önrendelkezését?

Tiltja a szabad mozgást pl. egy Zala megyei szülészet is. Itt csak háton fekve vagy 45 fokos szögben szabad szülni, ehhez kapcsolódóan pedig elképesztően magas, 78%-os a gátmetszési arányuk (10-ből 9 primipara).[ix] Ettől függetlenül a gátmetszés is számos szülészeten rutinszerű, kötelező, és az sem biztos, hogy a nőt a vágás előtt tájékoztatják annak elvégzéséről. Rengeteg olyan visszajelzés, bejelentés, panasz érkezik a kórházakhoz, egyesületekhez, amiben a borzalmas és tragikus szülésélményeiket írják le az emberek: nem tájékoztatták őket a beavatkozások körülményeiről, azok mellékhatásairól, nem kérték a beleegyezésüket azok elvégzéséhez.

Ilyen beavatkozás a szülés gyorsítása is, amit sok kórház rutinszerűen alkalmaz. Így jár el például egy Pest megyei kórház is, ahol 100 szülésből 60-at rutinszerűen gyorsítanak. Ez azt jelenti, hogy a szülés természetes ütemét mesterségesen felgyorsítják valamilyen ok miatt, jellemzően infúzióba adott mesterséges oxitocinnal. Számos nő panaszolta el azt, hogy egy szóval sem mondták el neki, milyen gyógyszert kötnek be neki, és annak mi a hatása-mellékhatása.

Olyan beavatkozások is előfordulnak 100%-os arányban, amelyek egyes országokban egyenesen tiltottak: mint például a Kristeller-műfogás (tenyérrel, könyékkel nyomják az anya hasát – egy budapesti kórházban minden szülésnél használják).

Kialakult az az aggasztó gyakorlat, hogy talán a szülő nő rendelkezik legkevésbé a saját jogaival, saját testével,[x] saját döntéssel.

Az ember a morális igényen túl, az önrendelkezéshez való joggal is rendelkezik,

„az önrendelkezés pedig egy önmagáért tiszteletben tartandó jog; vajon ki engedhetné meg magának, hogy önkényesen megfosszon tőle valakit?”

Főleg, ha az a valaki e jog biztosítását tőle várja (és ezért hálásan fizet is)?[xi],[xii]

Azt gondolom, hogy a szülés titokzatos és ismeretlen területekkel tarkított eseménye akár ijesztő is lehet, nemcsak az édesanya, vagy az édesapa számára, hanem az orvos számára is. Az állításom indokolását abban látom, hogy a medikalizált, szülést irányító szemlélet alapja a szülés kiismerhetetlenségéből adódó félelem, lényegében a felelősségre vonástól való félelem (és az, hogy az orvos betegeket kezel, gyógyít, így úgy gondolja, hogy a szülő nőt is ki kell gyógyítani a várandósságából).

Kiállok amellett, hogy az egészségügyi személyzet tagjainak bíznia kell abban, hogy a nő képes életet adni gyermekének.

Nem kívánom az észt helyettesíteni az érzelemmel, pusztán a racionalitást törekszem árnyalni a tapasztalatokkal: az adott problémakörhöz való odafordulást kell friss, új alapokra helyezett törekvéssel megtenni.[xiii] Megoldásokat kell keresni arra, hogy az absztrakt jogot miképpen lehetne a realitás szintjére emelni.

Égetően fontos, hogy belássuk, igény és szükség van társadalmi vitára, párbeszédre, a szülés egy mindenkit érintő kérdés, azzal foglalkoznunk kell. Kiemelten fontos meghallgatni az anyákat, apákat, szükség van az ő visszajelzésükre,[xiv] hiszen e szüléstörténetekben nem az orvos, vagy más egészségügyi szakszemélyzet a főszereplő, hanem a szülők és a gyermekük. szüléstörténetekre nem mint esetelemzésekre, hanem mint sui iuris fennálló narratívákra kell tekinteni. E módon a medikalizáció csökken és erősödik az emberi méltóság[xv] elismerése.

Az írás azon állítását, hogy a szülő nő rendelkezik a legkevesebb joggal, a paternalizmus jelensége is magyarázhatja.[xvi] A régi egészségügyi törvényt átitatta a paternalizmus, az 1972-es jogszabály a betegek kötelezettségeit tartalmazta, jogaikról alig esett szó. Az ellátás során érvényesítendő alapvető emberi szabadságjogokra egyáltalán nem utalt, pl. a beteg döntésére arról, hogy beleegyezik-e az orvosi beavatkozásba. A beavatkozást intézkedésnek is hívta a törvény, az orvosnak pedig utasítási jogot adott. Felmerül a kérdés, hogy az egyes helyeken mai napig fennálló, szinte minden nap használt rendszer elemei mennyire haladják meg ezt a régi hozzáállást, ha „kötelezővé” tesznek nők számára beavatkozásokat? Mert „így szokás”?

„Az emberi identitás meghatározó szempontja önmagunk és mások személyként kezelése, s ennek elvárása mástól is.”

Ez az igény az orvos és páciens közti viszonyban is kiemelt jelentőségű, ha nem jelentősebb. Ha az orvos nem egy másik, döntéshozatalra képes személynek látja a benne megbízó és éppen ezért hozzá forduló (várandós) személyt, akkor sérül igazán az emberi mivolt.

Az orvos feladata felkészíteni és arra biztatni a beteget/szülő nőt, hogy a megismert és számára rendelkezésre álló lehetőségek közül az optimálisat válassza. A betegjogok rendszere pedig ennek a törekvésnek a kodifikálásaként kell, hogy helyt álljon.

A szokáson túl anyagi érdekek is háttérbe szoríthatják az anya és a baba igényeit. Egy nőnek 72 órát kell bent töltenie a kórházban a szülés után, mindegy, hogy egyébként egészséges az anya-gyermek páros, és nincs orvosi indikáció kórházban feküdniük. Ennél a protokollnál megfigyelhető a pénz mint indok: a kórház csak abban az esetben jut teljes finanszírozáshoz, ha hüvelyi szülés után az édesanya 72 órát a kórházban tölt mint fekvőbeteg. Abban az esetben is, ha ezt egészségügyi természetű kérdés nem indokolja. Így ha az édesanya 24 óra után elhagyja a kórházat, az ellátás fedezet nélkül marad [9/1993. (IV. 2.) NM rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről].

A szülés körül azt kell látni, hogy a várandós nőnek, a szülő nőnek és az édesanyának vannak igényei, és ezek az igények mind testi, mind lelki szintűek lehetnek. A jogalkotónak, a társadalomnak, a szülés körül tevékenykedőknek pedig annyi a feladata, hogy ezeket az igényeket meghallgassa, figyelembe vegye, és azokat tiszteletben tartva igyekezzen eljárni, az igényeket (a lehetőségekhez mérten) kielégíteni. Azt kell szem előtt tartani, hogy az adott nő milyen közegbe kívánkozik, milyen módon szeretné világra hozni a babáját, milyen környezetben érzi magát biztonságban. A lehetőséget pedig biztosítani kell, hogy a saját igényei szerint élhesse át a szülést. A választás szabadsága nem csak elvi síkon kell, hogy adott legyen a szülő nőnek.

A törvény kiemelten rendelkezik a szülő nő tájékoztatáshoz való jogáról.[xvii] Az orvosnak kötelezettsége a szülő nő minden, az állapotához kapcsolódó kérdésére teljes körű választ adni.[xviii] Átfogó tájékoztatást kell kapnia az állapotáról, az előtte álló vizsgálatokról, az esetleges beavatkozásokról, azok következményeiről, a beavatkozások elvégzésének idejéről, helyszínéről, módjáról, a beadott gyógyszerek mellékhatásáról.[xix] A szülő nőnek joga van tudni, milyen előnyei és kockázatai vannak a rajta végrehajtott beavatkozásoknak, milyen következményei lehetnek annak, ha a tervezett beavatkozások elmaradnak. Joga van ahhoz, hogy a tájékoztatást a valóságnak megfelelő információkkal, manipulálás nélkül kapja meg.

A fent említett, és ahhoz hasonló beleegyezési nyilatkozatokban lényegében egy aláírással minden elképzelhető beavatkozás elvégzését előre aláíratják a szülő nővel, még azelőtt, hogy egyáltalán a tájékoztatást megkaphatná azokról. A szülő nőtől azt várják, hogy elismerje, a szülésről és az azzal kapcsolatos valamennyi orvosi beavatkozásról, azok kockázatáról, esetleges szövődményeiről részletes és kielégítő tájékoztatást kapott. A dokumentum a teljesség igénye nélkül sorol beavatkozásokat, amikbe a szülő nő mind beleegyezik.

A cikk nem amellett foglal állást, hogy az orvosi szaktudásra soha nincs szükség, és minden beavatkozás csak árt, hanem amellett, hogy minden beavatkozásnak indokoltnak és az egyén igényeire szabottnak kell lennie ahhoz, hogy elérje a célját, nem pedig szülőszobai szokásnak.

Mindig kicsit különös érzés amellett érvelni (hiszen mennyire magától értetődő), hogy

„az embernek megvan a joga a saját testével, saját életével kapcsolatos döntések meghozatalához, nehéz lenne elfogadni, hogy emellett érvelni szükséges.”

Úgy gondolom, minden nő, amikor a biztonságért fizet egy orvosnak, amikor elindul a kórházba, akkor azzal a szilárd tudattal indul el, hogy ő azért megy oda, mert ott fogják neki a segítséget megadni abban, hogy világra hozhassa a gyermekét. Ott várja majd őt a szaksegítség, aki ha szükséges, el tudja látni egészségügyi igényeit is.

Nem igazán feltételezhetjük azt sem, hogy a szülő nőnél (a szülőknél) akárkit jobban foglalkoztatna a baba egészsége, lelke, érdekei és igényei, hogy elragadjuk tőle a gyermekkel kapcsolatos döntéseket.[xx] A NEFMI protokoll megengedi például, hogy az egészséges újszülöttet indok nélkül elvigyék az anyjától, és azt is, hogy a szülő beleegyezése vagy kifejezett kérése ellenére betápszerezzék vagy vízzel itassák (AJB-605/2019.). Alapjogi szempontból sem fogadható el, hogy a törvényi garanciális szabályt házirend vagy gyakorlat lerontsa, kiüresítse.

Kétséges, hogy az ember amikor elképzeli az élete egyik legszebb napját, a szülését, a gyereke születését, akkor protokollok, szülőszobai szokások, elavult berögződések hálójában elveszve képzeli el.

A valóság az azonban, hogy az sem mindegy, melyik megyében él, melyik településen, és melyik orvoshoz kerül: ugyanis a szülészeti protokollok itthon nem egységesek, kórházanként, sőt, orvosonként eltérőek. A rutinszerű beavatkozások végrehajtásával maga az Egészségügyi Világszervezet sem ért egyet, sőt, egyenesen ellenzi.[xxi] Érdemes megvizsgálni néhány protokollt, mennyire alapul evidenciákon. Nemzetközi szakmai szervezetek ajánlásai,[xxii] kutatási eredményei kifejezetten károsnak ítélik a rutin gyorsítást, a rutin gátmetszést, kifejezetten ellenzik és roncsoló hatásúnak ítélik az erőltetett fektetést és az anyából kinyomást. Kutatásaik alapján ezek a gyakorlatok az orvos és a kórház érdekeit nézik/védik. Mindenki el tudja dönteni magában az egész hazai egészségügyre tekintve, hogy ezt ő hogyan ítéli meg. Azon tények mellett, hogy a nem irányított szülésnél a sérülések száma csökkenthető, ilyen markáns beavatkozások általánossá tételét sem orvosilag, sem etikailag védeni vagy elrendelni nem lehet. A lényeg az, hogy minden helyzet a helyén legyen kezelve, minden reakció az anya, ill. a baba mint egyén igényeire adott reakció legyen, ne általános, szülőszobai szokások (nem mindegy, hogy az orvos tiszteli a nil nocere elvet amire fel is esküdött, s a nőt szükségszerű ártás érte, vagy áldozata lett szokásoknak, bedarálta a protokoll). Nem szabad elfogadni, ha egyes káros szülőszobai szokások határozzák meg a szülés természetét.

Természetesen nem minden szülés hemzseg a jogsértésektől, és nem minden szülés körüli szereplő árt, a cikk pusztán a javuló tendenciák mellett még meglévő káros elemekre fókuszál.

„Összegezve megállapítható, hogy a perinatális jogvédelem igen összetett kérdéskör, s benne két fő csapást kell kijelölni: az egyik a szülő nő döntési joga, a másik pedig, hogy legyen mi közt dönteni.”

tájékozott beleegyezés mint alapelv kell érvényesüljön az egész egészségügyben, s a terület szakemberei számára adott a feladat, hogy kidolgozzák azt a normarendszert, ami a lelkileg hierarchiába tagozódó személyek közt a viszonyt jogilag is mellérendeltté teszi.

A mi hozzáállásunk és gyakorlatunk a kivétel, azt közelíteni kell a főszabályhoz, tapasztalati evidenciák vannak arra, hogy máshogy is működhet a szülés körüli segítés.

Ezeket a sértéseket senkinek nem lenne szabad elkövetnie és senkinek nem lenne szabad átélnie. A lehetőség pedig megvan visszaadni az anyáknak a szülést, és biztosítani az önrendelkezést minden embernek; a bevezetésben ismertetett ifjú párnak.

Források

[i] A tájékozott beleegyezés kikerülhetetlenségét a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe is rögzíti: II.1.3. (10). 

[ii] Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetikába (2. kiadás) Budapest. Medicina Kiadó, 1999. p.597 „The Pregnant Patient’s Bill of Rights” („A terhes anyák jogai”). A dokumentum célja a szülészeti osztályok káros gyakorlatainak javítása

[iii] Az egész világon tapasztalható elégedetlenségről van szó, lásd Ecuadorban készült felmérés 2018.: „Brandão T., Cañadas S., Galvis A., de Los Ríos MM., Meijer M., Falcon K.: Childbirth experiences related to obstetric violence in public health units in Quito, Ecuador 2018..”. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/30025157. 2018.12.02.  

[iv] Ezen statisztikák maguktól a kórházaktól származnak, saját bevallásuk szerinti protokollt mutatnak. Mivel nagyon nehéz megismerni a statisztikákat, ezen adatokat egy egyesület igényelte közérdekű adatigénylés keretében minden olyan kórháztól ahol szülészet van (nem reagált minden kórház, és nem minden intézmény adott teljes választ), és az egészségügyi szolgáltatóktól. http://zsebinet.hu/szuleszetek 2018.12.09.

[v] Gaizler Gyula – Nyéky Kálmán: Bioetika p. 110. Az orvostársadalom felépítése ma is tekintélyelvű.

[vi] Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1983. p. 144.: A saját testhez és annak integritásához való jog alapvető emberi jog, miképpen a jog minden vonatkozásban védi a személyiséget.

[vii] Eur J Obstet Gynecol Reprod Biol.: Position for labor and birth: State of knowledge and biomechanical perspectives. 2017. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27888706 2019.05.16.

[viii] Edqvist M1Blix E2Hegaard HK3Ólafsdottir OÁ4Hildingsson I5,6Ingversen K7Mollberg M1Lindgren H1,8.: Perineal injuries and birth positions among 2992 women with a low risk pregnancy who opted for a homebirth. 2016. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27473380 2019.05.16.

[ix] de Jesús-García A1Paredes-Solís S2Valtierra-Gil G1Los Santos FRS1Sánchez-Gervacio BM1Ledogar RJ3Andersson N1,4Cockcroft A4: Associations with perineal trauma during childbirth at home and in health facilities in indigenous municipalities in southern Mexico: a cross-sectional cluster survey. 2018 https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/29855266 2019.05.16.

[x] Gyöngyösi Zoltán: Az élet és test feletti rendelkezések joga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest 2002. p.: 25. A testre hiába illik rá a dolog fogalma – „dolog minden birtokba vehető testi tárgy” – az emberi test sosem dolog, és ez a világ összes jogrendszerében alapelv, sem élő sem holt állapotában. A test tulajdonjog tárgyává való válása a rabszolgaságot jelentené. Az emberi test tehát a személyiség része, arra kiterjed a személyiség védelme.

[xi] Julesz Máté: Orvosi jog működés közben. A hálapénztől a kártésítésig. Medicina Kiadó, Budapest 2018. p. 19.: Sok beteg (szülő nő) azért ad hálapénzt, hogy valóban megkaphassa a törvény által biztosított megfelelő ellátást. A várandósok esetében ez a gyermekük biztonságát, védelmét jelenti. p. 36.:Ezt mutatja az a tény, hogy a szülésért fizetik a legtöbb hálapénzt.

[xii] A hálapénzt a MOK Etikai Kollégiumának XVII. számú állásfoglalása Az orvosi hálapénzt etikai kérdései c. dokumentumban az egymásrautaltság szimbólumának tartja és az orvosok megalázóan alacsony fizetését teszi meg fő okaként. A hálapénztől elkülönítik az erőre felajánlott vagy ráutaló magatartással kikényszerített anyagi juttatást, ami korrupció.

[xiii] Ahogy Kathryn Abrams is leírja, az adott problémához friss kézzel kell nyúlni, ez pedig a narratívák elbeszélése, amik az egész problémakört új megvilágításba helyezik. Kathryn Abrams, Hearing the Call of Stories, 79 Calif. L. Rev. 971 (1991). p. 50-53.

[xiv] Arras, John: Methods in Bioethics. Oxford University Press. New York, 2017. p. 75.

[xv] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs 1977. p.223.: Az emberi méltósághoz való jog mint anyajog olyan szubszidiárius alapjog, amelyből minden más személyiségi jog ered.

[xvi] Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetikába (2. kiadás) Budapest. Medicina Kiadó, 1999. p. 579.

[xvii] 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről

[xviii] Azt, hogy az orvos miért dönt számos esetben inkább úgy, hogy a beteget nem világosítja fel, Gaizler Gyula is vizsgálta. Bioetika c. művében többek között a tekintélyelvűséget, a pertől való félelmet, esetleges tévedés lehetőségét, a beteg túlzott reakcióját sorolja.

[xix] BH2003. 453. , BDT.2005.1261.

[xx] Például, hogy az újszülött megkaphatja-e a colostrumot.

[xxi] WHO recommendations: intrapartum care for a positive childbirth experience. Geneva: World Health Organization; 2018.

[xxii] V.ö.: The International MotherBaby Childbirth Organization (IMBCO) and the Federation of Gynecology and Obstetrics (FIGO): International Childbirth Initiative 2018; Royal College of Midwifes (RCM): Midwifery care in labour guidance for women in all settings 2018; Genfi deklaráció.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS