Több sebből vérzik az AB-döntés – valóban védi a szólásszabadság a választók megtévesztését?

Vajon tényleg alkotmányellenesen mondta ki a Kúria, hogy a választóknak adott megtévesztő tájékoztatás jogellenes? Az Alkotmánybíróság múlt keddi határozata több szempontból is ellentmondásos: a befogadási feltételek önkényes értelmezése csak a kezdet, a testület kusza alapjogi érveléseken keresztül vezeti le, hogy a Kúria döntése alaptörvény-ellenes. A jogdogmatikai elemzés rámutat, hogy az indítványt vissza kellett volna utasítani, valamint hogy érdemében vizsgálva sem helytálló a Kúria döntésének megsemmisítése. A dogmatikai elemzés mellett a döntés rávilágít arra, hogy a joggyakorlat narratív módszerekkel is vizsgálandó. Érdekes módon az ügy még nincs lezárva; a Kúria a megismételt eljárásban juthat akár a korábbi döntésével egyező eredményre.

2018. április 8-án a Fidesz-KDNP pulttal települt ki a Kálvin térre, ahol aláírásokat gyűjtöttek. Az aktivisták a pulthoz odalépő személynek, aki az esetről videofelvételt is készített, ellentmondásos információkat adtak, hogy miért is zajlik az aláírás-gyűjtés. A felvételen 0:43-től az első kérdésre („Az Európai Parlamentbe tudom ajánlani a Fideszt?” valamint „Akkor ez ilyen ajánlós ív?” „Ez a húszezres aláírás?”) az aktivisták igenlően felelnek, és ezt követően is csak a videót készítő személy kifejezett érdeklődése miatt árnyalódik a kép, ugyanis

a kérdéses időpontban a Fidesz-KDNP már leadta az ajánlóíveit, tehát ajánlásokat sem gyűjthetett.

Az üggyel kapcsolatban a Momentum kifogást tett a Fővárosi Választási Bizottságnál (FVB), arra hivatkozva, hogy a megtévesztő tájékoztatás sérti a Ve. választás tisztaságát valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást előíró alapelveit [2. § (1) a) és e) pontok], illetve azt, hogy ajánlást gyűjteni csak ajánlóíven lehet [120. § (1)]. Az FVB meglehetősen kusza érveléssel a kifogást elutasította, és habár megállapította, hogy az aktivisták „ellentmondó tájékoztatást adtak”, arra jutott, hogy egyrészt „a helyes információ többször elhangzott”, másrészt nem érte joghátrány sem a rivális pártokat, sem a választópolgárokat. A Momentum fellebbezett, amit azonban az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) érdemi vizsgálat nélkül elutasított. Az döntés hátterében az áll, hogy a Ve. 2018. szeptember 1-én hatályba lépő módosítása miatt már a fellebbezésnél is kell érintettséget bizonyítani, amelynek a Momentum az NVB szerint nem tett eleget, vagyis nem igazolta kellően, hogy az ügy jogait vagy jogos érdekeit érinti.

A munka(jog) jövője és a "Facebook állam" - XIII. Lawtech Meetup

A Kúria megváltoztatta az NVB határozatát, és megállapította, hogy egyrészt a Momentum érintettsége fennáll, másrészt pedig a Fidesz-KDNP megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Az érintettség kapcsán követte korábbi, a bírósági felülvizsgálati érintettség kapcsán kimunkált gyakorlatát, amely alapján jelölő-szervezeteknél (pl. pártoknál) adott a jog, illetve a jogos érdek sérelme akkor, ha egy másik jelölő-szervezet előnyhöz juthat, így

a választópolgárok megtévesztése megalapozza bármelyik jelölő-szervezet érintettségét.

Az ügy érdemét illetően az alapelvek közül a Kúria csak a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét vizsgálta, ugyanis a felülvizsgálati kérelem a választás tisztaságának alapelvére már nem hivatkozott. A Kúria megállapította a felvétel alapján, hogy az aktivisták megtévesztő tájékoztatást adtak, ez pedig önmagában az alapelv sérelmére vezet. Fontos, hogy a bíróság egyáltalán nem zárta ki azt, hogy a pártok szimpátia-aláírásokat gyűjtsenek, leszögezte azonban, hogy ha erre kerül sor, akkor elvárás, hogy „választópolgár pontosan tudja, hogy aláírása milyen célt szolgál, és adatait milyen célból használják fel.”

A Kúria döntésével szemben a Fidesz-KDNP az Alkotmánybírósághoz fordult. Az indítvány lényegében két lábon állt; egyrészt azt sérelmezte, hogy a Kúria alaptörvény-ellenesen korlátozta a jelölő-szervezet véleménynyilvánításhoz való jogát, mikor olyan korlátozást vezet le a Ve.-ből, amely szövegszerűen nem szerepel a törvényben. Másrészt amellett érvelt, hogy a döntés a tisztességes eljáráshoz való jogát sértette, részben az előbb említett, az alapelvek túl széles alkalmazása miatt, részben pedig azért, mert a Kúria nem biztosított számára nyilatkozattételi lehetőséget.

Az AB döntése – eljárási kérdések, határidők, nyilatkozattétel

Az Alkotmánybíróság döntésében az első következetlenség az, hogy a testület befogadta az indítványt, álláspontom szerint ugyanis azt érdemi vizsgálat nélkül vissza kellett volna utasítani A Ve. 233. § (1) bekezdése alapján az alkotmányjogi panasz benyújtásának határideje a sérelmezett döntés közlésétől számított három nap. A Ve. rendszerében minden határidő a jelzett napon 16 órakor telik le. A döntést a Kúria április 26-án hozta és tette közzé a honlapján, az indítvány azonban csak április 30-án érkezett be. A Ve. az AB érvelése szerint különbséget tesz a közzététel  (pl. honlapra kirakás) és a közlés (pl. postai úton, telefaxon) között, és a jogorvoslati határidő tekintetében az utóbbi az irányadó. Így a döntés közzétételétől már eltelt a három nap, viszont, mivel postai úton kézbesítették a döntést, nem tudni pontosan, hogy mikor vette át azt az indítványozó, ugyanis a tértivevény nem érkezett vissza május 2-ig a Kúriára. Emiatt, habár nem tudni pontosan, hogy mikor kézbesítették a döntést, az AB értelmezése szerint azt „nem lehetett elkésettnek tekinteni.”

Ezzel kapcsolatban azonban probléma, hogy az indítvány nem tartalmazott érvelést e tekintetben, illetve az indítványozó nem csatolta a tértivevényt, sőt, maga is április 26-ot jelölt meg mint a határidő kezdetét.

Szokatlan, hogy az Alkotmánybíróság maga érveli meg az indítványozónak, hogy miért nem elkésett a panasz,

főleg akkor, ha figyelembe vesszük a testület eddigi nem túl indítványozó-barát hozzáállását. Két eset lehetséges; vagy az indítványozó április 26-án átvette a döntést (vagy más módon kézbesítették neki, pl. telefaxon), és ebben az esetben az indítvány elkésett, vagy április 26-ot követően kézbesítették, ez esetben indítványa idő előtti és hiányos, mivel nem tartalmazza a határidő megtartását bizonyító dokumentumot (a tértivevényt). Mindkét esetben érdemi vizsgálat nélkül vissza kell utasítani az indítványt, előbbi esetben az elkésettség miatt, utóbbi esetben pedig az indítvány hiányosságai miatt, ugyanis az eljárás feltételeinek fennállását, így többek között a határidő megtartását az indítványozónak kell igazolnia [Abtv. 52. § (4)].

Dr. Stumpf István párhuzamos indokolást írt a határozathoz.

A döntés közzététele és közlése közötti különbségtétel, valamint utóbbi figyelembe vétele gyakorlati kérdéseket vet fel, ahogy arra Stumpf István rámutat a párhuzamos indokolásában, azonban a Ve. szövege alapján az AB megoldása e tekintetben levezethető és megindokolható. Rendkívül szokatlan, és a korábbi szigorú befogadási gyakorlattól illetve az Abtv.-től eltérő azonban, hogy az AB kvázi „pótolja” az indítvány hiányosságait. Ha az indítványozó nem csatolja a határidő megtartását igazoló tértivevényt, és egyéb érvet sem hoz fel a hiányosság mellett, sőt, maga érvel egy olyan kezdő-időpont mellett, amely alapján az indítvány elkésett, akkor az indítványt vissza kell utasítani. Máskülönben

a döntés azt a látszatot keltheti, hogy az AB mindenképpen be akarta fogadni az indítványt,

amely egyértelműen nincs összhangban azzal, hogy a jogszabályok (a befogadási feltételek) mindenkire ugyanúgy kötelezőek.

Az ügy érdeme is tartalmaz eljárási kérdéseket; az indítványozó kifogásolta, hogy nem nyilatkozhatott a Kúria előtt zajló eljárásban, tehát sérült a tisztességes eljáráshoz való joga. A választási eljárásban a szervek rendkívül rövid idő alatt, három napon belül döntenek, és ezért jellemző mind a választási bizottságok, mind pedig a bíróságok szintjén, hogy elmarad a felek nyilatkoztatása. Ez alól ritkán tesznek kivételt, egy ilyen volt például a Kúria Stop-soros döntése 2018-ban, mikor a bíróság nyilatkozattételre szólította fel a kormányt. Az elvárás, hogy az eljárásban mindkét fél hallgattassék meg, megjelenik a Velencei Bizottság Kódexében is (100. pont), és szerepel a 2018-as EBESZ jelentés ajánlásai között is.

Az AB érvelése tehát e tekintetben, illetve a rendelkező részbe foglalt döntés nem kifogásolható,

amennyiben kijelenti, hogy a Kúria előtt folyamatban lévő felülvizsgálati ügyben az ellenérdekű fél számára a nyilatkozattétel jogát biztosítani kell. Az is üdvözlendő, hogy a nyilatkozattétel jogát az AB a Ve „speciális határidő-szabályait figyelembe véve” engedi érvényesülni.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az Alkotmánybíróság sem nyilatkoztatta az ellenérdekű felet (a kifogástevőt),

így a testület érvelése maga ellen is fordítható, és a saját eljárásában is kérdéses, hogy teljesültek-e a tisztességes eljárás követelményei.

Fontos megjegyezni azonban, hogy habár az Alaptörvény tisztességes eljárást deklaráló része sérülhetett, amely önmagában a döntés megsemmisítéséhez vezet, azonban ez önmagában nem eredményezte volna azt feltétlenül, hogy a Kúria eltérő eredményre jusson a megsemmisítést követően meghozott újabb döntésében. Ha az AB megsemmisíti a Kúria döntését, akkor azt egy újabb kúriai döntés követi, amelynek immár meg kell felelnie az AB határozatban lefektetett szempontoknak. Ha csak a nyilatkozattétel elmaradása lett volna a hiba, akkor az új eljárásban, a nyilatkozattétel biztosítása mellett, a Kúria továbbra is megállapíthatta volna a jogsértést. Az AB azonban, meglehetősen megkérdőjelezhető érveléssel, a véleménynyilvánítás szabadságának sérelmét is levezette.

Dr. Czine Ágnes is párhuzamos indokolásban fejtette ki aggályait.

Az AB döntése – a véleménynyilvánítás szabadsága

A döntés leginkább támadható érvelése az indítványozó véleménynyilvánításhoz való jogával kapcsolatos. Az Alkotmánybíróság kifacsarja az ügy kérdésfeltevését, amikor úgy fogalmaz, hogy „[j]elen ügyben annak van jelentősége, hogy a Ve. bármely szabálya tiltja-e a jelölő szervezetek számára, hogy választási kampányban a jelöltállításon kívül más célra aláírást gyűjtsenek.” Az ügy kérdése valójában nem ez, és, ahogy fent is jeleztem, maga a Kúria is levezeti, hogy lehetséges szimpátia-aláírások gyűjtése. Az ügy valódi kérdése az, hogy a jelölő szervezet nyújthat-e a szimpátia-aláírások gyűjtésével kapcsolatban egymásnak ellentmondó információkat a választópolgároknak.

Ha így tesszük fel a kérdést egyértelművé válik, hogy az AB rossz kérdésfeltevése teljesen eltérítette az ügyet.

A választási eljárásban számos olyan ügy merülhet fel, mikor a véleménynyilvánítás szabadsága ütközik más jogokkal vagy értékekkel, és ilyenkor valóban kiemelt súlyt kell fektetni a szólásszabadság érvényesülésére, és a jogalkalmazó szerveknek is figyelemmel kell lenniük az ügy alapjogi vonatkozásaira. Ilyen lehet például, ha valamely kampánytevékenységet mások jogaira hivatkozással kívánnak ellehetetleníteni. Azonban esetünkben egy megtévesztő közlésről van szó, a választópolgároknak nyújtott téves tájékoztatásról.

Az ügy fókuszában az AB előtt tehát nem maga a szimpátia-aláírásgyűjtés, és nem is a pultozás kellett volna, hogy álljon, hiszen a Kúria sem ezeket vizsgálta, hanem az a megtévesztő tájékoztatás, amely az átlagos választópolgárban azt a téves benyomást keltheti, hogy aláírásával a jelölő szervezet EP listáját támogatja. Mivel tehát nem a pultozás és az aláírásgyűjtés, hanem a megtévesztő információ átadása volt az ügy tárgya, az AB alapjogi érvelése teljesen talajt veszt. A választóknak nyújtott, a személyes adataik megadásával kapcsolatos megtévesztő tájékoztatás nem tartozik közvetlenül a véleménynyilvánítás szabadsága által védett körbe, az ilyen megnyilatkozásokat az egész jogrendszer, így például az adatvédelemmel kapcsolatos joganyag is ab ovo jogellenesnek veszi. A Kúriától elvárható, hogy ott, ahol a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos az ügy, érzékelje és értékelje az ügy alapjogi vonatkozásait. Viszont nem elvárható, hogy minden döntésében ráerőszakolja a szükségességi-arányossági tesztet akkor, mikor az alapjoggal való kapcsolat olyan távoli, mint ebben az esetben, ahol az alapjog sérelme fel sem merül, mivel az aktivisták nem közügyben nyilvánítottak – esetleg téves – véleményt, hanem adatvédelmi és a kampány működésére vonatkozó kérdésben mondtak valótlanságot. A Kúria érvelése tehát, amely alapján

a választópolgárokat megtévesztő tájékoztatás önmagában jogellenessé teszi a kommunikációt,

teljesen reális és a választások funkciójához igazodó érvelés.

Ezzel összefüggésben a döntés teljesen figyelmen kívül hagyja az alapelvek szerepét a választási eljárásban. Az AB érvelése szerint a Kúria „önkényesen olyan tilalmat tulajdonított a Ve.-nek, amely abban nem szerepel.” Azonban az alapelvek sajátja, hogy nem jól lehatárolható magatartásokat szabályoznak, hanem egyrészt értelmezési segédletet szolgáltatnak a specifikusabb szabályokhoz, másrészt hézagtöltő szerepet játszanak. Ez utóbbi lényege, hogy a Ve. nem tudja szabályozni az eljárás minden mozzanatát, a jogalkotó nem készülhet fel minden jogsértésre, ezért szükség van olyan általánosabb normákra, amelyek alkalmazhatóak akkor, ha a magatartás a törvényben nincs kifejezetten szabályozva. A mi esetünkben például nincs olyan konkrét norma, amely kimondaná, hogy tilos megtévesztő információt nyújtani a szimpátia-aláírások gyűjtése közben, hiszen nem elgondolható jogalkotói szinten minden cselekmény és minden jogsértés, amely az eljárásban felmerülhet. Ekkor jönnek képbe az alapelvek, mivel fontos, hogy ne legyenek rések a Ve. pajzsán, és hogy elejét lehessen venni az olyan magatartásoknak, amelyek sértik a választások rendeltetését, de nincsenek kifejezetten megemlítve a törvényben. Erre hívja fel a figyelmet Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása is, amely rámutat az alapelvek keretszabályozás jellegére és az ebből fakadó, a bíróságokra háruló feladatokra.

A Kúria tehát nem terjesztette ki a Ve. hatályát és nem alkalmazta önkényesen az alapelveket,

hanem helyesen észlelte, hogy a kifejezett törvényi szabály hiánya nem eredményezheti a magatartás jogszerűségének megállapítását. A döntés alapelvi rendeltetésének megfelelően alkalmazta a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, amely következtetésre az AB is eljutott volna, ha megfelelően rögzíti a vizsgálandó kérdést.

A döntés tehát helytelenül kéri számon a Kúrián az alapjogi összefüggések vizsgálatát, hiszen azok implicite, vagyis az alapjoggal való kapcsolattal arányosan benne voltak a döntésben, valamint olyan módon szorítja vissza az alapelvek érvényesülését, amelyek megkérdőjelezik, hogy jövőben a bíróságok hatékonyan elejét tudják-e majd venni olyan jogsértéseknek, amelyek a Ve. nem explicite megnevezett szabályaiba ütköznek.

Az ügy előadó bírája Dr. Varga Zs. András volt (középen).

A narratív elemzés szükségessége

A fenti rövid dogmatikai elemzés alkalmas arra, hogy az Alkotmánybíróság döntésének következetlenségeit és hibáit kimutassa. Ezeknek a hibáknak azonban sok oka lehet, a bírák leterheltségétől kezdve a rövid határidőn át egészen olyan strukturális elemekig, mint például az Alkotmánybíróság függetlensége, vagy az a körülmény, hogy az indítványozó a Fidesz-KDNP, vagyis a kétharmaddal rendelkező kormánykoalíció volt. A dogmatikai elemzés elengedhetetlen ahhoz, hogy kimutassuk, hogy hiba történt, azonban nem nyújt képet az okokról, és így nem alkalmas önmagában arra sem, hogy megoldási javaslat – vagy annak lehetetlensége – mellett érveljünk.

Ahogy Kazai Viktor is érvel, a pontos okok a hazai körülmények között leginkább narratív módszerrel tárhatóak fel, „amelynek célja, hogy egy bizonyos ítélet – vagy akár a joggyakorlat – egy meghatározott részének a bíróságot körülvevő társadalmi környezettel való egymásra hatását mesélje el.” Ez a módszer a dogmatikai eljárást egészíti ki, és a döntést a társadalmi és politikai beágyazottságában vizsgálja, Kazai például  a Lex-CEU döntésen keresztül mutatja be, hogy

a dogmatikai elemzés nem elégséges ahhoz, hogy megértsük a döntés pontos indokait.

A jelen cikk által is tárgyalt döntés egyes következetlenségei szintén felvetik a narratív elemzés szükségességét. Ilyen hibák például a befogadással kapcsolatos, az indítvány hiányosságait pótló, és a korábbi gyakorlattól eltérően indítvány-barát értelmezés, valamint az, hogy a bíróság a véleménynyilvánítás körébe sorolja a választóknak adott téves tájékoztatást. Ugyancsak a narratív elemzés segíthet értelmezni emellett a döntés [38]-as bekezdésben foglalt érveléstét, amelyben

az AB kifejezetten azt sejteti, hogy a Kúria nem a bírói függetlenségnek megfelelően, a jogszabályokat be nem tartva járt el,

eljárása „alapos ok nélkül hagyja figyelmen kívül a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével.” A fenti dogmatikai elemzés rávilágít, hogy a Kúria betartotta a jogszabályokat, valamint nem terjeszkedett túl a Ve. rendelkezésein. Választási ügyekben

NEM EZ AZ ELSŐ ESET, HOGY AZ AB MEGKÉRDŐJELEZI A KÚRIA ELJÁRÁSÁNAK INTEGRITÁSÁT.

Egy  tavaly tavaszi végzésben, amikor az AB, habár visszautasította az indítványt, érdemében elbírálta a jogkérdést, és azt sejtette, hogy a Kúria „döntését attól kívánta függővé tenni, hogy annak eredménye hogyan hat ki, vagy egyáltalán kihat-e” a választások eredményére. Ezt optimistán minősíthetjük „a választási eljárási jog és az ahhoz kapcsolódó következetes joggyakorlat ismeretének hiányából fakadó tévedésnek”, ahogy Tordai Csaba tette, ugyanakkor a narratív elemzés ezen túlmenő okokat is feltárhat.

Egy rövid cikk keretében nem lehetséges mélyreható narratív elemzést végezni, ezért az üggyel kapcsolatban csupán a kérdéses elemekre hívhatjuk fel a figyelmet. A lényeg az, hogy az AB joggyakorlata (így például a választójoggal kapcsolatos gyakorlat) vizsgálható és vizsgálandó dogmatikai módszerekkel, hiszen ilyen módon jelenthető ki, hogy szisztematikusan előforduló hibák vannak a joggyakorlatban. A döntések valódi okait is fel kell azonban tárni, hiszen az eltérő okokból eltérő megoldási javaslatok következnek. Esetünkben lehetne érvelni a Ve. szövegének egyes hibáival, valamint azok kijavításával, illetve új jogintézmények bevezetésével vagy meglévők módosításával. Azonban ha az okok az Alkotmánybíróság függetlenségére és politikai valamint tágabb alkotmányos kontextusra vezethetőek vissza, akkor ezek a megoldási javaslatok hasztalannak bizonyulnak. Ennek kijelentéséhez azonban szükséges kilépni a szokásos dogmatikai elemzésből, és a narratív módszer ingoványosabb terepére rátérni. Jelen ügy egy láncszem lehet egy ilyen elemzés szövetében.

Mi fog történni? Mit tehet a Kúria?

Kissé ironikus módon a döntés fókusztévesztése akár segíthetné is a Kúriát az új döntésének meghozatalában. A tisztességes eljárásra vonatkozó követelményeknek a felek nyilatkoztatásával eleget tehet. Emellett kiemelheti azt – amit eddig is tartalmazott a határozata – hogy lehetséges szimpátia-aláírásokat gyűjteni. Végül pedig ráerőltethet egy kifejezett szükségességi-arányossági tesztet, amelyben megállapítja, hogy a jelölő-szervezet véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása a választások tisztaságára, a választópolgárok személyes adataihoz fűződő jogokra tekintettel alkotmányos, a jelölő-szervezet magatartása pedig jogellenes. Ezáltal eleget tesz a határozat véleménynyilvánítással kapcsolatos elvárásainak is, mivel egyértelműen vizsgálja az ügy alapjogi összefüggéseit, és levezeti, hogy lehetséges szimpátia-aláírást gyűjteni.

A szerző alkotmányjogász, az ELTE ÁJK PhD-hallgatója

Disclaimer: A szerző rendszeresen ad jogi tanácsokat a Momentum Mozgalomnak alkotmányjogi és választási jogi ügyekben.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.