Történelmet írt az ELTE Jessup csapata

Megnyerte a döntőt és ezzel történelmi sikert ért el az ELTE Jessup csapata a világ legrangosabb perbeszédversenyén, a Philip C. Jessup nemzetközi jogi perbeszédversenyen. A korábbi években az ELTE csapatának több egyéni díjat is kiosztottak, valamint kiváló pontszámokkal jutottak tovább a legjobb csapatok közé. Így a korábbi csapatok magasra tették a lécet. Azonban ez az első alkalom, hogy a magyar csapat a döntőben mérethette meg magát a 60 éves múlttal rendelkező versenyen és legyőzte a Columbia Egyetem csapatát.  A magyar csapat tagjai: Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell és Szép Vanessza, akiket a korábbi évekhez hasonlóan Kajtár Gábor, Sulyok Katalin és Pap Dániel készítettek fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A versenyzőknek egy ad hoc nemzetközi bíróság előtt kell jogvitát szimulálniuk, fiktív államokat képviselve.

A megoldandó komplex jogeset idén olyan fontos kérdéseket vetett fel, amelyek többek között államfelelősségi, nemzetközi környezetvédelmi jogi és emberi jogi szempontból voltak vizsgálandók. A versenyzőknek írásbeli és szóbeli fordulókon is részt kellett venniük, míg eljuthattak a washingtoni döntőig.

A washingtoni döntőben az ELTE csapata mint Respondent, azaz alperesi oldalon szerepelt a nemzetközi szaktekintélyekből álló háromtagú bírói tanács (Hugh Adsett, S. James Anaya, Andrew B. Loewenstein) előtt. Felperes, azaz Applicant-ként az Egyesült Államok döntős csapata, a Columbia Egyetem beszélhetett először. Mindkét csapatnak 45 perce állt rendelkezésre előadni 4 fő érvét. A döntőben Bazsó Gábor és Buda Zolta szólalt fel a magyar csapat oldalán.

Az anyanyelvi Columbia Egyetem csapata elegáns, távolságtartó, ám mégis nagyon magabiztos stílusán felülkerekedett a magyar csapat lelkes, magas vitakultúrájú és őszinte szimpátiát keltő stílusa. A magyar csapat előadása nagyon jól felépített volt, minden kérdés esetén sok érvvel alátámasztották álláspontjukat. A csapat még arra is joggyakorlattal alátámasztott érvelést adott elő, ha főbb érveiket nem fogadná el a bíróság. A Columbia Egyetem felszólalójával szemben a döntőben egyik csapattag sem hagyta, hogy elbizonytalanítsa a bírói kar bármely kérdése, ez gyors reakciókészségről és magas felkészültségről árulkodott. A magas felkészültség mellett anyanyelviek által irigylésre méltó választékossággal szólaltak fel a magyar srácok.

A legjobb szónok díját (best oralist) is a magyar csapat egyik tagjának, Bazsó Gábornak ítélték, így azt mondhatjuk, hogy ELTE csapata teljes  győzelemmel zárta az idei versenyt.

A csapat teljesítménye, Gábor meggyőző lelkesedése és Zolta higgadt rutinja a világ bármely bírósága előtt megállná a helyét, a döntőben mindkét csapat részéről megmutatott tehetséget a bírói tanács is kiemelte az eredmény kihirdetését követően. Ezen kívül pedig önmagában is izgalmas, nagy élmény volt a megmérettetést élőben követni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A verseny minden évben az ILSA (International Law Students Association) keretein belül kerül megrendezésre és évente megközelítőleg 100 országból mintegy 600 egyetem 2000 jogászhallgatója vesz részt, évek óta folyamatosan részvételi rekordokat döntögetve, hiszen hatalmas lehetőséget kínál a világ jogászhallgatói számára.

A versengő csapatok egy összesen 23 oldalas jogeset alapján dolgozták ki mind a felperesi, mind az alperesi érvelést fiktív államokat képviselve. A hallgatóknak egyenként 60-80 oldalas angol nyelvű beadványokat kellett készíteniük, amelyen már tavaly szeptember óta dolgoztak.

A szóbeli fordulón a csapatok már ismerve egymás beadványait egy háromfős bírói testület előtt adták elő angol nyelvű perbeszédüket. Ezek a beszédek jellemzően nem folyamatos ismertetések, sokkal inkább a bírákkal folytatott érvelés, vita és párbeszéd, a valóságot modellező perhelyzetek. A sikeres szerepléshez esszenciális a jogeset és a hozzá rendelt joganyag teljes körű ismerete, magas szintű retorikai képesség, a sajátos jogi vitakultúra elsajátítása és a gyors reakciókészség.

A döntőbe jutásról ebben a cikkben számoltunk be.

Darvas Tamás & Tanner Balázs

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.