Nem azonos startvonalról indulunk – Interjú Trócsányi Lászlóval

Mérlegen az Alaptörvény címmel megjelent a Stádium Intézet első kiadványa. A kötetben nyolc alkotmányjogász, köztük Sólyom László, Tölgyessy Péter és Kukorelli István fejtik ki gondolataikat az Alaptörvényről. Az Ars Boni részleteket közöl az egyes interjúkból, ezúttal Trócsányi László korábbi alkotmánybíróval, Magyarország párizsi nagykövetével készített beszélgetésünkből olvashatnak szemelvényeket.

trocsanyi1

Sokan vitatták az Alaptörvény legitimációját. Ön egy írásában kiemelte a Nemzeti Konzultáció valamint a szakmai konferenciák szerepét és azt, hogy az egyetemek, önkormányzatok is kifejthették nézeteiket. Véleménye szerint szükség lett volna megerősítő népszavazásra, vagy az előbbieket önmagukban is elég erős legitimációs alapnak tartja?

2011-ben rendkívül sok, az alkotmányozással összefüggő szakmai konferenciára került sor. Szinte már túl sokra is, majdnem hetente voltak tudományos összejövetelek, szakmai fórumok. A parlament illetékes bizottsága rendkívül nagy munkát végzett, és a társadalom széles körét igyekezett megszólítani. Külföldi professzorok is elmondták véleményüket. Olyan kiváló alkotmányjogászok is részt vettek a vitában, mint Dominique Rousseau vagy Francis Delpérée. Ők határozottan kiálltak például az utólagos normakontroll intézménye mellett, de elfogadhatónak tartották az Alkotmánybíróság előtti eljárás során az actio popularis megszüntetését. A magyar kormány képviselője pedig a Velencei Bizottság véleményét is kikérte három meghatározott kérdésben.

Népszavazásra valóban nem, csak nemzeti konzultációra került sor. Egy népszavazás természetesen erősebb legitimációt ad, mint egy nemzeti konzultáció. Az Alaptörvény azonban teljes legalitásban született, ezt senki nem vonhatja kétségbe. Az, hogy a politikai pártok miként vélekednek ma az Alaptörvényről igazából nem döntő jelentőségű. Franciaországban az 1958. évi alkotmányt az akkori baloldali pártok diktatórikusnak tartották, elutasították. Később Mitterand, most pedig Hollande elnök kiválóan együtt tud élni az általuk korábban sokat kritizált alkotmánnyal és fel sem merült a félprezidenciális köztársaság parlamentáris köztársasággá történő átalakítása. Belgiumban szinte valamennyi párt egyetértésével történik az alkotmányozás, mégis gyakori, hogy az alkotmány nem ad védelmet az intézményi problémákra.

Egy alkotmány legitimációját csak hosszabb időtávlatban lehet megítélni. Figyelembe kell venni az alkotmányos gyakorlatot, illetve azt, hogy az alkotmány szelleme miként érvényesül a mindennapokban. Ezek alapján lehet majd ítéletet mondani, ezért nem fogadhatók el a negatív előítéletek, vélelmek. Igaznak tartom Szentpéteri István egy 1989-ben közzétett tanulmányában foglaltakat, mely szerint „a jogi értelemben vett legitimáció a tételes jog függvénye. Az alkotmány társadalmi elfogadottsága végeredményben azon nyugszik, hogy maga a jog milyen minőségben „elfogadott”, mennyire érvényesül a társadalomban.”

Nemcsak a hazai sajtó és a hazai közvélemény kísérte élénk figyelemmel az alkotmányozást, hanem a nemzetközi média is. Innen általában a kritikus, negatív hangvételű vélemények jutottak vissza Magyarországra. Nagykövetként mit tapasztalt? Mennyire tudnak a külföldi médiumok objektív képet alkotni egy másik ország alkotmányáról, alkotmányozásáról?

trocsanyi2

Harmadik éve élek Párizsban, előtte négy évet éltem Belgiumban, tehát van képem arról, hogy a nyugat mit gondol Magyarországról. Mivel negyvenöt évig Nyugat-Európa és Közép-Kelet-Európa egymástól elválasztva ”élt”, ezért a nyugat-európai polgárok szemében Közép-Európa fogalom nem létezik, csak Kelet-Európa. Sokak szemében a korábbi szovjet blokk országainak társadalmi problémái (romakérdés, antiszemitizmus, migráció, stb.) veszélyt hordoznak Nyugat-Európa országai számára. Az előítéletek mellé társul az is, hogy nem ismerik történelmünket, nemzeti sajátosságainkat, egy francia középiskolai diák Magyarország és más közép-európai országok nevével nem találkozik tanulmányai során. A nyugat-európai baloldali értelmiségnek még több az ismerete térségünkről, személyes kapcsolatrendszerük is beágyazottabb. A gazdasági válság közepette Nyugat-Európában ma sokan vannak – baloldalon és jobboldalon egyaránt – akik protekcionista módon be kívánnak zárkózni; az Európai Unióval szemben kritikát megfogalmazó pártok népszerűbbekké válnak. Ilyen összefüggések között kell értékelni Nyugat-Európának a Magyarországról alkotott képét. A sajtó jó része meg nem értéssel fogadja a Magyarországon történteket, erős túlzásokkal, csúsztatásokkal adnak híradást a hazánkban történő eseményekről, sokszor belpolitikai áthallások, üzenetek jelennek meg az írásokban. Kevés az objektív, „sine ira et studio” hangvételű hozzáállás.

Az Alaptörvényről szinte kizárólag negatív hangvételű cikkek jelennek meg a különböző francia sajtóorgánumokban. Mint nagykövet azonban tapasztalhatom, hogy a szakmai vélemények nem mindenben fedik a sajtóorgánumok által közvetített értékítéletet. Sokan üdvözlik, hogy Magyarország a keresztény gyökereket betette az Alaptörvénybe, példát mutatva Nyugat-Európának. Számukra az, hogy Magyarország Alaptörvénye kiáll bizonyos értékek mellett pozitív, bátorító dolog. Úgy is tűnhet, mintha egy ideológiai küzdelem folyna: két össze nem egyeztethető, antagonisztikus erő között Magyarországon és Nyugat-Európában is. A magyar Alaptörvény felvállalta olyan közösségi értékek védelmét, amelyek ma Nyugat-Európában kihalóban vagy átalakulóban vannak, vagy amelyek mellett már nem szokás kiállni. Sokan úgy érzik, hogy a magyar Alaptörvény értékteremtő jellege példaként szolgálhat más országok számára is.

Hosszú távon mennyire látja lineárisnak a magyar politikai kultúra fejlődését a nyugati demokráciákhoz képest? Ugyanazokon a buktatókon haladunk keresztül, amelyeken a nyugat-európai államok évtizedekkel korábban, vagy külön úton haladunk? Lát egyáltalán fejlődést a magyar politikai kultúrában?

Magyarország a XX. században megjárta a történelem kálváriáját. Trianon, a két háború közötti időszak, a német megszállás, rövid ideig tartó demokrácia szovjet megszállás mellett, majd több évtizeden át egypártrendszer. Ezzel szemben Nyugat-Európa legtöbb országának politikai kulturális fejlődése a XX. században – legalábbis 1945-től – töretlen volt. Nem azonos startvonalról indulunk. Az 1990-es szabad választások óta vagyunk független, szuverén ország. A magyar nemzet – más közép-és kelet európai országokhoz hasonlóan – versenyhátrányból indult a nyugat-európai országokhoz képest, s így vannak régi és új demokráciák – mondják nyugaton. „Régi Európa” és „Új Európa” ahogy Chirac volt köztársasági elnök fogalmazott. Nyugat-Európa fejlődése a második világháborút követően szinte töretlen volt. Ezzel szemben Közép- és Kelet-Európában a rendszerváltással egyidejűleg és azt követően a politikai pártoknak meg kellett alakulniuk, létre kellett hozni a korábban nem létező civil társadalom szervezeti kereteit (egyesületek, alapítványok világát), biztosítani kellett a média pluralizmusát, és az állami szektor politikai semlegességét (közigazgatás, bíróságok, rendőrség, stb.) Az egyházaknak meg kellett újulniuk, a „szolgáló egyház” teológiája helyett új, partnerségi kapcsolatok kialakítását kezdeményezhették az állam szerveivel. Mindezen feladatok teljesítése sok vargabetűvel történhetett csak meg. Széttöredezett pártviszonyok, politikai instabilitás, korrupció és más diszfunkciók jellemezték az elmúlt évtizedeket. 2010-től mondhatjuk azt, hogy a jobboldalon – szemben a korábban széttöredezett pártstruktúrákkal – kialakult egy nagy gyűjtőpárt (néppárti jelleggel), amely már megfelel a nyugat-európai pártviszonyoknak (CDU, UMP, stb.). Nyilván hasonló fog lejátszódni a baloldalon is, mert ez felel meg leginkább az európai politikai kultúrának. (…)

trocsanyi3

Az Alaptörvény egyik legtöbbet vitatott újítása, a 37. cikk 4. bekezdése, amely korlátozza a testület hatáskörét a gazdasági tárgyú törvények felülvizsgálatával kapcsolatosan. Több alkotmányjogász szerint ez a módosítás egyenesen a magyar jogállamiságot veszélyezteti, mivel lesz a jogalkotásnak egy olyan szelete, ahol minden következmény nélkül lehet alkotmányellenes jogszabályokat alkotni. Korábbi alkotmánybíróként mi a véleménye erről a rendelkezésről?

A magyar Alaptörvény sajátossága az is, hogy a közpénzügyekre vonatkozó fiskális jellegű szabályozás szigorúbb és részletesebb lett. Európai Uniós tagságunkból fakadóan is szükség van az államadósság és a költségvetési deficit csökkentésére. A nemzeti alkotmányok szintjén is jól kimutatható, hogy a gazdasági válság, az eladósodottság arra kényszeríti a politikusokat, hogy alkotmányi szinten rendezzék a fiskális fegyelem betartását célzó szabályokat. Sőt az európai jogrend részét képező fiskális paktumban az azt aláíró országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nemzeti alkotmányukban vagy azzal hasonló szinten védelmet nyújtó jogi normában rögzítik a felelős gazdálkodás alapelveit. A német alaptörvény már 1969-ben intézményesítette a bruttó beruházásokhoz kötött un. aranyszabályt, majd 2009-ben a korábbi aranyszabályt felváltotta egy, a strukturális egyenlegre meghatározott hiányérték, ami szövetségi szinten a GDP 0,35 százaléka lehet, míg az egyes tartományok szintjén kiegyensúlyozottabbnak kell lennie. A gazdasági kényszerűségekből eredő szabályok megjelenítése a nemzeti alkotmányokban érzékeny kérdéseket vet fel valamennyi országban. Mennyiben lehet a pénzügyi döntést meghozó parlament döntési szabadságát európai vagy nemzeti alkotmányos szinten korlátozni, valamint a meghozott pénzügyi jogszabályok felett lehet-e alkotmányossági kontrollt gyakorolni, és ha igen, azt ki végezze el? Ez a kérdés Magyarországon is aktuális, a magyar Alaptörvény ugyanis tartalmazza az államadósság csökkentését célzó ún. „aranyszabályt”, és az Alkotmánybíróság jogosítványa is korlátozott a költségvetési, központi adóügyi jogszabályok felülvizsgálata kapcsán. A tagállami költségvetések feletti erős uniós kontrollmechanizmusok egyre inkább azt mutatják, hogy már a nemzeti alkotmányok szintjén kell biztosítani azt, hogy az egyes országok pénzügy-politikai döntéseik meghozatalakor figyelemmel legyenek az európai gazdasági kormányzás elvárásaira.

A válságkezelés tekintetében az Európai Unió közvetlenül is hoz olyan döntéseket, amelyek érintik a nemzeti szuverenitást. Ciprus esetében az Unió konfiskatórius jellegű intézkedések megtételére kötelezte a ciprusi kormányt. Ez a példa is megfelelően bizonyítja, hogy a tagállamok milyen mértékben rá vannak kényszerítve az uniós válságkezelési döntések elfogadására, anélkül, hogy ezen eszközök előzetes alkotmányossági kontrollon esnének át.

A magyar Alkotmánybíróságnak a pénzügyi jellegű jogszabályok alkotmányosságát illető hatásköre átmenetileg lett korlátozva, de nem lett megszüntetve. Az Alkotmánybíróság szélsőséges esetekben az emberi méltóság fogalmát hívhatja segítségül vagy éppen a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága vagy az állampolgársághoz kapcsolódó státuszjogok sérelmére alapíthatja döntését. Még ha a hazai alkotmányossági kontroll e tekintetben korlátozott is, az Emberi Jogok Európai Egyezménye védelmet tud nyújtani mindenkinek. Bízom azonban abban, hogy az átmeneti korlátozás mihamarább megszüntethető lesz. (…)

Megjegyzendő, hogy egész Európában vita folyik arról, hogy a bírói hatalomnak mennyire lehet és kell a politikai hatalom ellenőrének lennie? Mik a bírói kormányzás veszélyei? Anélkül, hogy ebben a vitában most érdemben állást kellene foglalni, hivatkozni lehet a német alkotmánybíróság elnökének a Le Monde napilapban tett nyilatkozatára: „Nagy sebességgel lehet száguldozni egy autóval, ha annak jó fékei vannak.” Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróságnak megfelelő ellenőrzési jogosítványokkal kell rendelkeznie. De a német alkotmánybírósági elnök figyelmeztet: egy jó fék nem blokkol, csak lelassítja a járművet a megfelelő pillanatban. Ehhez hozzá lehet tenni azt is, hogy nem a bíróságok azok, amelyek meghatározzák azt, hogy a járművek melyik útvonalon közlekedhetnek. A német alkotmánybíróság elnökének példázata fontos sok olyan ország számára, amelyben a politikai hatalom és a bírói hatalom között vita bontakozna ki. A bírói hatalom ellenőrzési eszközeivel mérsékeli a politikai hatalmat, de a bírói hatalom nem kíván ellen-hatalommá válni.

Vannak, akik szerint az elmúlt húsz évben a hazai alkotmányosság és politikai kultúra, ha lassan is, de fejlődött, mások szerint semmit sem haladtunk előre, és vannak, akik szerint a helyzet egyre rosszabb ebből a szempontból. Ön hogy ítéli meg a rendszerváltozás óta eltelt időszakot az alkotmányosság szempontjából? Bizakodó a jövőt illetően? 

Egy európai ország alkotmányossági, politikai kultúrája szoros kapcsolatban áll az ország gazdasági eredményeivel, az ország demokratikus hagyományaival. Közép- és Kelet-Európa országai csak később állhattak a startvonalhoz. Demokráciáink törékenyebbek, demokratikus intézményeink a XX. század eseményei miatt fejlődésükben törést szenvedtek. A politikai kultúra és alkotmányosság nem egy „megvásárolható termék”. Folyamatos fejlődésre van szükség, amelyben rendkívül fontos szerepet kell kapnia a toleranciának, a dialógusnak, az intézmények és egymás tiszteletének.

*

A kötet megrendelhető az alábbi linken:
http://hvgorac.hu/sites/portal/merlegen_az_alaptorveny@901463_kiadvany.html

A kötetből eddig megjelent részletek:

Hagyni kell élni az alkotmány szövegét – Interjú Sólyom Lászlóval – I. rész

A határig el kellett mennem – Interjú Sólyom Lászlóval – II. rész

A szokatlan idők szokatlan megoldásokat szülnek – Interjú Patyi Andrással

*

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.