Ügyvédi Iroda 4.0

Manapság egyre divatosabb napjaink jelenségeit a negyedik ipari forradalom fogalmával definiálni, amely kifejezést Klaus Schwabhoz, a Világgazdasági Fórum atyjához kötik. A paradigmaváltást a negyedik ipari forradalom hívei olyan technológiákkal és jelenségekkel hozzák összefüggésbe, mint a digitalizáció, mesterséges intelligencia (AI), robotika, kvantumszámítástechnika, a dolgok internete (IoT), az ötödik generációs vezeték nélküli hálózat (5G), Big Data, illetve az önvezető gépjárművek.

Ezek a kifejezések talán még futurisztikusnak hathatnak, azonban ahogy az Európai Bizottság a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kommunikációjában kifejtette, az AI már része az életünknek, amely tehát nem a tudományos fantasztikum világába tartozik. Úgy tűnik, hogy a társadalmi-gazdasági átalakulás egyre dinamikusabbá válik az új technológiai vívmányoknak köszönhetően. A változás volumenét mutatja a World Economic Forum tanulmánya, amely szerint 5 millió munkahely szűnhet meg 2020-ig, amellett, hogy 2,1 új munkahely létrejöttét várják. A dolog természete szerint az újonnan létrejövő munkahelyek más jellegű követelményeket támasztanak majd a munkavállalókkal szemben. A változás szele az ügyvédi munkavégzés, munkaszervezés módját is elérte, és valószínűsíthetően az új technológiák további terjedésével újabb átalakulások várhatók.

Az ügyvédi munkavégzés a számítástechnikai eszközök, illetve az internet elterjedésével (jogtár, döntvénytár) átalakult az elmúlt évtizedekben, azonban további változást idézhetnek elő a mesterséges intelligenciára épülő szoftverek. A technológia fejlettségének jelenlegi stádiuma szerint a mesterséges intelligenciára épülő megoldások képesek elemzések készítésére, illetve standardizált szerződések és egyéb jogi dokumentumok elkészítésére. Számos kísérlet bizonyította, hogy a rutin jellegű feladatok elvégzésében a mesterséges intelligencia képes az emberi teljesítményt felülmúlni precizitásban és gyorsaságban, ezzel időt és költséget spórolva számunkra. Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy az ügyvédi munka mekkora hányada váltható ki mesterséges intelligenciára épülő megoldások felhasználásával, azonban véleményem szerint az ügyvédi szerep teljes egészében – annak komplexitása és bizalmi jellege miatt – nem helyettesíthető számítógépek által. Mindenesetre, talán az rögzíthető, hogy azon ügyvédi praxisok, amelyek képesek lesznek a rutin jellegű feladatik kiváltására és automatizálására mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások felhasználásával, a hatékonyságuk növekedésével versenyelőnybe fognak kerülni vetélytársaikkal szemben. Az innovatív technológiák alkalmazásának hatására további versenyelőnyt jelenthet az ügyféligény hangsúlyosabbá válása, azáltal, hogy több erőforrás jut magának a komplex problémák megértésére és egyéniesített kezelésére. Más szavakkal: több idő és erőforrás marad a magasabb hozzáadott értékű és ténylegesen kreativitást igénylő tevékenységek végzésére. Világos azonban az, hogy e technológiák széleskörű elterjedéséhez szükséges egyfajta innovatív szemléletmódváltás, amely proaktív fellépésre készteti a jogi szektort az új technológiák implementálása területén.

Az ügyvédi munkavégzés átalakulásával szükségképpen az ügyvédi irodák, mint az ügyvédi munkavégzés helyszínei, is igazodni fognak az új feltételekhez és kihívásokhoz. A megfelelő munkakörnyezet megteremtése növeli a munkavállalói élményt, vonzza a következő munkavállalói generációt, növeli a produktivitást, integrálja a digitális megoldásokat, megtestesíti az iroda önmagáról alkotott képét, amelyet a külvilág felé sugallni igyekszik, mindemellett csökkenti saját költségeit is. Az ideális irodai környezet kialakításra vonatkozóan jelenleg nincs az ügyvédi szakma által egységesen elfogadott álláspont, amely fakadhat többek között a generációk közötti különbségekből. Lehetséges megoldásként kínálkozik a különböző iparágakban alkalmazott open space irodai elrendezés, amely az előre meg nem határozott ülésrenddel (ún. flexible seating) kiegészítve elősegítheti a spontán és organikus eszmecserék kialakulását az ügyvédek, illetve partnerek között. A korábban említett technológiák terjedésének egy további vetületeként visszaszorulhatnak a jelenlegi munkaszervezésben is jelenlévő kiegészítő, adminisztratív funkciók és szerepek. Ebben a körben említeni lehet az adminisztratív-asszisztensi munkaerő kihasználtságának a csökkenését, valamint az olyan irodai területek megszűnését, mint a könyvtárak, illetve dokumentumtároló helységek. Egyes feltételezések szerint a technológiai fejlődés következtében az ügyvédi irodák akár 30 százalékkal is képesek lehetnek a helyigényüket csökkenteni, amely ugyancsak költségcsökkenést eredményez. A munkaszervezés vonatkozásában megemlítendő még az infokommunikációs technológiák és eszközök fejlődésével elérhetővé váló távmunkavégzés. Megfelelő feltételek és keretek között alkalmazva a távmunkavégzés képes a munkavállalói elégedettséget növelni, az ügyvédi irodák is agilisabbá vállhatnak, az ügyfelek pedig azonnali és folyamatos kapcsolatot tarthatnak fenn ügyvéd partnereikkel. Várakozásom szerint az ügyvédi szektorban is terjedni fog a távmunkavégzés lehetősége, amely szintén hatékonyságnövekedést eredményezhet, mindazonáltal komoly kihívásokat is jelenthet a work-life-balance vonatkozásában.

Láthatjuk tehát, hogy a legújabb technológiák átfogóan és alapvetően fogják megváltoztatni az ügyvédi munkavégzést, illetve munkaszervezést, amelynek következtében az ügyvédi tevékenység olyan formában és megoldásokkal fog megvalósulni, amely korábban nem volt lehetséges. A kérdés már csak az, hogy a technológiai újításokhoz való alkalmazkodás a versenytársakkal szembeni stratégiai versenyelőnyt, vagy a piacon maradás szükségszerű feltételét jelenti-e majd? 

Lawtech Meetup Special Edition

Október 8-án (kedd) este, 19-21 óra között megnézzük, hogy milyenek ma a jövő jogászai!

Források:

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.

MEGOSZTÁS