Új erővel? – Elindult az európai polgári konzultáció

Az Európai Unió minden tagállama, Magyarország kivételével, megszervezi az Unió jövőjéről szóló nyilvános vitákat.

A tavalyi francia elnökválasztás legmeghatározóbb témája az Unióhoz való viszonyulás volt. Ennek oka az volt, hogy a választás második fordulójába az a két jelölt jutott tovább, akik a legkülönbözőbben gondolkodnak az EU-ról. Míg Le Pen megválasztása esetén Franciaország eltávolodott volna az Uniótól, addig Macron éppen az ellenkezőjét ígérte.

Az eredményt ismerjük, Emmanuel Macron megválasztásával Franciaország visszaakar kerülni a ringbe, amelyet az utóbbi időben a németek uraltak.

Macron komoly ígéretet tett: megválasztása esetén közelebb hozza az Uniót a polgárokhoz.

A Sorbonne-on tartott nagyszabású beszédében jelentette be, hogy az európai polgárok részvételével kívánja megreformálni az Uniót. Kiemelte, hogy a sokak által kritizált uniós bürokráciát – amely az európai populisták kedvenc céltáblája – valóban meg kell újítani, hatékonyabbá kell tenni. Szükség van a biztonsági együttműködés elmélyítésére a tagállamok között, ezért a hírszerzés és a terrorelhárítás területén egységesebb fellépést szorgalmazott. Közös európai határrendészetre és a menekültügyi eljárások összehangolására van szükség, az elutasított kérelmezők hazaszállítását pedig meg kell szervezni – jelentette ki.

Macron az új alapokra helyezett Unió motorjaként az euróövezet tagállamait jelölte meg.   A francia elnök elképzelései szerint ezek az országok közös európai pénzügyminisztert kapnának, és együtt alkotnák meg az euróövezet költségvetését. Hangsúlyozta, hogy ezen célok eléréséhez elengedhetetlen az európai jobbközép és szociáldemokrata pártok konstruktív együttműködése.

Az első lépés, hogy ebben az évben az Unió minden tagállama nyilvános vitákat szervezzen, melyeken a polgárok elmondhatják véleményüket, hogy Európa merre haladjon tovább, egyetértenek-e a francia elnök elképzeléseivel. 

Az első alkalomra múlt héten került sor egy kis francia városban, Epinal-ban, ahol Macron bemutatta elképzeléseit a közönségnek. 

A francia elnök célja, hogy októberig minden országban lezáruljanak a vitafórumok, hogy aztán a 2019 májusában tartandó európai parlamenti választási kampányban már feltudják használni a konzultáció eredményét.

Mint az várható volt, Nagy-Britannia a Brexit miatt nem kíván részt venni a folyamatban. Hollandia viszont szkeptikusan ugyan, de az utolsó pillanatban beadta a derekát. Így Magyarország lesz az egyetlen tagország, amely nem kíván élni a lehetőséggel, hogy polgárai befolyásolhassák az Európa jövőjéről szóló diskurzust.

Jegyzetek

A kép forrása: itt és itt.

http://fr.reuters.com/article/topNews/idFRKCN1G724Z-OFRTP

http://www.lemonde.fr/politique/article/2018/02/24/les-consultation-citoyennes-seule-concession-de-l-ue-a-macron_5261950_823448.html

http://www.lemonde.fr/europe/article/2018/04/18/a-epinal-emmanuel-macron-lance-la-premiere-consultation-citoyenne-sur-l-europe_5286963_3214.html

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.