Új nyelvvizsga követelmények?! Csak nyugalom

 Az elmúlt napokban sorra láttak napvilágot azon hírek, amelyek a mesterszakok elvégzéséhez két felsőfokú nyelvvizsga szükségességét vizionálták. A futótűzként terjedő pánikroham közepén, néhány szívroham után, szerencsére néhány hírportál észbe kapott, értelmezte a jogszabályt, és rövid megjegyzéssel látta el korábbi cikkeit, hogy a legújabb verzió szerint ez a többletkövetelmény csak a nemzetközi kapcsolatok szak hallgatóira vonatkozik. Viszont a hírportálok szerint ez mindenkire vonatkozik, akinek a 2015-16-os őszi félévben hallgatói jogviszonya van. Most viszont a nemzetközi kapcsolatok szakon tanuló hallgatók kaptak a szívükhöz… Hogy is van ez?

55

Először is, mindenki nyugodjon meg. Eget rengető változások nem történnek, amik meg igen, azok különben sem vonatkoznak a már hallgatói jogviszonnyal rendelkezőkre. Azon szakok közül ugyanis, ahol eddig is több nyelvvizsgát követeltek meg a hallgatóktól, csak az alábbi szakokon történik változás:

– NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK

– NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK ALAPKÉPZÉSI SZAK

– VALLÁSTÖRTÉNET MESTERKÉPZÉSI SZAK

Változatlanok maradnak a feltételek az alábbi szakokon:

– NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

– TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

– PSZICHOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK

 Változás még, hogy megszűnik a BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPKÉPZÉSI SZAK, illetve hogy 2014. június 2-től egy új szak, az ÖSSZEHASONLÍTÓ HELYI FEJLESZTÉSI TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK kerül bevezetésre.

dont-panic

 

A Változás

A kezdeti híresztelésekkel ellentétben, a nemzetközi tanulmányok mesterképzési szakhoz sem szükséges több nyelvből nyelvvizsga letétele. Az előírások (és ezek 2010. május 31-e óta változatlanok) eddig is 2 felsőfokú nyelvvizsga megszerzését tették kötelezővé ezen a szakon. Arra már korábban is lehetőséget nyújtott azonban a jogalkotó, hogy az egyik felsőfokú nyelvvizsga kiváltható legyen 2 középfokúval. A mostani módosítás [38/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet] annyiban változtat a szabályozáson, hogy előírja: az egyik felsőfokú nyelvvizsgának szaknyelvinek kell lennie, illetve ha a hallgató az egyik felsőfokú nyelvvizsgáját 2 középfokúval kívánja kiváltani, akkor választhat, hogy szaknyelviként a felsőfokút vagy pedig a két középfokút teszi le. A módosítás összes újítása tehát az egyik felsőfok (vagy az azt kiváltó 2 középfok) szaknyelvivé minősítése. A leteendő nyelvvizsgák számában érdemi változás nem történik.

 

 SzakNyelvvizsgák
ÚJ szabály szerintNEMZETKÖZI TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAKkét felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga, amelyek közül legalább az egyik szaknyelvi nyelvvizsga, a másik legalább általános nyelvvizsgavagy

egy felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga és további két középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, amelyek közül a felsőfokú, vagy a két középfokú nyelvvizsga szaknyelvi nyelvvizsga, a másik legalább általános nyelvvizsga

Régi szabály szerintkét felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsgavagy

egy felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga és további két idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga

 

Hasonló a helyzet a nemzetközi tanulmányok alapképzési szakán is. A korábbi, két középfokú nyelvvizsga letételét előíró szabályozás az egyik nyelv vonatkozásában szintén a szaknyelvi minősítés megszerzését írja elő a hallgatóknak, megalapozva ezzel a mesterszaknál előírt követelménynek.

 

 SzakNyelvvizsgák
ÚJ szabály szerintNEMZETKÖZI TANULMÁNYOK ALAPKÉPZÉSI SZAKkét középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, amelyek közül legalább az egyik szaknyelvi, a másik általános nyelvvizsga
Régi szabály szerintkét középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga

 

Könnyítés figyelhető meg a vallástörténet mesterképzési szakon. Míg korábban a képesítéshez szükséges nyelvvizsgák vonatkozásában előírás volt, hogy mindkettőt élő nyelvből szerezze meg a hallgató, most elegendő egy élő nyelvből letett felsőfokú is a képesítéshez, illetve a két középfok választása esetén már csak az egyik vonatkozásában lesz előírás az élő nyelvi minőség, a másik nyelvvizsga, latin, de akár ógörög nyelvből is letehető.

 

 SzakNyelvvizsgák
ÚJ szabály szerintVALLÁSTÖRTÉNET MESTERKÉPZÉSI SZAKkét középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga (egyikük élő idegen nyelv)vagy

egy élő nyelvből felsőfokú (C1) nyelvvizsga

Régi szabály szerintkét élő nyelvből középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga

 

Kikre vonatkozik az új szabály?

A híresztelések szerint az új szabály mindenkire vonatkozik, akinek a 2015-16-os őszi félévben hallgatói jogviszonya van. Ez azonban nem igaz! A módosító rendelet ugyanis a következő átmeneti rendelkezést, vagyis alkalmazási szabályt fűzi a szabályozáshoz:

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szakon, a nemzetközi tanulmányok mesterképzési szakon 2015. tavaszi félévében, valamint a vallástörténet mesterképzési szakon 2014. tavaszi félévében hallgatói jogviszonnyal rendelkezők esetében, továbbá mindhárom szakon a hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező, már végbizonyítványt (abszolutóriumot) szerzett vagy záróvizsgát tett, de oklevelet nem szerzett volt hallgatók esetében az adott szakon a módosított idegennyelvi követelményekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandók, rájuk a hallgatói jogviszony létesítésének időpontjában hatályos idegennyelvi követelményeket kell alkalmazni.

Vagyis például nemzetközi tanulmányok mesterképzési szakon azokra kell először alkalmazni a rendelkezéseket, akik a 2015. őszi félévben létesítenek majd hallgatói jogviszonyt. Azoknak sem kell megijedniük, hogy a többletszabályok szerint kell majd végezniük, akiknek van már hallgatói jogviszonyuk, viszont az adott félévben, jelen esetben 2015 tavaszán ez szünetel. Hiszen az ő hallgatói jogviszonyuk is korábban létesült, szünetelés esetén speciális helyzetről van szó: létező, csak éppen szünetel, de ettől nem tekinthető nem létezőnek, tehát semmiképpen nem vonatkozhat a hallgatói jogviszonyt szüneteltető hallgatókra az új szabályozás. Vagyis minden, jelenleg az adott szakok valamelyikén tanuló, de még a most, 2014 ősszel kezdőkre is a régi szabályok lesznek alkalmazandóak, hiába lépett hatályba a módosítás 2014. június 1-jén.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.