Védőoltás: oltassunk vagy ne oltassunk?

Bizonyára sokan hallottak már a Mycobacterium tuberculosis okozta gümőkórról, ismertebb nevén a „tbc”-ről. Ez a normális tüdőfunkciót megakadályozó és gennyes agyhártyagyulladást is okozó betegség Magyarországon súlyos közegészségügyi problémát jelentett a 20. század első évtizedeiben (minden tizedik halálesetért a „tbc” volt a felelős). 1954-ben indult meg a betegséggel szembeni, úgynevezett BCG védőoltás kötelező alkalmazása. Így azóta már valamennyi újszülött oltásban részesül, még a kórházból való távozás előtt. A BCG oltáson kívül jelenleg további tíz kötelező oltás beadatását írja elő a jogszabály. Napjainkban viszont egyre gyakoribb eset, hogy a szülők vallási, világnézeti vagy egészségügyi okokra hivatkozva bojkottálják gyermekük beoltását.

Kit véd ilyen esetben a törvény? Van-e lehetőség a kezelés visszautasítására? Az alábbiakban a páciens önrendelkezési jogával összefüggésben a kötelező védőoltások beadásának megtagadását vizsgálom.

A páciens jogai

A közel húsz éve hatályba lépett Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szellemiségével teljesen átalakította a korábbi paternalisztikus, atyáskodónak vélt orvos–beteg viszonyt. A régi, az orvost „nagy fehér varázslónak” tekintő szemléletet felváltotta a tájékozott beleegyezés kora. Hiszen amíg korábban a beteg csak fejet hajtott az orvos által javasolt legjobb megoldás előtt, ma már a kapott információk függvényében saját maga döntheti el, hogy hozzájárul-e az adott kezeléshez, vagy sem. A „jogszabályi rehabilitáció” és az orvos–beteg szerep ezirányú változása olyan új alapokra helyezte az egészségügyi ellátórendszert, amely a kor európai normáival is összhangban volt. Legfőbb jelentősége pedig azzal magyarázható, hogy Magyarországon teljesen új jogintézmények kerültek bevezetésre.

Ily módon valósult meg a betegjogok részletes felsorolása, a betegjogi képviselő intézményének megteremtése, az életmentő kezelések visszautasíthatóvá tétele, a tájékozott beleegyezés fogalmának bevezetése, s még számos egyéb – hazánkban eddig ismeretlen – jogi megoldás kialakítása.

Az Egészségügyi törvény jelenleg az alábbi kilenc jogot biztosítja a betegek számára:
– a megfelelő szintű egészségügyi ellátáshoz való jog,
– az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog,
– a kapcsolattartás joga,
– az intézmény elhagyásának joga,
– a tájékoztatáshoz való jog,
– az önrendelkezéshez való jog,
– az ellátás visszautasításának joga,
– az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, valamint
– az orvosi titoktartáshoz való jog.

A beteg önrendelkezéshez való joga az orvos terápiás célú, valamint kockázatokról való tájékoztatása alapján valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a páciens a számára egyéniesített formában, szóban megkapott tájékoztatás után beleegyezik az adott ellátásba vagy visszautasítja azt és elhagyja a rendelőintézetet. A páciensnek döntési szabadsága van.
Fontos felhívni azonban a figyelmet, hogy ez a jogszabály nyújtotta garancia nem határtalan. A jogalkotó ugyanis kimondja, hogy

a beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga bár alanyi jogosultság, törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.

Az alapelv gyakorlati megvalósulása viszont mind a kezelőorvost, mind a beteget nehézség elé állítja, hiszen felmerül a kérdés, hol húzódnak az önrendelkezés határai? Melyek azok az élethelyzetek vagy állapotok, amikor az orvos átlépheti ezeket a határokat anélkül, hogy páciense jogait csorbítaná? Az alábbi kérdések a „vakcinaháború” aktuálisnak mondható problémája kapcsán szintén felvetődnek és nem jogászi (laikus) szemmel is érdekesnek tűnhet az eset végig gondolása.

Kötelező védőoltások köre – érvek és ellenérvek

Ma Magyarországon egy gyermek 13 éves koráig összesen tizenegy kötelező védőoltásban részesül. A befecskendezett védőoltásokat két csoportba sorolhatjuk: vannak életkorhoz kötötten és megbetegedési veszély miatt kötelezők. Céljuk pedig a fertőző betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása. Az oltásra alapot adó fertőző betegségek listáját a járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) NM rendelet rögzíti.

Egyre erősödő tendencia viszont, hogy a szülők vallási, vagy más megfontolásból úgy döntenek, hogy gyermeküknek nem adatják be a kötelezően előírt védőoltásokat. Általában a nem kívánatos mellékhatásokra hivatkoznak, megkérdőjelezik a szérumok beadásának szükségességét, tele vannak kétségekkel az ismeretlen összetételű vakcinákkal kapcsolatban – tehát féltik gyermekeiket. Ha lelkiismereti oldalról vizsgáljuk a kérdést, talán felelőtlenség abban bízni, hogy a gyermek (közösségben, a többi gyermektől) nem kapja el a kanyarót, szamárköhögést, hepatitiszt, vagy más – akár halálos – gyermekbetegséget. További érvként hozzák fel a vakcinák mellett, hogy mellékhatás csak az oltottak igen csekély százalékánál jelentkezik. De mit mond ebben az esetben a jog: oltassunk vagy ne oltassunk?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tevékenysége során arra törekszik, hogy elősegítse a védőoltásokkal történő immunizáció gyakorlatát. A WHO immunizációval foglalkozó szakértőinek célkitűzése egy olyan világ megteremtése, amelyben emberi életek nem kerülnek veszélybe a védőoltásokkal megelőzhető betegségek miatt. Mivel azonban

a védőoltás ugyanolyan egészségügyi beavatkozás, mint bármely más kezelés, így arra Magyarországon a hatályos Egészségügyi törvény szabályai irányadóak.

Ennél fogva a szülőhöz (aki az életkorhoz kötött védőoltás esetében a kiskorú törvényes képviselője) intézett tájékoztatásnak ebben az esetben is meg kell előznie a konkrét beavatkozást. A tájékozott beleegyezés elve viszont ellentmondásban áll a védőoltás kötelező jellegével. Az előbbi ugyanis a beteg szabad döntését biztosítaná, azaz, hogy a kapott felvilágosítás alapján eldönthesse, hogy hozzájárul-e a beavatkozáshoz, avagy nem.

Az Alkotmánybíróság 39/2007. (VI.20.) határozatában ezen felül más jogi diszharmóniát is említ. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kötelező védőoltásokat intézményesítő és annak feltételeit meghatározó jogi szabályozás két alkotmányos jogot korlátoz: a testi integritáshoz való jogot és a szülők azon jogát, hogy gyermekeikről világnézetük szerint gondoskodhassanak. Mindezek ellenére 2007-ben a kötelező védőoltás rendszerét az alapjogok szükséges korlátozásának ismerték el a bírák. Az alapjogok korlátozása pedig az akkori Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint törvényben megengedett volt. Ennek feltétele, hogy az kényszerítő okból történjen és az elérni kívánt cél fontossága összhangban legyen az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlyával. (20/1990. (X. 4.) AB hat.)

A védőoltás tekintetében a szükségesség és arányosság tesztjét alkalmazva végül a következő megállapítás született: „Tekintettel a természettudományos előfeltevésekre ([…]) az életkorhoz kötött védőoltások alkalmas és szükséges eszköznek minősülnek egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosításához, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelméhez.” Arról van tehát szó, hogy a védőoltások kötelező jellege bár sérti a páciens önrendelkezéshez való jogát, a közösségi érdek felülírja az egyéni érdekeket. Az állam a kötelező védőoltás elrendelésével pedig a közösség érdekében jár el.

Nemzetközi egyezmények sora, az Európai Uniót létrehozó szerződés, valamint többnyire az emberi jogok nemzetközi dokumentumai is – melyeket a magyar Alaptörvény a belső jog részeként, és azzal összhangban kötelező érvényűnek rendel – kivétel nélkül elismerik az emberi jogok törvény általi korlátozásának lehetőségét – többek között – a közegészség védelme érdekében. A kötelező védőoltás alóli mentesség tehát kizárólag a törvény és végrehajtására hozott rendeletben foglaltak alapján lehetséges, vallási és lelkiismereti okok miatt nem. Magyarország oltási rendszerével összefüggésben, 2005-ben, az akkori állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az állam gyermekvédelmi kötelezettségére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a szülők egyéni (szubjektív) meggyőződése miatt nem tehetők félre a többi gyermek (és velük együtt az egész társadalom) egészségét védő objektív, mindenkire kötelező törvényi normák.

Szankciók

A fenti elvek a bíróságok ítélkezési gyakorlatában rendre visszatükröződnek, de akár a médián keresztül is ismertek lehetnek egy-egy elhíresült ügy kapcsán. A Szolnoki Városi Bíróság 2008. április 7-én kihirdetett 10.B.158/2007. számú ítéletében például az I. rendű vádlottat 1 év, két év próbaidőre felfüggesztett, míg a II. rendű vádlottat 10 hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A tényállás szerint I. és II. rendű vádlottak önhibájukból nem gondoskodtak arról, hogy gyermekük az életkorhoz kötött védőoltásait megkapja. A gyermeknek a 15 hónapos korában esedékes mumpsz, kanyaró és rózsahimlő ellen védő MMR+OPV+Hib.II. és a 3 éves korban esedékes diftéria és szamárköhögés elleni DPT.II. oltás beadását – az ÁNTSZ Intézetének védőoltás pótlását elrendelő határozata ellenére – megtagadták. A tárgyaláson a terheltek előadták, hogy azért nem adatták be gyermeküknek a védőoltást, mert a gyermekre nézve azt veszélyesnek ítélték, valamint egy korábbi betegségre hivatkoztak, amely miatt csak természetes alapú gyógykészítményeket kaphat a gyermek. Az orvosszakértői véleményt figyelembe véve a bíróság nem tartotta megalapozottnak a szülők ezen feltevését és megállapította, hogy I. és II. rendű vádlottak, – mivel több védőoltás beadását következetesen megtagadták –

cselekményükkel súlyosan veszélyeztették kiskorú gyermekük egészségét és testi fejlődését.

Ugyanis annak eldöntése, hogy az oltandó személy számára a védőoltás beadható-e, az oltóorvos feladata és egyben kötelessége a már hivatkozott járványügyi rendelet szerint. Az ügy egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott, ahol a terhelteket a korábbi, az ellenük kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentették. A szülők magatartását végül szabálysértésnek minősítették és pénzbírságot szabtak ki.

A bírósági határozatok gyűjteménye szép számban bővelkedik olyan „oltási perekkel” is, melyek a közelmúltban zárultak le. Az idézett eset viszont azért különösen jelentős, mert a Legfelsőbb Bíróság ebben az ügyben mondta ki azt, hogy büntetőjogi szankció alkalmazását nem alapozza meg pusztán az, hogy valaki megtagadja egyes védőoltások beadását gyermekének.

Aki tehát továbbra is a kötelező oltások mellőzése mellett dönt, a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény alapján jelenleg 5000-től 500.000 forintig terjedő bírságra számíthat. Az eset kapcsán több szakértő nyilatkozott arról, hogy az egyes európai államok hogyan vélekednek a kötelező oltások kérdéskörének szabályozásáról. Az összehasonlításból kiderül, hogy Németország, Dánia, Finnország, Svájc vagy az Egyesült Királyság semmilyen oltást nem tesz kötelezővé, ahol pedig létezik kötelező oltás, ott is változó, hogy mely betegségek ellen és hány éves korban tartják indokoltnak a vakcina beadását.

Jelenlegi helyzet: nem mehet óvodába a gyermek a védőoltás hiánya miatt?

2016 májusában felröppent a hír arról, hogy egy módszertani ajánlás alapján az óvodák több esetben megakadályozták olyan gyermekek intézményi felvételét, akiknek valamelyik védőoltása hiányzott. Az Országos Epidemiológiai Központ ajánlása ugyanis „előírta”, hogy óvodába, illetve alsó- és középfokú oktatási intézménybe csak a megfelelő oltásokkal rendelkező gyermekek vehetők fel. Az alapjogi szempontból aggályos helyzetre reagálva az alapvető jogok biztosa jelentés adott ki. Ebben Dr. Székely László leszögezte:

a módszertani levél fontos tájékoztató, de nem minősül jogszabálynak, így az nem határozhat meg általánosan kötelező előírást sem.

Jelenleg tehát nincs olyan rendelkezés, amely az óvodai beiratkozást oltási napló bemutatásához kötné, viszont a hiányzó oltásokat mielőbb pótolni kell. Emellett az alapjogi biztos szavai jól összegzik a vakcinákkal szemben kialakult helyzetet. Véleménye szerint ugyanis a kötelező védőoltási rend fenntartásának legfontosabb kérdésévé vált, hogy az állam milyen eszközökkel tudja a szülőket támogatni abban, hogy a kötelező szérumok beadásában való részvételüket ne kényszerként éljék meg, hanem egy tájékoztatáson alapuló, mindenki érdekét szolgáló együttműködésnek.

A cikk az Ars Boni 2016-os cikkíró pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Móczik Tímea

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Képek forrása itt, itt és itt.

Források, felhasznált irodalom

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!

[shortstack smart_url=’http://1.shortstack.com/Rs29qP’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]