Visszaható hatályú Ptk?

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.

Szerző: Molnár Tamás

Írásomban – konkrét jogeset bemutatásával – amellett fogok érvelni, hogy a 2012. évi V. törvény (továbbiakan Ptk.) öröklési jog könyvének, kötelesrészi rendelkezése alkotmányjogilag megkérdőjelezhető, a jogbiztonságot sértő, de facto visszamenőleges hatályú jogalkotás eredménye, ezért annak alkalmazása morálisan is problematikus, a jogalkotói szándékkal ellentétes eredményre vezethet.

A kötelesrész jogi jellegéről

A kötelesrész az örökhagyó halála esetére szóló jogintézmény, mely a legközelebbi rokonok részére garantál minimum-részesedést az örökhagyó vagyonából. A jogintézmény eredeti célja, hogy az ember halálán túlra is kiterjessze, mintegy meghosszabbítsa, a családi gondoskodás kötelezettségét. Ezen kötelezettséget a francia jog például úgy biztosítja, hogy közvetlenül az örökhagyó végakaratának szabadságát korlátozza, vagyis a végrendelet érvénytelen lesz a kötelesrészt elvonó részében. A magyar jog azonban egy másik, a római jogban gyökerező megoldást követ, amennyiben a kötelesrészt – bár az inherens kötődést mutat az öröklési joggal – alapvetően kötelmi jellegű jogintézménynek tekinti. A kötelesrészre való jogosultság lehetővé teszi a jogosult számára, hogy az örökhagyó halálát követően, keresettel követelje az örökösöktől a neki törvényes öröklés rendje szerint járó örökség meghatározott részének pénzben történő kiadását akkor is, ha őt az örökhagyó egyébként végrendeletéből kizárta, vagy ebből a célból vagyonát még életében elajándékozta. A kötelesrészi igény olyan kötelmi jellegű követelés tehát, melynek jogalapja (a rokoni viszony) már az örökhagyó életében fennáll, de a követelés csak az örökhagyó halálát követően keletkezik a hagyaték – illetőleg a másnak, ingyenesen juttatott vagyon – terhére. A jogintézmény célja, részben a szülői gondoskodás kikényszerítése, részben pedig a családi szolidaritás kifejeződése azon a morális alapon, miszerint a családi vagyon kialakulása voltaképpen a családi együttműködés eredménye.

Kötelesrészi aggályok általában

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Különösen indokolttá tették a kötelesrész intézményét a történelmi közelmúlt jogi és szociológiai változásai, melynek következtében társadalmi normává vált a válás, illetőleg az azt követő második családalapítás. A kötelesrész intézménye hivatott biztosítani, hogy a szülő a megváltozott érzelmi környezetre tekintettel se zárhassa ki teljes mértékben az örökségből elsőszülött gyermekeit. Ugyanakkor, komoly érvek hozhatóak fel a kötelesrész intézményével szemben is. Ha ugyanis az örökhagyó vagyona túl kicsi, úgy könnyen elképzelhető, hogy annak felosztását követően nem marad megfelelő vagyontömeg a fiatalabb gyermekek iskoláztatására, miközben a kötelesrész által védett, idősebb gyermekek diplomájához az örökhagyó még életében hozzájárult (amely hozzájárulást azonban a hatályos magyar jog szerint például a kötelesrészbe betudni nem lehet) .

A másik véglet, ha az örökhagyó után olyan jelentős hagyaték marad, melynek kötelesrészi hányada is bőven meghaladja a megfelelő életkezdéshez indokolt szintet. A sztárbefektető Warren Buffet, vagy a zeneszerző Andrew Lloyd Webber mellett számos vagyonos ember helyezkedik arra a nehezen kritizálható álláspontra, miszerint a tisztességes érvényesülés előfeltételének számító iskoláztatási költségeken, és a felnőtt gyermek önmegvalósítását szolgáló tőkeösszegen túlmenően, nem kívánják vagyonukat gyermekeikre hagyni, mert azzal több kárt okoznának számukra, mint előnyt. Így inkább jótékony célra fordítják azt. Márpedig a hatályos magyar Ptk. rendelkezései nem teszik lehetővé az ilyen tartalmú végintézkedést, hiszen a törvény azon rendelkezése, miszerint a „bárkinek juttatott ingyenes adományok” beleszámítandóak a kötelesrész alapjába – álláspontom szerint – a közérdekű adományok, és egyéb juttatások tekintetében sem tűr kivételt. Igen visszás helyzetet szülhet, amikor az örökhagyó milliomos gyermeke, a szülője által adományban részesített gyermekkórháztól perli kötelesrészét, eredménnyel. Fenti érveim persze nem támadhatatlanok. Ismereteink szerint Magyarországon nem túl gyakori az örökösök számára kezelhetetlenül nagy vagyon, a szűkösebb körülmények között élők tekintetében pedig itt is érvényes, amit gyakorló ügyvédek a házastársi vagyonközösség megszüntetésekor hadakozó ügyfeleknek kényszerülnek mondani: Ha egyszer nem tudunk többet megosztani, mint amennyi van, akkor ezen ezen a kevésen belül kell méltányosságot találni.

A jelen írásnak nem tárgya, sem nem célja annak tüzetes vizsgálata, hogy a kötelesrész jogintézményének fenntartása mennyiben szülhet igazságtalan, és a jogalkotó céljával is ellentétes eredményeket. Mindenképp jelezni szerettem volna azonban, hogy a fenti problémák a jogintézmény továbbgondolására kell hogy sarkalljanak bennünket. A probléma, melyre rávilágítani szándékozom azonban, egy jóval konkrétabb – a régi és az új szabályozás kollíziójából eredő – joghézag miatt fennálló helyzet. Cikkemnek nem tárgya a kötelesrészi szabályok átfogó tárgyalása, most kizárólag a hatályos Ptk-nak, az alább vázolt jogeset szempontjából releváns újításaira szorítkozom.

A hatályos Ptk. rendelkezései

Az új Ptk., megtartva a korábbi szabályozás alapjait, lazított az örökhagyó magánautonómiájának korlátozásán, amennyiben a korábbiakkal ellentétben nem a halál bekövetkezését megelőző 15, hanem csak 10 éven belül elajándékozott vagyonelemeket kell a kötelesrész alapjához számítani. Újdonság, hogy kötelesrész mértéke a törvényes örökrész 1/2 -ről, annak 1/3 részére mérséklődött, bővült továbbá a kitagadási okok köre is. Mindez talán azt is mutatja, hogy a kodifikátor számára sem ismeretlenek a fent vázolt aggályok. Megtartotta azonban a jogalkotó azt a szabályt, mely szerint leszármazók hiányában (vagy kiesésük esetére) kötelesrészt biztosít az örökhagyó szüleinek részére is. Míg azonban a régi Ptk. a szülőknek csak a házastárs kiesésének esetére garantált törvényes örökrészt, addig az új Ptk. a szülőt a házastárs mellett, vele egy sorban teszi törvényes örökössé.

A 2014. március 15. után, leszármazó hátrahagyása nélkül elhalálozó örökhagyó szülei tehát végrendelet hiányában a hagyaték felére tartahatnak igényt. Ha pedig az örökhagyó megkísérli ebből kizárni őket, akkor kötelesrészi igényük a hagyaték értékének egyhatodát teszi ki akkor is, ha az örökhagyó teljes vagyonát a házastársára hagyja, vagy azt halála előtt neki ajándékozta. A Ptk. hatálybalépéséről rendelkező Ptké. éppen az új szabályok miatt rendelkezik úgy, hogy a hatálybalépését megelőzően keletkezett végrendeletre – főszabály szerint – még a régi Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha tehát a leszármazók nélküli örökhagyó a szüleit az öröklésből végrendeletileg 2014. március 15. előtt kizárta, ennek a kizárásnak a hatályát a jogszabályváltozás – értelemszerűen – nem érinti. Másképp áll a helyzet abban az esetben viszont, ha vagyonáról az örökhagyó nem végrendeletben gondoskodott, hanem még életében elajándékozta azt. Értelmezésem szerint az új Ptk. ebben az esetben kötelmi jellegű követelést keletkeztet a túlélő szülő javára olyan javakra is, melyeket még a régi Ptk. hatálya alatt idegenített el az örökhagyó. Alább valós tényállással igyekszem illusztrálni a probléma mibenlétét.

Jogeset

A leszármazó nélküli örökhagyó 1975-ben kötötött házasságot jelenlegi feleségével. A feleség előző házasságából született gyermeke a házaságkötéskor már nagykorú volt, így örökbefogadása nem jöhetett szóba. Az elmúlt, közel negyven év folyamán az örökhagyó, a tőle 200 km távolságban élő, vérszerinti családjával kiegyensúlyozott, azonban melegnek nem mondható rokoni kapcsolatot ápolt. Feleségének családjával – így különösen annak lányával és az utóbb született „unokákkal” – azonban napi kapcsolatban élte meg mindazt, amit a családhoz tartozás érzelmileg, társadalmilag, és gazdaságilag jelent. Az örökhagyó egy évvel az új Ptk. hatályba lépése előtt határozta el, hogy halála esetére biztosítani kívánja vagyonát „unokái” részére. Úgy határozott tehát, hogy a feleségével közösen tulajdonolt lakás és nyaraló őt illető ½-ed – ½-ed tulajdoni illetőséget ajándékozás jogcímen felesége leányára ruházza, aki az ingatlanokat, mint tehermentes ajándékot elfogadta. Egy éve tehát mindkét fél – kioktatva a hatályos jogszabályokról – abban az alapos feltevésben kötött szerződést, hogy az ingatlanok harmadik személy igényétől mentesen kerültek a megajándékozott tulajdonába. Pontosabban, nem ők voltak ebben a hitben, hanem a szerződéskötéskor hatályos jog garantálta ezt.

2014. március 15. napján azonban hatályba lépett az új Ptk. amely házastársa mellett, az örökhagyó édesanyja részére is törvényes örökölési jogot, ezáltal pedig kötelesrészi igényt biztosít az örökhagyó vagyonára. Ha mármost az örökhagyó elhalálozik – tekintettel arra, hogy vagyona az ajándékozást követően érdemben nem maradt – a hatályos Ptk. alapján az örökhagyó édesanyja kötelesrészi követléssel léphet majd fel a megajándékozottal szemben, hiszen az ajándékozástól számítva tíz év még nem telt el, így az ingatlanokat bele kell majd számítani a törvényes örökösök kötelesrészének alapjába. A megajándékozott ebben az esetben a neki juttatott adomány értékének egyhatodát (felének harmadrészét) pénzben lesz köteles megfizetni az örökhagyó édesanyjának részére. Annak ellenére, hogy az ingatlanokat, a megajándékozott jog szerint teher-, és igénymentesen szerezte, még a régi Ptk. hatálya alatt.

A jogeset folyománya

Az új Ptk. tehát kvázi visszamenőleges hatállyal terhel kötelmi jellegű követelést olyan ingatlanokra, melyek az új Ptk. hatálybalépése előtt igény-, és tehermentesek voltak. Ez pedig – álláspontom szerint – antagonisztikus ellentétben áll a jogállamiság részaspektusát képező, visszaható hatályú jogszabály tilalmának követelményével, miszerint jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot.

Amikor valaki úgy határoz, hogy vagyonának jelentős részét képező értéktárgyat, vagy összeget kíván adományozni, akkor mind az ajándékozónak, mind a megajándékozottnak tisztában kell lennie azzal, hogy amennyiben az az ajándékozó, az ajándékozást követő tíz éven belül meghal, úgy reális veszélye áll fenn annak, hogy az ajándékozó leszármazójának, házastársának vagy szülőjének – a megfelelő törvényi feltételek fennállása esetén – kötelesrészi igénye keletkezik az ajándék tárgyára, illetőleg annak egy részére. Az ajándékozási szerződést szerkesztő ügyvédnek erről az eshetőségről épp úgy tájékoztatnia kell az ügyfeleket, mint amikor a családon belüli jogügyletnél, vagy egyébként ajándékozásnál kioktatást kapnak arról, hogy amennyiben az ajándékozónak tartozásai állnak fenn, akkor az ilyen jogügylet utóbb, ezen tartozás jogosultjával szemben hatálytalanná válhat, ha a bíróság fedezetelvonónak minősíti a szerződést.

A fedezetelvonó szerződések példája azért is alkalmas párhuzam, hiszen ebben az esetben is arról van szó, hogy a megajándékozott a szerződéskötéskor még tehermentesen szerez ugyan tulajdont (hiszen a hitelezőnek általában nem in concreto az ajándék tárgyán áll fenn követelése, hanem az ajándékozóval szemben általában) utóbb, a bíróság döntése folytán a megajándékozottnak mégis felelnie kell az ajándék tárgyával, vagy annak értékével. A töretlen bírói gyakorlat szerint azonban – összhangban a jogbiztonság követelményével, és a magántulajdon szentségével – akkor és csak akkor állapítható meg egy jogügylet fedezetelvonó jellege, amennyiben az – utóbb hatálytalanságra hivatkozó – hitelező követelése a fedezetelvonó jogügylet megkötésekor már létezett. Vagyis az ajándékozónak (és megfelelő ismeretek birtokában a megajándékozottnak) a szerződéskötéskor számolnia kellett azzal, hogy jogügyletük felett Damoklész kardjként lebeg a „fedezetelvonó” minősítés, és ebből fakadó „relatív hatálytalanság”.

Pontosan ez a logika érhető tetten a Ptk. azon szabályában is, miszerint nem illeti meg kötelesrész a jogosultat azon az ajándékon, amit még a kötelesrészi jogosultságot létrehozó kapcsolat (pl. házasság, örökbefogadás) keletkezése előtt ajándékozott el az örökhagyó. A fenti rendelkezésekből egyértelműen olvasható ki az a jogelv, miszerint nem várható el senkitől, hogy adott kötelességet megalapozó jogviszony keletkezése előtt, már ehhez a – még nem is létező – kötelezettséghez igazítsa magatartását. A fent bemutatott jogeset azért speciális, mert maga a (szülő – gyermek) jogviszony természetesen fennállt az ajándékozás időpontjában, annak azonban csak az utóbb hatályba lépett Ptk. adott olyan jogi relevanciát, melynek következtében a szülőnek kötelesrészi jogosultsága keletkezett az örökhagyó vagyonán. A jogviszony maga tehát fennállt, annak a tartalmát azonban egyoldalúan, jelentősen és visszamenőleges hatállyal módosította a jogalkotó.

Összegzés

A fentiekre tekintettel indokoltnak tartanám tehát a Ptké. olyan tartalmú módosítását, mely a szülő kötelesrészének alapjából kivonja azokat az ingyenes adományokat, melyeket 2014. március 15. napját megelőzően idegenített el az örökhagyó. Ezáltal kiküszöbölhető volna a jogszabály visszaható jellege anélkül, hogy a jogalkotónak le kellene mondania azon célkitűzéséről, hogy a szülő anyagi kompenzálásban részesüljön, potenciális eltartójának halálának esetére. Amennyiben a fenti logikai és jogi okfejtésem helytálló, úgy a fennálló helyzet alkotmányjogilag azonban tarthatatlan. Annak elfogadása ugyanis, hogy a megajándékozottnak – egy utóbb hatályba lépett jogszabály alapján – felelnie kell egy korábbi jogügylettel szerzett tulajdonával azt jelentené, hogy jogszabálymódosítással bármely, már lezárt magánjogi jogviszony megnyitható, és relatíve hatálytalanítható, vagy egyébként módosítható. Márpedig különösen kiemelt figyelmet kell fordítanunk a jogrendszer integritására és a jogbiztonság védelmére olyan időkben, amikor az állam egyébként is aggályosan gyakran kényszerül rá a magánautonómia keretében létrejött jogviszonyok utólagos átrendezésére.

Források, felhasznált irodalom:
Vékás Lajos: Magyar polgári jog – Öröklési jog/ Eötvös József Könyvkiadó Bt. 2010.
Mázi András (2009): A kötelesrész megjelenése a magyar magánjog rendszerében – Doktori értekezés

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS