Visszajátszható emlékek – avagy a felejtés hiánya

Számos olyan pillanat van az életünkben, amelyet újra átélnénk, ha lehetőségünk lenne rá, vagy csak visszapörgetnénk az időt, hogy ismét szemtanúi lehessünk valaminek. Mi történne akkor, ha ezt valóban megtehetnénk? Ha minden, amit látunk, akár egy pillanatra is, videófájlként mentésre kerülne, és bármikor, amikor kedvünk tartja visszanézhetnénk azt.

alt="Blackmirror"

A Black Mirror egy Charlie Brooker neve alatt jegyzett antológia-sorozat, amely a technológia fejlődésének veszélyét, és leginkább az emberek ehhez társuló attitűdjét mutatja be. Minden epizód egy külön problémát vet fel, amihez valamilyen forradalmi változáson át jutunk el, így bemutatva, hogy

nem feltétlen a technológia az, amitől félni kell, hanem sokszor maga az ember.

Az első évad utolsó részében, amely a „The Entire History of You” címet kapta, egy implantátum segítségével lehetségessé válik, hogy mindent, amit látunk, eltárolt felvételként egyetlen gombnyomással vissza tudjunk hívni – re-do. Opció nyílik továbbá az emlékek különféle besorolására, de akár részek törlésére is.

Az epizód kezdetén az állásinterjút elhagyó Liamet a reptéri ellenőrzés során az elmúlt hetének és 24 órájának visszajátszására kérik. Az ebben a jelenetben ábrázolt átvilágítási metódus a közbiztonság megőrzésének és a terrorizmus eshetőleges veszélyének elhárítása érdekében érthetőnek tűnik. De valójában lenne-e ehhez joga bármilyen szervnek?

A technológia mellett szóló egyik legerősebb érv, hogy ezzel kizárható az ún. „faulty memories”, ezáltal akár

a tanúk vallomástételének ellenoldalon történő megkérdőjelezésének vethetnénk véget.

Hajlamosak vagyunk ugyanis valamely minket később érő impulzus hatására a valóságot eltorzítani tudatosan vagy tudat alatt, így teremtve hamis emlékeket.

A legjelentősebb probléma azonban az, hogy a grain – az implantátum megnevezése az epizódban – által tárolt felvételek nagy része szorosan a magánszférához tartozik, és ezek megfelelő engedély nélküli re-doja annak sérelmével járna.

Büntetőjogi vonatkozás

Ám mindez ellenére igaznak vélhető az a feltételezés, hogy ezen technológia segítségével a bűncselekmények száma jelentősen csökkenne, és a bűnelkövetők azonosításának folyamata is felgyorsulna. Azonban kötelezhető-e valaki a grain által gyűjtött felvételeinek kiadására? Milyen időintervallumban határozhatjuk meg a kötelező kiadást? Mi történik, ha ezen felvétel tartalmaz magántitkot esetleg? Vagy csak egyszerűen a magánélet sérelmével jár?

Itt védelmet nyújt egy büntetőeljárási alapelv, az önvádra kötelezés tilalma, melynek értelmében senki sem kötelezhető arra, hogy önmagára terhelő vallomást tegyen vagy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson”. De ez értelemszerűen nem terjed ki azon személyekre, akik tanúként a büntetőeljárási szabályok alapján tanúvallomásra kötelesek. Így tehát büntetőjogi szempontból a velejáró kellemetlenségek ellenére hasznosnak bizonyulnak, de nem vizsgálhatjuk kizárólag ezen a síkon.

Privacy

alt="GDPR"

Fontos visszatérnünk a fentebb említett gondolatra, amely alapján ez a technológia, a személyes adatok, a magánélet és egyéb alapjogok sérelmét eredményezné. Hiszen egy egyszerű netbankból indított tranzakciónál is megannyi személyes adatot látunk egyszerre, amelyek felvételre kerülnek. Veszélynek lehetnek kitéve adataink továbbá egy esetleges hackertámadás esetén vagy ha a kézi irányítónk idegen kézbe kerül. Lehetőség van ugyanis az emlékek kézi megosztására egy közeli kompatibilis eszközön, hogy azokat másoknak is megmutassuk, a folyamatot pedig a grainnel párosított irányítóval tudjuk kezelni.

Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete rögzíti a vállalkozások és szervezetek részére a személyes adatokkal kapcsolatos előírásokat és kötelezettségeket. Ezen szabályozás alapján személyes adatnak számít bármi, ami az érintett személlyel azonosítható – lakcím, név, útlevél száma. Azonban vannak a speciális kategóriába tartozó adatok, akár a faji hovatartozás, a nemi irányultság vagy a politikai és vallási nézet, amelyek különleges adatnak minősülnek, így ezek kezelése főszabály szerint tilos. Ebbe a kategóriába sorolhatók egyes egészségügyi adatok is, ezek tárolására és kezelésére az érintett kifejezett hozzájárulása esetén kerülhet csak sor.

Miért is fontos mindez? A grain ugyanis nem csupán képet rögzít, hanem hangot is, így minden elhangzott és látott dolog mentésre kerül. Tekintve a tényt, hogy

egyetlen baráti beszélgetés alatt is különleges adatok tömege gyűjthető össze,

felvetődik a kérdés, hogy ezek feldolgozása során szűrésük megoldható-e. A graint kibocsátó vállalat felelősségének határait fontos ehhez felvázolni. A technológia megannyi pozitívuma ellenére felettébb veszélyes, így az általa tárolt adatok védelme az átlagosnál is fontosabb. A fogyasztónak tisztában kell lennie az implantátum kockázataival, és ezek tudatában kell kifejezett hozzájárulását adni az adatok kezeléséhez, de itt nem állhatunk meg. Felvétel készül ugyanis más személyekről is, akik amennyiben nem használják az eszközt, nem adták hozzájárulásuk, így őket személyiségi és egyéb jogaikban sérti a grain használata. Lényeges azonban megemlíteni, hogy maga a forgalomba hozó vállalat adatkezelőjének és  -feldolgozójának is szükséges a maximális védelmet biztosítania, főleg, ha nem saját felhasználóik adatai kerülnek mentésre.

A jelen dilemmái

alt="GoogleGlass"

Nagyon távolinak tűnhet a grain alkalmazása és ezáltal a felvetődő jogi problémák is, de közelebb van, mint hinnénk. Jelenleg a Google Glass újabb verziója fejlesztés alatt áll, miközben korábbiak elérhetőek, valamint a Huawei is piacra dobta az okosszemüvegét. Utóbbi kiváló zenehallgatásra, hívások fogadására, de a Google eszköze kép készítésére is, illetve „see what you see” (láthatják, amit látsz) videóhívásra is alkalmas már, ezzel még egy frontot nyitva az adatvédelem számára.

A Google Glass 2013-as megjelenése dilemmák sokaságát vetette fel, mind a magánszféra, mind a személyes adatok és személyiségi jogok területén. A Glass kritizálói szerint könnyen feltörhető, és amennyiben

harmadik személy hozzáfér a szemüveghez, több információt tud megszerezni, mintha ezt az érintett telefonjával vagy számítógépével tenné meg.

Elérhetővé válik minden, amit látunk és hallunk, akárcsak a grain esetében. Az okosszemüveg kapcsán is felmerült az az alapvető probléma, amelyre az implantátum ötletének megalkotásakor is gondolt a forgatókönyvíró, a szerzői jogok védelme. Vetítés közben egy moziban kötelező lenne kikapcsolni az eszközt, illetve az implantátumot, de mégis ezt ki tudja ellenőrizni, egyáltalán van-e bárkinek joga ellenőrizni?

Az általános szerződési feltételek szerint a szemüvegen tárolt, illetve más eszközökkel megosztott adatok kezelése – akár törlés vagy másolat készítése – a felhasználó felelősségi körébe tartozik. Azonban a szemüveg tömeges piacra dobása esetén bizonyára módosításra kerülnek a fentebb említettek, hiszen akkor már nem csak korlátozottan elérhető, hanem a mindennapi élet részévé váló termék lesz. Itt újabb kérdés merül fel. Ez valóban csak a felhasználó felelőssége, és a vállalat ilyen egyszerűen mentesülne a következmények alól, vagy egy új szabályozási területet kellene nyitni az ilyen eszközök számára?

Jogászként erre fel lehet-e készülni? Milyen szabályozás lenne a legmegfelelőbb, amely utat enged a technika fejlődésének, de korlátozza az emberi beavatkozás mértékét? Elképzelhető-e, hogy ezek az eszközök tényleg a hétköznapok részét fogják képezni? És ha igen, a fogyasztók felelősségteljesen fognak-e gondolkozni?

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.